Az USA-ban kiválasztott mai ukrajnai vezetés legitimálásának utolsó mozzanata a vasárnapi parlamenti szavazás. Eközben a hadsereg támadási parancsra vár.

A délkelet-ukrajnai tűzszünet kihirdetése óta minden nap dörögtek a fegyverek Donyeck, Luganszk és olykor Mariupol térségében. Hogy egy adott helyen és napon, mikor és ki kezdte a lövöldözést, soha senki nem fogja megállapítani. Ami biztosnak látszik: a kezdeti szakaszban még csak elvétve voltak lövöldözések, azok is csupán géppisztolyokkal. Bevallom, eleinte bennem, a megrögzött reménykedőben, még az is felvetődött – persze nem túl határozott lehetőségként –, hogy ezeken a területeken is zavartalanul meg lehet majd tartani az október 26-án, vasárnap esedékes ukrajnai parlamenti választásokat.

Később, amikor csodák csodája már az EBESZ és a Human Rights Watch is belefoglalta a jelentéseibe, hogy nehézfegyvereket, sőt kazettás bombákat bevetve ismét módszeresen kezdték lőni a lakóházakat, a közintézményeket, szertefoszlottak az e nélkül is ingatag lábakon álló illúzióim. Igaz, az ukrán oldal tagadta, hogy főleg a kazettás bombák tőlük származnának, de ismét be kellett lássam, hogy holmi emberiességi szempontokkal szemben továbbra is a nyers hatalmi-geopolitikai érdekek szabják meg az események irányát.

Az ördögi Putyin

Az év eleje óta az ukrajnai helyzetről írt cikkeim egész sorában igyekeztem felhívni a figyelmet a nálunk talán tudatosan elhallgatott érdekekre, amelyek miatt az USA az Oroszország elleni egyik hídfőállássá szeretné tenni Ukrajnát, s hogy ezt az eleve instabil országot használja fel a legszélesebb értelemben vett eurázsiai gazdasági együttműködés megakadályozására. Sokan nem értenek egyet ezzel. Viszont a diabolikusra nagyított Putyinnal riogatva azt bizonygatják, hogy mindennek oka az orosz birodalmi terjeszkedési szándék. Mi több, amint ez egy washingtoni sajtótájékoztatón elhangzott: a NATO fenyegetve érzi magát, mert Oroszország közelít a szövetséges országok határaihoz. Mintha nem a NATO terjeszkedne lankadatlanul keleti irányba immár negyedszázada!

Arra a kérdésre persze senki nem válaszol - még Soros György sem az EU-nak írt nyílt levelében -, hogy milyen racionális érdekek indították volna Oroszországot arra, hogy polgárháborús, sőt háborús helyzetet teremtsen nyugati határai mentén akkor, amikor a pangás brezsnyevi évei, majd az ostoba Gorbacsov peresztrojkája, aztán a jelcini időszak orosz-amerikai, amerikai-orosz tőkéseinek gátlástalan harácsolása után végre nagyszabású társadalom- és gazdaságfejlesztési terveinek megvalósításába kezdett,  miközben folyamatosan kellett és kell megküzdenie a kaukázusi konfliktusokkal. Persze az Ukrajnában – továbbá a Lengyelországban, a balti államokban - az elmúlt félévben megnőtt amerikai katonai aktivitás miatt immár magának Oroszországnak is kialakultak azok az érdekei, amelyek legalábbis megelőző ellenlépésekre késztethetik, kényszerítik.

Ez a gondolat minden eddiginél erőteljesebbé vált bennem, amikor elolvastam az október 24-ei Le Monde velős összefoglalóját a két nap múlva esedékes ukrajnai választásról. A francia világlap kendőzetlenül a lényegre tapint, amikor azt írja, hogy a posztszovjet Ukrajna történetében először a nyugatbarát erők kerülhetnek túlsúlyba a Parlamentben az oroszellenes érzelmeknek köszönhetően, továbbá annak következtében, hogy a 36,5 milliónyi választóból a Krímben, illetve a Donyec-medence lázadó körzeteiben élő, hagyományosan oroszbarát polgárok nem, vagy csak helyenként szavazhatnak. Annál inkább, mert az október 26-ai, vasárnapi, az ukrán jogszabályok alapján történő szavazásban az oroszok is ellenérdekeltek. Amint a parlamenti választás előestéjén Vlagyimir Putyin kijelentette: a minszki megállapodásban csupán az szerepelt, hogy a Donyeck medencében az ukrán törvényhozás koordinálásával kell választást tartani, de nem az, hogy ukrán jogszabályok szerint.

A választás legitimál

Viták ide, viták oda, a vasárnapi lesz a februárban puccsal hatalomra segített, úgymond Európa iránt elkötelezett - valójában az USA-ban székelő maroknyi hatalmasság világhatalmi érdekeit kiszolgáló, az USA-ban kiválasztott és felkészített - mai ukrajnai vezetés legitimálásának forgatókönyvében az utolsó mozzanat!

Hogy aztán mi történik hétfőn?

Megnyugvást bizonyosan nem hoznak a választást követő napok. Először is maga az államfő, Porosenko – egy ukrajnai közvélemény-kutatás szerint – az utóbbi, nem egészen négy hónap alatt elveszítette eredeti választói harminc százalékának bizalmát. Hatalma ingatag, minthogy nem élvezi a nagy társadalmi érdekcsoportok, szervezetek támogatását. Abban a szorongatott helyzetben - és itt egyet kell értenünk a fentebb már hivatkozott Soros Györggyel -, amelyben az Európai Unió egyre halogatja Ukrajna pénzügyi rendbetételét, Porosenko ugyanúgy rá fog szorulni az Oroszországból várhatóan érkező visszautasíthatatlan ajánlatra, mint ahogyan elődjének, Janukovicsnak sem volt más választása. 

Porosenko helyzete persze alapvetően javulna, ha a nyugat a zsebébe nyúlna. Mert a piacok elfoglalását és más országok természeti kincseinek kirablását, munkaerejének kizsákmányolását, az agyak elszívását elfedő demokráciáról papolással - amelynek módszereit a nyugati államok a kelet-európai országokban is tökélyre fejlesztették - nem lehet a lakásokat fűteni, nem lehet az üzemek, az intézmények energiaszükségletét fedezni. Ezzel szemben ennek a mostani Soros-levélnek a sorain is leplezetlenül átsüt, hogy az USA-beli tőkések Ukrajnában is úgy akarnak profitra szert tenni, hogy a befektetés árát más fizesse meg. A helyi lakosság, vagy az EU. Mindezt persze az általam is nagyra értékelt szabadság, a demokrácia, a parlamentarizmus védelmének égisze alatt! 

Oroszbarátok helyett nyugatosok

Ami a parlamentet illeti, Ukrajnában is létezik ilyen épület. És még hány helyen! A vasárnapi választásoknak az a célja, hogy a parlament épületébe bejáró képviselőket úgymond új értékrend, valójában más geopolitikai és gazdasági elkötelezettség, irányultság alapján cseréljék le. Valószínűleg nem kapnak szerepet a kommunisták, akik már egyébként sem zavartak sok vizet, mert bár korábban mandátumot kaptak, de az elmúlt hónapokban, némi erőszakoskodással, illetve a szavazógombok megfelelő nyomogatásával mostanra lényegében eltávolíttattak a törvényhozásból. Mert nagy dolog a demokrácia! A választás másik tétje: sikerül-e megsemmisíteni a februárban még kormányzó többséget és az akkori államfőt adó, az oroszok felé húzó regionalistákat.

