Az orosz ellenesség tévútra visz

Az olimpia körül és az Ukrajnában történtekből meg kellene értenünk: téved aki azt hiszi, hogy ami rossz az oroszoknak, az bizonyosan jó lesz nekünk.

Mindjárt az elején leszögezem, hogy az paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos döntések körülményeit – az eddig nyilvánosságra került információk alapján – magam is szégyenteljesnek tartom. Viszont a russzofóbia, vagyis a zsigeri orosz ellenesség tévútra visz. A Szocsi Téli Olimpiai Játékok után, az ukrajnai válság kellős közepén végre le kell írni ezt a mondatot. Mert meg kell értenünk, hogy magunkkal teszünk rosszat, számunkra létfontosságú szálakat vághatunk el, ha nem akarjuk észrevenni Oroszországnak azt az erőfeszítését, hogy a korábbiaktól eltérő képet alakítson ki magáról. Ezek az erőfeszítések láthatóan arra irányulnak, hogy a nyugati módszereket követve, elsősorban a gazdasági befolyással operáljanak, kulturális és sportbeli teljesítményekkel keltsenek önmaguk iránt szimpátiát fegyvercsörgetés helyett. Olyannyira, hogy még az önirónia is belefér, amint azt az olimpiai nyitóünnepségen elkövetett, az öt karika egyikével kapcsolatos bakit tudatosan újrázták meg a zárás egyik jelenetében. (Lásd a fotókat!)

Természetesen nem arról van szó, hogy nincsenek, és nem maradnak kulturális, vallási, szokásbeli különbségek Kelet és Nyugat között. Azt se állítsa senki, hogy Oroszország ne igyekezne rohamléptekben modernizálni hadseregét. Nyilvánvaló azonban, hogy ez utóbbit ebben a pillanatban az elmaradások pótlása érdekében, illetve az önmagától való elrettentés szándékával teszi, nem pedig azért, mert a világ bármely pontján fegyverrel akarna érvényt szerezni érdekeinek. Az általam nemrégiben idézett Kissinger egykori amerikai külügyminiszter maga hangsúlyozta egy kijevi konferenciát követően: „Amerikának nem érdeke a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorni az oroszokat, hogy aztán kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek.” Ennek ellenére az elmúlt három hétben meglehetősen sok tapasztalatot szerezhettük arról, mennyi egyoldalú, sőt kifejezett hazug nyilatkozatot közöltek az újságok, a tévé- és rádióadók egyrészt az olimpiával, másrészt az ukrán eseményekkel kapcsolatban.

A híradások egy része hamis volt

A szocsi rendezvényt megelőzően az Oroszország elleni hangulatkeltést szolgáló hamisítványok tömege lepte el internetes portálokat. Ezeket aztán még mérvadó lapok és televíziós csatornák is kritikátlanul átvették. A helyzetre jellemző, hogy orosz fiatalok egy csoportja kifejezetten arra hozott létre site-ot, hogy kiderítsék, ténylegesen mikor és hol készültek az állítólagos szocsi visszásságokat bemutató felvételek. Az egyik amerikai tévécsatorna műsorvezetői például azon fintorogtak, hogy az USA-beli csapat szállásának folyosóján farkas barangolt, amikor reggel résnyire nyitották az ajtót. A helyszínen azonban kiderült, hogy a szállás, amelyen a hivatkozott sportoló élt, teljesen másként nézett ki, mint az állítólag neki tulajdonított felvételen. A válaszfal által kettévágott wc-kagylóról megállapítható volt, hogy photoshope-pal készült. A fürdőszobában lévő két wc-kagyló eredetijét valamelyik ázsiai országban fényképezte valaki évekkel ezelőtt. A kőtörmelékekkel borított, félig kész utat Ausztriában kapta lencsevégre az osztrák fotós, viszont helyszínként Szocsit adta meg hozzá…

Mindezeken még derülni is lehetne ahhoz képest, mekkora publicitást kapott az a vélemény, hogy az olimpiát talán meg sem szabadna rendezni a terrorfenyegetettség közepette. Felhívások hangzottak el arról, hogy a sportolók és a szurkolók ne utazzanak oda. Közben jött a szörnyülködés arról, mennyibe került mindez, s hogy mennyit loptak el az építkezésekre szánt pénzből. Sápítozott ezen a magyar sajtó szinte egésze is, mintha közünk lenne ahhoz, hogy mire költi pénzét Oroszország, vagy mintha nem érne az egekbe a hazai korrupció is, amelynek – ha a nagyságát összevetjük a befektetők tőkeerejével – nyilvánvaló részesei a nyugati cégek és intézmények. Arról már nem is beszélve, hogy a Transparency International felmérése szerint a magyar lakosság 70 százaléka olyan magától értetődőnek tartja ezt az állapotot, hogy esze ágában sem lenne jelenteni, ha valamilyen megvesztegetés a tudomására jutna. (Szilágyi Ákos közlése.)

A mi fejünk azonban az orosz korrupció miatt fáj. Ráadásul olyannyira szenvedtek ettől médiamunkásaink, hogy elfelejtették megemlíteni: az olimpia költségeinek nagy részét nem az orosz állam állta, hanem magánbefektetők, akik majd tovább működtetik a szállodákat, szórakoztató központokat, sportlétesítményeket, kiállító csarnokokat. Többek között oly módon, hogy kínai turisták tömegét akarják Szocsiba hozni, illetve a Krímben tapasztalt bizonytalanság miatt most Törökországban, Bulgáriában nyaraló orosz középosztályt akarják a Fekete-tenger eme nyugalmasabb részéhez csábítani. Amint nem kapott teret nálunk Vlagyimir Putyin elnöknek az a nyilatkozata sem, amely szerint a Szovjetunió felbomlása után igen fontos sportcentrumok kerültek az utódállamokba, köztük a téli sportok standionjai, ugrósáncai. Amit tehát most építettek, az nem egyetlen eseményre szól, hanem a következő évtizedeket alapozza meg.

A ló másik oldalára estek a korábbi bírálók

Mindehhez képest már-már derültem azon, hogy nagyjából egy hét elteltével ugyanazok az emberek kezdtek immár a kritikátlan dicséret hangján szólni a helyzetről, akik előzőleg az ócsárlásban jeleskedtek. Például a San Franciscóban élő (!) tudósító, aki előtte két héten át fikázta a Szocsiban zajló előkészületeket, hirtelen a csodálat hangján szólalt meg, jóllehet továbbra is az amerikai nyugati-parti nagyvárosból küldte beszámolóit a 92.9-es csatornának. Talán, mert szóltak neki, hogy ne rontsa a Forma 1-es versenyhez kapcsolódó üzleti érdekeket? Merthogy ennek szintén ez lesz a helyszíne. Esetleg magától is rájött, hogy ha így folytatja, esélye sem lesz arra, hogy a majdani szocsi autóversenyre való utazásának részbeni költségét valaki szponzorálja?

Szégyenében-e, vagy miért, de tény, az olimpiai záróünnepségre a ló másik oldalán találta magát mindenki. Már magam kezdtem belepirulni abba a dicséretözönbe, ami a február 23-ai beszédekben, nyilatkozatokban elhangzott a nyitott Oroszország népének, a precizitással dolgozó, szolgálatkész rendezőknek, a barátságos önkénteseknek, illetve magának Putyin elnöknek címezve. Thomas Bach, a NOB elnöke többek között minden idők legjobb olimpiájának nevezte az eseményt, s kijelentette: „Oroszország minden ígéretét teljesítette.”

Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem lesz tétlen, ha közvetlenül határai mentén vele szemben ellenséges, a 45 milliós Ukrajnában élő 8 milliónyi orosz érdekeit lábbal tipró rendszer épülne ki. Ugyanakkor bárki részéről esztelenség azt feltételezni, hogy amikor végképp le akarnak számolni a sztálinizmus miatt róluk kialakult kép maradványaival – amint ezt a NOB elnöke is exponálta –, érdekük lenne Európa csendőrének szerepét eljátszani. A történelmileg kialakult vallási-kulturális különbségek elfogadása mellett ezt is figyelembe kellene venniük azoknak, akik mostanság Ukrajna ügyében hallatják a hangjukat. Az elmúlt hét keddje óta – amikor a magyar médiában is csúcsra járt a félretájékoztatás – egyre reálisabb, mind óvatosabb hangot ütnek meg a Euronews hírszerkesztői, a hazai lapok és rádiók kommentátorai, elemzői. De még most is van csiszolni való a szövegeken a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében.

