Orbánék azt akarják elérni, hogy ne folyhassanak olyan kutatások, amelyek a társadalom állapotát a maga valóságában mutatják be.

Most a független akadémiai kutatás megrendítését célozták meg. Nincs már sok hátra, hogy minden egy olyan eszelős terv megvalósítását szolgálja, amelynek mibenlétéről nem világosítanak fel bennünket a nemzeti NEM együttműködés rendszerének urai. Ezért teszik fel néhányan újból és újból a kérdést: „De miért csinálják?” A legkézenfekvőbb magyarázat: kellenek nekik az ingatlanok, továbbá ők akarnak elosztani minden pénzt. Persze úgy, hogy nekik, a klánjukhoz, a holdudvaruknak jusson a nagyja. S úgy, hogy ez a céljaikat szolgálja. És megint itt vagyunk, a céljaiknál, amelyekről mindenfélét hadoválnak ők, meg a híveik. De akárhogy nézem, minden magyarázat mögött az sejlik, fel, hogy

A putyini állammodell ideológiájának megragadásán, leírásán munkálkodik több orosz értelmiségi.

Az oroszországi értelmiségiek közül sokan felvetik, hogy a nagy társadalmi-gazdasági programok mellett eszmei célt is ki kell tűzni a soknemzetiségű, sokvallású oroszországi társadalom elé. Mert a Szovjetuniót összetartó kollektivista nézetekből, az ország 1917 utáni grandiózus fejlesztéséből eredő energiák elenyésztek. A Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelemből, a „Mi vagyunk a gyarmati sorból felszabadult népek támasza, a szocialista közösség vezető ereje” gondolatokból, az atombomba létrehozásából, az űr meghódításából fakadt lelki tartalékok lassan elapadnak. Még akkor is így van ez, ha a győzelem napi, a nagyszülők fényképei alatti sok milliós tömeget megmozgató felvonulásokkal egy ideje sikerül lassítani az apadás ütemét. A helyzet azonban mégiscsak az, amint azt nemrégiben leírtam, hogy

A kormányfő ismerheti az USA NATO-ból való esetleges kivonulásának amerikai terveit. 

Mindig is úgy gondoltam, hogy ha Magyarország szempontjából van valami értelme a NATO-tagságnak, akkor az az, hogy a szomszédaink egy része ebben a katonai szervezetben van, így nem támadnak meg váratlanul bennünket. Vagyis próbáltam valami pozitív magyarázatot adni erre az 1997-es lépésre, ha már egyáltalán bekövetkezett. Merthogy furcsán következett be, annyi szent. Alig hűlt ki a NATO ellen velünk együtt létrehozott Varsói Szerződés teteme, gyorsan ellenkező irányba fordítottuk a géppisztolyok, meg a másféle fegyverek csövét. Utaltam is erre a minapi cikkem végén. Ám ott nem említettem azt az ennél is különösebb fejleményt, hogy ezzel egy időben teljesen taccsra tétetett a magyar hadsereg. Márpedig így teljes a kép.

Egy háborúra készülő katonai nagyhatalomnak ideálisak a magyarországi viszonyok. Legfeljebb a személyi kérdést kell rendezni.

„Csalódott vagyok. Pénz beszél, kutya ugat” – kommentálta szinte kétségbe esve Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt egykori elnöke, ma országgyűlési képviselője Mike Pompeo amerikai külügyminiszter előző napi magyarországi látogatását az ATV Egyenes Beszéd című, február 12-ei műsorában. De csak ezután jött a megvilágosodás java:

Az amerikai bankok mindenkit finanszíroztak, akitől azt remélték, hogy bomlaszthatja az orosz cári birodalmat.

Az érdeklődő közönség már korábban is tudott arról, amiről a Bekiáltás blogban „A németek pénzelték Lenint” címmel számoltam be öt évvel ezelőtt. Ennek az volt az apropója, hogy akkor tűzte ismét műsorára az orosz állami tévé az ezzel a témával foglalkozó, 2004-ben készült dokumentumfilmet. Tudható volt azonban, hogy korántsem ez volt az egyetlen külső beavatkozási kísérlet az orosz cári birodalom, illetve Szovjet-Oroszország életébe. Minapi elemzésemben többek között Alexis de Tocqueville-től, az 1800-as évek első felében élt francia gondolkodótól idéztem azt a mondatot, hogy

Nem szólt arról, mi vár ránk, ha rákényszerül eddigi keleti politikájának feladására.

Felemelkedés-történetként írta le Magyarország állapotát Orbán Viktor miniszterelnök leghívebb hívei körében, a budapesti Várkert Bazár fekete lepellel borított kordonnal körbevett épületében elmondott, február 10-ei, huszonegyedik évértékelő beszédében. Szerinte kiszámítható körülmények között élhetik az életüket a magyarok, akik hisznek a jövőjükben. Irányításával nemzetünk tíz év alatt talpra állt.

Ne higgyen senki a szemének: nem az a napilap támadt fel!

2019. február 5-én de facto is megbukott a Magyar Idők, a kormánypárt lapja. Hiába a két és félmilliósra taksált Fidesz-tábor, hiába a számlálatlanul belé hordott, belé hordatott pénz, nem bírt lábra állni 2002 óta. Aligha ismer ilyen esetet a magyar sajtótörténet: egy négyszer kormányzati pozícióba került párt nem képes befolyásos szócsővé tenni az újságját, s a végén feladja. Feladja, de hogyan? A lap utolsó számának internetes változata így adja hírül a kudarcot:

De az Orbáni ámokfutásért egyre kevésbé ujjong az egyébként önsorsrontásra hajlamos magyarság mára egzisztenciát teremtett  része.

Az Orbán-kormány a saját hatalma érdekében folytatott propagandakampány miatt akadályozza a menekültkérdés megoldását. Más, észszerű magyarázata alig lehet annak, hogy az Európai Unió és az Arab Liga államainak február 4-ei külügyminiszteri találkozója előtt a magyar kabinet megtorpedózta az EU-tagállamok közös álláspontját rögzítő állásfoglalást. Sajtóhírek szerint, egyedüliként. Az internet más részén erről folyó eszmecserében azt írtam erről a velem ellenkező ismerősömnek:

A fokozott amerikai fenyegetésre hivatkozhat az orosz vezetés a hosszú Putyin-korszakba belefáradt lakosság előtt.

Cinizmusnak tartják majd sokan, amit írok, de mégis azt állítom: soha jobbkor nem jött Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter február 1-jén közölte a világgal Donald Trump amerikai elnök döntését:

Nem csak Venezuela, de a magyar kormány is rákerült Washington Moszkva és Peking elleni támadásának célkeresztjére.

Drámai mondatokkal szembesítette az Euronews január 31-ei, esti hírblokkja a közönséget. A televíziós csatorna közreadta Venezuela brüsszeli nagykövete, Claudia Salerano baljós nyilatkozatát azt követően, hogy az Európai Parlament 439 igen, 104 ellenző, 88 tartózkodó szavazattal elfogadta: az önmagát ideiglenes államfőnek kikiáltott Juan Guaidot ismeri el a dél-amerikai ország vezetőjének. Úgymond, a megrendezendő szabad választásokig, aminek lebonyolítását innen, Európából egy munkacsoport létrehozásával is segítenék. A nagykövetnő erre reagálva mondta: