BEKIÁLTÁS

2018.sze.16.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Tessék-lássék ellenzék

Nem elszántak a történelemformáláshoz.

2018-09-16sargentini-tuntetes.jpg

Ki az utcára! – tudtam meg immár idehaza az Index tudósításának címéből, hogy többek között mit mondott Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért által közösen szervezett vasárnapi, budapesti ellenzéki tüntetésen. Ezek szerint a tudósító elég közel helyezkedett a színpadhoz, esetleg jól fülelt valamelyik médium helyszíni közvetítésére. Én ugyanis a helyszínre baktattam, ám lényegében semmit nem hallottam. Legfeljebb sorstársaim morgolódását…

Tovább

Így írtok ti – a háborúról

 Moszkvának nem érdeke egy nagy háború kirobbantása, az USA-t pedig visszatartja az orosz atomarzenál.

vosztok-2018hadgyakorlatszuk.jpg

„Oroszország világháborúra készül, a vezérkari főnökség arra számít, hogy 2020 után vagy egy világháború tör ki, vagy több regionális konfliktus, az ellenség pedig az USA és szövetségesei lesznekmondta újságíróknak Pavel Felgenhauer orosz katonai szakértő. Szerinte Kína részvétele kulcsfontosságú és árulkodó jel: arra utal, hogy a két ország valódi háborúra készül.”

Tovább

Orbán küldöncnek sem kell

Oroszország és Kína eurázsiai terveinek megvalósításában nem oszt, nem szoroz Magyarország.

2018-09-12orbanstrasbourgorosztvkepernyokep.jpg

Magyarország egyre jobban hasonlít Putyin Oroszországához – összegezte szeptember 13-ai, csütörtöki nemzetközi sajtószemléjében a nyugati médiát uraló nézeteket a Klubrádió szerkesztője. Mindezt az Európai Parlamentben az előző napon lezajlott szavazással összefüggésben. A képviselők kétharmada, köztük a Fidesz pártcsaládjának tagjai szerint az Orbán-kormány intézkedései mára rendszert alkotva veszik semmibe a csatlakozási szerződésben vállalt értékrendet, tudatosan ellehetetlenítik a hatalom ellenőrzésére hivatott intézményeket, célzottan hátrányos helyzetbe hoznak egyes társadalmi csoportokat. És ez igaz. Ám, ahogy már annyiszor megtettem, most is azt állítom: szerintem félrevezető Orbán Magyarországának a Putyin Oroszországával való összemosása.

Tovább

Sokba kerül az országnak Orbán

Gyengült a forint a szavazás után, de máris tovább feszíti a húrt a Fidesz.

2018-09-12sargentini.jpg

Az Európai Parlament hetven százalékos többséggel fogadta el a Sargentini-jelentést szeptember 12-én. Ezt követően azonnal, bár egyelőre átmenetileg, gyengülni kezdett az egyébként is egyre gyengébb forint. Ennél egyértelműbben semmi nem igazolhatta volna előző, Orbán és a pofonok című jegyzetemnek azt az állítását, mely szerint:

Tovább

Orbán és a pofonok

Európai befolyásának lehetséges növeléséért vállalja a sértegetést.

2018-09-11orbanstrasbourgkepernyokep.jpg

Orbán Viktor nyilvánvalóvá tette szeptember 11-én, Strasbourgban, hogy nagyobb európai hatalmat akar. Minden olyan felvetést negligált az Európai Parlamentben lezajlott Magyarország-vitát megelőzően, közben és azt követően, amely arra irányult, hogy a politikának alapvetően mégiscsak a demokratikus értékekről kellene szólnia a 21. századi Európában.

Tovább

Felkavaró Stalter-fotók

Akármilyen fiatalok is voltak, alighanem a nélkülözések, a háborúk, a járványok áldozatai lettek azóta.

20180910stalterkiallitas.jpg

Ha betéved egy fiatal Stalter György fotográfus kiállítására, talán fel sem ötlik benne, hogy hajdan közünk volt, köze volt Magyarországnak azokhoz a távoli világokhoz, amelyek szenvedő, nélkülöző, nyomorgó kisemberei néznek vissza ránk a fekete-fehér, mégis annyi életárnyalatot hordozó képekről. Egyszerűen azért, mert a nem is oly régmúltban, a szocialista világrendszer részeként, ideológiai alapon kellett kötelességünknek tartanunk, hogy segítjük a gyarmati sorból kiszakadtakat emberhez méltóbb életet élni.

Tovább

Kiábránduló Klubrádiósok

Az amerikai tőkés érdekek szószólójaként küzdenének a kapitalizmus kárvallottjaiért.

bolgar-gyorgyszuk.jpg

A Klubrádió műsorvezetői, riporterei, szerkesztői immár egyre gyakrabban találják lehetetlen helyzetben magukat. Most nem a Klubrádióról, mint médiumról beszélek, amit – akárhogy csűrjük-csavarjuk – a nemzeti nem együttműködés kormánya már rég kiiktatott az országos tömegkommunikációs eszközök sorából, hanem hangsúlyozottan a munkatársakról.

Tovább

Amerika magáért küzd, nem értünk

Nagy a zavar az ellenzékben, de a pávatáncos kormányfő is gondban lehet.

david-b-cornstein-13-kicsi.jpg

Akik abban reménykedtek, hogy az USA majd rendet tesz Magyarországon, most csalódottak. David B. Cornstein, az új budapesti nagykövet, a Szombat című folyóiratnak adott, augusztus 29-én megjelent interjújában lényegében mindenki értésére adta: a magyarok csak az amerikai érdekek szemszögéből érdeklik Washingtont. De miért is lenne ez másként?

Tovább

Orbán a muszlimok között

Az alaptörvényt is sérthetik a kormányfő egyes kijelentései

orbanesanyelvrokonsag.jpg

  – Különös nézeteket vall ön. Népet vél ott, ahol nincs más, csak örök setétség! – adja a szavakat Fehér Béla Kossuthkifli című, frenetikus szövegezésű regényében bizonyos Buttler szájába. Úgyhogy ennek alapján sem érdemes csodálkozni azon, amit egy Facebook-kommentelő így fogalmaz meg Orbán Viktor alattvalóiról: „azt sem veszik észre, ha óránként mást mond, mindig annak örvendeznek, amit éppen hallanak. De…

Tovább

Itt az emberarcú Putyin!

Új szinten az oroszországi politikai kommunikáció.

putyinatajgaban.jpg

Putyin itt, Putyin ott, Putyin mindenütt. Immár egy műsort is kerítettek a személye köré az orosz állami tévében. Nem túlzás ez? – ötlött fel bennem a kérdés, amikor szeptember 2-án, vasárnap, késő este először láttam meg a beharangozás nélkül adásba került új formátum címét: Moszkva. Kreml. Putyin.

Tovább
süti beállítások módosítása