Orbán Kerényi ravatalánál
Mintha a saját tetteivel kapcsolatos kétségeinek adott volna hangot a Fiumei úti temetőben.

Napok óta nem tudom kiverni a fejemből a Kerényi Imre augusztus 31-én, pénteken felállított ravatalánál síró Orbán Viktor képét. Persze a kormány befolyása alatt működő tévék szintén tehetnek erről, mert a csatornák közötti váltogatás közben többször is belefutottam a miniszterelnök beszédének ismétlésébe. A propagandisták abból indulhattak ki: megmutatják a népnek a vezér emberi arcát. Az interneten kommentelő hívek így is álltak hozzá. De sokakban váltott ki tanácstalanságot, sőt megütközést a kormányfő magatartása. Bevallom, én is meghökkentem. És akkor ebben az állapotban ért szombaton délután Szabó Magda egyik mondata.









