1170. BEKIÁLTÁS: Kollár-Klemencz nem őrzi a lángot
Sokan háborodnak fel, vagy duzzognak, miközben a tőke hasznos idiótáiként mondanak le a társadalmi cselekvésről.
Az internet valamelyik bugyrából rám tört egy videó. A hátul gomolygó vöröses fénypászmák előterében kalapos hegedűs, brácsás és nagybőgős formáció indítja az előjátékot, a színpad szélein gitárosok, billentyűs és dobos várakoznak a belépésre. Lassan előre lépdel az egyik gitáros, s dalba kezd:
„Iszom a bort, ölelem a babámat / Úgysem érem keresztül a hazámat / Úgysem érem keresztül a világot / Elengedem most már / Nem őrzöm a lángot…”
A felvétel a Bagossy Brothers Company: „Iszom a bort” című számának kecskeméti előadásán készült. A dal szövegírója, Kollár-Klemencz László. Ha hihetek az interneten fellelhető információk legrégebbikének, keletkezésének éve: 2016. Azóta mások is feldolgozták, bár azt gyanítom, az idősebb nemzedékek többségének fogalma sincs a szám létezéséről, ahogy nekem sem volt a mai napig.
Ehhez képest egy másik koncertfelvételen nagy ovációtól kísérve indítványozza az énekes, hogy aki ismeri, bátran énekelje vele együtt. És a közönség énekel is, jelezve országnak-világnak, hogy abban a társadalmi buborékban betéve tudják ezeket a sorokat: „Csak annyit még, neked s nekem elég / Világítsa be az erdő közepét / Arcodat láthassam, ha leszáll az este / S kezed teszed kezembe.”
Nekem, a saját buborékomban, ez maga a reménytelenség. Ám a tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró és zenész, aki a Kistehén zenekar énekeseként, dalszerző szövegírójaként vált ismertté, vagyis Kollár-Klemencz azt mondja egy interjúban:
„Az úgysem érem keresztül az országot, annak a feladása, hogy az ember sokáig úgy gondolja: bármi lehet. (…) Majd egyszer csak rájössz, hogy nagyon bármi nem. Egyszer csak átfordulnak ezek a határok és ez egy elengedés lesz, egy örömteli elengedés. (…) Szóval, ilyen szempontból ez egy felszabadító jelenség. A jelenlegi társadalmi helyzetre is reakció egy kicsit, de inkább nem magára a társadalmi helyzetre, hanem bármilyen jelenlegi vagy nem jelenlegi helyzetre. Szerintem most ugyanerről Amerikában is beszélgethetnél valakivel. Arról, hogy mennyire kell egy embernek részt vennie ebben. Mennyire kell neki társadalmilag érzékenynek lennie. Erről azt gondolom, hogy annak kell társadalmilag érzékenynek lennie, annak kell ezt ki is fejeznie és lépéseket tennie, aki erre született. Olyan emberben, akiben ez erősen dolgozik. Én nem vagyok ilyen. Úgy gondolom, hogy nagyon csúnya dolog hibáztatni egy komplett társadalmat azért, mert nem lép meg valamit. Egyszerűen ez nem kötelessége az embereknek. Annyi a kötelességük, amit maguknak éreznek, hogy a gyereküknek enni adjanak, fedelet teremtsenek a fejük fölé, vagy éppen csináljanak gyereket. Szóval, nem szabad egy ilyen dolgot kérni mindenkitől, mert vannak emberek, akik arra születtek, hogy bizonyos dolgokat megváltoztassanak, vannak, akik meg nem. Akkor csinálják azok, akik erre születtek. (…) Magában a politikában is furcsa az, hogy a politikusok és az elemzők egy komplett társadalmat hibáztatnak egy-egy helyzet kialakulásáért. Biztos van a társadalom állapotának is köze ehhez, de alapvetően nem szabad emberektől elvárni dolgokat.” (Forrás: Precorder, 2016.12.20. Mihályi Dávid)
Hosszan idéztem a terjedelmes interjúból, de talán ezúttal megbocsátja nekem az olvasó a saját okoskodásom helyett. Talán csak annyit, hogy ez a mentalitás határozottan ellentmond annak az értékrendnek, amelyben a Kádár-rendszer gyermekeként szocializálódtam. És szocializálódtak azok a kortársaim is, akik azt gondolták, s főleg azt gondolják utólag, hogy rajtuk nem fogott az a szellemiség, mert minden porcikájuk ellenállt a közösségi társadalom irányába mutató eszményeknek.
Mi még a Rákosi-érából azt kaptuk örökül, hogy „Tiéd az ország, magadnak építed!” És persze, tudtuk, hogy ez csak részben van így – amire főleg a későbbi, de még Kádár-korabeli filmek, színművek, irodalmi alkotások igyekeztek is rávilágítani –, de sokunkban mégis élt a remény, hogy a társadalmi viszonyokat az igazságosabb értékrend felé kell hajlítani. És ezt az állampárti gondolatot is támogatták műalkotások, no meg a sajtó. Ehhez képest itt egy egész nemzedék, amelynek az az ars poeticája, hogy nem mindenkinek kell tekintettel lennie – „érzékenynek lennie” – a társadalom egészének érdekeire. A népszerű szerző szerint
a politikát, vagyis a köz életével való foglalkozást műveljék azok, „akik erre születtek”.
Persze, mint tudjuk, az egoizmusnak ez a kinyilatkoztatása átverés. Hiszen erre a helyzetre is érvényes az a kommunikációelméleti alaptétel, miszerint a kommunikáció (látszólagos) hiánya kommunikáció a passzivitás szándékáról. Azaz, ebben az esetben a társadalmi értelemben vett passzivitási szándékról, ami azonban önmagában is aktivitás, hiszen a távolságtartás is alakítja a társadalmi állapotokat.
Nincs olyan, hogy kivonulok a társadalmi közegből, mert a kivonulással magával is befolyásoltam a közeget. Többek között azzal, hogy átengedtem a terepet másoknak. Persze, aztán magamra vessek, s ne legyek felháborodva, ha az általam üresen hagyott teret kitöltik olyanok, akik a fejem fölött, nélkülem hoznak engem is érintő döntéseket! Akár életbe vágókat, miként az manapság is történik Magyarországon, ami elől aztán sokan Nyugatra menekülnek, hogy tovább gazdagítsák az ottani gazdagságot.
Ezt aztán az ország széltében-hosszában felháborodás, bár leginkább csak duzzogás fogadja. De ha így, hát így! Ha a főleg a tömegmédián keresztül az egyént mindenek fölé emelő, a konzumkultúrának alávetett, az önnön társadalmi lehetőségének feladására idomított nemzedékek, immár a saját generációm átállított gondolkodású tagjait is ideértve, egész sorának döntő része ezt az utat választja, szíve-joga, hogy ezt tegye. Megjegyzem – bár nem tudom, hogy ebben a világban hányan értik még ezt az analógiát –, ezúttal nem a sztálini politikát Nyugaton képviselt baloldaliként, hanem a tőke, és az azt szolgáló kormányzati és ellenzéki politika úgymond hasznos idiótájaként viselkedve merülnek le a nyárspolgári létezés langymeleg közegébe. Csakhogy, attól tartok, meglesz még a böjtje ennek, már ha nem vagyunk benne ebben a böjti időszakban már most is nyakig...#
CÍMKÉP: Kollár-Klemencz László szerint „annak kell társadalmilag érzékenynek lennie, annak kell ezt ki is fejeznie és lépéseket tennie, aki erre született” – (Fotó: Vadnai Szabolcs /nlc.sztarok)
