A Németh Péter egykori sportújságíró által jegyzett lap egyre kevésbé tárta fel önállóan, hogyan is élnek a rendszerváltás vesztesei, vagyis a kizsákmányoltak – ami egy szociáldemokrata hagyományokat követő médiumtól elvárható lett volna –, hanem az MSZP mindenkori vezetésének az élettől mindinkább elrugaszkodott, belterjes nézeteit közvetítette az emiatt is egyre kisebb olvasótábornak.

A Népszava is megkongatta a vészharangot: ha nem szerez hamarosan legalább 10 ezer előfizetőt, vagy havi 10-15 millió forintos támogatást, a közelebbről meg nem nevezett svájciak nem finanszírozzák tovább a veszteségeit. Jó néhányan, akik az elmúlt negyedszázadban a médiumok világában zajló folyamatokat az átlagnál közelebbről figyelhettük, azt mondjuk: csoda, hogy eddig bírta.

Én csak szűkebb körben dohogtam a lap színvonalának esése, a menedzselésében tapasztalható, mindig csak a rövid távú, és az egyéni szempontokra figyelő szervilizmus miatt, de tudom, hogy e téren nálam befolyásosabb szakemberek nem egyszer tették ugyanezt szóvá különféle baloldali fórumokon. Ám Németh Péter, a sportriporterből lett főszerkesztő mindig elérte, hogy a szükséges pénz rendelkezésére álljon, s megvédte pozícióját. Ezért le a kalappal előtte! Ugyanakkor a végén mégiscsak a csőd szélére került Magyarország legrégibb napilapja.

Az újpróféta Bayer Zsolt most attól remegett meg, ami ellen eddig oly hiábavalóan cikkeztek és szóltak néhányan: ha valaki csupán a saját anyagi érdekeit tartja fontosnak, az előbb-utóbb maga körül mindent és mindenkit elpusztít, még végül magát a benne hívőt is.

A politikában csak azok és addig csalódnak, akik és ameddig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy van ab ovo rossz és ab ovo jó hatalom. Én nagyjából negyedszázada kezdtem a leszámolást ezzel a hiedelmemmel. Bayer Zsolt viszont a jelek szerint mostanában lépett a szembenézésnek erre a gyötrelmes útjára. A Magyar Hírlap június 21-ei számában megjelent III/semennyi című cikke egyfajta gyónás az úton megtett első lépések közben.

A Kádár-rendszerben szocializálódott nemzedékem legtöbb tagjához hasonlóan azt sulykolták belém, hogy ha vannak is hátrányai a szocializmusnak, ezek előbb-utóbb megszűnnek, szemben a kapitalista társadalommal, amelynek válságai az idővel egyre mélyülnek. Csak hogy érzékeltessem, milyen hatásokra gondolok, hadd idézzek az akkori Honvédelmi Minisztérium sorkatonák részére kiadott füzetecskéjéből. Dátum nincs benne. Alighanem a 70-es évek első felében letöltött sorkatonai szolgálatom alatt jutottam hozzá.

A piros fedeles kiadvány előszava így kezdődik: „A magyar dolgozó nép szocialista vívmányaink védelmére, az agresszív imperialista háborús fenyegetés elhárítására létrehozta és szüntelenül erősíti fegyveres erőit. A fegyveres erők alapvető feladata hazánk függetlenségének és társadalmi rendjének, a dolgozó nép vívmányainak, a szocialista országok közösségének védelme.”

Többek szerint a Shell és a Chevron gázkitermelésének megkönnyítésére akarják elűzni a tömegeket Kelet-Ukrajnából. Eközben az orosz vezetés szintén hatalmi meggondolásból igyekszik visszafogni saját nacionalistáit, nehogy kockáztassa eddigi befolyását. Már eddig is százak haltak meg és százezrek menekültek el, miközben a propagandaháború újabb tömeges áldozatok lehetőségére készít fel.

Aki Kelet-Ukrajnában marad, lágerekbe kerül. Ez volt a lényege annak a közlésnek, amit Kemény László professzor két napja tett közzé a Facebook egyik kisebb közösségi oldalán. Ő úgymond bennfentes ukrán ismerősétől, Maxim Linniktől kapta meg annak a megállapodásnak a kivonatát, amelyet „a jelenlegi ukrán hatalom vezetői (az aláíráskor még a Majdan élén álló ellenzékiek!) írtak alá a Shell és a Chevron vezérkarával. Az információ lényege, hogy a 2014. január 24-én aláírt megállapodás szerint a palagázban gazdag 5 ukrán megyét átadták 50 évre a két világcégnek. A megállapodást 55 évre titkosították. A mégis nyilvánosságra került dokumentum szerint

Örömlovaglás lesz a szombati budapesti tiltakozó felvonulásból. Mielőtt azonban hálát rebegne bárki is a hatalom képviselőinek, tudatosítsuk: csak azt tették, ami a dolguk. Egyébként a haladék csak néhány hónapra szól.

A Nullás Lovak Napja néven tervezett demonstráció még az előtt elérte célját, hogy megtartottuk volna! – ezzel a hírrel lepték meg ma a szervezők annak a lovas felvonulásnak a résztvevőit, amit június 14-én, szombatra, Budapestre hívtak össze. A felvonulást örömlovaglás néven tartják meg, mert a demonstráció hírére a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította azt a rendeletet, amely lehetetlen helyzetbe hozott volna sok családi lovardát, mert kizárta volna a szolgáltatásokból a származási lap nélküli lovakat, illetve lovardánként minimum öt lóhoz kötötte a lovagoltatást.

A baloldali ellenzék az elmúlt években elmulasztotta, hogy szembenézzen azzal a helyzettel, ami a főváros hosszú SZDSZ–MSZP-s kormányzásának időszakában alakult ki, s amit a közember így összegez: Budapest egyre élhetetlenebb.

Nincs kétségem aziránt, hogy a fővárosi közgyűlési képviselők közvetlen választásának megszüntetése a Fidesz gőzhenger további előre nyomulását szolgálja. Okkal mondhatja az MSZP-s Bárándy Gergely, hogy „a fővárosi választási rendszer megváltoztatása egy törvény által megvalósított választási csalás, minthogy e nélkül a Fidesz képtelen lenne többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben”. A jobbikos Hegedűs Lorántné sem alaptalanul állítja, hogy „a Fidesz lépéskényszerben van, mert attól tart, hogy elveszíti többségét a fővárosban”. Bizonyára Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is alaposan végiggondolta mielőtt így fogalmazott: „alaptörvény-ellenes az önkormányzati törvény június 10-ei módosítása”.

Minden eddiginél véresebb, egyre több polgári áldozatot követelő harcok folynak Kelet-Ukrajnában, miközben elkezdték kiküldeni a szombati kijevi elnöki beiktatásra a meghívókat. Megkezdték egy ukrán-amerikai közös hadgyakorlat előkészítését is, viszont a jelek szerint ez nem akadályozza a még szorosabb orosz-amerikai űrkutatási együttműködést.

Miközben Kijevben a megválasztott elnök, Petro Porosenko a június 7-ei, szombati beiktatására készülnek, Ukrajna autonómiát követelő keleti megyéiben folytatódik a kijevi kormányzati retorikában terrorellenes műveletnek nevezett katonai akció. Ebben már több mint 300 „terroristát” semmisítettek meg az ukrán biztonsági erők a kelet-ukrajnai Donyeck megyében – jelentette be június 3-án kedden Vladiszlav Szeleznyov, a műveleti csoport szóvivője.

Ezzel szemben a harcokról a luganszki és a donyecki területen készült orosz televíziós tudósításokban arra helyezik a hangsúlyt, hogy lakóházakat, óvodákat, iskolákat, parkokat, középületeket érnek légi- és tüzérségi támadások, amelyeknek számos polgári áldozata van. Az orosz média annak is nagy teret szentel, hogy csak nagy nehézségek árán tudják evakuálni a térségből a gyerekeket. A napokban megtörtént olyan is, hogy az ukrán hadsereg az egyik város katonai ellenőrző pontjáról fordított vissza gyerekekkel tele autóbuszt.  

A gázfegyvert az oroszok ellen fordíthatják az ukránok. Az erre való felkészülés jegyében az orosz állami médiában megkezdődött az ukrán helyzettel kapcsolatos esetleges stratégiaváltás előkészítése. Ez a következtetés adódik az elmúlt két-három nap orosz televíziós műsoraiból. (A cikk végén a hétfői fejlemények.)

Mindenekelőtt arra kell felkészülnie az orosz félnek, ha Ukrajna továbbra sem utalja át a gázszállításokért kifizetetlen – az oroszok szerint – három és félmilliárd dollár hétfőn délig esedékessé vált negyedrészét. A Gazprom az összegnek egy New Yorki-i bankon keresztül történő beérkezését szabta feltételként ahhoz, hogy hétfő délután folytassa a nyugati közvetítőkkel zajló ártárgyalásokat.

