Orbánnak csak addig van baja a centralizálással, amíg az ő mozgásterét korlátozza. Mindjárt kedves lesz azonban számára a központosítás, ha az itthoni, önös törekvéseit szolgálja.

Ha a végletekig leegyszerűsítem mindazt, amit Orbán Viktor mondott a május 19-ei, strasbourgi, európai parlamenti sajtótájékoztatóján, akkor azt két kifejezésbe sűríthetem: DECENTRALIZÁCIÓ kontra CENTRALIZÁCIÓ. A menekültkérdésről folyó vita örve alatt két erőcsoport ütközik meg. A föderatív Európát akarók, vagyis az unió irányítását Brüsszelbe, illetve Strasbourgba központosítani igyekvő zsoldosok néznek farkasszemet a nemzetállamokban erős központi hatalomban érdekelt kormányok Orbán Viktorhoz hasonló harcosaival.

A magyar miniszterelnök lényegében azt követeli, hogy az európai  intézmények ne üssék bele mindenbe az orrukat, ne akarjanak a lehető legtöbb döntési jogosítványt áttelepíteni Brüsszelbe az egyes országok hatásköréből. Abban az időben, amikor az USA oldalán türelmetlenkedő multinacionális gigavállalatok szőröstül-bőröstül le akarják nyelni Európát, s ha lehetséges, hozzá desszertként Oroszországot is, van az orbáni magatartásnak logikája. 

Ami pedig a konkrét kérdést illeti, a magyar kormányfő azt képviseli: az egyes országokba érkező menekültek ügyében ne egy centrális, ebből eredően merev központi intézményrendszer sémái alapján szülessenek meg a döntések. Orbán Viktor szerint a központilag meghatározott kvótarendszerben – vagyis abban, hogy egy-egy országnak hány politikai menekültet kellene befogadnia – ez a felfogás nyilvánulna meg.

Ezzel szemben azt követeli, hogy Magyarországon – De miért csak itt? – állhasson vissza a 2012-ig érvényes szabályozás. Ennek értelmében, ha tiltott határátlépést követ el valaki, akkor induljon ellene büntetőeljárás. Így majd kiderül, hogy politikai vagy gazdasági menekült-e az illető, esetleg más céllal lépett be az országba gyakran a zöldhatáron keresztül. A lényeg, hogy a tiltott határátlépés miatti büntetőeljárásban születhessék meg ügyében a verdikt.

Amint a magyar kormányfő többször is hangoztatta: ő csupán azt akarja, hogy a menekültekkel kapcsolatos döntések kerüljenek vissza a nemzeti kormányok hatáskörébe. Mert a központi kvótarendszer tervezett bevezetése – érvel Orbán Viktor – felhívás keringőre. Reményt ad mindenkinek a próbálkozásra. Még akkor is fenntartja a migránsoknak az Európai Unióba áramlását, ha egyébként felszámolják a koszovói, az afrikai és a közel-keleti csempészbandákat, ha megsemmisítik a bárkákat stb.

O.V. szerint szép, szép a nyugatiak – nem mellesleg, a volt gyarmattartó országok – szándéka, de meggyőződése, hogy előbb-utóbb ők maguk mégiscsak lezárják a határaikat, s a végén a menekültektől úgy szabadulnak meg, hogy azok az olyan ütköző országokban maradnak, mint amilyen Magyarország is. Amúgy ki garantálja, hogy éppen annyian jönnek majd a NATO, illetve az USA más szövetségesei által szétbombázott országokon keresztül a mesésnek mondott-gondolt kontinensünkre, ahány migránssal most számolnak a való viszonyokat már-már isteni magasságokból szemlélő, kivételezett körülmények között élő brüsszeli álmodozók?     

Szó se róla, lenne mit megvitatni ezeken az ésszerű felvetéseken. Mint ahogy azon is, miért nem így tálalta a témát a miniszterelnök, amikor először beszélt a Kossuth rádióban a menekültkérdésről. Itthon ugyanis jórészt a fenti érvek nélkül, mindjárt egy brutális kérdőív tizenkét pontjával sokkolta magyarjait, és sokkolja mindmáig. A kérdőív, amit a héten kapott meg a nyolcmillió választó, kezdettől fogva leplezetlenül azt szolgálja, hogy a menekültáradat valóságos problémáját felhasználva olyan zsigeri indulatokat hívjon elő a társadalomból, amelyeket egy felelős államférfinak inkább csillapítania kellene. Ráadásul a menekültügy április 24-ei exponálását szinte nyomban követte a halálbüntetés bevezetésének felvetése.

Egy április 30-ai tévéműsorban – korántsem egyedül – annak adtam hangot, hogy a figyelemelterelést szolgálja a menekültkérdés nemtelen felvetése, amelyben politikai játékszerként használják a szerencsétlen embereket. Ugyanis a FIDESZ, amelynek népszerűsége mélypontra került, sem képes érdemi válaszokat adni az itthoni négymillió embert sújtó szegénység kezelésére, az országból való tömeges méretű elvándorlás megállítására. Hiába szárnyal a GDP – amelynek mágiájáról a minap értekeztem itt – a társadalom bármely részét tekintjük, mindenütt válságjelekbe ütközünk.

A GDP-növekményt döntő részben a multinacionális cégek produkálják, amelyek a profit nagy részét ki is viszik az országból. Ezzel szemben a hazai vállalkozások tőkehiányban szenvednek, a túlszabályozással, a túladóztatással ellehetetlenül működésük. Önkényes a jogalkotási gyakorlat. Leplezetlen korrupció és nepotizmus uralja a közpénzek elosztását. Meggyengültek a politikai hatalom intézményes ellensúlyai, támadások érik a polgári önszerveződéseket, az önkormányzatiságot, a dolgozói érdekképviseleteket, a kormánytól közvetlenül nem függő médiumokat. Válságban az egészségügy, bajokkal küzd a tömegközlekedés, szétverték az oktatási rendszert, a munkanélküliség egyik következménye a megélhetési bűnözés.

Idehaza e kérdésekről terelődik el a figyelem a menekültügynek (és a halálbüntetésnek) a brüsszelitől és a strasbourgitól eltérő felfogású, hazai fogyasztásra szánt taglalásával. Mert miközben külföldön elgondolkodtató észérvekkel állt elő Orbán Viktor és környezete, idehaza indulatot korbácsolnak, gyűlöletet keltenek szemfényvesztő praktikáikkal. A mindenki lakcímére eljuttatott kérdőívben ördöginek festik az úgymond ingyenélő idegeneket, akikhez a terrorizmus, a vérengzés, a bűnözés, a törvénytelenség, a magyar emberek munkahelyeit, a magyar családokat, a születendő gyerekeket fenyegető veszélyek képzetét kapcsolták. Nem kisebb bűnt követ el ezzel a kormányfő és társasága, mint azt, hogy felébresztik az emberben a jó mellett szunnyadó gonoszt, s ezzel – Nem félek leírni! – aljas érzelmeket keltenek a társadalom jelentékeny részében.

S mindez miért? Természetesen a hatalom megtartásáért. A mágikus játszma lényege: decentralizálást, helyben hozott döntésekre való felhatalmazást követelni a centralizáló szándékú brüsszeli hatalomtól, hogy idehaza annál szilárdabb, az alattvalók által annál megtörhetetlenebb legyen az elmúlt hat évben kiépített centralizált, vagyis központosított kormányzási rendszer. Orbánnak ugyanis csak addig van baja a centralizálással, amíg az ő mozgásterét korlátozza. Mindjárt kedves lesz azonban számára a központosítás, ha az saját itthoni autoriter törekvéseit szolgálja. A magyarországi központosított hatalomgyakorlás fenntartása érdekében követeli Brüsszeltől a decentralizálást a magyar nép nevében harsogó, szabadságharcos retorikájával.

Hamarosan megtudjuk, hogy delejes ereje a kintiekre is ugyanolyan szemfényvesztően hat-e, mint amiként idehaza tapasztaljuk annak ellenére, hogy sokan állítják: rajtuk nem fog a varázslása. Mit ne mondjak, az Európai Unió érdekembereit, bürokratáit illetően is vannak kételyeim. Mert láthatóan most is elsikkadt a lényeg. Nem esett szó érdemben arról, mi is lesz akkor a nyugat által kezdeményezett háborúk miatt földönfutóvá vált százezrekkel, hogy a magyar gazdaságot a rendszerváltozás égisze alatt földbe döngölő, kíméletlen, nyugati piaci behatolás itthoni kárvallottjairól ne is beszéljek. Az előbbiek miatt illene némi szégyent érezniük az EU-parlamenti képviselőknek, az utóbbiak helyzetbe hozásáért pedig O. V.-nek kellene többet tennie. Mondjuk, keresztényi alapon, meg kormányfői kötelességből.

#

A kép forrása: nol.hu

KIEGÉSZÍTÉS: A poszt utolsó bekezdésében szereplő kételyem beigazolódott. A hírek szerint kicsit morogtak ugyan az EU-képviselők, de aztán lehiggadtak. Ennél távlatosabban mutatja be a helyzetet a Dinamó Műhelyben megjelent cikkében Carl Rowlands: „Az a hallgatólagos támogatás, amelyet Orbán Viktor élvez a német politikai-ipari komplexum részéről – csak finom szemrehányásokkal Angela Merkeltől – illusztrálhatja, hogy Magyarország jelenlegi antidemokratikus iránya sokkal közelebb áll az európai politikai és ipari centrumhoz, mint azt sokan el merik ismerni. A magyar kormánynak a bérek letörését eredményező közfoglalkoztatási programját, ha csendesen is, Európa-szerte üdvözlik”.