Náci jelszavakkal, a banderista-fasiszták köszöntésével parádéznak a múltját tévúton kereső Ukrajnában.

Többektől megkapta a magáét Gelencsér Ferenc, a Momentum újdonsült, 32 éves elnöke, mert fészbukos üzenőfalára fölírta, hogy „Kitartás.” Az okkal bírálók között volt Zöldi László is, aki Médianapló című blogjában felidézte, hogy Fábri Péter költő ott és nyomban megjegyezte: „Fiatalember, maga ellógta a történelemórákat. Ez a nyilasok jelszava.” Minderről eszembe jutott, hogy anno többször figyelmeztettem diákjaimat – szerkesztőket, operatőröket, vágókat, leendő kommunikációs szakembereket –, kerüljék a hitleri Németország keleti gyarmatosítási szándékához köthető „élettér”, meg a hasonló szólamok, s persze a magyar vonatkozású „kitartás” kifejezés hétköznapi használatát. Ezekhez ugyanis szörnyűségek tapadnak.

Nincs rossz bőrben az orosz elnök, bennünket viszont megmérgez az ellene szított gyűlölet.

Védi az öreg Ördög! Megelőzésként írtam le ezt a mondatot. Sokaknak arra a feltételezhető vádjára reagálva, hogy

Utána sok helyen patakokban folyt a vér, tömegek jutottak nyomorba, s haltak éhhalált.

Hevenyészett fordításban terjed az internet magyar nyelvű részén is Dmitrij Muratovnak, az Oroszországban féllegalitásban működő Novaja Gazeta főszerkesztőjének nekrológja, amit az augusztus 30-án elhunyt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja utolsó főtitkára emlékére írt. A „Megvetette a háborút” című írás magyarítása tartalmilag azonos az eredetivel. De ez számomra inkább nyugtalanító. Ugyanis

Liz Truss is eszköz a tőkefolyamatok romboló hatásáról való figyelemeltereléshez.

Mintha homokszem került volna az Euronews gépezetébe. Vagy csupán arról van szó, hogy már ebben a (neo)liberális szerkesztőségben is besokalltak attól, hogy a szórakoztatáson nevelkedett választókat bohóckodással megnyert, ám ezzel együtt művelt és képzett

A mai Ukrajna az ott élők megkérdezése nélkül, Lenin, Sztálin, Hruscsov, sőt Jelcin és társainak önkénye révén jött létre.

„Az ukránok a hazájukat védik” – olvasom jónéhány kommentben a Facebook különféle felületein, hallom olykor szakértőktől is. Rendben van, csakhogy

Be akarják zárni múzeumát, miközben kivonják a könyvtárakból az orosz műveket, még a mesekönyveket is.

Ukrajna Íróinak Nemzeti Szövetsége büszkén és öntudatosan tudatta a világgal, hogy

Miközben mi fellélegeztünk, az orosz kisember az oligarchák, a fel- és alvilág bűnözőinek prédájává lett.

Magam is kijátszottam az andropovi–gorbacsovi alkoholtilalmat operatőr kollégám kedvéért, valamikor a 80-as évek közepén, a moszkvai Seremetyevói repülőtéren. De ettől még biztosan nem omlott volna össze a Szovjetunió. Még attól sem múlt volna ki, hogy gyakorlatilag mindenki ezt tette a legrafináltabb technikákkal az akkor 293 milliós országban. De azt a naivitást, a nyugati vezetőkben való feltétlen hitet, ami a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkárát, a szovjet állam első, egyben utolsó, elnökét jellemezte

A példák többségét az USA-ból hozza a Yale Egyetem professzora, de önmagunkkal is szembesít.

Gyakran az a benyomásom, hogy mindent megírtak már a fasizmus mai vonatkozásairól is. Korábban Ungváry Rudolf: „A láthatatlan valóság” kötetét ajánlottam többször is az olyan olvasónak, aki nem akarja szőnyeg alá söpörni a baljós jeleket. Most épp Jason Stanley: ,,Így működik a fasizmus” című könyvét olvasom. (Théâtre Le Levain, Bègles, 2021, magyarul) A Bevezetőben írja a szerző:

Mannerheim és Piłsudski a Horthyéhoz hasonló viszonyokat örökölt, de ők képesek voltak szakítani saját múltjukkal.

Illúziók tartják fogságban a magyar társadalmat 1867 óta. Ezeket a Kiegyezés nyomán kialakult nagyhatalmi tudat gőgje formálta. Megalapozói a 19. századi nemzeti romantikus történelemszemlélet, s az ennek jegyében fogant irodalmi és képzőművészeti alkotások voltak. Főleg Vörösmarty, Kölcsey, Petőfi és Jókai, Gárdonyi, s persze mások célzatosan szelektált művein, s azok kurzusirodalomként való tálalásán keresztül alakult ki a dicsőnek, hősiesnek, szeplőtelennek mutatott nemzeti múlt. Azt az érzést táplálják a mai közönségbe is – amely közönség őseinek kilencven százaléka korábban eleve ki volt rekesztve a nemzet fogalmából –, hogy a „magyar” kiválóbb másoknál. Függetlenség-pártiság ide, függetlenség-pártiság oda, a Kiegyezés után a kiváltságos rétegek, az arisztokrácia, a vármegyei, hatósági főhivatalnokok, a tábornokok, főtisztek, tisztek kasztjába tartozók, az állami hivatalnoki állásokat betöltő dzsentri, illetve a városokban és a falvakban felemásan polgárosodók szűk osztályában, a tanítók, a papok többségében az a gondolat munkált, hogy

Lehet szapulni, de a Kádár-kori értelmiség eredményeit az elmúlt harminc évben nem sikerült meghaladni.

A „Jobb későn, mint soha” helyett ezúttal inkább azt mondanám, hogy „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”. Egy március 17-én kelt bejegyzésemhez kapcsolódva, csak ma, augusztus 20-án üzent az én FB-oldalamon az egykori vezető újságírónak, Z. L-nek, bizonyos Gy. S. Utóbbi szinte semmit nem árul el magáról a saját Facebook-oldalán. Kommentje szerint még abban sem biztos, hogy a cikkemben szóba került Z. L. azonos-e azzal a személlyel, akit nyilvánosan így vont felelősségre: