A tranzitzóna valójában koncentrációs tábor, a nemzet fogalma pedig csak a tehetősekre terjed ki.

Egészen mostanáig Magyarország szégyenfoltjai voltak a déli határnál, a Tompa és Röszke közelében létesített, úgynevezett tranzitzónák. A konténertelepeken gyerekeket, nőket és családapákat tartott az Orbán-kormány hónapokon (néha több mint egy éven) keresztül. Egészen mostanáig, amikor Luxemburgban, az Európai Unió Bírósága egyértelműen törvénytelennek minősítette a menedékkérők magyarországi fogva tartásának körülményeit, amihez gyakran hozzátartozott az éheztetés. Pedig bűnük nem volt. Csupán elmenekültek a háborúk elől, amiket alapvetően a nyugati fehér ember indított országuk ellen.

De végre május 21-én, csütörtökön, váratlanul gyorsasággal, mindkét helyről átszállították a menekülteket emberhez méltóbb befogadó állomásokra. Írhatnám, hogy minden jó, ha a vége jó. Írhatnám, hogy ami eddig történt, azért a magyar kormányt illesse az embertelenség vádja. De sajnos a bélyeg valamennyiünkre ráég. Ráadásul az ellenzék, meg az értelmiség azzal is tetézte ezt a gyalázatot, hogy átvette a rezsim szóhasználatát. A lényeget palástoló tranzitzónákként beszélt róluk, már ha beszélt. Mindenesetre így hivatkoztak és hivatkoznak a telepekre a magukat a kormánytól elhatároló médiumokban is. Valójában…

Megírtam ezt ismerősömnek is, amikor az egyik közösségi oldalon közzétette, hogy „Az európai menekültügyi rendszer legembertelenebb eleme szűnt meg a röszkei és tompai tranzitzóna betiltásával.” Azt kérdeztem tőle: „Csak azt nem értem, hogy az eufemisztikus tranzitzóna helyett miért nem nevezi senki a nevén ezt a koncentrációs tábort?” Még őt, az átlagnál érzékenyebb embert is meglepte a felvetésem, hiszen ezt válaszolta: „Nagyon igazad van, és engem is csak a hozzászólásod döbbentett rá. Általánosságban is elmondható, hogy a kormány erőteljesen tematizálja a közbeszédet és befolyásolja a hétköznapi szóhasználatot. Ez is ilyen. Börtönzóna volt valójában.” Rövid párbeszédünkben így került szóba régi vesszőparipám:

A nyelvet is vissza kell venni a hatalom megszállottjaitól nem csak az intézményeket!

Mert az a legkevesebb, hogy az ország vagyonának egy részét a nevükre íratják. A pénz elenyészik, a vagyon előbb-utóbb gazdát cserél – amint ezt történelmünk mutatja. De az a pusztítás, amit a kifejezések kisajátításával a tudatban, a lelkekben vittek és visznek véghez nap, mint nap, nemzedékeket ront meg. Hányszor, de hányszor írtam le például, hogy nemzeti NEM együttműködés rendszeréről kellene beszélni? De mindhiába. Pedig havonta több tízezren olvassák ezt a blogot. Köztük újságírók, ellenzéki politikusok. És mégsem illesztik a kifejezésbe a NEM szócskát. Holott ma már nem csupán az ocsmány beszédű megmondó embereik hirdetik, hanem a Fidesz egyes vezető politikusai is, hogy a nemzethez tartozónak csak azokat tekintik, akik a rezsimet támogatják. A velük állítólag szemben állók mégis elfogadják a propagandisták sugalmazását az „együttműködés rendszeré”-ről, s így használják megszólalásaikban.

Hány évig hadakoztam az ellen is, hogy a közszolgálati médiumok kifejezés helyett állami, sőt pártállami televízióról és rádiókról beszéljenek legalább azok, akik közvetlen kárvallottjai lettek a fideszes médiakommandók csapásainak? De csak akkor kezdtek ébredezni a magukat a szavak embereinek tekintők, amikor már név szerint szólítottam meg őket a jegyzeteimben. Az e miatti indulattól vezérelve, évekkel ezelőtt hozzáláttam, hogy összeállítom a nemzeti NEM együttműködés rendszerének (NNER) értelmező szótárát. Benne felsorolom az orbáni kifejezéskészlet főbb elemeit, melléjük írom a tényleges értelmüket, s közzéteszem, hogy riadóztassak. A jegyzeteim elkallódtak ugyan, de valahogy így képzeltem el:

