832.BEKIÁLTÁS: Megvédte-e Putyin az örményeket?
A jereváni Soros-irodát is megrongálták a tüntetők a katonai vereség hatására.
Mintha a Nyugat nem fordított volna kellő figyelmet arra, hogy elhallgattak a fegyverek a Dél-Kaukázusban. Az előzmény: szeptember 27-én reggel az azerbajdzsáni fegyveres erők Törökország által támogatott légi, páncélos és tüzérségi egységei összehangolt támadást indítottak az Azerbajdzsánból kiszakadt, örmények lakta Hegyi-Karabah ellen. Villámháború alakult ki, amelyben legalább tízezren vesztették életüket. Korábban az azeriek kényszerültek távozásra innen, ezúttal százezernyi örmény menekült el, mígnem november 10-én, moszkvai idő szerint 00:00 órakor befejeződött a küzdelem. Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban ünneplik a győzelmet, az örmény fővárosban. Jerevánban viszont tömegmegmozdulásokon követelik a miniszterelnök, Nikol Pasinjan távozását, aki
naponta magyarázza video-üzenetekben miért kellett aláírnia Ilham Alijev azeri államfővel és Vlagyimir Putyin elnökkel együtt a fegyvernyugvásról szóló nyilatkozatot, de fél előjönni rejtekhelyéről, mert talán meg is lincselnék.
Ennek oka, hogy Hegyi-Karabah több körzete Baku fennhatósága alá kerül, amint azt a cikk végéhez csatolt térkép is ábrázolja. Az egyezséget orosz békefenntartók garantálják egyelőre öt évre, ami ötévenként automatikusan meghosszabbítható, ha a lejárat előtt hat hónappal az aláíró felek egyike sem jelenti be elállását. Azonnal átdobták Oroszországból Jerevánba a csaknem kétezer, lőfegyverrel felszerelt katona, a 90 páncélozott szállítójármű, a 380 tehergépkocsi és egyéb jármű első csoportját óriásrepülőkkel, majd juttatták el őket állomáshelyükre átlagosan 300 kilométeres gyalogmenetben.
A török fél csupán megfigyelőként vesz részt a helyzet kezelésében, noha a konfliktus mostani kirobbantásának hátterében Recep Tayyip Erdogan áll, aki beszédeiben tüzelte az azerieket. Többek között kijelentette:
„az azeri és a török egy nép – két országban”.
Ankara fegyverszállítással, katonai tanácsadással, főtisztek, tábornokok kiképzésével évek óta erősíti Bakut. Törökország ambiciózus vezetője nem csinál titkot abból, hogy a hajdani Oszmán Birodalom területének egy részét valamiféle szövetségben akarja egyesíteni az iszlám égisze alatt. Ebből kiindulva megkockáztatom: a zsidó-keresztény gyökerű, illetve az iszlámra épülő civilizáció küzdelmének kisebb ütközete zajlott le az elmúlt hetekben. Ebben ezúttal is csupán Vlagyimir Putyin keresztezte Erdogan pántürk terveit azzal, hogy a megfelelő, mások szerint az utolsó pillanatban lépett.
Az elmúlt években a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, vagy Ciprus körzetében a moszkvai vezetés szintén sok borsot tört a török elnök orra alá. Nem állítható, hogy az orosz akciók mindig és mindenütt teljes sikerrel jártak, de hogy nem elsősorban a nyugati országok voltak azok, amelyek gátat vetettek NATO-szövetségesük terjeszkedő szándékának, bizonyos. Ezzel magyarázom a nyugati kormányok és médiumok többségének fanyalgással felérő hallgatását a mostani fegyvernyugvással kapcsolatban. Amiből persze sokak tanácstalansága is fakad. A posztszovjet térséggel foglalkozó egyik blog olvasója például ezt írta:
„Teljesen érthetetlen nekem a történet ilyetén kifejlete. Az örmények sokáig abban a hiszemben voltak, hogy teljes és súlyos vereségüket az őket támogató oroszok nem engedik meg. De az oroszok nem segítettek. És nem értem, miért nem?”
Lássunk néhány feltételezhető okot, ami befolyásolhatta Moszkva magatartását!
♦ A harcok nem Örményország területén folytak, hanem a nemzetközi egyezmények alapján Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabahban, ahol 1987-től 1994-ig egyre véresebbé vált etnikai összecsapások zajlottak.
♦ Oroszországot csak az kötelezte volna a Jerevánnal kötött egyezmény alapján katonai beavatkozásra, ha Örményországot közvetlenül támadták volna, de Baku és Ankara ügyelt arra, hogy ez ne következzék be. Jóllehet, az azeriek az egyezség előtt, úgymond tévedésből, Örményország felett lelőttek egy ott jogszerűen repülő orosz katonai helikoptert. Baku kártérítésre kötelezte magát, s a tettesek felelősségre vonását ígérte.
