Az ellenzék az alkotmány módosítását, lényegében Janukovics elnök hatalmának megkurtítását követeli. Folyt. köv. holnap.

Az ukrán téma nem vezető helyen szerepelt a ma esti orosz állami televízió híradójában. Talán csak átmeneti ez a helyzet, mégis jó hírként fogadtam, hogy a hirtelen hidegre fordult időjárás, vagyis a mínusz 20–30, az északi tájakon a mínusz 50 fokos fagy következményeinek taglalása megelőzte a kijevi, a Krím-félszigeti és a zaporozsjei tudósításokat.

Medvegyev gondterhelt, mert nem fizetnek

Vlagyimir Putyin részt vesz az Orosz Föderáció kormányülésén. Ahogyan az rendszeresen előfordul, az ülésen az állami tévé kamerái is jelen vannak. Putyin elnök az asztalfőre ül, s már mondja is a misztereknek: „Az ukrán barátainkkal kötött hitelszerződéseket és energetikai megállapodásokat végrehajtjuk.”

A médiumaink elfogultak lesznek, mihelyt ellentmondásba kerülnek egymással a magasztos nyugati elvek, illetve az üzleti-hatalmi érdekek.

Heteken át meghökkentő volt látnom, hogy az Euronews – amit addig tényszerűen tájékoztató hírforrásnak gondoltam – elfogult beszámolókat sugároz Kijevből. A képsorok brutalitást mutattak akkor, amikor a kormány oldalán fellépő belügyes Berkut osztagokat filmezték, viszont a Majdanon, a Függetlenség terén táborozókat a hatalom önkényének áldozataként állították be. Ezt a felfogást tükrözték a magyar televíziók rövid hírei, a magyar újságok cikkei, a rádiók általam hallott kommentárjai is.

Igaz, ami igaz, Ukrajna a csöppet sem kedvelhető vezetők országa. Oligarchák telepszenek rá a parlamentre, a kormányzatra, a hivatalokra, a hatóságokra. Jó ideje olyanok irányítják az országot, akik a politikai hatalmat csupán arra használják, hogy a klánjukhoz tartozók vagyonát gyarapítsák.

Janukovics elnök szintén ilyen oligarcha. Miután megnyerte az elnökválasztást, nem azzal foglalkozott, hogy végre működő országot szervezzen Ukrajnából, hanem arra koncentrált, hogy eltakarítsa útjából a hozzá hasonló ellenlábasokat, továbbá még gazdagabbá tegye az ország egyik milliárdosát, történetesen saját fiát, s mindazokat, akik a hatalomhoz segítették őt. Mozgásterének növelése érdekében puccsszerűen elnöki rendszerré alakíttatta át az addigi parlamentáris kormányzási szisztémát. Mindezek alapján én lennék az utolsó, aki könnyet hullatna ezért az önelégült és hiú emberért.

Csakhogy nekem nagyon nem tetszik, ha azok a nyugati és hazai médiumok, amelyek a kiegyensúlyozott, az úgymond objektív tájékoztatás letéteményeseinek tekintik magukat, nagyon is elfogultnak bizonyulnak, mihelyt ellentmondásba kerülnek egymással a magasztos nyugati elvek és a nagyon is földhöz ragadt üzleti-hatalmi érdekek! Hozzájuk képest – Lehet ezen csodálkozni! – az orosz híradók tudósításaiban az eseményekben résztvevő minden oldal szemszögéből láthattunk képeket, hallhattunk megszólalásokat. Más kérdés, hogy az ezeket kommentáló vitaműsorokban már érvényesült az Oroszország-szemszög.

Úgy alakult ki ez a helyzet, hogy miközben Janukovics azt hitte: ravaszul manőverezik az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország között, valójában a nagyhatalmak ütközőövezetükké tették Ukrajnát. Az EU egy ukrán szempontból mit sem érő fecnit akart aláíratni annak érdekében, hogy az ország megnyitja piacát a nyugati cégek előtt. Oroszország úgy gondolja, hogy az itt élő orosz honfitársak, sőt állampolgárok érdekeinek védelme, a hozzá közel eső keleti területeken lévő repülőgép-, rakéta-, atomerőművi turbinagyártó stb. vállalatokkal való együttműködés, nem utolsó sorban az orosz Fekete-tengeri flotta bázisának védelme miatt van itt keresnivalója. Ami pedig az USA-t illeti, a fő szempontja alighanem az, hogy az orosz határokhoz minél közelebb tolhassa rakétáit.

Az EU főtisztviselői, a történelmi okokból érintett – s talán egy esetleges majdani területi osztozkodásra is gondoló – lengyel és litván politikusokkal szövetkezve a Vitalij Klicsko által vezetett Ütés (Udar) párt és a börtönben lévő Julia Tyimosenko híveit, vagyis a Haza (Batykivscsina) párt tagjait tüzelték fel tüntetésre. Ebben egy húron pendültek a kijevi amerikai nagykövetség diplomatáival, sőt az amerikai külügyminiszter Kijevben intézkedő helyettesével. (Csak egy pillanatra próbáljunk elképzelni egy fordított helyzetet! Na, ugye, ne megy?)

Oroszország pénzt, a fülig eladósodott Ukrajna számára életmentő összeget ígért, mi több szinte azonnal át is utalta az összeg egy részét, mindenesetre annak másfélszeresét, amit az EU egyáltalán megreszkírozott volna erre a célra. Hozzá az orosz média csak az utóbbi napokban kezdte arra biztatni az Ukrajnában élő oroszokat, hogy önkéntes osztagokat szervezve védjék meg városaik igazgatási központjait az ukrán szélsőségesektől.

Ebben a helyzetben az európai, köztük a magyar tudósításokban az ukrán elnököt, s az Ukrajnának pénzt folyósító Oroszországot megtestesítő Putyint mutatták be úgy, mint akik a rossz oldalon állnak. Értelemszerűen a jók szerepét a nyugati hatalmaknak és az általuk támogatott tüntetőknek osztották ki a mi médiumaink.

A világnak ez a feketének és fehérnek való megmutatása önmagában is kifogásolható lenne, de van még itt valami. Ahogy az előző bejegyzésben már leírtam: az egyik tegnap éjszakai orosz tévéműsorba bejátszott amatőr filmrészlet szerint amerikai kiképzők irányították az ukrán újfasiszta szervezetek nyári túlélő táboraiban zajló foglalkozásokat. Az adásban olyan kiképzőtisztek nevét is megemlítették, akik a 90-es évek elején Szerbiában is megfordultak.

Az ukrán újfasisztákról legyen elég annyi: a II. világháború alatt, a náci Németország hadserege által megszállt országrészekben, mindenekelőtt a Galíciában kegyetlenkedő, vérengző, illetve a belorusz falvak sokaságát felégető ukránok utódainak tekintik magukat. Nemzeti hősként tartják számon a háború alatt a németekkel együttműködő Sztyepan Andrijovics Banderat, aki Lvivben,1941. június 30-án kikiáltotta a független Ukrajnát. Banderának ma szobra áll a sok hányattatást megélt, hol Lembergnek, hol Lvovnak nevezett városban. Az ottani mai banderisták – egyéb dicső tetteik mellett – tegnap már lengyel turistabusz utasait vegzálták… Attól tartok, sokunk arculcsapása lenne, ha épp a nyugati hatalmak, mindenekelőtt az amerikaiak hoznák helyzetbe ezeket a más népek, népcsoportok gyűlöletére trenírozott osztagokat, miközben a nyugati, közte a magyar lakájmédia szabadságharcosokként jelenítené meg őket! Talán nem késő még figyelmeztetni erre.

Ma, az EU vezetői és az Oroszország elnöke közötti genfi csúcstalálkozón, nemkülönben az ukrán parlamentben mintha néhány lépést tettek volna annak érdekében, nehogy még véresebb, még több halottat követelő összecsapásokba torkolljanak az események. Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország semmiképpen nem fog beavatkozni az ukrajnai eseményekbe. Az orosz elnök utalt arra, hogy készek tovább folyósítani a hitelt a szomszédos országnak, ám némi gondot okozhat, hogy lemondásra kényszerült Nyikolaj Azarov Ukrajna miniszterelnöke. Ezzel esetleg kérdésessé válhat a gazdaság szerkezeti átalakításának az eddigi kormányfő által kidolgozott terve, amelynek megvalósítása a pénz szakaszos folyósításának feltétele volt. A helyzetet érzelmileg sem könnyű kezelni – jelezte Putyin. Mert miközben Ukrajna épp ma kérte, hogy a gázszállítással összefüggő korábbi engedményeket további árcsökkentéssel tetézze meg a Gazprom, addig a Lvivben a négerek, a zsidók és az oroszok ellen feltüzelve toborozzák a Kijevbe, naponta induló autóbuszokra a tüntetőket.

Az orosz tévéhíradó ma esti tudósításából kiderült: Galícia székvárosában nyíltan beszélnek arról, hogy sok fegyver van a nacionalistáknál. Ehhez képest a ma fejleményeihez az is hozzátartozik, hogy immár az Ukrajnában élő oroszok – köztük az orosz nacionalizmustól átitatott bájkerek, a motorosok – is önkéntes csapatokat szerveztek, hogy szükség esetén megütközzenek az ukrán szélsőségesekkel. Szimferopolban az autonóm köztársaság képviselői megszavazták, hogy a nagyrészt oroszok lakta Krím félszigetre nem engednek be szélsőséges csoportokat. Ha az a forgatókönyv valósul meg, amit ma egyetlen józan ember sem kíván, ki-ki gondoljon majd arra, hogy vajon ő maga kellő körültekintéssel járt-e el, tudósított-e az ukrajnai helyzetről akkor, amikor még minden olyan egyszerűnek, csupán feketének és fehérnek látszott a kényelmes szerkesztőségi szobákból!

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. Egy üstben főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)

2. Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)

3. A németek pénzelték Lenint - állítja az orosz állami tévé /2014.01.23.)

4. Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)

5. Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)

6. Nő a neonácik befolyása Ukrajnában (2014.01.28.)

7. Torzítva tudósít Ukrajnáról a média (2014.01.28.)

8. Putyin: Finanszírozni kell Ukrajnát (2014.01.29.)

9. Dühösek az oroszok az ukránokra (2014.01.31.)

Egyre élesebben veti fel az amerikaiak szerepét az ukrajnai események alakításában az orosz állami televízió.

Az ukrajnai események hátterében mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok áll. Azt akarja elérni, hogy befolyási övezete minél közelebb legyen az orosz határokhoz. Erre a következtetésre jutottak az orosz állami televízió ma éjszakai Kiküldött tudósító című műsorának résztvevői. Nem mintha nem lebegtették volna már eddig is ezt a lehetőséget a naponta zajló különféle adások szereplői. Ezúttal azonban olyan kiképzőtisztek nevét is megemlítették, akik a 90-es évek elején Szerbiában is megfordultak, illetve olyan – az adásba is bejátszott – amatőr filmekről azonosítottak be, amelyeken az újfasiszta szervezetek nyári túlélő táboraiban zajló foglalkozások résztvevőit örökítették meg. Az amerikai befolyás mellett az Európai Unió felelőssége is felvetődött a vitában. A résztvevők szerint, az EU tisztségviselőinek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen veszélyes játszmába ütötték az orrukat.

A műsor alapját most is helyszíni riportok adták. A ma éjszakai adásban új elem volt az eddigiekhez képest, hogy az Ukrajna nyugati részeiből érkezett, kijevi magánlakásokban elszállásolt fiatal nacionalistákat is megszólaltak. Mellettük immár szerepet kaptak azok az orosz nyelven beszélők – főként nők –, akik a Berkut (szirtisas) elnevezésű belügyi alakulatok tagjainak hoztak élelmet, hogy érzékeltessék: őket támogatják a Majdanon, azaz a Függetlenség terén akciózókkal szemben.

A ma éjszakai adásban, ugyanúgy, ahogyan ez már tegnap is tapasztalható volt, nagy teret kapott annak hangsúlyozása, hogy a megmozdulások kezdeményezői a II. világháború alatti, a náci Németország hadserege által megszállt Lvivben (Lvov; Lemberg), 1941. június 30-án, kikiáltott független Ukrajna örököseinek tekintik magukat. E banderistákat gyakran mutatták olyan környezetben, ahol Sztyepan Andrijovics Bandera, az oroszok által kollaboránsnak, a nacionalista ukránok által nemzeti hősnek tekintett Ukrán Nacionalista Szervezet vezetőjének képe függött. (Banderát 1959-ben, Münchenben a KGB meggyilkolta.)

A felvételeken az ukrán nemzeti lobogó ritkábban, a háború alatt használt vörös-fekete zászló gyakrabban tűnt fel. Mindenekelőtt ezzel illusztrálták, hogy a Kijev főterét elfoglalók és a vidéki középületek ellen támadást indítók kétséget kizáróan olyan újfasiszták, akik nem az ellenzéki pártok vezetőinek engedelmeskednek. Az indulatok lehetséges elszabadulását mutatja, hogy a tegnapi napon ukrán nacionalisták lengyel turistabuszt tartóztattak fel, arra kényszerítették az utasokat, hogy az ukrán hősöket éltessék. Aki vonakodott, azt a háború alatti megtorlások során használt kifejezéssel fenyegették meg.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a stúdióba meghívottak – legyenek bár kijeviek vagy moszkvaiak – elsősorban újságírók, írók, közírók, esetleg társadalmi szervezetek képviselői közül kerültek ki. Az adásban – az elmúlt napokhoz hasonlóan – orosz kormányzati tényező nem szólalt meg. Oroszország – talán a Szocsi olimpia miatt – továbbra is tartja magát ahhoz, hogy közvetlenül nem avatkozik az eseményekbe. Ez volt érzékelhető abból is, hogy a műsorvezetőnek nem volt ínyére, amikor valaki Janukovics elnök legitimitását vetette fel. Az ország vezetője ugyanis parlamenti köztársaságban lett államelnök, amit aztán – saját hatalmának puccsszerű kibővítésével – elnöki rendszerré alakíttatott át.

Mint elhangzott: a folyamatok kiszámíthatatlanok abban az országban, ahol többszörösen megosztott a lakosság. Az oroszok és az ukránok nemzetiségi ellentéteit a görög-katolikusok és a pravoszlávok közötti vallási feszültségek terhelik. Ugyanakkor hatalmas a szakadék a mesésen gazdag felső réteg és a szegény tömegek között. Az államrendszert az oligarchák klánjai képtelenek megfelelően működtetni, minthogy a politikai hatalom megszerzését csupán saját klánjuk tagjainak további vagyonszerzése érdekében tartják fontosnak.

Január 28-án, kedden kiderül, hogy megszületnek-e az ellenzék által követelt döntések a parlamentben; új kormány alakul-e, eltörlik-e a szólás- és gyülekezési szabadságot korlátozó rendelkezéseket, amnesztiában részesülnek-e a kormányzati épületek elfoglalásában részt vevők, s hogy ez kielégíti-e a neofasiszták igényeit. Ha nem, előkerülhetnek a fegyverek, kivezényelhetik azokat a különleges, a Berkutnál nagyobb erőt képviselő egységeket, amelyeket még nem vetettek be. Várhatóan fel fog gyorsulni az itt élő oroszok önvédelmi szervezeteinek létrehozása. A hadsereg viszont, a megfigyelők szerint, egyelőre a laktanyákból fogja figyelni az eseményeket. Ezzel együtt, nem került le a napirendről a rendkívüli állapot bevezetése, bár az orosz televíziós vita résztvevői egyetértettek abban, hogy ehhez Janukovicsnak már nincs kellő hatalma.

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/09/egy_ustben_fohet_a_gulyas_es_a_borscs
2. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/19/ostobasag_oroszokkal_riogatni
3. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/23/a_nemetek_penzeltek_lenint_allitja_az_orosz_allami_teve
4. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/25/ne_a_tukrot_torjetek_ossze
5. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/27/a_fekete_forradalom_narancsos_pestist_terjeszt
6. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/28/no_a_neonacik_befolyasa_ukrajnaban
7. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/28/torzitva_tudosit_ukrajnarol_a_media
8. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/29/putyin_finanszirozni_kell_ukrajnat
9. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/31/duhosek_az_oroszok_az_ukranokra

Hamarosan a fegyverek is előkerülnek a feszültségnek a kiömlő vér látványával való fokozására – jelentették ki az orosz tévében kijevi szakértők.

Fekete forradalomnak nevezte az orosz állami tévé A hét hírei című adása a kijevi eseményeket. A fekete jelző arra utal, hogy az autógumik elégetése következtében szüntelenül fekete koromfüst száll az égre. De arra is hivatott, hogy a nézők a II. világháború alatt a németek oldalán tömeggyilkosságokban résztvevő ukrán nacionalistákra is asszociáljanak. A helyszíni tudósítások vandálok háborújának mutatták a Majdanon zajló eseményeket. A kamerák segítségével jelen lehettünk, amikor az erélyes energetikai miniszter kiutasította a felkelőket a minisztériumból, s nem engedte, hogy átvegyék az Ukrajna áramellátása, köztük az atomerőművek feletti ellenőrzést.

Egymás után sorjáztak azok a képsorok, amelyek a Nyugat-ukrajnai városok egy-egy középületének elfoglalásáról adtak hírt. Amerikai, francia és görögországi tüntetéseken készült felvételekkel illusztrálták, hogy adott esetben legalább olyan brutálisan lépnek fel az ottani rohamosztagok, mint ahogyan ezt az ukrán belügy Berkut (szirtisas) elnevezésű rendvédelmi alakulatai tették, ám ez utóbbi a nyugati országok heves bírálatát váltotta ki.

A műsorfolyamban bőven játszottak be korabeli mozgóképeket arról, hogyan fogadták az ukrán banderisták 1941-ben a náci Németország hadseregét, majd 100 ezres nemzeti hadsereget szervezve miként álltak a németek szolgálatába, s vettek részt Ukrajna mellett elsősorban belorusz falvak sokaságának felégetésében, emberek legyilkolásában. A szörnyűségekről egykori jegyzőkönyvek, fotók, az elpusztított falvak nevét emlékművek révén, illetve történészek és még élő szemtanú mondataiból alkothattunk képet.

A terjedelmes összeállításban mindössze egy 10-15 másodperces bejátszást láthattunk arról, hogy az ukrajnai helyzetről Putyin elnök vezetésével tanácskozott az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsa. Hogy miről beszéltek és döntöttek, arról nem adtak hírt. Gondolom, a Szocsi olimpia miatt tartózkodik az orosz vezetés minden olyan kijelentéstől, ami kedvezőtlen hatással lehetne a játékok megrendezésére…

Alekszandr Prohanov, a russzofil (szlavofil) – de nacionalistának is nyugodtan mondhatjuk – orosz író és folyóirat-főszerkesztő viszont épp Oroszország tartózkodó magatartása miatt fejezte ki aggodalmát. Az RTR Planétán késő éjszaka sorra került interjúban elmondta: Oroszország nem készíti fel a keleti részek orosz ajkú és állampolgárságú lakosságát a szervezett ellenállásra arra az esetre, ha a Majdan irányítói megkezdik offenzívájukat a keleti városok, illetve a legutóbbi elnökválasztáson Janukovicsra szavazó Kárpáton túli terület (számunkra: Kárpátalja) ellen.

Véleményét arra alapozta, hogy az elmúlt napokban nem csak Kijevben járt a felkelők között, hanem nagy kelet-ukrajnai gyárakat – repülőgépgyárat, orosz atomerőművek turbináit és rakétákat készítő üzemeket – keresett fel. Tapasztalatai szerint a keleti területeken élő oroszoknak nincs veszélyérzetük, mintha a felhők között járnának. Békésen végzik a munkájukat, el sem tudják képzelni, hogy egy nacionalista fordulatot követően másodrendű állampolgárokká válhatnak, megtiltják nekik a hivatali érintkezésben az orosz nyelv használatát, a vezető állásokat ukránok foglalják el, megszüntetik az orosz Fekete-tengeri flotta bázisát és így tovább.

Prohanov szerint már hallatniuk kellene a szavukat, tüntetéseket, polgári véderőt kellene szervezni a városokban, mert a korábbi eseményekre visszautaló megfogalmazása szerint „a narancsos pestis” őket is fenyegeti. A Majdan olyan, mint egy tűzgolyó – mondta. Ám a közepén egy hideg mag – az irányító katonai szakértők szűk köre – Ukrajna nagyvárosaiba folyamatosan küldi ki a jól felkészített csoportokat, hogy egyre több helyen szítsanak lázadásokat. Szerinte már nem lehet számítani Janukovicsra, akit kétszeres árulónak nevezett. Először azért, mert nagygyűlésen ígérte meg, hogy az alkotmányos viszonyokat fenntartja, de nem tartotta be szavát. Másodszor azért, mert elárulta, odadobta a hozzá közelállókat, mindenekelőtt a miniszterelnököt. Prohanov ezt arra vezette vissza, hogy Janukovics csupán egy kapzsi és ravasz üzletember, aki arra játszott, hogy tovább gyarapíthatja a vagyonát az Európai Unió és az USA közötti egyensúlyozással.

Ezzel szemben, az interjút megelőző, hat felkészült szakértő közötti tévévitában, a résztvevők egyetértettek abban, hogy Oroszország ne avatkozzon be közvetlenül az eseményekbe. Ukrajna önálló ország, oldja meg a problémáit egyedül! Egyelőre nem szabad több pénzt átutalni sem – mondták, jóllehet mindannyian tartanak attól, hogy a korábbi balkánihoz, vagy a mostani szíriaihoz hasonló helyzet alakulhat ki az Európai Unió és az USA manőverei nyomán. A helyszínt ismerők szájából hangzott el, hogy bár az események alig zavarták meg eddig Kijev életét, a Majdan immár egy jól szervezett katonai alaptáborhoz hasonlít. A körülbelül kétezer ostromra kiképzett és lelkes harcos között Szíriában harcolt ukrán zsoldosok is vannak. Úgy vélték, hogy hamarosan előkerülnek a fegyverek. Ahogy fogalmaztak: egy idő után a feszültséget csak a kiömlő vér látványával lehet fokozni. Amikor a fegyverek megszólalnak, talán O’bama és Angela Merkel is felébred, s megértik mit okoztak Ukrajnában, ahol természetesen a belső feszültségekre – munkanélküliség, a gazdag ukránok részvétlensége a szegényekkel szemben, a fiatalok vágya az európai minőségű életre, az elképesztő korrupció – rakódik rá a külső befolyás.

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. Egy üstben főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)

2. Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)

3. A németek pénzelték Lenint - állítja az orosz állami tévé /2014.01.23.)

4. Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)

5. Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)

6. Nő a neonácik befolyása Ukrajnában (2014.01.28.)

7. Torzítva tudósít Ukrajnáról a média (2014.01.28.)

8. Putyin: Finanszírozni kell Ukrajnát (2014.01.29.)

9. Dühösek az oroszok az ukránokra (2014.01.31.)

Mintha nem tesztelték volna előzetesen fókuszcsoportos vizsgálattal a beszédet. Ha meg igen, akkor dilettánsokkal dolgoztattak.

Már vagy tíz perce beszél Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, úgymond Magyarország következő miniszterelnöke, amikor először hangzik fel gyér taps a budapest Papp László Sportarénában. A hosszú és a tévében unalmas életrajzi filmet követően a rendezvény vezérszónoka élőben sem teremt parázs hangulatot. Miközben hallgatom a választási kampánynyitónak szánt mondatokat, először úgy tűnik fel előttem, mintha elemezni akarná az ország helyzetét. Ám az elemzés nem elég mély. Amit hallok: iskolás módjára felmondott lecke, amelyben minden célcsoport rutinosan megszólíttatik. Bajnainak, Gyurcsánynak, sőt Horn Gyulának is jut egy-egy jó szó.

Ez nekem kevés. Még akkor is kevés, ha tudom, hogy most elsősorban a párttagságot, a választási kampány aktivistáit kell feltölteni. De szerintem ők is sodró lendületű előadást várnának. Ehelyett széteső, egy-egy témára többször is visszatérő, apró poénocskákkal tűzdelt mondatok sorjáznak monoton tempóban. Ennek ellenkezőjére lenne szükség ahhoz, hogy az orbánisták országlásából kiábrándultak elhiggyék, hogy az MSZP-vel összefogott demokratikus ellenzék tagjai perspektivikus alternatívát nyújtanak számukra. Ám figyelmesen hallgatva sem jövök rá, hogy mi az a távlati cél, aminek hallatán az előző négy évben csalódottak szeme egyszeriben fényesebben kezdene ragyogni: „Na, ez az! Végre kimondta valaki, amire vágyom, amihez érdemes igazítanom a jövőmet!

