Oroszország: A németek pénzelték Lenint
A folyamatot a breszt-litovszki béke zárta le, amelynek révén a németek kezére több mint tíz magyarországnyi, addigi orosz terület került.
Most, hogy kis hazánkban enyhén szólva provinciális vita bontakozik ki Marx szerepének átértékeléséről, lássuk, mi a helyzet Leninnel, a Szovjetunió, vagyis a proletárdiktatúra államának megalapítójával. Nos, a korábbi kultuszához képest valósággal kegyeletsértő módon emlékezett a héten Vlagyimir Iljicsre az orosz állami televízió. A bolsevik vezető halálának 90. évfordulója előestéjén, január 20-án Ki fizette Lenint? / A század titka címmel tűzték műsorra a dokumentumfilmet, amelynek bevezetője így hangzik:
„Ezt a történetet egészen a legutóbbi időkig titokban tartották. A titkot gondosan őrizték a bolsevikok, német pártfogóik és Németország pénzügyi körei. Mostanáig Németország érdekelt volt abban, hogy nagynak nevezzék az októberi szocialista forradalmat.”
A 2004-ben készült film alkotói – a cári titkosszolgálat, az Ohrana néhány irata mellett – elsősorban a német külügyminisztérium archívumában őrzött, illetve osztrák, sőt USA-beli levéltárban fellehető dokumentumokat mutattak be. Az egyetlen orosz történész mellett bizonyos Alekszandr Parvusz életének osztrák, cseh, német, svájci és svéd kutatói, életrajzírói mondták el, hogyan lett Lenin az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom vezetője. Bár a történet nem egészen volt ismeretlen az érdeklődők előtt, az korabeli eseményeknek épp az orosz televízióban való felidézése, talán érdemes arra, hogy ismertessük, mi is hangzott el az adásban.
1915-öt írtunk. A német hadvezetés belátta, hogy nem képes egyszerre háborúzni Keleten és Nyugaton. A Lusitania óceánjáró elsüllyesztése után érlelődött annak lehetősége, hogy az Antant-hatalmak oldalán immár az USA is beszáll az addig csak az európaiak között játszmába, ugyanakkor Németország keleti szövetségese, Törökország vereséget szenvedett az oroszoktól. Németországnak elemi érdeke volt tehát, hogy normalizálja a helyzetet keleten, annak érdekében, hogy erőket csoportosíthasson át a nyugati frontokra. Ezért különtárgyalásokat kezdeményezett az oroszokkal a fegyverszünetről. Ám II. Miklós cár úgy döntött: a háborút a végső győzelemig kell vívni.
És ekkor érkezett Berlinbe az említett Alekszandr Parvusz, aki a konstantinápolyi német nagykövet ajánlólevelével jelentkezett a külügyminisztériumban. Néhány napon belül, március 9-én, magas szinten fogadták. Parvusz húszoldalas dokumentumot nyújtott át, amely ma is megtalálható a külügyi irattárban. Arról van benne szó, hogyan lehetne olyan forradalmat kirobbantani Oroszországban, amelynek következményeként a cári birodalom elveszítené a háborút. A terv az élet minden fontos területét felöleli. Kitér a baltikumi és a kaukázusi népek, valamint az ukránok nemzeti érzéseinek felszítására, lázadások szervezésére, a gyárakban sztrájkok kirobbantására, a frontok hadtáputánpótlásának szétverésére, a hadsereg szellemiségének megrendítésére. Parvusz szerint minden csak pénz kérdése. A pénz birtokában agitátorokat lehet küldeni az üzemekbe, sőt a katonák közé. Ezzel párhuzamosan újságokat, újságírókat lehet megvásárolni, s ezek segítségével manipulálni a tömegeket.
Parvusz tudta miről beszélt. Ő volt az, aki a történelemben alighanem először használta a nyomtatott tömegsajtót nagy tömegek politikai befolyásolására. (Az angolszászok Creel-bizottságai, majd Goebbels Népnevelési és Propagandaminisztériuma csak ez után jöhetnek!) Az oroszországi szociáldemokrata párt bolsevik szárnyának tagjaként, Trockijjal együtt, a sajtón keresztül történő agitációra helyezte a hangsúlyt. Ennek nagy szerepe volt az 1905-ben egész éven át zajló sztrájkok, tüntetések, forradalmi megmozdulások, fegyveres felkelések szervezésében, alakításában. Parvusz maga is a permanens forradalom elméletének híve, sőt kidolgozója volt. Értelmi szerzője volt annak a Pénzügyi manifesztumnak, amely akkora pánikhangulatot teremtett, hogy az emberek megrohamozták a bankokat. A pénzügyi összeomlás szélére jutott Oroszország. Ennek ellenére a megmozdulások kifulladtak, és a Munkásküldöttek tanácsának összes vezetőjét, köztük Parvuszt, letartóztatták. Három év szibériai száműzetésre ítélték, de útközben megszökött, visszatért Németországba, ahol kiadta az 1905-ös forradalommal kapcsolatos emlékiratait.
Ezt követően életének fontos állomását jelentették a törökországi évek, ahol jó kapcsolatokat épített ki mind a német nagykövetséggel, mind a török kormányzat képviselőivel. Mindennel kereskedett, ami pénzt hozott, beleértve a fegyvereket is. Nem hagyta abba a publicisztikai tevékenységet sem, s tanácsadó szerepet vállalt az ifjútörökök mellett. Jelentős szerepet játszott abban, hogy Törökország Németország oldalán kapcsolódott be az I. világháborúba. Ezeket a kapcsolatokat kamatoztatta aztán 1915-ben, amikor felajánlotta szolgálatait a német külügynek és átadta az orosz államrendszer megbontásával, az ipari termelés akadályozásával, a hadsereg demoralizálásával, a nemzetiségek fellázításával kapcsolatos, már említett tervét. A külügyminisztérium vezetését meggyőzte arról, hogy a Lenin által vezetett Oroszországi Szociáldemokrata Párt révén érhetik el legkönnyebben az orosz birodalom térdre kényszerítését. Mindez néhány millió birodalmi márkába kerül csupán, ami elenyésző a várható nyereséghez képest – állította.
A sors fintora, hogy Lenin – aki ez idő tájt Svájcban teljesen el volt szigetelve Oroszországtól, s a francia forradalom történetének kutatásával foglalatoskodott – azt gondolta, hogy Németországban tör ki előbb a forradalom. Parvusznak sokáig kellett őt győzködnie arról, hogy belemenjen: a németek segítségével megváltoztathatják a világtörténelem menetét. Ám a németek ekkor még mindössze 1 millió rubelt folyósítottak. Parvusz ismét bevetette az újságokon keresztül történő befolyásolás eszközét, körülbelül ezer újságírót is megkent. Ennek nyomán kirobbantak megmozdulások, ám a tüntetetések nem váltak általánossá. Az erőfeszítések egyetlen jelentős eredménye volt az orosz hajóknak a Földközi-tengerre való kijutását biztosító egyik hadihajó szabotázsakció révén történő felrobbantása.
Ám a németek 1917-ben ismét ráfanyalodtak Parvuszra, aki immár Koppenhágában seftelt. Úgy gondolhatták: itt az ideje, hogy a háború miatt az Oroszországot és a hadsereget egyébként is elárasztó elégedetlenségnek megfelelő irányt szabjanak. Parvusz rendelkezésére bocsátottak 15 millió birodalmi márkát, majd megszervezték, hogy Lenin visszatérjen Petrográdba. A zárt különvonat, amely Svájcból indult és Északnak tartva átszelte Németországot, a bolsevik párt 33 vezetőjét és egy-két hozzátartozóját szállította. Csak Berlinben áll meg hosszabb időre, amikor is – a dokumentumfilm alkotói szerint – vélhetően a külügy magas rangú tisztségviselői folytattak velük tárgyalásokat.
Aztán történt, ami történt Oroszországban. Jött a februári polgári forradalom, majd a permanenciának megfelelően a Nagy Októberi Szocialista. A folyamatot a breszt-litovszki béke zárta le, amelynek révén a németek kezére egymillió négyzetkilométernyi, vagyis több mint tíz Magyarországnyi, addigi orosz birodalmi terület került. Hogy aztán éppen Parvusz miatt történtek volna így a dolgok, vagy sem, azt bizonyára vitatni fogják a történelemben a személyiség szerepét kevésbé előtérbe helyező elméletek hívei. Mindenesetre e történet szerint a németek végül a pénzüknél voltak.
Parvusz, a teoretikus pártpénztárnok azonban kevésbé volt elégedett. Remélte, hogy szolgálatait bolsevik vezetőtársai azzal honorálják, hogy rábízzák a szovjet állam pénzügyi igazgatását. De Lenin hallani sem akart arról, hogy a közelében legyen az, akinek kezéhez annyi piszkos pénz tapad. Így aztán Parvusz Berlinben hunyt el – Lenin halálának évében, 1924. december 12-én.
Ismétlem: a történet nem önmagában újdonság. Különösségét az adja, hogy - egy vélhetően korábbi vetítés után ismét - az orosz állami televízió nézői számára is felidézték mindezt. Hogy aztán Leninnek a mauzóleumból való jövőbeni eltávolítását akarják előkészíteni, vagy az ukrajnai eseményekkel áthallásra szeretnének ráerősíteni? Innen ez nem igazán válaszolható meg. Annyi bizonyos, Oroszország mozgásban van. Létérdekünk, hogy figyeljünk arra, mi történik tőlünk Keletre!
#
HÁTTÉR
Alekszandr Lvovics Parvusz 1867. augusztus 27-én kereskedő-zsidó család sarjaként látta meg a napvilágot a cári Oroszország Minszki kormányzóságának Berezino városkájában. Eredeti neve: Izrail Lazarevics Gelfand. Egy tűzvészben leégett a házuk, emiatt rokonaihoz utazott Odesszába, ahol rakodómunkásként dolgozott. Közben elvégezte a gimnáziumot és forradalmi ifjúsági köri tag lett.
1885-ben Svájcba utazott, hogy tanuljon. 1891-ben a bazeli egyetemen szerzett filozófiai doktori címet, de már előtte elméleti cikkek szerzőjeként szerzett nevet a különböző szocialista szerveződések tagjai előtt. Később nemzetközi tekintélyre tett szert, amikor egy vitában figyelemre méltó megállapításokat hangoztatott a világgazdaság folyamatairól. Időközben illegálisan járt Oroszországban, hogy adatokat gyűjtsön az 1886-os éhínség következményeiről készülő könyvéhez.
A dokumentumfilm szerint ebben az időszakban Lenin azért nem szívelte Parvuszt, mert ideológiai vetélytársat látott benne. A konfliktusuk másik forrása Parvusz pénzéhsége volt. Az anyagiak miatt először azért különböztek össze, mert Berlinben Parvusz lenyúlta a Gorkij egyik színdarabja után járó jogdíjakat, amelyek nagy részét az író a pártkasszába szánta. Az egyébként nős, de feleségétől és fiától külön élő Parvusz viszont a pénzből Rosa Luxemburgot vitte olaszországi utazásra.
Miközben az évtizedek alatt Parvusz márkamilliókat hajtott fel az orosz szociáldemokrata párt számára elsősorban német kormányzati forrásokból, valamint off-shore cégek, kereskedelmi vállalatok révén, elvtársai az idő múlásával mindinkább ferde szemmel néztek rá meggazdagodási vágya miatt. 1917-ben Lenin már nem is volt hajlandó találkozni vele, annak ellenére, hogy Parvusz szervezte meg a majdani forradalom vezetőinek vonatútját Svájcból, Németországon és Svédországon át, nem mellesleg pénzt szerzett a párt költségeinek fedezéséhez.
Az iránta megnyilvánuló bizalmatlanságban minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy elvtársai német ügynökként is tekinthettek rá. A film sejtetni engedte, hogy nem kizárt, a bosszúvágy miatt Parvusznak is köze lehetett a Lenin, sőt a Rosa Luxemburg és más német munkásvezetők elleni merényletekhez.
#
2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:
1. Egy üstben főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)
2. Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)
3. A németek pénzelték Lenint - állítja az orosz állami tévé /2014.01.23.)
4. Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)
5. Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)
6. Nő a neonácik befolyása Ukrajnában (2014.01.28.)
7. Torzítva tudósít Ukrajnáról a média (2014.01.28.)