Az új összetételű parlamentbe, a Verhovna Radaba várhatón hat, egymástól merőben eltérő felfogást képviselő párt fog bekerülni. Egy október 21-én zárult, kétezer választó bevonásával készült, reprezentatív felmérés – plusz/mínusz 2,2%-os hibahatárral – a következő eredményeket mutatja: az államfő Petro Porosenko Blokkja, amelyhez a Vitalij Klicsko világbajnok ökölvívóból lett kijevi polgármester pártja az Ütés (Udar) társult – 24,2%; a Haza (Batykivscsina, Julia Timosenko összukrajnai egyesülés mozgalma) – 10,4%; Arszenyij Jacenyuk kormányfő Nép Frontja – 7,9%; az Amnesty International ukrajnai képviselője által az emberi jogok durva megsértése miatt rendkívül veszélyesnek tartott Oleg Ljasko Radikális Pártja – 7,4%; Polgári Pozíció – 5,4%; Önsegítés párt – 5,3%. Az 5 százalékos bejutási küszöbhöz közel mérték az Ellenzéki Blokkot (4,9%), az Erős Ukrajna pártot, amelynek vezetője a bankár és volt miniszterelnök-helyettes Szerhij Tihipko (4,0%). Ezeket követi a nacionalista Szabadság (Szvoboda) összukrajnai egyesülés mozgalom (3,0%), a Kommunista Párt (2,1%), a kijevi Majdan radikalizálódásában, s ezen keresztül a korábbi államfő elleni puccsban kulcsszerepet játszó Jobboldali Szektor (Pravij Szektor 1,2%). Rajtuk kívül szintén vannak még a választáson induló pártok, de ezek együtt is csupán a szavazatok 1,7%-ára számíthatnak. A néhány nappal ezelőtti felméréskor még a választók 19 százaléka nem döntötte el, melyik pártra voksol, a megkérdezettek 3,5%-a pedig semmilyen választ nem adott a kérdezőbiztosoknak.

Fegyveresek a háttérben

Mindebből nyilvánvaló, hogy a majdani parlament legegyszerűbb döntéseihez is szüntelen háttértárgyalásokat kell folytatni, hogy a kormányalakítás nehézségeiről említést se tegyünk. Bár a különösen szélsőséges pártok feltehetően nem kerülnek be a parlamentbe, de az esélyes pártok listáin több frontharcos is a húzónevek között van. Ők könnyen megnehezíthetik a politikusok manőverezéseit. Bár Porosenko kilátásba helyezte, hogy közvetlenül a választások után hatalmas, Európa iránt elkötelezett koalíció alakul, de várjuk ki a végét. Nagy számban ülnek majd a képviselők között szélsőséges elveket vallók, és az ilyen magatartástól vissza nem riadók. Köztük lesznek azok is, akiknek vasárnapi megválasztásához a dnyepropetrovszki oligarcha, Igor Kolomojszkij fegyveresei adnak nyomatékot.

Nagy kérdés, hogy ilyen körülmények között a pártszövetség-keresések mennyi időt emésztenek fel, s hogy az ellenérdekeltségű frakciók mögött álló milliárdosok pénzzel, vagy akár fizikai erőszakkal hányszor akadályozzák meg az Európai Unió, s ami ennél is fontosabb, a Világbank, által követelt átalakításokkal, az úgynevezett reformokkal kapcsolatos törvények elfogadását. S akkor még nem említettük a nagyvárosok utcáit, a Kijev főterét időről időre ellepő, fáklyás felvonulásokkal félelmet keltő banderistákat, elégedetlen frontkatonákat, szabadcsapatosokat, akiket - Kijev szerint - Moszkvából heccelnek és szerveznek. Honnan, máshonnan?

Egy biztos, az Ukrajnáért aggódó Soros György aligha ilyen helyzetről álmodik. Alighanem neki is be kell látnia: Ukrajna stabilitásának megteremtése továbbra is a távoli jövő ígérete. Ráadásul arról ma még fogalmunk sincs, hogy az ország miként vészeli át a telet, s hogyan tűri majd a lakosság a fűtetlen, vagy alig fűtött lakásokat, győzi-e fizetni a többszörösére emelkedett közműdíjakat. S ha mindez nem lenne elég, nem veszíthetjük szem elől a talán legfontosabbat: az ország délkeleti részén polgárháború zajlik.

Egyesek szerint a hadsereg főparancsnokának, Porosenko államfőnek – és az idén már ötödik hadügyminiszternek – csak hellyel-közzel engedelmeskednek a fegyveres erők. De ettől még a tény, az tény: a három nagy délkelet-ukrajnai város elleni támadáshoz már a helyszínre vezényelték az úgymond elit alakulatokat, harckocsikat, lövegeket, sorozatvetőket. Feltételezések szerint a parlamenti választást követően megindítják a támadást a magára önálló köztársaságként tekintő Novorosszija ellen. A kijevi, ezért csak nagy fenntartásokkal kezelhető, források szerint, a napokban jelentős létszámú, katonai jelzések nélküli csapatok érkeztek Oroszországból a felkelők (lázadók, szakadárok, terroristák, banditák - kinek-kinek ízlése szerint)  megsegítésére. Ugyanakkor a NATO európai erőinek parancsnoka is kijelentette egy mai nyilatkozatában, hogy kétség nem fér hozzá, vannak orosz csapatok Kelet-Ukrajnában, s szerinte a határ orosz oldalán igen jelentős erőket összpontosítottak. 

