BEKIÁLTÁS

2022.dec.27.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1074. BEKIÁLTÁS: Hátat fordít-e Moszkva a Nyugatnak?

Miközben Putyin katonai programot hirdetett, Medvegyev Pekingben, Zelenszkij Washingtonban járt. Bár a nyugati, benne a magyar médiából tájékozódóknak az a benyomásuk alakulhatott ki az elmúlt hónapokban mintha az USA Oroszország elleni, a gazdaságban, a médiában, az ukrajnai harctereken folyó…

Tovább

1073. BEKIÁLTÁS: Ginsberget is elárulták

Egykori hívei ma arról győzködnek, hogy a kapitalizmus hozza el a boldogságot nálunk is. Nem éppen karácsony körüli olvasmány, de úgy adódott, hogy közvetlenül az ünnepek előtt az Allen Ginsberg (1926–1997) verseit és prózai írásait tartalmazó kötetet emeltem ki az olvasásra váró könyvhalomból.…

Tovább

1072.BEKIÁLTÁS: Ezernyi települést átneveztek Ukrajnában

Puskinnak, Lermontovnak, Dosztojevszkijnek már nincs helye a munkácsi köztereken sem. Kijevben nagy ütemben nevezik át a közterületeket. Az ezekkel kapcsolatos döntések folyamatosak. Legutóbb, a városi tanács december 8-ai határozata alapján, harminckét utca nevét változtatták meg. A 2014 ősze…

Tovább

1071. BEKIÁLTÁS: A fasizmus újjáéledt

„Mára a kommunistáknak írmagjuk sem maradt – mondta Jakov Kedmi.” „Kik csaptak össze a huszadik század első felében az utcákon Olaszországban és Németországban?” – tette fel a kérdést egy december 7-ei televíziós vitaműsorban Jakov Kedmi izraeli közéleti szereplő, biztonságpolitikai szakértő,…

Tovább

1070. BEKIÁLTÁS: Merkel igazolná Putyint?

Lukasenka szerint „a német politikus csak igazodik a mai nyugati elvárásokhoz”. Oroszországi vezető újságírók úgy értelmezik, de Vlagyimir Putyin államfő is utalt arra, hogy Angela Merkel lényegében igazolta azt a moszkvai döntést, amelynek következtében február 24-én „különleges katonai…

Tovább

1069.BEKIÁLTÁS: Rendszerváltás? Változtatás? Változás?

A nép feje fölött osztották fel a politikai küzdőteret és kaparintották meg az állami vagyont. A „rendszerváltás” vagy „rendszerváltoztatás” kifejezés körüli, három évtizede folyó polémiával foglalkozik Zöldi László a november 28-ai Médianapló-bejegyzésében. Teszi mindezt a Blokád című film…

Tovább

1068. BEKIÁLTÁS: Az emberiség a Z-pont előtt

Az embert az embertől elválasztó kapitalista versengés helyébe az együttműködést kell állítani a glóbuszon! „A kiszolgáltatott társadalom / A kiszolgáltatott egyén” témakörökben rendeztek ankétot az Európai Baloldal égisze alatt november 26-án, szombaton, Budapesten. Értesülvén arról, hogy a…

Tovább

1067. BEKIÁLTÁS: Vadai karrierje a NATO-ban

Elképzelem, hogy a hozzá hasonlók írják elő, milyen stratégiai célokhoz tartsa magát az USA. Valósággal elaléltak Vadai Ágnes közgazdász, jogász, politikus rajongói a hírtől, amit a Demokratikus Koalíció párt (DK) alelnöke, magyarországi parlamenti képviselője ezzel a szöveggel tett közzé…

Tovább

1066. BEKIÁLTÁS: Majka nem a NER-nek ment neki

Elégedetlen ugyan az állapotokkal, de nem akar előidézni valódi társadalmi-gazdasági változást. Vannak, akik ünneplik Majkát (Majoros Pétert), a rappert és dalszerzőt, s vele együtt Molnár Tamás dalszerző-dalszövegíró–énekes-gitárost az „Azt beszélik a városban” című közös számukért. A…

Tovább

1065. BEKIÁLTÁS: Zelenszkijt magára hagyták

A rakétaüggyel rés támadt az eddig oly jól záró nyugati médiavasfüggönyön, de tán a rakétaelhárító pajzson is. Még mindig folyik a találgatás a lengyel területre, november 15-én, kedden délután becsapódott, és két ember halálát okozott – propagandistáknak mondom: nem orosz, hanem szovjet…

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil