Ne higgyen senki a szemének: nem az a napilap támadt fel!

2019. február 5-én de facto is megbukott a Magyar Idők, a kormánypárt lapja. Hiába a két és félmilliósra taksált Fidesz-tábor, hiába a számlálatlanul belé hordott, belé hordatott pénz, nem bírt lábra állni 2002 óta. Aligha ismer ilyen esetet a magyar sajtótörténet: egy négyszer kormányzati pozícióba került párt nem képes befolyásos szócsővé tenni az újságját, s a végén feladja. Feladja, de hogyan? A lap utolsó számának internetes változata így adja hírül a kudarcot:

Szóval, nevet váltott! Én meg azt hittem az előzetes híradásokból, hogy újból megjelent a Magyar Nemzet, ez a patinás, először 1938. augusztus 25-én, a fasizmus, a nácizmus terjeszkedésének időszakában, a II. világháború előestéjén kiadott periodika. De nem, a Magyar Idők búcsúszövegéből egyértelműen kiderül: a Magyar Nemzet név alatt a Magyar Időket tartja kezében az olvasó. Aztán a tartalom, a cikkek hangvétele végleg meggyőzi, hogy szó sincs az egykori konzervatív-liberális Magyar Nemzet feltámadásáról.

Ebben a helyzetben a cinizmus csimborasszója, hogy a mai vezércikk 1848. március 15-ére, a szabad magyar sajtóra hivatkozik. Hiába az azonos betűtípus, hiába a „polgári napilap” megjelölés, hiába a fejlécben az alapító főszerkesztő neve, a sajtótörténetben az lesz feljegyezve: 2018. április 11-én, a Fidesz-kormány alatt elhallgattatták a hatalom kötelékeitől négy évvel azelőtt megszabadult szerkesztőséget, amely valóban az alapítói szándékot képviselte abban az időszakban. E négy év végére a hatalmi körök – saját kisszerű játékaik részeként – ellehetetlenítették az újság működését, szerkesztőit, újságíróit, munkatársait.

A miniszterelnök mai Facebook-oldalán közzétettek egy fotót, amely azt ábrázolja, hogy Orbán Viktor beleolvas a régi-új fejléccel ellátott lapba. De ez ne tévesszen meg senkit! Ha másutt nem, a tudományos emlékezetben megőrződik: a Magyar Nemzet formálisan harmadik megszűnése az ő kormányzásának időszakában történt. Először 1944 márciusában, a náci csapatok budapesti bevonulását követő napokban a Gestapo emberei dúlták fel a szerkesztőséget. Másodszor a szovjet Vörös Hadsereg 1956-os budapesti inváziója némította el a hangját. Harmadszor 2018. április 11-én, Orbán Viktor országlása alatt következett be ez. Így írt erről az alapító főszerkesztő unokája, Pethő Tibor:

Az akkor taccsra tett szerkesztőség munkatársai a Magyar Hang hetilap megteremtésével vitték és viszik tovább a hagyományt. Ezért most se higgyen senki a szemének, meg a fülének! A napilap Magyar Nemzet azóta sem támadt fel. Mert nem a papír teszi, hanem a szellem, a szellemiség. A nevet egyszerűen elorozták. Bizonyára jogszerűen, hiszen, mint tudjuk, a nemzeti NEM együttműködés rendszerében csak jönnek a jogászok, oszt jó napot. Ráadásul, a mai vezércikk írója egyszerűen kicsalta a lap történetéből azt a négy évet, amire Pethő Tibor mint a hagyományokhoz való visszatérés időszakára hivatkozott. Valahogy úgy, vagy még úgyabbul, mint ahogy a Fidesz-alkotmány kiiktatta a magyar történelemből az 1944–1990 közötti periódust.

Az újság esetében az történt, ami e középszer és középszer alatti társaság garázdálkodása alatt történni szokott: lenyúltak valamit, amit nem ők hoztak létre. Tegyük hozzá: a rendszerváltozás óta így zajlik ez Magyarországon. Ügyeskedők szereznek meg maguknak, családtagjaiknak, rokonaiknak, velük egy húron pendülőknek földbirtokokat, ingatlanokat, kastélyokat, cégeket, pénzintézeteket, külföldről érkező milliárdokat. Fogyasztják, apasztják az összvagyont anélkül, hogy érdemben gyarapítanák azt. Amit látszólag hozzátesznek, azt is közpénzből, s igen gyakran silány minőségben, a pillanatnyi haszon igézetében. Ez, és nem a tudáskincs szaporítása, nem az innováció ösztönözése, a lehetőleg mindenkire kiterjedő szociális biztonság növelése, minden országrész jólétének tartós előmozdítása foglalkoztatja őket.

Így gyűrik maguk alá a médiumokat is. Újságokat, rádiókat, televíziókat, internetes felületeket. Propagandaeszközzé silányítva őket, révükön megfosztják a lakosság nagy részét a tényleges tájékozódás lehetőségétől, hogy biztosítsák győzelmüket a választási színjátékokban. Ahogy saját emberük, a 476 kormánypárti médiumot tömörítő Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) elnöke, a hétfőn lemondott-eltávolított Varga István nyilatkozta:

Amiről pedig Varga úr sem beszélt: a kormányhirdetések elhelyezése révén közpénzeket lehet átfolyatni ezeken a médiumokon a hatalomhoz közelállók magáncégeihez, amelyektől aztán a pénz útja követhetetlen lesz. Tartok tőle, a régi Magyar Nemzet neve is erre kell nekik: pénzcsatornának, és propagandájuk hordozó eszközének. Nyilván úgy gondolják: ezzel a húzással ideig-óráig átverhetnek még néhány ezer, esetleg tízezer embert, és kiemelhetnek még néhány százmilliót a közösből. Aztán utánuk a vízözön, mert mit nekik Magyarország jövője!

Megmondom úgy, ahogy van: nekem érthetetlen ez a rövidlátó gondolkodás. Hiszen hasonló eredményt, a hatalom stabilizálását, akár a Horthy-, akár a Kádár-rendszerben a másként gondolkodó értelmiséggel való differenciált együttműködéssel is el lehetett érni. A propaganda nem feltétlenül jelentett egyet a szellemi sekélyességgel, amint az most tapasztalható. Ha ez így van, márpedig nagyrészt igen, akkor csak egyetlen magyarázata lehet a lépten-nyomon megnyilvánuló, a szellemi életet egyre inkább megnyomorító bárdolatlanságnak. A hatalom berkeiből mára csaknem mindenki kiűzetett, aki alkalmas volt az értelmiséggel való finom diskurzusokra. Így aztán Márai Sándor szavait ideforgatva: maradtak a tehetségtelenek, a jellemtelenek. Mindannyian ismerjük őket. Nyilván a miniszterelnök is, mégis rájuk hagyja. De vajon, miért? #

CÍMKÉP: Orbán Viktor kormányfő Facebook-oldalán ezzel a fotóval közvetve is jelezte, hogy felvállalja a Magyar Nemzet körüli skandalumot

Véleménye fontos az iránymutatásban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!