Leáldozóban a szemtől szemben behízelgő modor külpolitikájának.

Magam is felhorkantam, amikor április végén Orbán Viktor bedobta a menekültügynek a terrorizmussal, a bűnözéssel való összekapcsolását. Az elmúlt öt hétben az Echo TV Visszhang című műsoraiban és a Bekiáltás blogon többször is taglaltam, hogy a kampányban egyaránt politikai játékszerként használják a külföldről érkező szerencsétleneket és azokat a honfitársainkat, akik nem látnak át a szitán.

Ugyanakkor némileg fellélegeztem, amikor a miniszterelnök május 19-ei, strasbourgi, európai parlamenti sajtótájékoztatóján, majd a Napi Gazdaság június 3-án megjelent interjújában akár intellektuális töltetű vitára is alkalmas megközelítésben foglalkozott e témával. Ezért – miközben azt írtam, hogy a miniszterelnök lejáratja Magyarországot azzal, hogy egyszer a néptömegek indulataira játszik rá, másszor viszont megfontolandó észérvekkel operál –, korholtam az ellenzéki politikusokat és újságírókat: ők is leegyszerűsítve közelítenek a menekült kérdéshez, s ezzel lényegében szőnyeg alá söprik a problémát. Kimondva, kimondatlanul azt sugalltam: az automatikus protestálás nem elég, észre kell venni a miniszterelnök szövegeiben a racionális elemeket is.

Most azonban vissza az egész!

A kormányfő június 9-i megnyilvánulásai az Arab Bankárok Szövetségének éves közgyűlésén szemérmetlen voltukkal szégyenítettek meg minden magyar állampolgárt. Nem egyszerűen arra gondolok, hogy Orbán Viktor a félműveltek bátorságával osztotta az észt a hatalmas arab világ legbefolyásosabb, legfelkészültebb és legtapasztaltabb üzletembereinek. Ez csupán kínos. Az azonban egyenesen visszataszító, ahogyan kormányfőnk, akinek nevéhez az „Aki nincs velünk az ellenünk!” jegyében a Horthy- és a Rákosi-rendszer óta a leggyalázatosabb gyűlöletkampány fűződik, nem átállotta többek között azt mondani:

„Itt mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadják. Az iszlámot, az Önök civilizációs gyökereit itt rendkívül nagyra értékelik, mi úgy tekintünk arra, mint egy nagy lelki és szellemi építményre, amely nélkül a világnak azon a részén sem béke, sem boldogság, sem kiegyensúlyozott emberi élet nem jöhetne létre. Ezért számunkra az iszlám világból érkezett emberek nem fenyegetést jelentenek, hanem egy magas civilizáció képviselőiként üdvözöljük őket, és nem szégyellünk időnként tanulni sem tőlük.”

Szeretném, ha így lenne. De akkor mi végre az óriásplakát-, a levél- és nyilatkozatkampány? Mi végre az uszító indíttatású jelmondatok: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod törvényeinket!” „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod kultúránkat!” Mi végre az álságosan konzultációs levélnek nevezett kérdőív tendenciózus kérdései? Nem életszerű, hogy az arab bankárok – ezek a számunkra elképzelhetetlenül hatalmas vagyonok fölött rendelkező, világlátott, képzett személyiségek – csak a magyar miniszterelnök szavaiból tájékozódnak Magyarországról. Orbán Viktor sem gondolhatja, hogy nincs tudomásuk arról a köpönyegforgatásról, azokról a sasszékról, amelyek immár félévtizede – de ha úgy teszik, negyedszázada – jellemzik pályáját.

Ennek ellenére hadovált előttük!

Lehet, hogy azért, mert mégiscsak azt hiszi, hogy elég a külkapcsolatokat egyetlen mozzanatra építeni? Elég, ha mindenkinek azt mondja, amit éppen szerinte hallani akar? A magyar miniszterelnök komolyan azt gondolja, hogy szemtől szemben behízelgő modorral előad egy álláspontot például az amerikai nagykövetnek, valamely nyugati politikusnak, az orosz elnöknek, több tucat vezető arab bankárnak, majd ugyanezeknek az embereknek nem jut tudomására, hogy ugyanabban a témában, akár néhány óra múlva homlokegyenest ellenkező módon nyilatkozik meg?

A kérdések költőiek. Sajnos, például Eleni Kounalakis könyve, Jean-Claude Juncker diktátorozása, Lavrov orosz külügyminiszternek egyes politikusok gyávaságával kapcsolatos megnyilatkozása, vagy épp a tegnapi beszéd arról tanúskodik, hogy O. V. külkapcsolati tudománya ennyi, és nem több. Amíg csak egy-két jel utalt erre, addig lehetett reménykedni. De most, amikor az aljas indulatok felkeltésére irányuló plakátkampányt elindító szavai annyira ellentmondásban álltak az Arab Bankárok Szövetségének tagjai előtti szónoklatával, többé nincs értelme reménykedni.

A gyanúnk immár bizonysággá lett: a király meztelen. Magyarország miniszterelnöke addig forgatta a köpönyegét, amíg lehullott róla. Így aztán olyan politikusként áll előttünk, akit legföljebb kihasználnak ügyes üzletemberek, illetve a világot jelenleg igazgató hatalom, de akinek tevékenysége sosem fogja tartósan kiváltani az ország iránti hőn vágyott tiszteletet. Kezdjünk ezzel megbékélni, avagy…#

Fotó forrása: hír24 MTI Fotó: Koszticsák Szilárd