A magyar értelmiség mindegyik csoportja kívülről várja az ország viszonyainak rendezését.

Már megint álmodoznak a hazai értelmiségi közbeszéd alakítói. A kormányzat körüli megmondó emberek azért bizakodnak Donald Trump újraválasztásában, mert ettől remélik, hogy továbbra is következmények nélkül garázdálkodhatnak az orbánisták az Európai Unióban. S ami ebből következik: a holdudvarban minden úgy folyhat, mint eddig, és az továbbra is kifizetődő lesz számukra. Az ellentábor szintén képzeleg.

A még létező ellenzéki médiumok és a Facebook liberális, vagy milyen fórumai lázas tervezgetéssel vannak tele. Ezek újságírói, szakértői, posztgyártói, kommentelői úgy vélik: ha Joe Biden lesz az USA elnöke, helyreáll az élet szerintük normális rendje Magyarországon is. Eddig hiába reménykedtek hol Angela Merkel német kancellárban, hol Donald Tuskban, az Európai Tanács, hol Jean-Claude Junckerben, az Európai Bizottság elnökében, meg a jó ég tudja hány jobboldali, de úgymond mégiscsak européer politikusban – eleinte még a szintén jobboldali Trumpban is, aki mégiscsak az amerikai demokrácia gyermeke lenne –, hogy ráncba szedik Orbán Viktort. Most azonban eljön a jó világ, mert úgymond

Szánalmas! Főleg az benne a nevetséges, sőt megalázó, hogy a magukat értelmiséginek tekintő csoportok egyike sem saját erőből képzeli el a cselekvést. Mint történelmünkben annyiszor, most is külső tényezőktől várják, hogy megmentenek bennünket – önmagunktól. Csakhogy ez hiú ábránd. Az ország megannyi végzetes úttévesztése mutatja, hova vezetett a múltban ugyanez a csodavárás. Ráadásul akár Trump, akár Biden győz Amerikában, a mi helyzetünkre nem lesz igazán hatással. Egyszerűen azért nem, mert a következő években a washingtoni vezetés saját országával lesz elfoglalva:

– A lecsúszó középosztály, illetve a mélyszegénységbe süllyedtek féken tartásával.
– A gazdasági nehézségek talaján kiéleződő faji, vallási stb. ellentétek csillapításával.
– A mérhetetlen adósság kezelésével, amit előbb-utóbb a dollár hegemóniájának kikezdésére használ fel Kína.

Ebben a helyzetben Nyugat-Európa – ha úgy tetszik, a Németország által uralt Európai Unió – diktálja majd a feltételeket számunkra is. Nem mintha ez nem így történt volna eddig, de a német befolyás várhatóan tovább erősödik. Méghozzá úgy, amiként ez korábban az európai történelemben zajlott, hogy a kapitalista Berlin a kapitalista Moszkvával osztozkodik a befolyási övezeteken. A farvízen evickélő Párizsra, még inkább a fősodorban hasító Pekingre is figyelemmel azért versengenek majd, hogy melyikük határozza meg inkább a szabályokat, s melyik, mennyit fölöz le a keletkező közvetlen vagy áttételes haszonból. Merthogy azt is tudatosítani kellene végre, ez a világ nem a jótevők, hanem a mások rovására nyerészkedők világa, amit esetenként nagyszerű eszmékkel fedeznek el. De gyakran még ezt sem.

Ami engem illet – bár, ki vagyok én? –, ha szólhatnék a jövő magyar politikájának, közgondolkodásának alakítóihoz, egy már 2010-ben sem új, azóta pedig hol az orosz Putyin, hol a német Merkel, hol a francia Macron által bedobott koncepcióra irányítanám a figyelmüket:

„Vigyázó szemetek a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő Európára, azaz Eurázsiára, sőt az azon túli Ázsiára, s ezek erőközpontjaira vessétek!”

Hozzájuk képest Washington még ezen a világfaluvá zsugorodott glóbuszon is túlságosan távol van tőlünk. Az érem másik oldala: nem elég kifelé tekintgetni, mert abból újabb pávatánc, újabb kompország lesz. Belül szintén építkezni kell! Az ország egészének érdekét szem előtt tartó értékrendet kialakítani! Növelni a teljes népességet mozgósító saját alkotó képességeket! S közben egy percig sem feledni, hogy nem mi fújjuk a passzátszelet.

Nem úgy, mint az elmúlt harminc évben, s főleg nem úgy, mint az utóbbi tízben, mikor is az országvezető és a vele együtt a közvagyonból magukat megszedő társai azzal hülyítették legalább két és félmillió hívüket, hogy Orbán szavára mindenütt adnak. Közben nem vették észre, vagy úgy tettek, mintha nem vennék észre, hogy országukat egy olyan terv részeként használják fel, amelynek célja a világ, ezen belül Európa viszonyainak átrendezése. Sőt, bizonyos értelemben visszarendezése régebbi helyzetébe. A vezetők ebbéli mulasztása, sőt bűne, egyre sürgetőbben veti fel a felelősségre vonást. De ha valaki azt gondolja, hogy ezt akár Trump, akár Biden, akár Merkel, akár Putyin kezdeményezi majd helyettünk, az hovatovább maga is társtettes lesz. #

CÍMKÉP: Trump és Biden az egyik tévévitában – Bárki is győz, a washingtoni vezetés saját országával lesz elfoglalva a következő években (Fotó: Jim Watson and Saul Loeb/AFP via Getty Images