Lengyel, román, magyar érdekek

Ha így van, a minden eddiginél nagyobb összecsapás aligha lesz elkerülhető. Hiába, a demokráciáért vérrel is kell fizetni! De akár így, akár úgy, csak idő kérdése, hogy Novorosszija, nem csupán Putyin, de lakói többségének akaratából, mikor válik ki Ukrajnából, pontosabban mikor tér vissza Oroszországhoz, amelyhez a cári birodalom időszakában is tartozott. Ezzel csak három baj van. 1.) Viszi magával a szénbányákat, amelyek egyébként lesajnált termelése annyira hiányzik most az ukrán villamos erőművekből, hogy már Dél-Afrikából voltak kénytelenek némi szenet rendelni. 2.) Viszi magával Ukrajna legfejlettebb iparát. 3.) Viszi magával azokat a területeket, amelyek palagáz-kitermelésére, közvetlenül a februárban kikényszerített ukrajnai hatalomváltás után, az az amerikai cég kapott  (Versenytárgyalás nélkül!) koncessziót, amelyben a jelenlegi amerikai alelnök egyik fiának jelentős érdekeltsége van. 

Ennek ellenére alighanem a jelenlegi ukrán vezetők is arra számítanak, hogy Novorossziját el fogják veszíteni. Az elmúlt félévben ugyanis egyetlen érdemi lépést sem tettek a helyzet békés rendezése érdekében, jóllehet Porosenko épp ezt ígérte a beiktatásakor. Ehelyett az ukrán kormány alakulatai, meg a külföldi zsoldosokkal megerősített szabadcsapatok is folytatták a háborút. Az ukrán hatalom – a minszki megállapodás végrehajtásának szabotálásával – kísérletet sem tett arra, hogy a harcok sújtotta övezetben is zavartalan parlamenti választást lehessen tartani. Ám ezzel az ukrán vezetés kimondva kimondatlanul az országon kívül rekesztette Novorosszija még ma is ukrán állampolgárainak millióit függetlenül attól, hogy a helyzet alakításában az oroszbarát felkelőknek megvolt és megvan a maguk sajátos szerepe.

A kijevi hatalom csupán szánalmasan jelképes gesztust tett például a lehetetlen feltételekhez kötött, valamifajta autonómiát évek múltán kilátásba helyező törvény elfogadásával. Eközben az elmúlt hetekben, a tűzszünet ellenére, újabb falvak házait tették a földdel egyenlővé az ukrán hadsereg ágyúi. Többek között a donyecki repülőtér ellenőrzésért a felkelőkkel vívott harcot használva ürügyként, nyilvánvalóan tudatosan lövik, rongálják a lakóházakat, a közintézményeket, az óvodákat, az iskolákat, a közműveket, az üzemeket és félemlítik meg a lakosságot. És nem csak Donyeckben. Mintha Kijev esélyt sem akarna adni ahhoz, hogy Ukrajnán belül tartsa az orosz nemzetiségűeket. Mindezzel az ukrán kormány száz évre hinti el a térségben a kijevi hatalom elleni gyűlölet magvát.

Viszont, ha a Krím után a délkeleti országrész is elvész, akkor a ma az Ukrajna iránt oly készségesnek mutatkozó, az oroszok ellen oly nagyon háborgó, emiatt néha önmagukat is zavarba hozó lengyelek sem lesznek tétlenek, hogy a rég ismert román forgatókönyvek végrehajtásáról ne is beszéljünk. Érzékelhetően mindkét állam vezetői tudják, hogy az USA mozgása által keltett farvízen miként lehetne keletebbre mozdulni. Ami pedig Magyarországot illeti… Bevallom, lövésem sincs, hogy milyen magyar kormányzati magatartásra számíthatunk egy ilyen beláthatatlan következményekkel járó helyzetben!

#