Ukrajna: Nincs még vége!

Az EU maga is kész volt arra, hogy elfogadja a fegyverek bevetését, most viszont úgy akarja befolyását növelni Ukrajnában, hogy a számlát Oroszország fizesse.

Miután kiörvendeztük magunkat a február 21-ei kijevi megállapodás miatt, kezdjünk higgadtan gondolkozni! Hogy mi történt, az elmúlt három napban, annak krónikáját magam is összefoglaltam. Péntek este már más kérdéseket kell feltenni.

Mi hozta meg a megoldást?

A véletlen és a politikusi trehányság – esetleg szándékosság – miatt beláthatott a világ a kulisszák mögé. A mandiner.hu közléséből kiderül: a pénteki kijevi tárgyalásokon az ITV News kapta el Radosław Sikorski és a Majdanon zajló tüntetések egyik vezetője párbeszédét. A lengyel külügyminiszter a következőket mondta: „If you don't support this [deal] you'll have martial law, you'll have the army. You will all be dead.” („Ha nem támogatjátok [a megállapodást], jön a rendkívüli állapot, jön a hadsereg. Mind meghaltok.”)

Ebben nem az az érdekes, hogy Sikorski milyen brutálisan megfenyegette Oleh Tyahnibokot, a Szvoboda (Szabadság Eyesülés) vezetőjét, hanem az, hogy kiderült belőle: az Európai Unió is számolt egy B-tervvel, vagyis azzal, hogy esetleg be kell vetni a fegyveres erőket a Majdanon táborozókkal szemben.

Ezzel megdőlt az a közkeletű felfogás, hogy az erő alkalmazása csak az oroszok sajátja, ellenben a nyugati demokráciák valósággal irtóznak a fegyveres rendteremtésből. (Más kérdés, hogyan alakulhatott ki ez a nézet a tömegekben, amikor a második világháború óta nem volt nap, hogy a nyugati hatalmak valahol ne vetettek volna be katonákat különféle országokban, ne bombáztak volna városokat és falvakat, ne pénzeltek, ne láttak volna el fegyverrel banditákat, terroristákat, középkori felfogású vallási fanatikusokat. De erről majd talán máskor.)

Mi nem történt meg?

Ukrajna - KijeviMegallapodas.jpg Először is Vlagyimir Lukin, Oroszország emberi jogi ombudsmanja, Putyin elnök személyes megbízottja a tárgyalásokon nem írta alá a megállapodást. Bizonyosan nem azért, mert a tollából kifogyott a tinta. Azt sem hihetjük, hogy azért, mert túl hirtelen született meg az egyezség, és nem volt felhatalmazása. Tételezzük fel, hogy nem volt. Ám ma már Kijev és Moszkva között sem lovas futárok viszik a híreket. Ha Oroszország elégedett lett volna a kialakult helyzettel, seperc alatt el lehetett volna intézni azt a felhatalmazást.

Az ám, de az a furcsa helyzet alakult ki, hogy miközben a nyugati tárgyalók sikerét zengik a hírharsonák, a számlát egyelőre Oroszország fizeti. A nyugati világ tulajdonképpen elégedetten vette tudomásul, hogy Moszkva továbbra is csepegteti a dollár milliárdokat az Ukrajnára kötött infúzióba, viszont az EU, s talán az USA befolyása töretlenül erősödhet a térségben.

Nos, ez bizonyára nincs különösebben ínyére annak a Putyinnak, aki Oroszországban már egyszer megtapasztalta, milyen is az, amikor egy ország gyakorlatilag összes erőforrását átjátsszák a nyugati cégeknek olyan helyi oligarchák közreműködésével, akik gátlástalanul verik szét saját hazájuk gazdaságát, kormányzási rendjét. Egyszóval lássuk be: az Európai Unió hozzájárulása ehhez a megállapodáshoz csupán annyi volt, hogy kilátásba helyezte, kész zöld jelzést adni az ukrán (netán az orosz) fegyveres alakulatok bevetéséhez, de még most is vonakodik, hogy a pénzről tárgyaljon.

A nyugatiak ajánlata lényegében ennyi: Ukrajna forduljon az IMF-hez. Viszont a propagandában kiválóak, és – már a péntek délutáni Klubrádióban is – zsarolással vádolják Oroszországot, amikor az – a 3 milliárd dolláros decemberi tőkeinjekció és a gáz árából adott újabb engedmények után – egyelőre vonakodik az esedékes 2 milliárd dolláros kötvényvásárlást megejteni. Valójában ennek fő oka: már az sem világos, hogy kié most a hatalom, még kevésbé az, hogy kié lesz, s ki garantálja a hitelek visszafizetését. Tegyük hozzá: ma az orosz bankóriás, a Szberbank is felfüggesztette a hitelezést Ukrajnában azt követően, hogy a nyugati hitelminősítők teljesen kilátástalannak ítélték meg az ország gazdasági állapotát. Ami persze tovább nehezíti a helyzetet.

Persze helytelenül járnánk el, ha Oroszországot nem ugyanolyan érdekek vezérelte nagyhatalomként állítanánk be, mint amiként a nyugatiakkal tettük. A pénzügyiek mellett Oroszországnak nagyon is nyomós geopolitikai érdekei vannak Ukrajnában. Természetesen el akarja kerülni, hogy a NATO fegyvereit közelebb telepítsék az orosz határokhoz. Ezek már amúgy is túl közelről – Törökországból, Romániából, Lengyelországból – szegeződnek rájuk. Az ukrajnai–belorussziai pufferzóna adott esetben létkérdés lehet a számukra. A történelmi múltban a lengyelek által indított, Moszkvát is elérő háborúk, később Napóleon hadjárata szintén Moszkva elfoglalásával, majd az I. és a II. világháború rettenetes pusztítása Oroszország európai térségeiben meglehetősen bizalmatlanná kellett tegye őket a nyugatiakkal kapcsolatban. Ennek a védelmi zónának a fenntartásában külön szerepe van a Krími Autonóm Köztársaságnak, amely – az ukrán származású kommunista pártfőtitkár, Hruscsov machinációi következtében került Ukrajnához – viszont a Földközi-tengeri orosz flotta bázisa, amiért bérleti díjat fizet Oroszország.

Ezen túlmenően a Krím félszigetre minden orosz úgy tekint, mint amelyért az orosz cári, majd a szovjet hadsereg százezrei adták vérüket. Ezzel el is értünk az Ukrajnával kapcsolatos orosz nemzetpolitikai és egyházi érdekhez. Főleg Kelet-Ukrajnában több milliós, egységes orosz ajkú és pravoszláv hitű népesség él. Kijevet magát is az orosz városok anyjának tekintik, minthogy a keleti szlávok először itt tértek át a bizánci keresztény hitre. Mindez akár önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy Oroszország képviselője ne írja alá a mai kijevi megállapodást arról az Ukrajnáról, amelyen 1654 óta az orosz cárok, a Habsburgok, a lengyelek, a törökök, a tatárok, a románok osztozkodtak, s amelyen 1991 óta korrupt oligarchák élősködnek, ahelyett, hogy független, erős és egységes államot próbálnának létrehozni a sokféle nemzetiségű, szokású és felfogású lakosságból. Csakhogy a kérdések sorának még ezzel sincs vége.

Mi lesz az újnáci banderistákkal?

A Kijev főterét továbbra is megszállva tartó ultranacionalistákat - a II. világháború alatt zsidók százezreinek elpusztításában, belorusz falvak százainak felégetésében közreműködő banderisták utódait - egyrészt évekkel, hónapokkal ezelőtt amerikai kiképzők készítették fel, másrészt a csecsenföldi háborúban szereztek tapasztalatot a fegyverforgatásban. Mint tudjuk, hallani sem akarnak a megállapodásról. Nekik a hatalom kell.

Hogy mit kezdenének ezzel a hatalommal? Erre nem válaszolnak. De az hevítheti lelküket, hogy egy önálló banderista Galícia létrehozása a történelmi feladatuk. Tegyük hozzá, ehhez Ukrajna nyugati városaiból, a hátországukból egyelőre támogatást kapnak. Ismerve felfogásukat, rémisztő hallani, hogy némely hazai médiumokban megszólaltatott kárpátaljai magyar kislányok, mennyire nem érzik a rájuk leselkedő veszélyt, miközben azzal azért tisztában lehetnek, hogy ezek a banderisták verik szét időről időre a Vereckei-hágónál a Honfoglalás emlékművet, támadnak meg magyar ünnepeken magyarokat, s a Kárpátalján be akarják tiltatni a mi Himnuszunkat.

Most, hogy a rohamosztagosokat kivonták Kijevből, lényegében az ultranacionalisták azt tesznek, amit akarnak. Ha továbbra sem fogják feloszlatni önmagukat, tetszik, nem teszik a finnyáskodóknak: a fegyveres erőket kell ellenük bevetni. A gyors megállapodás érdekében nyilvánvalóan szőnyeg alá söpörték azt a kérdést, hogy ezt a piszkos munkát vajon ki fogja elvégezni. Csak nem Oroszországra gondoltak – amint ez Napóleon, vagy Hitler esetében történt –, amelyet aztán a nyugatiak jó szokása szerint megköpködnek majd ezért is?

Utólagos bejegyzés 2004-05-02: Az NTV orosz magántelevízióban Janukovics ukrán elnök testőrei arról beszélnek, miként támadták meg az elnök autókonvoját február 21-ről 22-re virradó éjszaka, a kijevi megállapodás aláírását követően. Janukovics azonban nem autón, hanem helikopteren hagyat el az ukrán fővárost, ám továbbra is vadásztak rá a jelenlegi hatalom emberei. http://vk.com/video-40374406_168440877

A Bekiáltás blogban 2014-ben Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban megjelent bejegyzések listája: