A hír szentségének viszonylagossága nem ok arra, hogy elnézzük a fontos tények teljes, vagy részleges elhallgatását.

Nem érdekel Miklós Gábor ruszofóbiája. Azt viszont a Népszabadság előfizetőjeként kikérem magamnak, hogy az újságíró a lapban visszatérően csúsztat, elhallgat, vagy éppen hamis információkat közöl. Oroszországgal kapcsolatban bizonyosan! Mielőtt bárki gyanúsítgatásba kezdene: ezt nem az oroszok úgymond szócsöveként állítom, hanem saját magam és mások korrekt tájékoztatáshoz fűződő érdeke és jogának védelme miatt. Már nem először!

Fiaskó a nácizmus feletti győzelem moszkvai ünnepségén való hivatalos magyar részvétel körüli huzavona.

Szíjjártó Pétert küldte Moszkvába a Fidesz-trojka. Tette ezt Orbán, Kövér és Áder azt követően, hogy előtte a fél világot kábították Putyin-barátságukkal. És tették ezt annak ellenére, hogy évtizeddel ezelőtt, ugyanezért a végletekig szapulták Gyurcsány Ferencet. Igaz, a szerepcsere a tekintetben teljes volt, hogy aztán Gyurcsány minősítette őket a Kreml ügynökének. Az egész együtt azt jelzi: szava hihetetlen vezetők uralják e kies országot a szavazók hol egyik, hol másik felének köszönhetően, illetve asszisztálásával.

A múlt heti amerikai-japán katonai megállapodás, illetve a kínai és indai fegyveresek mai Vörös téri masírozása újabb katonai tömbök formálódását vetíti előre.

A II. világháború befejezésének 70. évfordulóján, az orosz fővárosban zajlott díszszemle egyik célja nyilvánvalóan az volt, hogy a Kreml demonstrálja: az ország fegyveres erejével ismét egyenértékű tényezőként kell számolnia a világnak. De lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a pattogó indulók hangjaira masírozó katonák mosolyogva verték a díszlépést. Nyilván parancsra tettek így. Moszkva azt üzente velük: ez a hadsereg kész együttműködéssel kombinálni az elrettentést.

Hogy aztán ki teszi magévá ezt az olvasatot, az más kérdés. Mindenesetre az Amerikai Egyesült Államok befolyása alatt álló ukrán és grúz vezetés helyében nem gondolnék erre. Annál kevésbé, mert győzelem napi ünnepi beszédében Vlagyimir Putyin orosz államfő valahogy kihagyta e kettőt abból a felsorolásból, amelyben a II. világháborúban áldozatot hozott népeket sorolta fel. Tette ezt úgy, hogy maga az akkori legfőbb szovjet vezető, Sztálin is grúz volt.

Újból a zöldbárók ellen ágál Orbán Viktor. Kérdés, hogy ismét bedőlnek-e neki a vidéken élők, köztük a kisgazdák.

Mindig is szánalmasnak tartottam Nagy-Magyarország térképekkel villogni egy olyan országban, amelynek az egyik gondja, hogy már a Trianon utáni államhatárokon belüli területeit sem képes belakni. Minél távolabb utazunk Budapesttől, annál szembeszökőbb a falvak lakosságának elöregedése, az iskolák, a templomok kiürülése, az orvosok, a gyógyszertárak, a munkahelyek hiánya.

Most, hogy a hatalmát veszélyben érzi, hirtelen ismét felfedezte ezt a tarthatatlan állapotot Orbán Viktor miniszterelnök. Az Echo TV-nek május 1-jén adott interjújában – amelynek más aspektusaival egy másik cikkben már foglalkoztam – meghirdette a zöldbárók, a nagybirtokosok elleni harcot is. De ez a támadás ugyanolyan álságos, mint a pártelnök-kormányfő sok más, hirtelen jött megvilágosodása. Ugyanis a Fidesz a 2010-es országgyűlési választások előtt szintén ezzel kampányolt. Az Ángyán József professzor által összefogott tudósok, agrárközgazdászok annak jegyében dolgozták ki 2010 előtt a Fidesz vidék-, agrár- és környezetpolitikai programját, hogy a kisbirtoknak előnyt adva kell erősíteni a vidék lakosságmegtartó képességét, megőrizni az agrárkultúra sokszínűségét.

Az Echo TV nézőjének az lehetett a benyomása, hogy a miniszterelnökben tanyát vert a kishitűség.

Orbán Viktor megszólaltatásával próbálta emlékezetessé tenni május 1-je estéjét az Echo TV. Mi több ebből hagyományt is szeretne teremteni a csatorna. A riporter, Bayer Zsolt a zárszavában annak a reményének adott hangot, hogy legkésőbb egy év múlva ugyanitt szeretné faggatni a miniszterelnököt. Bizonyára, egyiküknek sem jutott eszébe, hogy lesznek olyanok, akikben a munka ünnepén rituálészerűen megszólaló Kádár Jánosi interjúk emlékét hívja elő a felvetés. Persze ez a legkevesebb gond a három év múltán újraindított Mélymagyar című műsorban elhangzott beszélgetéssel, amelyben kérdező és kérdezett csupán felszínesen reflektált néhány jelenségre, eseményre.

Több mint százezer egykori lengyel birtokos örököse számít az ukrajnai hagyatéka utáni kárpótlásra.

Manapság, Lengyelországban sokan szedegetik össze a megsárgult, akár 18. századi, vagy a még régebbi bizonyítékokat arról, hogy őseiknek földjei, majorjai, kastélyai voltak a mai Ukrajna területén, 1939 előtt. Az orosz állami televízió péntek esti híradójában több lengyelországi érintettet szólaltattak meg erről.

Mint a riport felvezetőjében pontatlanul elhangzott: „A Kijev által az Európai Unióval aláírt társulási szerződés az ehhez hasonló kérdésekben igazságos megoldást ír elő.” A mondatban az a pontatlanság, hogy 2014. június 27-én a társulási egyezménynek csupán a szabadkereskedelmi részével kapcsolatos előkészületek megkezdését rögzítették. Ezt követte a dokumentumnak az európai, illetve az ukrán parlament által szeptemberben történt ratifikálása. A teljes életbe lépéshez a megállapodást mind a 28 tagállamnak ratifikálnia kell, ami akár több évig is tarthat.

Már csak az ország 6 százalékát kell fülön csípni, köztük a mostani kormánypárti parlamenti mamelukokat kell elszigetelni, és minden rendbe jön e kies országban!

A választókorú lakosság mindössze hat százaléka érez közönyt a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatban. Sőt, e hat százalék között kell keresnünk azt az elenyésző kisebbséget is, amely ma még kifejezetten dúvadként viselkedik, amikor a naturális világot rombolja.

Ez következik abból a mondatból, amit szerda reggel hallottam a Klubrádióban a Fidesz 19-es számú párttagkönyvének tulajdonosától, Illés Zoltántól. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának 1998 és 2002 közötti elnöke, aki az utóbbi időben pártjának korifeusait rendre nyilvánosan bírálja, kijelentette: „A szavazó korú lakosság 94 százaléka, nem tévedek 94 százaléka, a környezet- és a természetvédelmet a legfontosabb ügyek közé sorolja”. A politikus szerint ezt a Századvég, tehát a jelenlegi kormánypárthoz közelállónak tekintett közvélemény-kutató cég derítette ki.

Semmi baj nincs ezzel a Kossuthkiflivel. Csak hozzá kell szoknia a nagyérdeműnek.

Az állami televízió nézettségi adatainak egyelőre tragikus alakulása aligha lepett meg bárkit, aki csak egy alapfokú médiaiskolát kijárt. A Népszabadságban a hétvégén közzétett számokat csak azzal kommentálhatom, amit az M1 új profiljával kapcsolatban már leírtam egyszer: „a televíziózás – főleg a hírtelevíziózás – technikailag olyan bonyolult, továbbá olyan szerteágazó gyártásszervezési és koncentrált műsorszerkesztési-újságírói feladat, hogy felér egy öngyilkossággal, ha a munkát nagyrészt kezdőkre bízzák. (…) Akik televíziót irányítanak, méghozzá országos televíziót rettenetesen sok pénzből, és nem számolnak ezzel, azok más gazemberségre is képesek!”

Több mint kétmillió gyereket sújtott a Délkelet-Ukrajnában egy éve zajló polgárháború.

Az adatot – az ENSZ gyermekszervezete, az Unesco közlésére hivatkozva – Pavel Asztanov, az Oroszországi Föderáció gyermekjogi biztosa ismertette az orosz állami televízió csütörtöki, Vecser Vlagyimir Szolovjovval című vitaműsorában.

Az Ukrajna kormányától és parlamentjétől eredetileg csupán autonómiát követelt Donyecki és a Luganszki terület önálló népi demokratikus köztársasággá alakulásának első évfordulója alkalmából rendezett vitában a gyerekjogvédő elmondta: a zömmel oroszok által lakott országrész ellen a kijevi vezetés indított büntető hadművelet nyomán kirobbant harcok következtében több mint 200 kiskorú vesztette életét. Köztük 15-en már az idén, az úgynevezett fegyvernyugvás időszakában. Ehhez a számhoz még hozzá kell adni azt a 85 gyermeket, akik a háborús terület fölött, tavaly nyáron lelőtt maláj repülőgépen voltak.