♦ A posztszovjet térségben mindenütt Oroszország ellenes, úgynevezett színes, illetve bársonyos forradalmak (leginkább külföldön kiképzett provokátorok által véres zavargásokba fullasztott tüntetések) zajlottak és zajlanak nyugati támogatással. A nagyrészt Soros György helyi alapítványának munkatársai által 2018-ban szervezett tömegmegmozdulások következtében került az örmény kormány élére Pasinyan is. Vele együtt a sorosisták kapták a fontosabb tisztségeket. Ez az oka annak, hogy a háborús vereség hatására nem csak egyes kormányépületeket rongáltak meg a tüntetők, hanem a Soros-irodát is. Ugyanakkor az ország az adott geopolitikai helyzetében elsősorban Moszkvára számíthat Bakuval és Ankarával szemben. A kétkulacsosságot tapasztalva a Kreml ugyan miért bocsátkozott volna háborúba, lényegében Törökországgal, Jereván érdekében?
♦ Oroszországban 2-2 millió örmény, illetve azeri származású állampolgár él. Moszkvának el kellett kerülnie, hogy kiéleződjék a feszültség közöttük.
♦ Végül, egy akár cinikusnak is tekinthető megjegyzés. Ahogy én látom, a rövid háború minden eddiginél szemléletesebben megmutatta, milyen veszélyes a kamerával felszerelt, pontosan célra vezérelhető lövedékkel ellátott robotrepülők alkalmazása a harckocsik, a gépjárművek, a tüzérségi állások ellen. A villámháború tehát elérte minden hasonló művelet egyik legfontosabb célját: érzékelhetővé vált egy gyenge pont, s ezzel kijelölhető válik a katonai fejlesztések egyik újabb területe.
Ezek alapján, szerintem, a putyini vezetés, nem hogy nem hagyta cserben Örményországot, de az összes körülményt figyelembe véve, épphogy segített abban, hogy mentsék a még menthetőt. Ha nem lép Moszkva, a kvázi karabahi főváros, Sztyepanakert is elesik, és bezárul az összehasonlíthatatlanul erősebb és képzettebb azeri hadsereg gyűrűje 20-25 ezer, azeri–karabahi területen védekező, jobbára önkéntes örmény katona körül. Közülük további ezrek haltak volna meg, illetve fogság lett volna a sorsuk.
Ezen a ponton az azeri elnök is érdekeltté vált a megegyezésben. Nem vállalhatott fel egy ahhoz hasonló népirtást, amit jó száz évvel ezelőtt a törökök követettek el az örmények ellen, s amibe talán Erdogan szerette volna belesodorni Alijevet. Utóbbi azonban nem kért a kétes szerepből, ezért állhatott rá az egyezségre. Ráadásul tehette ezt úgy, hogy csapatai elfoglalták az egyik emblematikus várost, Susit, továbbá a jelenlegi elképzelések szerint legalább öt évre szóló orosz védelem, és az ENSZ menekültügyi főbiztosságának ellenőrzése mellett a korábban elűzött azeri menekültek is visszatérhetnek Hegyi-Karabah több körzetébe. S persze vissza szeretne menni hegyi-karabahi otthonába az a százezernyi örmény is, akik az eltelt hetekben menekültek el.
A Kremlhez közelálló elemzők általában sikerként értékelik Moszkva szerepvállalását. Ám többen megjegyzik: ez elszigetelt eset marad, ha nem válik egy nagyobb léptékű, ha úgy tetszik, birodalmi koncepció részévé. Az orosz állami televízió műsoraiban egyre többen szorgalmazzák: a moszkvai vezetésnek ellentámadásba kell átmennie. Határai mentén vissza kell szerezni a korábbi befolyást, mert ez előbb-utóbb létkérdéssé válik. Egyrészt délen, Erdogan pántürkista tervei miatt, amelyekből az Oroszország ellen is egyre agresszívabban fellépő radikális iszlám szintén erőt merít. Másrészt nyugaton és délnyugaton, ahol a színes és a bársonyos forradalmak szinte mindenütt a tömegek helyzetének romlásához vezettek, ezért ingataggá váltak az államok, ami teret nyit a nyugati hatalmak befolyásához. Így teszik őket az Oroszországgal szembeni katonai, gazdasági, nem utolsó sorban propagandaháborús műveletek bázisává. Ez hovatovább oly mértékben veszélyezteti az orosz érdekeket, hogy Moszkva nem hagyhatja válasz nélkül – fejtegeti egyre több ottani szakértő és politikus.#
CÍMKÉP: A világ lakosságának 42 százalékát, GDP-jének 20 százalékát képviselő Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO / SOC) tag- és megfigyelő államainak vezetői Vlagyimir Putyint hallgatják. Az orosz államfő, más témák mellett, a megállapodás aláírásának délutánján tájékoztatta őket a dél-kaukázusi konfliktus enyhítésével kapcsolatos háromoldalú nyilatkozatról (Kép forrása az orosz államfő honlapja)
ZÁRÓKÉP: Örményország (a térképen franciául: Arménie) és Azerbajdzsán környezete, illetve Hegyi-Karabahnak (Haut-Karabagh, oroszul: Нагорный Карабах) a 2020. november 10-ei felosztás szerint átrajzolt térképe