Az NNER-szótárban külön jegyzékben fejtettem volna fel a Fidesz jelmondatainak értelmét. Például rámutattam volna, hogy a „Nekünk Magyarország az első!” azt jelenti: az emberek nem számítanak, hiszen a Magyarország kifejezés valójában egy elvont jogi, földrajzi fogalom, amit a romantika századától máig a költők, az írók, a politikusok, az agit-proposok telítettek olyan, illúziókat ébresztő tartalommal, aminek teljesítése nem számonkérhető. Ráadásul még az államformára utaló köztársaság szótól is megfosztotta az ország nevét az alkotmány helyébe természetesen nem véletlenül léptetett orbáni alaptörvény. Mindez oly észrevétlenül ment végbe, hogy általában fel sem vetődik: az agymosás következtében a minden álmok megtestesítőjeként felmutatott, vagyis semmire nem kötelező „Magyarország” helyett hús-vér embereket is ki lehetne emelni. Mondjuk azt felírni a pulpitusra, hogy

„Nekünk a polgárok az elsők!” / „Nekünk Magyarország lakossága az első!” / „Nekünk a magyar nép az első!” / sőt: „Nekünk a magyarországi nép az első!"

S akkor még nem mentem bele abba, milyen távlatok nyílnának a „Nekünk az európai népek az első!” jelmondattal. Uram bocsá’ azt hirdetné valaki: „Együtt az emberiség egészével!” Talán elég ennyi, hogy jelezzem, a szómágia komoly dolog. Magát csapja be, aki legyint rá. Erre figyelmeztetett nemrég Böröcz József, a jeles társadalomtudós is, aki azt kérdezte a Facebookon, a május 20-i bejegyzésében, hogy megírta-e valaki a rendszerváltás és lelki előkészületeinek nyelvét? Kigyűjtötte-e, elemezte-e vajon az olyan szépségeket, mint mondjuk az, hogy segítség(nyújtás) = államadósság / árrés = profit / piacgazdaság = kapitalizmus / vállalkozó = tőkés / privatizáció = közvagyon-eltulajdonítás / ügyeskedés = korrupció?

Az egyik hozzászóló a rendszerváltás = gengszterváltás szópárral állt elő. Egy másik a Gondola.hu linkjét csatolta. Farkas Attila Márton jegyzi a „Hazai neoliberális közhelyszótár” című, 2009-ben keletkezett összeállítást. Benne az akkori rendszer politikusai, üzletemberei, publicistái, közéleti bölcsei és hivatásos nevettetői által használt csaknem száz közhely, frázis, klisé, szlogen és sablongondolat gyűjteményével. Példái, természetesen, még nem tartalmazhatták a nemzeti NEM együttműködés rendszeréhez kapcsolódó tudatipar szókészletét. Viszont – Böröcz mostani felvetéseivel, s az én jelzéseimmel együtt – az az összeállítás is arra a sámánok óta közismert, ennek ellenére eléggé komolyan még az értelmiségi körökben sem vett jelenségre hívja fel a figyelmet, hogy a hatalom nem pusztán anyagi természetű.

A hatalom legalább ilyen fontos tényezője, hogy a többséget uralni akarók csoportja képes-e megalkotni, mondjuk, azt a nyelvet, amely felhasználja az úgynevezett csillogó szavakat, amelyekhez a tömegek pozitív érzelmeket társítanak. Vagy képes-e az új erő új tartalommal megtölteni az elkoptatott sztereotípiákat? Ahogyan ezt a rendszerváltozás nyertesei tették: szépítő kifejezésekkel leplezték valódi szándékaikat. S amiként immár jó ideje tesznek az orbáni propagandisták, élükön magával a népies nyelven megszólaló, jóllehet egyre modorosabbá, ezért szónoklatait tekintve mind erőtlenebbé váló vezérükkel. Aki nem számol ezzel, s ami ennél több, aki nem képes megteremteni a saját ellennyelvet, sőt átveszi ellenfele szókészletét, ne álmodozzon arról, hogy a politikai-gazdasági hatalomért sikerrel vitézkedhet!#

CÍMKÉP: Orbán Viktor, a Fidesz 2019. szeptember 29-i tisztújító közgyűlésén. A pulpituson lévő felirat – a „Nekünk Magyarország az első!”  – azt jelenti: az emberek, főleg a kisemberek nem számítanak, hiszen a Magyarország kifejezés valójában egy elvont jogi, földrajzi fogalom, amit a romantika századától a boldognak mondott békeidőkön, a Horthy-rendszeren át a költők, az írók, a politikusok, illetve a mai agit-proposok telítettek olyan, illúziókat ébresztő tartalommal, aminek teljesítése nem számonkérhető (Fotó: Huszti Tibor, Index)