1062.BEKIÁLTÁS: Gyurcsány és Orbán sem érthető, ha…
A tőkerendszer átvette az életünk fölötti irányítást, küzdeni ellene az emberiség elemi érdeke.
A cím részben csalafintaság. Azért vettem bele a két politikus nevét, mert ha egy írás előtt feltűnnek, arra sokkal többen kattintanak. Ugyanakkor mégsem csapom be az olvasót, mert egyszersmind szeretném rávezetni, s erre a cikk végén utalok majd, hogy a mélyebb társadalmi-gazdasági összefüggésekről való eszmecsere nélkül esély sincs arra, hogy némi fogódzót kapjunk a politikusok magatartásának értelmezéséhez, a világban való eligazodáshoz. Itt, a Bekiáltáson, szándékom szerint, az olyan írások segítenek ebben, mint például az elmúlt napokban