Ködösítés volt az Orbán-beszéd

Nem szólt arról, mi vár ránk, ha rákényszerül eddigi keleti politikájának feladására.

orbanviktor2019-02-10orszagertekelofotoindex.jpg

Felemelkedés-történetként írta le Magyarország állapotát Orbán Viktor miniszterelnök leghívebb hívei körében, a budapesti Várkert Bazár fekete lepellel borított kordonnal körbevett épületében elmondott, február 10-ei, huszonegyedik évértékelő beszédében. Szerinte kiszámítható körülmények között élhetik az életüket a magyarok, akik hisznek a jövőjükben. Irányításával nemzetünk tíz év alatt talpra állt.

Amondó vagyok: döntse el ki-ki, hogy mit érez ebből. Mindenesetre csak annyit mondhatok, hogy a kormányfő olyan adatokkal operált, amelyek más számok tükrében igencsak viszonylagossá tehetik állításait. De szakértők annyiszor rámutattak már arra, hogy a nagyszerű felemelkedés messze nem érint mindenkit, hogy a GDP növekedéséből nem következik egyenesen az ország gyarapodása, s hogy a becslésekre alapozott foglalkoztatási adatokban a külföldön munkát vállaló több százezer dolgozó is benne van, hogy az ember szinte már ráun ezek szüntelen ismételgetésére.

A lényeg egyébként úgy is az, hogy – amint Orbán Viktor megígérte – győzni fogunk, újra és újra győzni fogunk. E tekintetben már-már a kommunizmus ígéretével állt elő, amikor kijelentette: mindenkinek azt kell megkapnia, amire szüksége van. Kár, hogy valamivel később, már visszafogottabb volt, s csupán azt ígérte, hogy felszámolja a szegénységet. Ám lássuk be, ez sem csekélység!

Ráadásul, mint utalt rá, a baloldal helyett kell elvégeznie ezt a munkát, amelynek úgymond történelmi szégyene, hogy csak segélyt adott a rászorultaknak, nem pedig munkát. No, de mit is várhatnánk azoktól, akik a szélsőjobbal fognak össze? – sugallta a költői kérdést, az ellenzék rovására élcelődve lelkes, sőt nevetgélő, olykor hahotázó, máskor örömfüttyös közönségének a szónok. És persze volt Sorosozás, migránsozás, Brüsszelezés is a közelgő európai parlamenti választásokkal összefüggésben.

Ezt követően hirdette meg a nagyszabásúnak szánt, új családtámogatási programot. Eszerint kormánya attól várja a népességfogyás megállítását, hogy hitelek felvételét teszi lehetővé a gyermekeket vállalóknak és felnevelőknek. Minél több a gyerek, annál több a kedvezmény. Ez rendben is lenne, csakhogy nekem így első hallásra az volt a benyomásom: azok vállalják majd az adósságot, akiknek – a szülőket, a nagyszülőket is beleértve – már ma is kellő jövedelmük, megtakarításuk, netán vagyonuk van ehhez.

Attól tartok tehát, hogy folytatódik az eddigi gyakorlat: a tehetősebbek még nyerhetnek is a kedvezményes hiteleken. Vagyis a felső-középosztály még inkább elhúz majd a nehezebb körülmények között élőktől. Akik viszont biztosan jól járnak: a hitelek egy részére állami kezességet kapó bankok, meg a gépkocsi-gyártók. Utóbbiak kasszájába két és félmilliós vissza nem térítendő állami támogatás folyik be, ha a nagycsaládos fiatalok új kocsit vásárolnak. Szinte egészen bizonyos vagyok benne, hogy háromgyerekes fiatal, pedagógus rokonaim továbbra is használt autóval fognak járni, mert elég sok jel mutat arra, hogy nincs nekik két-három milliójuk sem a párnacihában, sem a bankban. Márpedig ha nincs, a hiányzó összeget csak viszonylag magas kamatra tudnák felvenni – mondom én –, már ha megbolondultak.

Ami ebben a tárgykörben elhangzott még, az beton, beton és még egyszer beton. Vagyis ugyanúgy, mint az autók esetében, a kilátásba helyezett bölcsődék és kórházak is a termelés mozgásban tartását szolgálják. Nyilván, a várható világgazdasági pangásra gondolva. De hogy kik gondozzák majd a tervezett gyermekintézményekben a kicsinyeket, kik tanítják idegen nyelvekre és más ismeretekre az iskolákban a diákokat, akik közül egyre kevesebben juthatnak gimnáziumba? Arról néma csend. Ennek tükrében könnyű átlátni, a beígért, kétszer kéthetes külföldi nyelvi tábor szintén a tehetősebbek csemetéit hozza majd jobb helyzetbe. Ami pedig a kórházakat illeti, az ápolónők ugyan megemlíttettek egy visszafogott mondatban, de a szövegből nyilvánvaló volt, hogy már a kormányfőhöz is eljuthatott a gyógyító-ápoló tevékenység személyi és más feltételeinek vészes hiánya.

Mindennél már csak az okozott nagyobb hiányérzetet, hogy Orbán Viktor nem fejtette ki bővebben, mivel összefüggésben is hívott fel hazánk megvédésére. Tette ezt beszédének jóval a migránsozáson túli részében, szónoklatának egészen a legvégén. Pedig a Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel való másnapi találkozója előtt, ha valamit, akkor leginkább azt kellett volna megosztania Magyarország népével: rákényszerülhet-e az egyszerre Keletre és Nyugatra játszó politikájának megváltoztatására. Persze, nem vagyok naiv. Ha a részletekbe nem is avathatott be bennünket, legalább érzékeltethette volna, hogy skizofrén helyzetbe kerülhet – s talán már került is – ő maga, s vele együtt valamennyien!

Erről igencsak bőven írtam előző elemzésemben, ezért itt csupán azt jelzem: ha eldől, hogy amerikai rakéták kerülnek Magyarország területére, hazánk visszavonhatatlanul része lesz az Oroszországot a Balti-tengertől a Kaukázusig fegyverarzenállal szorongató NATO-gyűrűnek. Vagyis orosz célpont. A másik opció sem sokkal biztatóbb. Ha az amerikai külügyér ráveszi arra, hogy felhagyjon Ukrajnának az Észak-Atlanti-óceáni (!) katonai szövetségbe való felvételének akadályozásával, Orbán Viktor eddigi moszkvai politikája kérdőjeleződik meg, annak összes hátrányos következményével. Amikor akár egyik, akár másik lehetőség bekövetkezik, attól a pillanattól, az már nem az előző Magyarország lesz. Ehhez képest az a gyászlepellel borított kordon a legkevésbé sem jó ómen. Pedig élek a gyanúperrel, hogy a vidámra hangolt vasárnapi Orbán-beszéd fő célja éppen az volt, hogy elterelje a figyelmet a várható megpróbáltatásokról.#

CÍMKÉP: Orbán Viktor a szokásos helyen, a viszonylag kis befogadóképességű Várkert Bazárban mondta el évértékelőjét (Fotó: Index, Bődey János)

Véleménye fontos az iránymutatásban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!