Bár az USA geopolitikai érdekei miatt Oroszországot ma mumusként láttatja a nyugati média, az Európa egy részét, köztük Magyarországot is fenyegető ISIS dzsihádistáinak megfékezése lehetetlen lesz az oroszok nélkül.

Kárörvendő címet adott a karpatinfo.net annak a híradásának, amelyben arról számol be, hogy néhány hete videó-üzenetben fenyegették meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Közel-Kelet mind nagyobb részét rettegésben tartó dzsihádisták, az úgynevezett Iszlám kalifátus, az ISIS vezetői. Az „Ukrajna helyett hamarosan az ISIS lehet Putyin legnagyobb rémálma” cím sokakban beindította a pavlovi reflexeket. Manapság ugyanis elég megemlíteni, hogy Putyinnak gondjai vannak, s máris nyomják az emberek a Like-ot.

A cikkben többek között az olvasható, hogy a dzsihádisták üzenete szerint „felszabadítják Csecsenföldet és az egész Kaukázust” is. Minthogy becslések szerint legalább 200 csecsen vesz részt az egyelőre Szíria keleti és Irak északi részén folyó harcokban, van esély rá, hogy „a hazatérő ISIS harcosok háborúzni fognak Moszkva ellen”; „Oroszországban megnő a terrorveszély”.  Nemde, csupa örömhír az Oroszország, s főként az orosz elnök ellen feltüzeltek számára? Mert a szenvtelen megfogalmazásokkal épp a lényeg kendőződik el: e kilátásba helyezett, boldogító események következtében ártatlan emberek sokasága fog szenvedni, sőt elpusztulni.

Egykori amerikai hírszerzők is kétségbe vonják, hogy Oroszország le akarná rohanni Ukrajnát. Ugyanakkor puccsként írnak a február 22-ei kijevi eseményekről. A magyar közönséget viszont még mindig manipulálják.

Többek között azt írják az USA egykori hírszerzői az Angela Merkel német kancellárnak küldött, szeptember 16-ai keltezésű nyílt feljegyzésükben: »Ukrajna nagy orosz „lerohanását” nem támasztja alá semmi megbízható hírszerzési forrás. Sokkal inkább a „hírszerzési források” ugyanazok a kétséges, politikailag „meghatározott” források, amelyek 12 évvel ezelőtt „alátámasztották” Irak megtámadását. (…) Azok a képek, amiket a NATO augusztus 28-án nyilvánosságra hozott, meglehetősen gyatra alapot adnak Oroszországot megvádolni Ukrajna lerohanásával. Sajnálatosan ezek erősen hasonlítanak azokra a képekre, amiket Colin Powell 2003. február 5-én az ENSZ-ben bemutatott, és azok sem bizonyítottak semmit. «

Már a jövő héten a magyar parlamenthez akar fordulni Kárpátalja autonómiájának ügyében egy ottani szervezet. Az Izvesztyijában megjelent interjú szerint a román képviselőket is rá akarják venni, hogy ismerjék el az 1991-es népszavazás eredményét.

Autonóm köztársaságként akarja elismertetni Ukrajna Kárpáton túli területét a Ruszin-magyar Kongresszus. Ez derül ki abból az interjúból, amit az oroszországi Izvesztyija közölt szeptember 13-ai számában. Pjotr Gecko, a ruszin nemzeti mozgalom vezetője, az úgynevezett Kárpátaljai Rusz Köztársaság névleges miniszterelnöke bejelentette: már a jövő héten azzal a kéréssel fordulnak a magyar parlamenthez, hogy ismerje el Kárpátalját, mint autonóm köztársaságot. Ennek alapját egy 1991-es népszavazás adja, amelynek keretében az itt élők 70 százaléka támogatta a kezdeményezést.

A háborús bűnösök érdekei, a kiszámíthatatlan szabadcsapatok, a közelgő ukrajnai választások miatti vádaskodások, Oroszország és az USA rejtett szándékai egyaránt meghiúsíthatják a gyors és tartós békét Délkelet-Ukrajnában, ahol a minszki jegyzőkönyv szerint tűzszünetnek kellene lennie. Ám a dátum nélküli dokumentumot a jelenlegi ukrán vezetők közül senki nem írta alá.

