Putyinért imádkozik a pápa
A konzervatív értékek erősítése, az orosz–lengyel kapcsolatok javítása, esetleg a monarchia visszaállítása jegyében találkozhat a jövőben Ferenc pápa és Kirill moszkvai patriarcha.
Idehaza alig kapott figyelmet, hogy a hét fejlett ország vezetőjének legutóbbi eszmecseréje utáni napon Ferenc pápa feltűnően szívélyesen fogadta Vlagyimir Putyin orosz államfőt. Azt a Putyint, akit a hetek kizártak a tanácskozásukról, s aki június 10-én Rómába érkezve először a Vatikán állam fejénél – ily módon kollégájánál – vizitelt. Ezt megelőzően a két személyiség között 2013 decemberében, szintén a Vatikánban, jött létre hasonló megbeszélés.
Rómában, illetve Moszkvában eltérően adták meg a találkozó időtartamát, mintegy példázva a nyugati és a keleti időérzékelés közötti legendás különbségét. (Szicsasz!- ha ez még mond valakinek valamit.) A két órajárás szerinti ötven, illetve több mint hatvan perces találkozó légköréről a hivatalos közleményekhez képest többet árult el, hogy a katolikus egyházfő, a vendégével való hosszas kézfogás alatt, mindjárt az üdvözléskor azt mondta: „Elnök Úr, köszönöm a látogatását. Imádkozom Önért!” (A videón 0:50-nél) Ezt akár válaszként is felfoghatta az USA vatikáni nagykövete, illetve az ukrán görög-katolikus egyház vezetője, akik előzőleg arra akarták rávenni a Szentszéket, hogy álljon be végre a sorba és keményebben bírálja Oroszországot az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt. (Brávó, Amerika!)
Még egy ilyen orbáni győzelem, és az ország az iszlám szélsőségesek elleni jövendő, évszázados küzdelem mocsarában találja magát. Méghozzá úgy, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő államok arra hivatkozhatnak: Orbán Viktor kormányfő maga kérte, hogy Magyarország külön elbánásban részesüljön a legújabb kori népvándorlás, s ami ennek következménye lehet, a radikális iszlám térhódításának ügyében. Láthatóan nem gondolt arra, hogy volt már ez így. 1526, a mohácsi csata, még inkább 1541, azaz Buda elfoglalása után, az egykori Magyar Királyság „közepét, gyönyörű termékeny vidékeinek nagy részét, Egertől az Adriáig, és Gyulától a Balatonig a szultán tartotta hatalmában, az a török birodalom része volt.”
Legyezgeti az európai ember felsőbbrendűség-tudatát a Népszabadság, amikor
Magam is felhorkantam, amikor április végén Orbán Viktor bedobta a menekültügynek a terrorizmussal, a bűnözéssel való összekapcsolását. Az elmúlt öt hétben az
Nyugalomba helyezését kérte Heidi Tagliavini, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nagyköveti rangban lévő, ukrajnai különleges képviselője. A miértre egyelőre nem válaszolt
Az utóbbi időben egyre több jelét tapasztalom annak, hogy a Népszabadságot nem az egy az akol, egy a nyáj jegyében kezdik szerkeszteni. A mostani hétvégi szám
Hogy mennyire nem a menekültek számára rakják ki – ha kirakják – a határaink közelében az állítólag 333 példányban készülő óriásplakátokat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy eddigi tudásunk szerint, magyarul szövegezik őket. Ez önmagában igazolja, hogy a felhívások – ugyanúgy, mint a menekültügyben indított, úgynevezett nemzeti konzultáció kérdőívei, és sok kormányzati politikus megszólalása – tényleg a zsigeri indulatok felkorbácsolását szolgálják a magyar lakosság erre kapható nem kis részében. Ha nem ez lenne a szándék, akkor a figyelmeztetéseket arabul, albánul, kurd, pastu és más nyelveken tennék közzé.
Az amerikai kormányzat úgymond aggódik a demokratikus intézmények magyarországi eróziója, a korrupció és a civil társadalmat ért támadások miatt. Kedden ezért tartottak meghallgatást a magyar ügyekről Washingtonban, a képviselőház külügyi bizottságának illetékes, ellenzéki vezetésű albizottságában.
Ha a végletekig leegyszerűsítem mindazt, amit Orbán Viktor mondott a május 19-ei, strasbourgi, európai parlamenti sajtótájékoztatóján, akkor azt két kifejezésbe sűríthetem: DECENTRALIZÁCIÓ kontra CENTRALIZÁCIÓ. A menekültkérdésről folyó vita örve alatt két erőcsoport ütközik meg. A föderatív Európát akarók, vagyis az unió irányítását Brüsszelbe, illetve Strasbourgba központosítani igyekvő zsoldosok néznek farkasszemet a nemzetállamokban erős központi hatalomban érdekelt kormányok Orbán Viktorhoz hasonló harcosaival.