Sokba kerül az országnak Orbán

Gyengült a forint a szavazás után, de máris tovább feszíti a húrt a Fidesz.

2018-09-12sargentini.jpg

Az Európai Parlament hetven százalékos többséggel fogadta el a Sargentini-jelentést szeptember 12-én. Ezt követően azonnal, bár egyelőre átmenetileg, gyengülni kezdett az egyébként is egyre gyengébb forint. Ennél egyértelműbben semmi nem igazolhatta volna előző, Orbán és a pofonok című jegyzetemnek azt az állítását, mely szerint:

Orbán pillanatnyi hatalmi kérdésnek tekinti ezt a helyezkedést is. Kerül, amibe kerül Magyarországnak.

Hogy erkölcsi kárt okoz nekünk, azt már előzetes nyilatkozata miatt is tudni lehetett. Az azonnali pénzügyi veszteségre azonban én sem gondoltam. Előző cikkemben arra fókuszáltam, hogy a magyar miniszterelnök célja elsősorban az lehetett az Európai Parlamentben való kéretlen megnyilatkozásával, hogy felbőszítse itthoni híveit. Mert abból indul ki, hogy a jövő májusi európai parlamenti választásokon idehaza kell olyan támogatottságot szereznie, hogy azzal megkerülhetetlen legyen a néppárti tömörülésen belüli politikai játszmákban.

Csakhogy az európai politika színpadán leszerepelt – talán önmaga számára is váratlan mértékben. Mert immár saját pártcsaládjának tagjainak többsége is egyszer s mindenkorra meggyőződött arról, hogy egy ilyen öntörvényű személytől az isten óvja meg őket. Ahogyan annak idején a nyugati kolostorokban a kalandozó magyarok nyilai ellen imádkoztak, most Orbán vívta ki még saját eszmetársai ellenszenvét is. Elfeledte talán, hogy jó ezer éve egyszer már meghallgattattak azok a nyugati imák. Nem kellene hát próbára tenni a Mindenható haragját!

A nyugati mércével mérve botrányos szereplése, a jelek szerint, igazolta tegnapi feltevésemet: bekövetkezett a fordulópont a szalonképtelenül viselkedő, féligazságokra, csúsztatásokra építve vitázó magyar kormányfő megítélésében. Strasbourgban, kedden ő maga tette egyértelművé, hogy nem lehet vele párbeszédet folytatni, ezért a jövőben az ottani többség az elszigetelésén fog dolgozni. Ennek következménye a szavazás eredménye:

448 igen, 197 nem, 48 tartózkodó. Szavazott 693 képviselő.

Innentől a nemzeti kormányok uniós törvényhozó testülete, a Tanács felelős az ügyért. Ezen belül valószínűleg a tagállamok Európa-ügyi miniszterei elé kerül a kérdés, akik dönteni fognak róla, hogy milyen formában foglalkoznak vele – amint azt az Index írja.

Vagyis, amiként ezt tegnap előre jeleztem: hosszadalmas procedúra veszi kezdetét, s az ügynek feltehetően soha nem lesz közvetlen következménye. Amivel azonban máris szembe kell nézni: Orbán Viktor és az általa képviselt Magyarország ismét botránykő lett sok nyugat-európai politikus és polgár szemében. De a Fidesz vezérének éppen erre van és lesz szüksége.

Célja, hogy dühössé tegye és a lázadás állapotában tartsa itthoni híveit. Ezzel a jövő májusi európai parlamenti választásokon idehaza akkora támogatottságot akar szerezni, hogy viszonylag sok Fidesz-es képviselőt küldhessen Strasbourgba. Nyilván nem akar tudomást venni arról, hogy immár ott sem akarják látni; erővel is el akarja érni, hogy megkerülhetetlen legyen a brüsszeli és a strasbourgi politikai játszmákban.

Ennek jegyében máris tovább feszíti a húrt. Szájer József, a Fidesz EP-képviselője a szavazás után megerősítette, hogy érvénytelennek tekintik a szavazást. Következésképp, a magyar kormány feltehetően az  EU Bíróságához fordul azzal az indítvánnyal, hogy a testület állapítsa meg: téves eljárásban született a döntés. Vagyis, Gyalázatosan nyomják Krahácsot! – felkiáltással, a témát jó sokáig ébren akarják még tartani elsősorban idehaza, hogy ezzel a magyarországi elvakult híveket tüzeljék. Kerül, amibe kerül… #

CÍMKÉP: Judith Sargentini (középen, zöld ruhában) a jelentés előterjesztője volt a nap hőse az Európai Parlamentben. A képviselők minősített többsége értett egyet azzal, hogy kötelezettség-szegési eljárást kell indítani Magyarország ellen, mert kormányzói súlyosan megsértik a csatlakozási szerződésben vállalt értékrendet. (Fotó: Vincent Kessler, Reuters)

Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban! Véleménye fontos az orientálásomban. Gondoljon arra, hogy így fizet az egyébként ingyenes tartalomért! ##