Az első pillanat a fellélegzésé volt: szeptember 5-én, pénteken végre megállapodtak a tűzszünetben! A propagandaháború persze egy pillanatig sem szünetelt. A minszki tárgyalásokon hivatalosan három fél – Oroszország, Ukrajna és az EBESZ lépett kapcsolatba egymással, a tűzszünetről és a további intézkedésekről azonban az említettek képviselői mellett a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság vezetői is aláírták a jegyzőkönyvet. Dátum nélküli (?) jegyzőkönyvet, nem megállapodást, amelynek kizárólag orosz nyelvű szövege az osce.org honlapról tölthető le.

Az európaiság mindenek felettiségébe vetett bigott hitről árulkodik T.J. kommentje a Facebookon: „Oroszország először átvette az európai ruhákat, aztán az európai fegyvereket, és valamit a kultúrából is átvett. Amit nem tudott átvenni: a szuverén emberek közösségét. Ezért nem értik, mi a baj azzal, ha az európaiaknak nem tetszik, ahogyan próbál Ukrajnával bánni, illetve kezeli a külföldön élő orosz kisebbségek helyzetét.”

Írja mindezt valaki éppen Magyarországról. Mintha mi „átvettük” volna a „szuverén európai közösségek” gyakorlatát! Miközben romokban van Magyarországon a civil szféra, miközben a magyar társadalom passzív asszisztálása mellett kormányzó elit mára felszámolta a gyenge demokráciának, az épp kialakult köztársaságnak a politikai hatalom ellenőrzésére alig létrehozott intézményeit. Amikor a liberálisok emiatt keseregnek, eszükbe sem jut, hogy esetleg azért történhet meg mindez, mert ezek az intézmények nem felelnek meg a magyar hagyományoknak, a korábbi társadalmi gyakorlatnak, vagyis – a nyugati demokráciáktól eltérően – egyelőre idegenek a magyar kultúrától. Kesergés helyett tehát elemezni kellene!

A NATO-csúcs ukrajnai fejezete végre az önkorlátozásról szólt. Nem a putyini Oroszország, hanem a NATO-tagok vérmesebb részének, mindenek előtt az Amerikai Egyesült Államok hátralépésről. Arról, hogy az USA belátni kényszerül: az Oroszország elleni felvonulását itt és most meg kell szakítania.

A walesi Newportban megtartott értekezlet résztvevői szavakban kiálltak az ukrán kormány mellett. De az ukrán államfő egyelőre nem reménykedhet abban, hogy az észak-atlanti katonai szervezet különleges státust biztosít országa számára. Nem számíthat közvetlen NATO-fegyverszállításokra sem. Mert ahogyan az ATV tegnap éjszakai nemzetközi hírműsorában a szerkesztő elmondta: felvállalhatatlan, hogy NATO-fegyverekkel lőjenek a kelet-ukrajnai oroszokra.

Konkrét ígéret csupán arra van, hogy a NATO tanácsokat ad az ukrán hadsereg átszervezésére, közreműködik a sebesült ukrán katonák rehabilitációjában. Esetleg átutal némi pénzt. Fegyvereket legfeljebb a szervezet egyes tagországaitól kaphat Kijev, ami jelzi, hogy a civilizált világ annyira azért nem kényes más országok békés lakóinak lelődözésére, hogy lemondjon egy ezzel összefüggő üzletről.

Az ukrán és orosz konfliktus úgymond megoldásában a NATO-val való fenyegetést sem tartja kizártnak az Európai Tanács új elnöke, aki még el sem foglalta székét, máris figyelmeztette a vonakodókat. De ahogy én látom: a háború még soha nem hozott igazi békét.

Donald Tusk lengyel kormányfő az Európai Tanács új elnökévé választását követően azt mondta: arra fog törekedni, hogy konszenzust teremtsen az EU-ban az orosz–ukrán konfliktus kezelésében. (Népszabadság, 2014. 09.01.) Vasárnap még kérdés volt, hogy Tusk kiválasztói milyen alapokra kívánják helyezni ezt a konszenzust. Sajnos, ma már erről is többet tudunk!

A hétfőn hajnalban a második világháború kitörésének 75. évfordulóján rendezett gdanski emlékünnepségen, az Ukrajna keleti részén március óta folyó polgárháborúra utalva, többek között azt mondta az új hivatalát még át sem vett lengyel politikus: „A »soha többé háborút« jelszó nem lehet a gyengék felhívása, az önámítás, az illúziók kifejeződése” (...) „Mert a »soha többé háborút« jelszónak ma egészen más töltete van, ha arra gondolunk, ami Ukrajna keleti részén zajlik. Ezért innen, a Westerplattéról intézünk felhívást az összes európai fővároshoz és az észak-atlanti szövetség csúcstalálkozójához azért, hogy a mi európai és transzatlanti szolidaritásunk gyakorlati dimenziót kapjon.”