Ahogy telik az idő – számos hasonló beszéd írójaként – könnyen rájövök, hogy Mesterházy szövegében valójában benne van egy jó szónoklat lehetősége. De például nem lett volna szabad lineáris szerkezetet választani. Az in medias res régen kipróbált módszerével kellene élnie. Például kezdhette volna azzal, ami most, a megszólalás közepe táján üti meg a fülemet: „Nem bírunk ki még négy évet!” Ha ezt még egy-két mondattal megtoldja, garantáltan már az elején felcsattan a taps. Ráadásul ebből a felütésből logikusan következtek volna a válaszok arra, hogy miért nem bírható ki az újabb négy esztendő.

A poénocskákat kifejezetten nem szívelem. Ezeket Mesterházy nem tudja odáig juttatni, hogy a saját közönség (!)  derüljön rajtuk. Régen rossz, ha a poéneregetőnek kell mosolyra fakadnia, ahelyett, hogy a közönség nevetne! Viszont most ez történik. Ehhez képest képzelem, mit szólnak a vicceskedéshez a rádióhallgatók, vagy a tévénézők… Most éppen elköveti azt a hibát, hogy felsorolásba kezd és sorszámozza az egyes pontokat. Egyenként írom és beszámozom a témákat. Be is jön a papírforma! Nem bír ellenállni a kísértésnek – a szónokok általában már csak ilyenek, ezért is tiltják nekik a spindoktorok a sorszámozást – és a hatodik tézis után behoz még egyet. Csak úgy mellékesen, ám én már tudom, hogy a végső elszámolásban feleslege lesz. Így is történik. Ő közli, hogy hét nagy témakörre kell koncentrálni: éhezés, oktatás, munkanélküliség, hajléktalanság, tisztességes orvosi ellátás, törvény előtti egyenlőség – itt azonban félszegen bedobja a véleményszabadság problémáját –, békés, nyugodt ország megteremtése. Szóval nem hét, hanem nyolc.

Nem sorolom tovább, hiszen még vége sincs a szónoklatnak. Viszont, mintha nem tesztelték volna előzetesen fókuszcsoportos vizsgálattal a beszédet. Ha meg igen, akkor dilettánsokkal dolgoztattak. Ugyanis csak azokra a részekre kellett volna építeni, amelyeket az alanyok magas tetszési indexszel honoráltak. Ezek nyilvánvalóan azok lettek volna, amelyeket a csarnok közönségsége is megtapsolt jobbára a szónoklat második részében. A többit pedig el kellett volna feledni, s akkor az egész pergőbb, hatásosabb lett volna.

#

Vehemens megjegyzéseket váltott ki a kommentelőkből „A németek pénzelték Lenint – állítja az orosz tévé” című posztom. Viszontválasz következik.

Eddig 86 komment érkezett „A németek pénzelték Lenint – állítja az orosz tévé” című posztomra. A megjegyzések többféle értelemben tanulságosak. Mindenekelőtt köszönöm a hozzászólásokat. Főként köszönöm a figyelmeztetést az amerikaiak első világháborús hadba lépésének időpontjával kapcsolatban. Ezt a Lusitania elsüllyesztésének évére tettem. Hibásan, ezért az erre vonatkozó mondatomat ennek figyelembe vételével korrigáltam.

Többen felvetették, hogy ismert történetet dolgoztam fel. Így van! A poszt elején magam is közöltem, hogy a film 2004-ben készült, s mindjárt a harmadik bekezdés végén arra is felhívtam a figyelmet, hogy a történet nem egészen ismeretlen az érdeklődők előtt. Én azonban – amint ezt néhányan megértették – nem a magyar, hanem az orosz néző tájékozottságáról szerettem volna látleletet adni, illetve azt bemutatni, hogy mit és hogyan közölnek vele az elmúlt évszázad orosz történelmének egy meghatározó szeletéről.

A folyamatot a breszt-litovszki béke zárta le, amelynek révén a németek kezére több mint tíz magyarországnyi, addigi orosz terület került.

Most, hogy kis hazánkban enyhén szólva provinciális vita bontakozik ki Marx szerepének átértékeléséről, lássuk, mi a helyzet Leninnel, a Szovjetunió, vagyis a proletárdiktatúra államának megalapítójával. Nos, a korábbi kultuszához képest valósággal kegyeletsértő módon emlékezett a héten Vlagyimir Iljicsre az orosz állami televízió. A bolsevik vezető halálának 90. évfordulója előestéjén, január 20-án Ki fizette Lenint? / A század titka címmel tűzték műsorra a dokumentumfilmet, amelynek bevezetője így hangzik:

 „Ezt a történetet egészen a legutóbbi időkig titokban tartották. A titkot gondosan őrizték a bolsevikok, német pártfogóik és Németország pénzügyi körei. Mostanáig Németország érdekelt volt abban, hogy nagynak nevezzék az októberi szocialista forradalmat.”

Január 21-én, a Klubrádióban Bolgár György interjút készített Pálfalvi Milánnal, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség egyik alelnökével abból az apropóból, hogy a szervezet támogatta Marx Corvinus Egyetemen lévő szobrának eltávolítását. A fiatalember feltételezett gondolatait írtam le, jóllehet írásom, természetesen, kitaláció.

Az ördög vinne el! – morgott magában az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke, amikor a rutinos műsorvezető kérdésére már egyáltalán nem tudott mit válaszolni. Azt gondolta, amikor belement az interjúba, hogy elmondja, amit a papírról felolvasott a sajtótájékoztatón, aztán vége a beszélgetésnek.

De erről itt szó nincs! Itt keresztkérdéseket is feltesznek. Jó, elmondom még egyszer ugyanazt. Aztán egy kicsit átformálom a mondatokat, ahogy a kommunikációs tréningen tanították. Mi? Hogy ez sem elég? Rendben, akkor most megismétlem, amit az államtitkár mondott. (Jó fej! Ha én ilyen fiatalon államtitkár lehetnék! Leszek is, csak most ezen a nyomorult interjún kell túl lennem!) Tehát, azért kell eltávolítani a Corvinus Egyetemről Marx szobrát, mert antiszemita, meg fajelméletet megalapozó nézeteket is vallott, aztán hogy kommunista, meg náci diktatúra….

Több érvem nincs, ráadásul tudom, hogy ez az egész azért sántít, mert Marx maga is zsidó származású volt. Szerencsére ezt nem firtatja, de abbahagyni, azért nem hagyja abba. Ráadásul, ugyan mit lehet válaszolni arra, hogy van-e Magyarországon szobra Luther Mártonnak. Honnan tudnám? Meg egyáltalán hogy jön ez ide? Na persze, ez a szemét lecsap erre is. Mert ő tudja. Van. Persze, hogy van Luther-szobor. Nem is egy. Mostanában meg újabbakat is felállítottak. Na és akkor mi van? Ja, hogy Luther tevékeny antiszemita volt? Hát aztán, mi közöm hozzá! Én katolikus vagyok. Meg hogy Horthyról is elmondható ugyanez. Ez az állat természetesen a fejemre olvassa, hogy Horthy Miklós kormányzásának egész időszakát átszőtték a zsidóellenes törvények, plusz Kamenyec-Podolszkij, a zsidó vagyon kisajátítása, a deportálás előtt az áram, a víz- meg a gázszámlák kifizettetése, a nők testüregének motozása a bevagonírozáskor… És neki is szobrokat állítanak mostanság! Mármint Horthynak...

Szóval így csal csapdába egy riporter! Mármint egy ellenséges riporter, mert a mi rádióinkban egy ilyen helyzet elképzelhetetlen. Ott aztán tudják, mi a rend, s hogyan kell szolgálni! Mindenesetre tanulságos... De csak nem ismerhetem el, hogy gyakorlatilag a Horthy-korszak minden fontos emberéről elmondható az, ami a kormányzóról. A miniszterekről, a hadsereg, a vitézi testület, a közigazgatás fontos tisztségeit betöltők nagy részéről, a klérus sok tagjáról, köztük Prohászka Ottokárról. Aztán itt van Tormay Cécile, meg Nyírő József is. Te jó ég, mennyi antiszemita! Őszintén szólván, nem is értem, mitől őrültek meg ennyien! Persze – ahogy mondják – más volt a zsidó ellenesség a holocaust előtt, és más utána. De ezt nem fogja fel, aki nem élte át. Én sem. Egyébként is túl bonyolult. Jut eszembe, a népi írókat szintén megpörzsölte az antiszemitizmus. Még ha ideig óráig is…

Azért túlzásokba nem kell esni! Akkor már inkább jöjjön Marx, aki legalább filozófus volt, és távol élt Magyarországtól, és egy sort le nem írt arról, amiről ezek a népiek köteteket firkáltak össze. Például arról, hogy a Horthy-korszakban nagyjából a lakosság felének volt napi megélhetési gondja. Pont úgy, ahogyan ma! Még csak az kéne, hogy a népi írókat emlegesse itt valaki! Van itt e nélkül is elég baj! Leginkább az, hogy az egész ötlet a Marx-szobor eltávolíttatásának követeléséről egy fabatkát sem ér…

Pedig amikor kifundáltuk, milyen jónak tűnt az elképzelés! A szobor körül keltünk egy kis hisztériát, s ezzel mi, orbánisták azt demonstráljuk, hogy nem kell feltétlenül a Jobbikra szavazniuk az egyetemistáknak ahhoz, hogy kiéljék a Jobbik által felkeltett vágyaikat. És tessék, ez lett belőle! Jól lebőgtem. Bezzeg a többiek! Szinte látom magam előtt, amint ott ülnek a rádió körül és röhögnek rajtam. Majd meg kell magyaráznom, hogy ők az ostobák, nem én. Mert a feladatot akkor is megoldottuk: a témát bedobtuk, és a célcsoport érzékelheti, hogy mi is azt gondoljuk, amit ők. Szinte egyek vagyunk velük. Szóval a lényeg, a lényeg: szavazatokat nyerünk a Jobbiktól! Na, végre, elköszön már! Ha belegondolok, nem is voltam olyan rossz! De azért ezt a szemetet megjegyzem magamnak. Biztos, rohadt zsidó ez is! Majd akkor okoskodjál barátocskám, ha én leszek…

A mondatot azonban nem fejezte be, mert nem tudta, hogy konkrétan mire is gondolhatna. Egy biztos, valami nagyon nagy pozíció sejlett fel előtte, amelyben akkora hatalma lesz, hogy ennek a vén faszinak a szavát a torkára forraszthassa. A gondolat nagyon tetszett neki. Annyira, hogy a stúdióból kifelé tartva kissé el is mosolyodott, miközben ezt morogta maga elé:

– Haladjunk, csak haladjunk tovább!

#

Vehemensen rajzolják az orosz medvére az ördögszarvakat és az ördögpatákat.

Ezek szerint a szocialista pártnál döntés született arról, hogy az atomerőmű-szerződés lesz az egyik téma, amivel ellensúlyozni lehet a Fidesz rezsicsökkentési hadjáratát. Vagyis energiakérdéssel szemben energiakérdés. A másik sarokpont Nyugat kontra Kelet. Vagyis, ha a Fidesz azt állítja, hogy a nyugati multinacionális cégek kirabolták Magyarországot, akkor most az MSZP-nek (a demokratikus ellenzéknek, a nem tudom én milyen összefogásnak) kell sulykolnia azt, hogy a jövőben a keletiek (egyelőre Oroszország, hamarosan Kína) fogják kivinni innen a hasznot.

Mindenesetre a kettős ellenpontozás eléggé primitív ahhoz, hogy a minden szíre-szóra gerjedő magyar nép bevegye. Mert mindig is így volt ez nálunk. Örökségünk ezen a tájon, hogy bár időről időre kicserélődik gyakorlatilag a teljes népesség, a betelepülők második-harmadik generációja már magyarnak mondja magát, s az első dolga, hogy átvegye az öncélú virtuskodásra való hajlamot, meg a határokon túlra mutogatást, hogy aszongya: „Mindennek a kűfőd az oka!” A Földnek a Pilisben lévő csakrája tehet-e erről, vagy mi a szösz, de tényleg ez történik.