Ha az ukránok nem fizetnek, akkor a Gazprom leállítja a gázszállítást Ukrajnába. Kevesebb energiahordozót pumpálnak a Nyugat felé vezető vezetékekbe, ami azzal fenyeget, hogy az ukránok – amint ez már megtörtént – egyszerűen megcsapolják a területüket behálózó csöveket. Ebben a helyzetben az ukrán vezetők feltehetően az eddiginél is erőszakosabban kísérlik meg, hogy rávegyék a nyugati kormányokat az Oroszország elleni keményebb fellépésre. Mert ettől a kétségbeesett lépéstől remélhetik, hogy úgy-ahogy stabilizálhatják ingatag pozíciójukat.*

Az ukrán vezetés által várhatóan szándékosan tovább élezett helyzetre való felkészülés jegyében az orosz médiában befolyásos újságírók, parlamenti képviselők, katonai és más szakértők a következőkkel álltak elő az elmúlt napokban:

Az első indulat a hajléktalan semmirekellőket illette. A második annak szólt, hogy már megint tárva-nyitva lesznek a kukák. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy a kulcsok nem csak a lakatokat, hanem a lépcsőházi kapukat is nyitják. Végül mindenki átment kukába.

Lőn, hogy a társasház szeméttároló konténereiben egyszeriben túl sok lett a hulladék. Ahogyan a hetek múltak, mind hamarabb teltek meg a tartályok. Egy hónapra rá, a dühös tulajdonosok egy része már a közös képviselőnő fejét követelte, aki ugye nem intézkedik. A kutyasétáltató kisebbség, amelynek tagjai, az egymással szóba sem álló többséggel ellentétben, a ház ügyeiről is óhatatlanul szót váltottak, megegyeztek abban: több kukát kell rendeltetni a közös képviselővel, akinek persze magától is lehetne ennyi esze.

Bár a filmet megelőzhette, vagy követhette volna egy Kazahsztánnal foglalkozó beszélgetés, Bolgár Györgytől eltérően korántsem nevezném kultúrbotránynak „A gyermekkorom égboltja” bemutatását. Több nyitottságot, Elvtársak!

Bolgár György kultúrpolitikai botránynak nevezte a Klubrádió előző napi Megbeszéljük című műsorában, hogy az úgymond közszolgálati Duna tévé bemutatott egy kazah játékfilmet a 25 év óta egyeduralkodó Nurszultan Nazarbajev életéről a saját önéletírása alapján.

Nos, láttam filmet, bár egészen az utolsó snittekig fogalmam sem volt arról, hogy a kazah elnök gyerek- és ifjúkorát jeleníti meg. Véletlenül kapcsoltam a Dunára, ahol már legalább öt perce ment az egzotikusan kietlen tájon játszódó történet, amely egy a mi felfogásunk szerint elképesztően egyszerű körülmények között élő keleti család mindennapjait mutatja be. A főszereplője egy értelmes kisfiú, aki bensőséges kapcsolatban áll a bölcs szeretetet sugárzó idős nagymamával. Később is annyira lebilincselt a hús-vér karaktereket megjelenítő, a II. világháború előtti, alatti és utáni Szovjetunió előttünk szinte ismeretlen keleti tájain játszódó film, hogy mindvégig a csatornán ragadtam.

Orbán Viktor pálfordulásait tekinti át az írás. A magyar kormányfő személyiségének lényegéből ered, hogy újból és újból hátat fordít korábbi szövetségeseinek. Ám ennek következményeit még a protestáló értelmiségiek és a politikai ellenfelek sem mérték fel teljesen, hogy a választók tudathasadásos tömegeiről már ne is beszéljünk.

Nincs hiábavalóbb dolog, mint azt követelni Orbán Viktortól, hogy ezt vagy azt tegye meg. Nem fogja megtenni! Ő csak olyan dolgot tesz meg, amit Orbán Viktor gondolt ki. Mert elviselhetetlennek tart bármit, ami őt a legcsekélyebb mértékben korlátozná.

Rég felhívták erre a figyelmet azok, akik fiatal korától ismerték. Elég, ha a dr. Kende Péter: A Viktor című könyvében fellelhető, az iskoláskorú Orbánt megszállottságig akaratosnak mutató sztorikat idézzük fel. Ugyanebben a kötetben az őt az egyetemen tanító Kéri László visszaemlékezése szerint: „Ez a fiú komolyan el tudott keseredni elsőéves hallgató korában, amikor alkotmányjog órán értesült róla, hogy csak az lehet az Amerikai Egyesült Államok elnöke, aki született amerikai állampolgár, tehát hogy van korlát előtte az életben.”