BEKIÁLTÁS


2020.jún.24.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

BEKIÁLTÁS: Putyint csodálja, Trumpot bírálja Bolton

Az USA biztonságát tette kockára az elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója. A Trump-adminisztrációnak két bírósági eljárásban sem sikerült megakadályoznia John Bolton, a korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadó memoárkötetének megjelenését. Így június 23-án, kedden a könyvesboltokba került az 570…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Háborúra készülnek az ünnepen

Ma ugyanúgy az eurázsiai javak megszerzése, s a világuralom a tét, mint a múlt század első felében. Európában 75 éve ért véget az a háború, amit elsősorban az egyre nagyobb gazdagságra és hatalomra törő, nyugati tőkéscsoportok robbantottak ki, hogy bevégezzék azt, amit a megelőző világégésben…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Az oroszok szabadságra mennek

Putyin intézkedéscsomagot hirdetett a járvány családokra, vállalkozásokra való hatásának ellensúlyozására. Moszkvában, március 26-ától, azaz csütörtöktől, minden 65 éven felülinek, illetve a légúti megbetegedésben szenvedőnek a lakásában kell maradnia – hangzott el az orosz állami tévé szerda…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyin harca a vírussal

A járvány még csak súrolta Oroszországot, de mintha a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetre készülne Moszkva. Oroszországban annyira feltűnően kevés a koronavírustól megbetegedettek aránya, s annyira kevés hír látott napvilágot onnan a magyar médiában, hogy a hétvégén már többen tárgyalták az…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyintól kért segítséget Merkel

Ami Budapesten csupán hetvenkedés, azt Ankara több mint egymillió katonával nyomatékosítja. Oroszországra veti tekintetét Európa. Minthogy Recep Tayyip Erdoğan török államfő a menekültáradat ránk szabadítását helyezte kilátásba, hirtelen a százszor lekezelt Vlagyimir Putyinban, az ezerszer…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Háborúban Moszkvával és egymással

Bármit is állít Jeszenszky Géza, Moszkva szemszögéből az 1938-as müncheni egyezmény volt az utolsó csepp a pohárban. Az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény célja „az európai béke megőrzése volt” – írja Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter és nagykövet a Magyar Hang 2020. február 7-13-i…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyin visszatámad

A budapesti ellenzék is beállt a háborús bűnöket bocsánatosnak tekintők közé. „NEM, NE HAGYJUK, HOGY ÁTÍRJÁK A TÖRTÉNELMÜNKET!” – olvasható oroszul egy régebbi internetes plakáton. A kéz az 1945. május 1-jén, illetve 2-án, a náci Németország fővárosában, Berlinben, a törvényhozás, a Reichstag…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Orbán meg a kutya farka

A kormányfő világra való befolyásának túlértékelése ismét alkalmassá teheti az országot a bűnbak szerepre. „Orbán az Atlanti-óceán mindkét oldalán megfertőzte eszméivel a konzervatív politikusokat” – közvetítette Jan-Werner Mueller siránkozását a Klubrádió január 30-i reggeli adásának…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyin ura a helyzetnek

Mihail Misusztyin orosz kormányfőjelölt, aki a Financial Times-t is lenyűgözte az adózási rendszer elektronizálásával. Vlagyimir Putyin továbbra is kézben tartja a gyeplőt. Nekem, aki figyelmes műkedvelőként igyekszem követni az Oroszországban zajló történéseket, mindenekelőtt ez jutott eszembe…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyin a hangadó a Közel-Keleten

Sokan dühösek, mert a jóslatok ellenére Oroszország ismét nagyhatalom lett. A címképen Vlagyimir Putyin orosz és Bassár el-Aszad szír elnök ráz kezet egymással. Putyin mellett Szergej Sojgu Oroszország védelmi minisztere. Az orosz államfő honlapjáról letöltött fotó Szíriában készült, ahova…

Tovább
süti beállítások módosítása