A tervezett internetadó legriasztóbb következménye: szétszakadnak azok az emberi kapcsolatok, amelyek bár egy virtuális közegben, de mégiscsak létrejöttek az utóbbi tíz évben.

A kilátásba helyezett internetadó miatti háborgók egy része az adóztatás ténye, másik nagy hányada az összeg nagysága miatt akadt ki. Voltak olyanok, akik azért keseregtek, mert elhitték, hogy ha interneten intézik az állammal, a közműszolgáltatókkal, a bankokkal kapcsolatos ügyeiket – adóbevallás, mérőóra-állás bejelentés, sárga csekkes utalások helyett internetes bankolás –, akkor a haladás élharcosaiként ünnepelhetik önmagukat. Most meg, lám, nagyot fognak szívni! Sok idősebb ember azt panaszolja fel, hogy nagy nehezen beadta a derekát: vénségére leült a számítógép elé, beletanult az e-mailezésbe, a skypolásba, hogy legalább ilyen módon tarthassa a kapcsolatot külföldre, vagy az ország más részére  kényszerült gyerekeivel és unokáival. Mostantól azonban már azt is számolgatnia kell, hogy futja-e erre a luxusra a nyugdíjából.

Mert természetesen azt senki nem hiszi el, hogy a szolgáltatókra kivetett adót nem fogják az előfizetőkre terhelni. Régen volt, talán igaz sem volt, amikor az ehhez hasonló mesékkel lehetett etetni a jó magyar népet!

Azok a szerencsétlenek, akiket kombinálásra képes aggyal vert meg a Teremtő, a kormány sokadik manipulációját sejtik a bejelentés mögött. Szerintük azért dobták be ezt az ötletet, hogy eltereljék a figyelmet azokról a sokmilliárdos korrupciós ügyletekről, amelyekben – az USA hatóságai szerint – magyar kormányzati, sőt adóhivatali személyiségek érintettek. „Amíg mi rágódunk az egyelőre – nem mellesleg a szokottól eltérően bejelentett jövő évi költségvetés mián – tervezetként bedobott internetadón, addig sem a korrupcióval foglalkozunk” – írja a Facebookon egyik ismerősöm, s egyúttal táncba hív: „Kíváncsian várom, hogy Lajos Domokos a Bekiáltás blogon vajon hasonlóan értelmezi-e.”

Nos, Lajos (Kabai) Domokos – anélkül, hogy orákulum lenne – mindenekelőtt azt gondolja, hogy a korrupciós ügyletek immár országszerte olyan méreteket öltöttek, hogy a tisztáldozat előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. Ettől persze a rendszerváltozás utáni magyarországi rendszer az marad, ami mostanra lett: a gazdaság és a politika főszereplői kéz a kézben folytatják tovább vitustáncukat, élik fel az ország javait és nyomják ki külföldre a lopott milliárdokat.

Ami pedig az internetadót illeti: Lajos (Kabai) Domokos szerint ez is egyike az önjáró kormány közigazgatási és társadalmi egyeztetés nélkül kiötlött bevételszerző akciójának, amilyet már százával fogadtatott el kétharmados parlamentjének mamelukjaival. Ráadásul úgy, hogy számottevő társadalmi ellenállás kísérte volna a nagy többséget megnyomorító, a törpe kisebbséget pedig nagy vagyonokhoz, kiváltságokhoz juttató intézkedéseket.

A biztos hatalom tudatában bejelentést tevő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek nyilván meg sem fordult a fejében, hogy valami másra is jó lehet az ötlete. Ő csupán a kasszát akarta feltölteni, s éppen ez jutott eszébe. Már miért kellett volna azon morfondíroznia, hogy ellenállást vált ki a bejelentése? Okkal számíthatott rá, hogy a nép, ahogyan eddig, most is beletörődik a sarcba. Ami pedig őt magát illeti, egyike az Orbán-rendszer érinthetetlenjeinek. Amit mond és tesz, bírálat és kritika nem érheti. Ráadásul higgadtságával is azt sugallja mindenkinek: „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam. Ha én kijelentek valamit, akkor az ki van jelentve!”

Csak hát tudjuk, hogy mi szokott lenni az ilyen császári és királyi mondatok következménye…

Talált, süllyed! Katasztrófa bizony!

Akár gondoltak rá, akár nem az adónem kiötlői – szerintem nem gondoltak – az internetadónak az lesz a hosszabb távon ható következménye, hogy megszűnnek azok a fórumok, szétszakadnak azok az emberi kapcsolatok, amelyek bár egy virtuális közegben, sokszor valódi cselekvés helyetti pótlékként jöttek létre, de mégiscsak létrejöttek az utóbbi tíz évben. A blogok, a kommentek, az e-mailek, a szelfik, a mémek mégiscsak szellemi-lelki támasztékot adtak az elmúlt évtizedben Magyarországon is azoknak a millióknak, akiknek többsége az internet nélkül magányban őrlődne. Itthoni vagy külföldi nagyvárosi polgári lakás, lakótelepi bérház, kertvárosi vagy falusi családi ház magányában...

Jóllehet az internet is kényszerpályákat teremt, sőt szélsőséges esetekben a cselekvésképtelenségig tehet függővé, ám sokak – a szegényebbek számára is – esélyt kínál a tanulásra. Olyan hazai és külföldi írások, rádió- és tévéadások, zenék, nyilatkozatok, tudományos eredmények, vagyis a világ csaknem minden szellemi kincse megismerését teszi lehetővé, amelyektől a hatalom birtokosai legszívesebben elzárnák alattvalóikat. Az internet a tudásmonopólium megszüntetésén keresztül hozzájárul a politikai-gazdasági hatalmat birtoklók manipulációjának kivédéséhez. A háló esélyt ad a politikai-gazdasági kényszerhatások miatt szétszakított különféle közösségek – a nemzetek, a tudományos és baráti társaságok, az azonos hobbit űzők és a családok – egyben tartására, éljenek azok tagjai az ország, vagy a Föld egymástól távol lévő pontjain. Mi több – amint ezt a rövidebb-hosszabb életű, a világhálón szervezett mozgalmak is mutatják – az internet lehetőséget teremt, olykor lökést ad a társadalmi cselekvéshez is.

Nem hiszem, hogy a nemzetgazdasági miniszter ezeken a dolgokon meditált volna, amikor kedden bejelentette, hogy talált még egy területet, ahonnan az állam még nem nyúlt le pénzt. Nem mellesleg, az már önmagában is tragikus, ha feltételezhető, hogy nem gondolt az új adóforma társadalmi hatásaira! Márpedig én ezt feltételezem! Azt, hogy az ő fejében csak a besöpörhető milliárdok jártak. Alighanem eszébe sem jutott, hogy rutinszerű adóterve kétes értékű megkoronázása mindannak, amit az Orbán-rendszer működtetői az egyenlőtlenségek Magyarországának létrehozása, a társadalmi esélyek és esélytelenségek bebetonozása érdekében cselekedtek kormányzásuk elmúlt négy és fél esztendejében. Tudatosítsuk hát Varga Mihályban és magunkban is, hogy az internetadó bevezetésének tétje valójában az: elveszíti-e utolsó mentsvárát a hatalommal szemben a 21. század elejének magyar társadalma, s annak legtöbb tagja!

#