Nem vitás, Tusk kardcsörgető beszédet mondott. Naná, hogy a béke nevében!

A jelek szerint egyedül Oroszországot nem sürgeti az idő az USA által az Európai Unió rovására kirobbantott Ukrajna körüli huzakodás zűrzavarában. Miközben gázriadót fúj az ukrán miniszterelnök, Oroszország jól képzett munkaerőhöz jut a menekültek révén, és megkezdődött egyes kelet-ukrajnai üzemek áttelepülése is.

A maláj repülőgép Kelet-Ukrajna fölötti lelövése utáni 43-ik napon azt bírta mondani a kormányülésen Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök: Kijevnek tudomása van arról, hogy az oroszok le akarják állítani télen az Európába irányuló gázszállítást.

A két eseményt mindenekelőtt az kapcsolja össze, hogy sem az egyikről, sem a másikról nem lehet tudni bizonyosat. Bár néhány órával a katasztrófa után maga az amerikai elnök személyesen tette felelőssé az oroszokat a szerencsétlenségért, a július 17-e óta eltelt 43 nap nem volt elég ahhoz, hogy a népes nemzetközi szakértői csapat legalább valami előzetes jelentéssel előrukkoljon, vagy hogy nyilvánosságra hozzák a légi irányítás és a repülőgép személyzete közötti beszélgetést. Obamáéhoz hasonlóan légből kapottak Jacenyuknak az orosz gázszállítások leállítását megjövendölő mondatai is.

A csernobili atomerőmű katasztrófájának sajtóbeli elhallgatását és egy újságíró barátom fájdalmasan korai halálának emlékét hívta elő bennem a Robin Williams-ügy.

A Robin Williams halálhírének visszatartásával a médiarendszer visszarendezésének új fejezete kezdődött 2014. augusztus 12-ikén.

Amint azt már számosan közreadták, az állami televízió reggeli híradójában azért nem közölték az amerikai színész halálhírét, mert „Egy sztár öngyilkossága könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el”. A műsor szerkesztői – az elmúlt években kialakult beidegződéseket követve, esetleg felsőbb hatóságukkal, a pártközponttal, vagy valami hasonlóval konzultálva – arra a következtetésre jutottak, hogy a nézőket, a közönséget, vagyis a szerintük a magyar nép önálló gondolkodásra képtelen tagjait csak bizonyos elővigyázatossági intézkedések után avathatják be a történtekbe. Ugyanis, amint az az MTVA közleményéből kiderül: „A Híradó foglalkozik Robin Williams halálával, de igyekszik megadni hozzá azt a keretet, amivel talán elkerülhető, hogy újabb öngyilkosságok történjenek.” A halálhírt tehát csak akkor akarták nyilvánosságra hozni, ha már a feltételezésük szerint egyesekben keletkező sokk pszichológussal és más szakemberekkel való feloldásának lehetőségét is megteremtették.

Az anarchisták Dosztojevszkij: Ördögök című regényében ajánlanak olyan módszereket, vázolnak fel olyan lázálmokat, amilyenek Orbán Viktor fejében keringhetnek. A tusnádfürdői beszédet átolvasva, s összevetve Dosztojevszkij művével rálelünk az orbáni munka alapú társadalom előképére. Ebben az egytized rész személyes szabadságot kap és korlátlan jogot, hogy rendelkezzék a többi kilenctizeddel.

Orbán Viktor talán maga is érezte: jobban teszi, hogy amit most nyilatkoztat ki, annak hatását gyengítenie kell. Gondolom, ezért üzente meg külföldről Magyarország népének, hogy a maradék szabadságát is megvonni készül. A kormányfő július 26-án, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, jórészt erdélyi magyarok előtt beszélte el, hogy szerinte: „emberi jogi tételek felmondása helyett konkrét, gyakorlati, relációközpontú együttműködéseket kell kialakítani”; „a liberális értékek ma a korrupciót, a szexet és az erőszakot testesítik meg”; „A jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait.”; „ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket.”