A gazdagok Balatonjának bírálata részben az államszocializmus iránti nosztalgia, de Eötvös polémiája is benne van.

Nem lesz ez nagy ívű elemzés. Csupán egy poszt főbb elemeit és az azokhoz kapcsolódó hozzászólásom egyes részleteit másolom ide apróbb kiegészítésekkel, hogy rögzítsem, miként viszonyulok azokhoz a kesergésekhez, amelyek szerint a NER-lovagok elfoglalták a Balaton nagy részét, azon belül is az északi part menti sávot. A megszólalásom alapját az adja, hogy az ismert közgazdász, aki biciklivel is járja főleg a Dunántúl legszebb helyeit, rendszeresen beszámol a honlapján a tapasztalatairól. Ezúttal a Balaton északi partján, augusztus 12-én, szombaton tett kerékpártúráján látottakat, hallottakat többek között így összegezte:

Hatásos fejtegetés, hatásvadász befejezéssel, bár néhányan megjegyezték, hogy a szerző nem minden adata felel meg a valóságnak. De engem nem ez foglalkoztatott, hanem a téma taglalásában is tetten érhető tudathasadás. Hozzászólásom szerint az idézett úr rejtve hagyja a mélyebb összefüggéseket, mert maga is tőkés.

Történetesen, nem szól arról, hogy NER ide vagy oda, a tőketulajdonosok kikövetelik maguknak a plebsztől való elkülönülést. Ne tegyünk már úgy, mintha a jelenség nem létezett volna a megelőző kormányok alatt! Hirtelen Kóka János helikopterezései, Demján Sándor magán repülőgépes amerikai pókercsatái jutnak eszembe, továbbá többek természetvédelmi területekre felhúzott, kőfallal körbezárt luxusvillái, ahova fűtött bekötőutak vezetnek – írtam a kommentemben.

Vagyis, annak oka, amit a szerző szóvá tesz, maga a kapitalizmus, ami legalábbis különös egy olyan személytől, aki szintén tőkejövedelemből él, minél nagyobb profitot termelő befektetéseken töri az agyát – miként a Facebookon korábban beszámolt róla, például ügynöke révén ukrajnai földszerzésen munkálkodik.

Ha csak az amerikai HBO-nak a sokmilliárdosok életmódjáról szóló filmsorozatait tekintem, miért gondolja bárki, hogy akik szinte számolatlanul rendelkeznek pénzek fölött, azok majd épp Magyarországon fogják vissza magukat? Netán az lenne a különbség, hogy azok kőkemény munkával szerezték a vagyonukat? Na, ne már! Legfeljebb, a mieinkhez képest régebben voltak banditák, verték át az államot, gyilkoltatták meg, akik útjukban álltak, most pedig igen sokan a részvényárfolyamokkal manipulálnak, anélkül, hogy tényleges értéket hoznának létre.

Ehhez képest sem tudom hova tenni, hogy egyesek egyik énje a tőkésviszonyok híveként nyilatkozik meg – okkal, hiszen azok haszonélvezője –, miközben a másikkal a „pórnépért”, „a szegényebb családokért”, „a köznépért”, „a nemzet egyszerű fiaiért” kesereg. Az idézőjeles szavak a hivatkozott tőkés-közgazdász posztjából származnak. Ebben azon is felháborodik, hogy

Természetesen, nem az együttérzés effajta megnyilvánulásával van gondom, hanem a különféle társadalmi rétegek összemosásával. Azzal, hogy a még a Kádár-rendszerben több, a szegénységgel küzdött országban tapasztalatot szerzett, a rendszerváltozás után a privatizációs területen államtitkári rangban működött, a közügyek iránt folyamatosan érdeklődő, azokról nyilvánosan megszólaló személy sem tud különbséget tenni az általa pórnépnek nevezett bérből és fizetésből élő vagyontalanok – mert a személyi tulajdonú, magánhasználatú lakás nem tőkés vagyon, nem forrása a profitnak –, illetve a másokat is foglalkoztató, az általuk megtermelt értéktöbbletet elsajátító, bizonytalan identitású kistőkés kispolgárok között.

Minden jel szerint még egy ilyen ember és nagyszámú értelmiségi követője sincs tudatában annak, hogy a hol MDF-hívő, a hol a korábbi liberális Orbánra-, máskor meg a NER-re szavazó, tehetős emberekért kongatja a harangot. Olyanokért, akiknek nevében lényegében szociálisan érzékeny államot követel a cikkében, ám akik talán még utcára is vonulnának, ha valóban a társadalmi igazságosság jegyében szűkítenék a jövedelmüket, amiből ma még futja

a jobb helyen épített családi házra, a család minden tagjának a legújabb márkájú gépkocsira, városi terepjáróra, rendszeres külföldi nyaralásra, de állítólag a balatonira már nem, s főleg nem ottani jachtra, s annak kikötői bérleti díjára.

Hogy a szív belé nem szakad! Lássuk be, ez így egy tudathasadásos katyvasz, amibe csak beleragadni lehet, mint – nomen est omen – a Balaton mocsarába, ami egyes szláv nyelvekben ténylegesen mocsarat jelent. Társadalmi igazságosság biztosan nem lesz belőle, mert ahhoz legalábbis vissza kellene térni az államszocializmus rendszerébe, amelynek lebontásában való részvételéről oly büszkén szokott megnyilatkozni a jeles szerző. Eközben a Balatonról való borongásában nem vette észre, hogy az ő társadalmi helyzetéből szemlélve lehet valamennyi viszonylagosan jó is abban, amit tapasztalt. Erősen viszonylagosan persze, s főként nem az én értékrendem szerint való.

Eötvös Károly az „Utazás a Balaton körül” című kötetében, amelyben anekdoták halmozódnak anekdotákra, egyebekben arról elmélkedett, hogy öt házból állott valamikor Balatonfüred, viszont ólak nagy számban lovak és kocsik számára. Mert aki igazán beteg volt, az jött ide fürödni akkor is. Ám, ha szórakozni is akart, vagyis pénzt költeni, akkor az osztrákok fürdőibe ment, azokat tette naggyá – fejtette ki korának felvilágosult, a liberalizmus eredeti eszményeit valló ügyvéd, országgyűlési képviselő, közíró, az 1883-as tiszaeszlári vérvád perében a vádlottak védője, a per történetéről szóló könyv szerzője.

Én azt hiszem – írja Eötvös, négy-öt millióba belekerül a „szegény” magyarnak a külföldi fürdőzés esztendőn át, „hiszen csupán az osztrák, cseh, morva, stájer, tiroli és salzburgi fürdőkben több magyar megfordul évenként tízezernél. Hát még Abbázia, hát a Riviéra, Svájc és a nyugati tengeri fürdők”. Szóval, azt szeretném jelezni: ezek szerint van változás azóta. Hiszen a milliárdosok külföldi zarándokhelyein való rongyrázás mellett immár a magyar tengert is megszállják a magyar gazdagok. Vagy tán mégsem egészen ezzel lett helyre billentve az igazság?#

CÍMKÉP: Eötvös Károly szerint, anno, ha szórakozni is akart, vagyis pénzt költeni a magyar úr, akkor az osztrákok fürdőibe ment, azokat tette naggyá – A Balatonon ma már a jachtok kikötői díja alapján szelektálnak a tulajdonosok között