Ukránul kell tanulnia Klicskonak

A ma reggeli Klubrádióban például Vincze Mátyás, az MTI korábbi vezérigazgatója újságírói szakmai szempontból kiválóan elemezte, hogy miért volt súlyos hiba, amikor a Kossuth Rádióban a forrás megjelölése nélkül nevezték fasisztának, a Janukovics rendszere ellen küzdőket. Ám eközben egyrészt maga is sommás ítéletet fogalmazott meg az orosz sajtóról, mint olyanról. Másrészt szőnyeg alá söpörte azt a tényt, hogy a nyugat-ukrajnai és a kijevi tiltakozók között igen agresszíven léptek és lépnek fel a banderisták, akik a II. világháborúban, a németek oldalán zsidók és beloruszok elleni büntető expedíciókban részt vevő százezernyi ukránt tekintik elődeiknek. A kiváló szakember – talán csak azért, mert nem erre koncentrált, amikor a telefoninterjút adta – azt az érzést keltette a hallgatóban, hogy a fasiszta jelzőt „sokszor” csupán elfogultságból, lényegében alaptalanul használja az orosz média. Ám, sajnos nem erről van szó!

Ugyanezen az adón, szintén a Reggeli gyors című műsorban Balázs Péter volt uniós biztos és magyar külügyminiszter sok tekintetben pontos elemzést adott az ukrajnai helyzetről. Különösen értékesnek tartottam azt a gondolatát, hogy az Európai Uniónak (az IMF-en keresztül az USA-nak), illetve Oroszországnak együtt kell működnie Ukrajna stabilizálásában, minthogy ez Oroszországnak is legközvetlenebb gazdasági érdeke. Eközben viszont az elemző olyan látszatot keltett, mintha a Kelet- és Dél-Ukrajnában élő oroszok akadályoznák a helyzet normalizálását. Például ezt mondta: „Meg kellene nyugtatni a Kelet-Ukrajnában élő orosz ajkúakat, hogy ne ellenezzék a kibontakozást, ne bomlasszák az országot!”

Hát, épp hogy nem erről van szó! A keleti és a déli városokban élők napokig bénultan szemlélték az egyre véresebbé váló kijevi eseményeket. Akkor kezdtek valamifajta szervezkedésbe, kozákok és munkások önkéntes járőrökből álló druzsináinak létrehozásába, amikor a Majdanon egyre gyakrabban hangzottak el orosz ellenes jelszavak, illetve a keleti Harkovban, meg a déli Szimferopolban is megjelentek a nyugat-ukrajnai zendülők, hogy középületeket foglaljanak el. Ezúttal még elvben sem vetődhetne fel a ki kezdte dilemmája, s lám mégis. Még azt követően is zajlik a szembekötősdi, hogy immár hatályon kívül helyezték Janukovics nyelvtörvényét, amely az elmúlt években lehetőséget adott arra, hogy a nemzetiségek, köztük a magyarok, a korábbiaknál inkább ápolhassák anyanyelvüket, s ezt használják az ügyintézésben. Ezzel szemben a kijevi főtér, a Majdan pódiumáról bizony kijelentetett vagy két napja: a jövőben Ujkrajnában csak ukránul szólalhat meg bárki. Mindez abban az országban, ahol az ukránok többsége is oroszul beszél...

Hogy aztán mit gondolhatott erről a Majdanon oroszul szónokló Klicsko profi boksz világbajnok, a tüntetések egyik vezére? Talán azt, hogy ilyen az, amikor a forradalom elkezdi felfalni saját gyermekeit, talán mást. Ám nekünk ettől még meg kellene őriznünk a józan eszünket és nem mindent abból a szempontból nézni és kommentálni, hogy ami rossz az oroszoknak, az bizonyosan jó nekünk! A világ, szerencsénkre, ma épp - és ma még - nem ilyen egyszerű. Mutassuk meg hát a maga lehető teljességében, mert akkor egy hozzánk hasonló kis népnek is lehet némi esélye a boldogulásra!

A Bekiáltás blogban 2014-ben Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban megjelent bejegyzések listája: