BEKIÁLTÁS

2020.már.19.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

BEKIÁLTÁS: Kim Dzsongun harca a vírussal

Észak-Korea vezetője akár egy újabb éhínséget is vállal, hogy megelőzzék a nagy járványt. Sokan aggódnak, miként birkózik meg a koronavírus-járvánnyal a világtól elzárt Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK), vagyis Észak-Korea. Erre a kérdésre igyekezett válaszolni Andrej Lanykov a…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyin harca a vírussal

A járvány még csak súrolta Oroszországot, de mintha a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetre készülne Moszkva. Oroszországban annyira feltűnően kevés a koronavírustól megbetegedettek aránya, s annyira kevés hír látott napvilágot onnan a magyar médiában, hogy a hétvégén már többen tárgyalták az…

Tovább

BEKIÁLTÁS: A magyarkodás vírusa is terjed

A koronavírus magyarországi elkülönítésének bejelentése is a propaganda része lett. Magyarországon mindig megtalálják a hivatalosságok azt a szalmaszálat, amit a nagyközönség elé dobhatnak, hogy a honfiúi kebelt dagasztva feledtessék a plebsszel a vezetők tehetetlenkedését. Most éppen a…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyintól kért segítséget Merkel

Ami Budapesten csupán hetvenkedés, azt Ankara több mint egymillió katonával nyomatékosítja. Oroszországra veti tekintetét Európa. Minthogy Recep Tayyip Erdoğan török államfő a menekültáradat ránk szabadítását helyezte kilátásba, hirtelen a százszor lekezelt Vlagyimir Putyinban, az ezerszer…

Tovább

BEKIÁLTÁS: „Hitler magyar katonái”

Moszkvában kezdik megelégelni, hogy Budapest is beállt a náci Németország mentegetőinek sorába. Újabb jelzés arról, hogy vége a sztálini–hruscsovi–brezsnyevi időszakot jellemző kegyelmi állapotnak. Abban a helyzetben – a KGST-, illetve a Varsói Szerződésbeli szövetségesi meggondolások miatt –…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Évértékelő Trianonra hangolva

Orbán Viktor beszéde hemzsegett a csúsztatásoktól, és a rejtett üzenetektől. Kettőt, de hihetőbbet! – gondoltam, mikor elolvastam Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének az Index kérdésére – „Mi az a furcsa kékes-lilás folt Orbán Viktor tenyerén?” – adott válaszát:

Tovább

BEKIÁLTÁS: Háborúban Moszkvával és egymással

Bármit is állít Jeszenszky Géza, Moszkva szemszögéből az 1938-as müncheni egyezmény volt az utolsó csepp a pohárban. Az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény célja „az európai béke megőrzése volt” – írja Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter és nagykövet a Magyar Hang 2020. február 7-13-i…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Nem mozdulnak a székelyek

Az autonómia ügyét még a helyiek is alig támogatták eddig az aláírásukkal. „Elég rosszul áll a székelyföldi autonómiáért indított akció” – sopánkodott az állami televízió február 8-i, 19:30-as híradójának műsorvezetője. (Az archívumban 19:00-tól) A Székely Nemzeti Tanács kilenc hónappal ezelőtt…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyin visszatámad

A budapesti ellenzék is beállt a háborús bűnöket bocsánatosnak tekintők közé. „NEM, NE HAGYJUK, HOGY ÁTÍRJÁK A TÖRTÉNELMÜNKET!” – olvasható oroszul egy régebbi internetes plakáton. A kéz az 1945. május 1-jén, illetve 2-án, a náci Németország fővárosában, Berlinben, a törvényhozás, a Reichstag…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Osztályharcra készül az MSZP?

Mintha még a párt is dugdosná, mivel állt elő Tóth Bertalan a szerdai sajtótájékoztatón. Bolgár úr rémületére a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke előállt valamiféle tényleg baloldali programmorzsával. És ha azt hiszi valaki, hogy a Klubrádió doyenjén akarom most elverni a port, hát egy…

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil