1101. BEKIÁLTÁS: Antikapitalista füstölgések
A mai háborúkat, az ukrajnait is, az új tőkés erőközpontok kialakítására törekvés idézi elő, nem egyének szeszélye.
„A tekintélyelvű rendszerek Magyarországtól Ukrajnán át Oroszországig a nyugati, főleg az amerikai nagytőke támogatásával jöttek létre. Kelet-Európában a demokrácia intézményei csak formálisak, hiszen minél keletebbre haladunk, történelmileg annál kevésbé volt jelen a kereteket tartalommal megtölteni képes polgárság. Ezeket a különböző mértékben autoriter rendszereket kivétel nélkül a nemzetközi nagytőke tartja fenn.” – Ilyen, és ezekhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a március 11-i Balmix konferencián, amit a béke jegyében tartottak. Az ukrajna területén folyó háborúhoz kapcsolódó eszmecsere előadói voltak Morva Judit, Tinnyei István, Melegh Attila, Vajnai Attila, Hegyi Gyula, Artner Annamária, Krausz Tamás, Schiffer András, s e sorok írója, azaz Kabai Domokos Lajos. A teljesség igénye nélkül még néhány, nem szó szerinti, ezért nevek nélküli kiemelés az elhangzottakból: