Európai befolyásának lehetséges növeléséért vállalja a sértegetést.

Orbán Viktor nyilvánvalóvá tette szeptember 11-én, Strasbourgban, hogy nagyobb európai hatalmat akar. Minden olyan felvetést negligált az Európai Parlamentben lezajlott Magyarország-vitát megelőzően, közben és azt követően, amely arra irányult, hogy a politikának alapvetően mégiscsak a demokratikus értékekről kellene szólnia a 21. századi Európában.

Ezzel szemben a magyar kormányfő úgymond „Európa jövőbeni kormányozhatósága érdekében” valóságos keresztes hadjáratot hirdetett saját néppárt-családjáért, amit szerinte meg kell menteni. És ezt ő meg is teszi. Még a fejéhez vágott számtalan sértő mondat ellenére is. Még  annak jelenlegi vezetői ellenében is. Pláne megteszi a pártcsaládján kívüli, különféle színezetű, baloldaliakkal szemben, akiket – a hazai ellenzékkel egyetemben – válogatás nélkül, gőgösen lekommunistázott. Mert mint mondotta, bár nem akar most ebbe belemenni, de szerinte, akik nem értenek egyet vele, lényegében Soros György instrukciói alapján bomlasztják az ő köreit.

Ismét botránykővé vált Magyarország

Megkapta tőle a magáét a német és az osztrák kancellár, továbbá a francia köztársasági elnök is. A miniszterelnök már Strasbourgba utazása előtt kijelentette: „Az igazság az, hogy az ítéletet már megírták.” A sajtótájékoztatón azzal erősített rá erre, hogy azt mondta: saját pártcsaládjának tagjait utasították Berlinből, hogy el kell fogadniuk a készítőjéről elnevezett Sargentini-jelentést. Ugyanis ennek EU-parlamenti vitáján vett részt Orbán Viktor, aki kétséget sem hagyott azzal kapcsolatban, hogy azt gondolja: a másnapi, 12-ei szavazáson kétharmados többségbe kerülhetnek azok, akik szerint az Európa Tanácsnak meg kell fontolnia, eljárást indítson-e Magyarország ellen, mert az országot kormányzók súlyosan megsértik a csatlakozási szerződésben vállalt értékrendet.

Jól érti az olvasó: egy hosszadalmas procedúra veheti kezdetét. Már amennyiben. De akár így, akár úgy, az ügynek feltehetően soha nem lesz közvetlen következménye. Amivel azonban máris szembe kell nézni: Orbán Viktor és az általa képviselt Magyarország ismét botránykő sok nyugat-európai politikus és polgár szemében. Igen, félreértés ne essék, az egész Magyarország viseli a legújabb kori, Lajtán túli, orbáni kalandozások ódiumát. Mert ha megszorítják, ha konkrét mulasztásokat, önkényes, egyes társadalmi csoportokat hátrányos helyzetbe hozó, a hatalmának ellenőrzésére hivatott intézmények ellehetetlenítését okozó intézkedéseket kérnek számon rajta, a kormányfő mindig az ország, a magyar nép egészének megsértését emlegeti. Vagy az ezeréves múltra, '56-ra, és hasonlókra hivatkozik, ahelyett, hogy a tárgynál maradna.

Ezt tette most is, amiért többen le is gyávázták őt. Ám neki arcizma sem rezdült, majd a fölényest játszva azzal replikázott, hogy akik itt és most meg akarják bélyegezni a magyar népet, készen kapták a demokráciát. Vagyis demagógiát vetett be a konkrét felvetésekre adandó konkrét válaszok helyett. Azokon a megnyilatkozásokon, amelyek lényege szerint nem csak saját választóinak érdekeit kellene képviselnie, hanem azokét is, akik nem rá voksoltak, egyszerűen átlépett. Nem is igazán titkolta, hogy a mindenkinek egyenlő esélyt jelentő demokratikus értékek itt és most két okból sem foglalkoztatják.

Leszerepelt a nyugat többség szemében

Egyrészt azért nem, mert szerinte Magyarországon e tekintetben minden rendben van. A demokratikus jogállam kifejezést az alaptörvény is tartalmazza. Kell-e ennél több? A Közép-Európai Egyetem, a CEU maga írja a honlapján, hogy akiket most beiskoláznak, azok Budapesten is fejezik be tanulmányaikat. Ezt ő maga, Orbán Viktor olvasta idejövet. A cigánykérdés annyira rendben van, hogy azt egy roma származású Fideszes EU-parlamenti képviselő tanúsítja. És persze, hogy folyamatosan konzultál a lakossággal a kormány. Most is előkészületben egy levél. Ami pedig a korrupciót, az EU-pénzekből folyó beruházások túlárazását illeti, arra csak azt mondhatja: a nyugati cégek is részt vesznek a tendereken. Aztán gondoljon mindenki arra, amire akar! – teszem hozzá már én. És így tovább, gátlástalanul harsogva a féligazságokat, szenvtelenül átlendülve a választójogi törvény Fidesznek kedvező módosításai fölött. 

Másrészt a bírálatok szerinte azért nem időszerűek, mert most igazán egyetlen kérdésre kell koncentrálni: a migrációra, a migrációra és megint csak a migrációra. Ez utóbbin keresztül világította meg aztán azt a talányt, hogy ha egyébként úgy kellett bekönyörögnie magát arra a vitára, amit a bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is el akart halasztatni, miért is ment a francia városba a pofonokért. Alighanem azért, mert ezek valójában kapóra jöttek neki. Így ugyanis eljátszhatta az áldozat szerepét. Ezt aztán a nagyrészt a kormányának befolyása alatt álló magyarországi médiával még fel is nagyíttathatja. Célja tehát elsősorban az volt, hogy felbőszítse itthoni híveit, s ráhangolja őket arra az atmoszférára, aminek ki kell tartania tavaszig. Amint azt újságírói kérdésre kifejtette: a jövő tavaszi európai parlamenti választásokon idehaza kell olyan támogatottságot szereznie, hogy azzal megkerülhetetlen legyen a néppárti pártcsaládon belüli brüsszeli és strasbourgi politikai játszmákban. Még akkor is ezt akarja – adta értésre, ha őt most ki szeretnék túrni onnan. De nem fog marginális európai politikai erők része lenni!

Orbán tehát feltehetően elérte előre kitűzött hazai, belpolitikai célját. Ennek érdekében kihasználta a jelentés készítőinek felületességét, helyismeretének, a magyarországi, sőt a kelet-európai politikai módi ismeretének hiányát, a szöveg átgondolatlan fogalmazásmódját. Sargentiniék  nem számoltak a magyar kormányfő személyiségével sem, s nyilvánvalóan nem dolgoztak ki professzionális kommunikációs stratégiát és részletekbe menő taktikát annak érdekében, hogy érvényre juttassák álláspontjukat. Úgy gondolhatták, hogy a tények önmagukért beszélnek, ezek súlya alatt bizonyára kompromisszumokra késztetik Orbán Viktort. De ezzel csupán a neveltetésükből, a szocializálódásukból is eredő naivitásukról tettek tanúbizonyságot. Ettől azonban még Orbánnak nem lett és nem lesz igaza, jóllehet a mostani propagandaharc győztesének – meglehet, pirruszi győztesének – fogja felmutatni magát idehaza. Annak ellenére, hogy a nyugati mércével mérve botrányos szereplése akár fordulópontot is hozhat az ellene való odakinti fellépésben. Mert Strasbourgban, kedden ő maga tette egyértelművé, hogy nem lehet vele párbeszédet folytatni, ezért a jövőben az ottani többség az elszigetelésén fog dolgozni. 

Új konstellációk a láthatáron

Ehhez képest valójában másodlagos, hogyan szavaznak szerdán az EU-képviselők a jelentésről. Mert visszajutottunk oda, amivel kezdtem ezt a cikket: Orbán pillanatnyi hatalmi kérdésnek tekinti ezt a helyezkedést is. És ha csak rajta és hívein múlik – kerül, amibe kerül Magyarországnak –, formálisan talán sikerül is neki az európai intézményekben való további befolyásszerzés. A migránsozással ugyanis el fogja érni, hogy minden mást elfeledtessen farkasvakságban leledző választóival.

A hívek ismét hanyatt homlok rohannak majd, hogy az ő jelöltjeire szavazzanak. Dacára az egészségügy, az oktatás összeomlás szélére kerülésének, a gazdagok és a szegények közötti szakadék mélyülésének, a bíróságok legyűrésének, a mérhetetlen korrupciónak, a tudományos szabadság korlátozásának, földek, ingatlanok, médiumok a Fidesz-köröknek, sőt a kormányzati vezetők családtagjainak való átjátszásának, állami pénzeknek a kormánypárti szervezetekhez, azoktól pedig magánzsebekbe történő átcsorgatásának, a települési önkormányzatok nyomorgatásának, a magyar választók Orbán által mozgósítható része viszonylag sok képviselőt juttathat az Európai Parlamentbe jövő májusban. Mindennek következtében feltehetően ő még mindig azzal számol, hogy a Lajtán túli kalandozásai következtében saját európai súlya tovább nő majd.

Kérdés, hogy így lesz-e? S kérdés, hogy ha így lesz, akkor meddig? Mert a magyarok nyugati kalandorkodásának anno is gyászos vége lett. Tehát az is benne van a mostani pakliban, hogy Strasbourg akár Orbán Augsburgja lesz. Az európai politika színpadán ugyanis leszerepelt. Elsősorban saját pártcsaládjának tagjai egyszer s mindenkorra meggyőződtek arról, hogy egy ilyen öntörvényű személytől az isten óvja meg őket. Ahogyan annak idején a kolostorokban is a magyarok nyilai ellen imádkoztak. És imájuk – Jusson ez eszünkbe! –  meghallgatásra talált.

Ennek jegyében alighanem lesz hozzá egy-két szava Merkelnek, Kurznak, Macronnak, s talán Putyinnak is. Mert emlékezzünk csak! Ezekkel az európai vezetőkkel egyre gyakrabban találkozik az orosz államfő. Magánemberként is. Tehát esetleg érdemes lenne átgondolni, amiről persze hiába győzködök itt jó ideje mindenkit, hogy használhatatlan az amerikai propaganda által a világpolitika jelenségeire magyarázatul felkínált Putyinozás. Legalábbis nem a sugalmazásokban szereplő módon használható. És esetleg azért nem, mert talán most jött el az ideje annak, amiről én először az akkori kereteket feszegető, kritikus gondolkodásra ösztönző újságíró iskolai oktatóimtól hallottam először, a hetvenes évek közepén: a társadalmi rendszerek, a kultúrák konvergálnak, összecsiszolódnak majd.    

Feltehetően nagyobb hasznunkra válna, ha ilyen meggondolásokat mérlegelnénk a sehova nem vezető, semmit meg nem magyarázó Putyinozás helyett. Ugyanis már évekkel ezelőtt a konvergencia gondolata járhatott az orosz elnök agyában. Még ha nem is ennek nevezte. Ám a NATO-hoz, az Európai Unióhoz való korábbi, erőteljes közeledés, sőt az ezek intézményeiben való szerepvállalás pontosan jelezte a szándékait addig, amíg az USA gazdasági érdekeitől vezérelve Obama Amerikája keresztbe nem feküdt a törekvéseinek. Ám egykori német vezetők jól fizető állásokba segítésével, franciák kitüntetésével, olasz és osztrák, sőt cseh politikusok kiemelt kezelésével tucatnyi jelét adta, hogy akkor kikkel akart, és most is kikkel akar együttműködni az orosz vezetés Európában. Egy percig sem volt kétséges, hogy Orbán Viktorral csak jobb híján, és átmenetileg. Őt legfeljebb csak kihasználta, és kihasználja.

Mert ne higgye bárki is, hogy az orosz vezetőknek rövid az emlékezete, s például elfelejtették volna annak az 1989-es fiatalembernek, Orbán Viktornak a felhevült hangját, aki saját akkori elvtársainak kifejezett könyörgése ellenére, politikai haszonszerzési szándékkal hetvenkedett Nagy Imre és '56-os mártírtársai koporsójánál. Megjátszott hősiességgel veszélyeztetve a nehezen kialkudott feltételekkel zajló folyamatot, úgy küldte haza a szovjet csapatokat, hogy azok, saját vezetőik döntése alapján, akkor már hónapok óta vonultak kifelé az országból. Most, amikor – minden ellenkező felfogás ellenére – csak idő kérdése az eurázsiai együttműködés tető alá hozása, ami az említett konvergencia kézzel fogható megtestesülése lesz, fölöttébb hasznos lenne, ha egy olyan, saját erőforrások nélküli, nem oszt, nem szoroz országban, mint amilyen, sajnálatos módon Magyarország is, nem ártana elkezdeni számolni ezekkel az összefüggésekkel. Bár lehet, hogy Orbán már éppen így spekulál, habár, szerintem, jócskán arányt tévesztve. #

CÍMKÉP: Orbán Viktor felszólal a strasbourgi vitában. Mellette Gulyás Gergely, mögötte Szíjártó Péter. Társaságában volt még Rogán Antal is. (Képernyőkép)

Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban! Véleménye fontos az orientálásomban. Gondoljon arra, hogy így fizet az egyébként ingyenes tartalomért! ##