Ezzel együtt sem tudom hova tenni, hogy a magukat baloldalinak nevező politikusok és médiaszereplők – beleértve ebbe az internetes mémek gyártóit és részben közismert személyiségekből verbuválódott terjesztőit is –, miért nem elégszenek meg azzal, hogy a paksi erőmű bővítéséről született dokumentum (szerződés?, keret-megállapodás?, memorandum?) Orbán Viktor általi szentesítésének körülményei ellen ágáljanak? Szedjék ízekre, támadják meg a parlamentben, az Európai Uniónál, a bíróságon, meg az atyaúristennél. De, hogy mi értelme van annak, ha ennek örvén most ők kezdik szítani, és éppen ők, az orosz ellenességet, ezt fel nem foghatom.

Jó éve már, hogy Ron Werber kampánytanácsadó azt ígérte az MSZP-nek, hogy koncepciója alapján meg fogják nyerni a választásokat. Tételezzük fel, hogy így is lesz. De akkor kérdezze már meg Mesterházy Attilától az, akire a pártelnök hallgat: ha reményei szerint beül a miniszterelnöki székbe, hogyan akar tárgyalni, kapcsolatot építeni azzal a Putyinnal akinek teljesítményét a választási kampányban annyira lekicsinyelte. Ugyanis Mesterházy Attila miért, miért nem, az egyik legvehemensebb az oroszokkal riogatók között, s ebben a minőségében rajzol az orosz medvére ördögszarvakat és a ördögpatákat. Nemde, amilyen képtelenség ez a kép, olyan lehetetlen helyzetbe kezdi lavírozni magát?

Az orosz fóbia tegnapi legerőteljesebb megnyilvánulása az volt, hogy a baloldali választási szövetség egyik szervezetének képviselői, az Együtt-PM aktivistái megrohamozták a Fidesz székházát, majd a Szovjetunió zászlaját helyezték el az erkélyen. Agyrém! Mindenekelőtt ők is tudják, hogy a Szovjetunió már megszűnt, sarlókalapácsos zászlaja rég nincs forgalomban. Akkor meg miért hülyítik ezzel a nem különösebben tájékozott magyar népet?

Ráadásul történelmi tény, hogy az oroszok eddig csak akkor vonultak be csapatokkal Magyarországra, ha a tőlünk Nyugatabbra lévők hívták őket, vagy ha a nyugatiak oldalán támadást intéztünk ellenük és/vagy a velük szövetségesek ellen. Terjedelmi okokból a jegyzet utáni kiegészítésre hagyom mindennek igazolását. Itt legyen elég annyi, hogy ha nem vigyázunk, ismét ráfaraghatunk, amennyiben komolyan vesszük az orosz fóbiások hangulatkeltését, a kampánytanácsadók és a propagandisták sugalmazását.

Mert láthatóan nekünk nem volt elég, hogy egyszer már megszívtuk a Tovariscsi konyec plakátokkal. Ezeket Moszkvában még tíz év múlva is mérgesen emlegették az orosz cégek vezetői a velük üzletelni akaró magyaroknak. Nem kellene tehát megint elkövetni azt a hibát, hogy Putyin elnök tábornoki egyenruhában feszítő képére applikált gúnyos szövegek kerüljenek ki a közterekre! Épp elég, hogy az interneten már bőven terjednek ilyenek. Ugyanis kampány ide, kampány oda, jobb lenne, ha a politikusok és a közvélemény-formáló médiasztárok megértenék, hogy a választások után majd le kell ülni azokkal az oroszokkal, akikre most kígyót-békát szórnak, akiken most gúnyolódnak. Meg kell állapodni velük például az atomerőmű építésének részleteiről, vagy a gázárakról, s mint újabban hírlik, a budapesti 3-as metró rendbetételéről, hogy mást most ne is említsek.

A szovjet megszállás után negyedszázaddal legalább az ország közvéleményét formálók vegyék már tudomásul a földrajzi helyzetünkből adódó realitásokat! Ezekből ugyanis az következik, hogy nem érdemes húzkodni az orosz medve szőrét, no meg a vele sok szállal összekötött német sas tollát! Már az is elég baj nekünk, hogy idehaza nem annyira az értékteremtésre koncentrálnak a politikusok, hanem egymás gyilkolászására. De legalább kifelé ne ráznák az öklüket!

#

HÁTTÉR

Azt állítottam a cikkben, hogy az oroszok eddig csak akkor vonultak be csapatokkal Magyarországra, ha a tőlünk Nyugatabbra lévők hívták őket, vagy ha a nyugatiak oldalán támadást intéztünk ellenük és/vagy a velük szövetségesek ellen. (A közhiedelemmel ellentétben Kádár Jánosnak nem kellett behívnia őket 1956-ban, mert azok a nyugati nagyhatalmakkal kötött egyezmények alapján eleve itt voltak.)

Így történt ez 1849-ben, amikor az általunk utóbb körülrajongott Habsburg I. Ferenc József, kezet csókolva I. Miklós cárnak kért segítséget a magyar szabadságharc leveréséhez, aki ezt meg is adta. Az I. világháború kezdetén 1914-ben a Monarchia közös hadseregének részeként mindenekelőtt megtámadtuk azt a Szerbiát, amelyet törökellenes küzdelmeiben, más balkáni népekkel együtt, 1806 óta támogatott Oroszország. Valamivel később a magyar katonák a Kárpátokon túl, nem magyar területen vívtak véres harcokat az oroszok ellen az osztrák hadvezetés elvárásai alapján.

1941-ben, a II. világháború előestéjén szintén azzal indítottunk, hogy – az oroszok szláv testvérei, vagyis a szerbek által irányított Jugoszláviával pár hónappal azelőtt megkötött örök barátsági szerződés ellenére – rátörtünk déli szomszédunkra a német hadsereg oldalán. Ezt követte a Szovjetunió területére kisebb megszálló csapatok vezénylése, majd a 2 magyar hadseregnek messze a határainkon túl, a minden addiginál véresebb és kegyetlenebb harcokba való bevetése. Ami ezt követőn történt – Magyarországnak a Vörös Hadsereg által való megszállása, ami persze nem egy katonai parádé keretében zajlott, s ami, Bibó István szerint felkészületlenül érte a lakosságot – közvetlen következménye volt mindannak, amit a háborúban addig tettünk.

Az pedig, hogy tartóssá vált a megszállás, nem másból, mint abból eredt, hogy a liberális polgári demokráciák (USA, Nagy-Britannia) vezetői ebben egyeztek meg a bolsevik Sztálinnal. Ez az egyezség egyébként annyira megfelelt az akkori nyugati érdekeknek, hogy az 1956-os magyar felkelés alatt az USA többször is a Szovjetunió értésére adta: nem áll érdekében a status quo megbontása, tehát Oroszország csak oldja meg a világ e részének felügyeletéből rá háruló feladatokat.

A mai európai helyzetben valami hasonló igény vetődhet fel, ha nem csupán saját provinciális érdekeink felől közelítünk a jelenségekhez. Mert egyrészt ugye ott van Németország, amely az Európai Unió messze legerősebb hatalmaként úgy-ahogy rendet tart Nyugat-Európában. (Tegyük hozzá az ott, és a több más európai állam területén ma is állomásozó amerikai csapatokkal együtt. Persze, tudom, hogy azért vannak itt is, ott is, hogy védjenek!) Az ám, de a közelmúltban a viszonylag könnyen kezelhető nyugati térséget, az Európai Unió égisze alatt, piacszerzési és munkaerő-utánpótlási szempontok miatt egyesítették a déli, a kelet-európai és a balkáni országokkal. Ezek meg olyanok, mint egy zsák bolha: a zsákon belül is pattognak, arra meg rossz rágondolni, hogy mi lesz egyszer, ha kiszabadulnak onnan. Nos, ha ez bekövetkezne, a németek aligha birkóznának meg a hol ide, hol oda forgolódó Magyarországgal, a Besszarábiára ácsingózó románokkal, a nyugtalan balkániakkal, a térség egyensúlyának megbontásával fenyegető ukránokkal, a keletrei terjeszkedés örökös vágyától fűtött lengyelekkel stb.

Viszont ott vannak a másik végen az oroszok, akik a mostanság Oroszországban kultikus tisztelettel övezett Romanovok révén időtlen idők óta folyamatos és közvetlen dinasztikus kapcsolatban voltak a németekkel. Ami ennél is fontosabb, a két ország között a mérnöki, az ipari, a tudományos-technikai, a kereskedelmi együttműködés – a háborús cselekmények időszakától eltekintve – a kezdetektől a napjainkig lényegében töretlen. Ennek alapján nagyon is el tudom képzelni, hogy ami az atomerőmű ügyében történik – minthogy Németország és Oroszország gázhálózati rendszerei már egyébként is több oldalról kapcsolódnak egymáshoz, továbbá a német befektetések valósággal burjánzanak Oroszországban – ezt az együttműködést lassan kiterjesztik a térség, vagyis az Európai Unió és az Oroszország gazdasági érdekszférájába tartozók villamosenergia-termelésére is. Elsősorban az ösztönzi őket erre, hogy - amint erre Kemény László közgazdász rámutat - "Az USA-EU szuperegyezmény egész Európát új helyzet elé állíthatja. Egyrészt az európai gazdaság gyengébb az amerikainál és ezért alávetett helyzetbe kerülhet. A dollár maga alá gyűrheti az eurót és így egyeduralkodóvá válhat a globális pénzpiacon (hacsak a kínai jüan meg nem előzi!). Másrészt, máris érződik az amerikaiak gátlástalan agresszivitása, amennyiben minden más konkurenst (pl. az energia-hordozók terén az oroszokat) ki akarnak szorítani az európai piacról." (Facebook, 2014. 01.19. 12:48, Professzorok az Európai Magyarországért)

De az amerikai expanzív magatartás nélkül is elég logikus, hogy a minél nagyobb ellátási biztonság érdekében stratégiai kérdésként kezelje a két hatalom ezeket az ügyeket. De ez a biztonság semmivé foszlik, ha hajba kapnak egymással a kis államok, s Kelet-Európa háborús tűzfészekké válik. Ezt megelőzendő – csupán nemzetközi hatalomtechnikai kérdésként szemlélve a dolgot – a nagyok alighanem egyetértésre juthatnak, vagy már jutottak is abban, hogy Oroszország játsszék ismét nagyobb szerepet Európának ebben a részében.

Lehet szeretni, vagy nem szeretni egy ilyen forgatókönyvet. Az azonban előttem bizonyosnak látszik, hogy ma a nagyobb hatalmaknak nem érdekük véres konfliktusok kirobbanása a közvetlen környezetükben. Az is egyértelmű, hogy Oroszország ma nagy szolgálatot tesz Európának azzal, hogy védelmet jelent az iszlamista terroristák terjeszkedésével szemben. Oroszország tehát – az erre való igényét is mérlegelve – minden bizonnyal nagyobb mozgásteret kap a jövőben a nyugat-európaiaktól. Ezt következik abból az igényből, hogy maradjon fenn az európai hosszú béke időszaka. Érthette ezt annak idején Gyurcsány Ferenc is, hiszen maga szintén ebédelt (vacsorázott?) Putyin elnökkel. Ezért a sajtó egy része akkor szinte ünnepelte őt. A különös csupán az, hogy ugyanazok lelkesedtek az akkori kitüntetett fogadtatásért, akik most szörnyülködnek. Hölgyeim és Uraim! Legalább önmagukhoz legyenek következetesek!

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. Egy üstben főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)

2. Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)

3. A németek pénzelték Lenint - állítja az orosz állami tévé /2014.01.23.)

4. Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)

5. Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)

6. Nő a neonácik befolyása Ukrajnában (2014.01.28.)

7. Torzítva tudósít Ukrajnáról a média (2014.01.28.)

8. Putyin: Finanszírozni kell Ukrajnát (2014.01.29.)

9. Dühösek az oroszok az ukránokra (2014.01.31.)

A szocialista párt adós a magyar társadalom alulnézetből történő elemzésével és az erre épülő programmal.

Fejet hajt az MSZP az egykori 2. magyar hadsereg Don-kanyarban elesettjei előtt. A főhajtás rendben van. Az viszont nagyon nem, hogy „hős katonákat” említ az ezzel kapcsolatos közlemény.

Jó ideje már, hogy a szocialista párt korifeusai adósok a saját társadalomértelmezéssel. Hol innen, hol onnan szemezgetnek. Hol a liberális, hol a konzervatív elemzők megállapításaival, egy-egy megnyilatkozásukban még a radikális felfogású csoportosulások fenyegetőzéseivel is azonosulnak. Ezért van az, hogy az ember nem érzékeli, milyen ma a szocialisták világképe.