Teljesült az EU-cél: a mai vendégmunkások felnevelésének, oktatásának perifériákra terhelése is gazdagítja a gazdagokat.

A hírre, miszerint az Ausztriában foglalkoztatott valamivel több, mint 1 millió külföldi közül a legtöbb a magyarországi munkavállaló – konkrétan 124 ezer 718 –, kormánygyalázó kommentek tömege árasztotta el a Facebookot. Az Orbán-kabinet azonban elsősorban azzal érdemelte ki ezt, mert

a miniszterelnök és miniszterei, továbbá a központi költségvetésből finanszírozott, valójában a Fidesz köré csoportosultak érdekeit szolgáló hatalmas propagandagépezet nem tárta és tárja az ország elé a helyzet valós okait.

Hát, akkor ugorjunk neki mi, immár nem először! A lényeg, hogy alapvetően a nyugati tőkés érdekeket szolgáló Európai Unióba való – az adott körülmények között, nagyhatalmi-geopolitikai okok miatt, valószínűleg elkerülhetetlen – belépés következménye mindez. Ugyanez zajlott és zajlana más színezetű, a kapitalizmus termékeként létrejött kormányok alatt is. A mértékében volt és lehet kisebb különbség, de a folyamatok uralkodó trendjében nem.

Érdemes visszaemlékezni arra, milyen jótéteményként lett beállítva az EU-ba való belépés hajnalán a munkaerő, az áru, a tőke szabad áramlása! Csakhogy ez nem kegy, hanem cél volt már akkoriban is. Többek között a másutt felnevelt, kiképzett munkaerő költségének a perifériákra, félperifériákra terhelésének szándéka húzódott meg mögötte, hogy aztán ennek haszna a befogadó országban csapódjék le a vendégmunkásoknak a helyiekhez képest alacsonyabb bére mellett. Nem mellékes az sem, hogy a külföldön megszerzett jövedelem döntő hányadát – lakhatásra, élelemre, tartós fogyasztási cikkre, oktatásra stb. – ott költik el a kiadásaikra rakódó adóterhekkel együtt. A folyamat következményeként

az alkalmazó cégek extraprofithoz, a befogadó társadalmak többlet költségvetési bevételekhez jutottak és jutnak.

Eközben a félgyarmatokon – mint Magyarország – a piacok elfoglalásával, a korábbihoz képest kétségtelenül nagyobb választékban, de gyengébb minőségű árut, összességében drágábban adhatnak el a zömmel külföldi érdekeltségek a relatíve rosszabbul dotált, ottmaradt lakosságnak. A bennszülöttek csökkenő színvonalú közszolgáltatásokkal – oktatás, egészségügy stb. – kénytelenek beérni a kiszivattyúzott értékek miatt. 

Az értékek között, nyilvánvalóan, a legfőbb szerepe a nyugatabbra munkavállalásra késztetett munkaerőnek van. Kérem az olvasót, figyeljen a megfogalmazásra! Késztetett és nem kényszerített munkaerőt említettem! Ugyanis, a nemzetközi viszonyokba ágyazott rendszer egészének sajátosságai határozzák meg, hogy például a magyarországi fiatalabb és középkorú munkavállalók legalább egynegyede lássa előnyösebbnek a váltást.

Miközben rejtett érdekeltségi mechanizmusok határozzák meg a mozgásterüket, a döntést ők hozzák meg. Ha balul sül el a dolog, ha nehézségeik támadnak, csak magukra vethetnek. Tiltakozásnak nincs helye, különben fel is út, le is út. És ennek nyilvánvalóan tudatában vannak, s ily módon a legkönnyebben kezelhető munkavállalók, szemben a helyiekkel, akik

még szakszervezeteken keresztül is fellépnek a munkaadók ellen érdekeik védelmében. Minő borzalom! De a tőkét bőven kárpótolják a komprádor kormányok a meghódított országokban a munkavállalói jogok korlátozásával, a szakszervezetek ellehetetlenítésével. Úgyhogy, hurrá!  

A kivont értékek egy másik jelentős tétele, mint utaltam rá, a világ más részein, vagy csak Európában, esetleg csupán Kelet-Európában áruházláncokat működtető multinacionális cégeknek a magyarországihoz hasonló félgyarmatokra beszállított, az élelmiszerektől a bútorokon, a mindennapi használati tárgyakon, a szerszámokon át az építőanyagokig gyakorlatilag mindenre kiterjedő áruféleségekből származó nyeresége.

Persze, újabban az effajta áruforgalom nem csupán nyugat-keleti irányú, hanem elsősorban Kína révén, amely bizonyos értelemben centrumországgá vált, kelet–nyugati jellegű is. Jóllehet, miként gyakran tapasztaljuk, a Távol-Keletről érkező áruk gyakran még tesznek egy kitérőt. Esetleg csak papíron, nyugati cégeken is keresztülmennek, amíg hozzánk jutnak, ezzel növelve a fogyasztói árat, vagyis az eladók-forgalmazók láncolatának oldalán a hasznot.

További lehetőség az Európai Unióból érkező támogatások visszaáramoltatása. Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hangban, 2022. szeptember 16-án megjelent interjúban beszélt arról, hogy,,az uniótól az elmúlt időszakban kapott 17 000 milliárd forint 23 százaléka 12 magyar család 43 vállalkozásához került”. Ebből viszont az is következik, hogy az egyébként a GDP töredékét, 2007–2015 között 4 százalékát, ma már csupán legfeljebb 1,5 százalékát kitevő, jórészt célhoz kötött összegek háromnegyede nem oda jutott. Hogy hova? Ha valaki egy kicsit is nyitott szemmel jár, akkor

könnyen képet alkothat magának arról, hogy például a nagy értékű közúti és vasúti járműveket a nyugati cégektől szerzik be az önkormányzatok, illetve a kormányzat.

A részben EU-támogatásokból fedezett, a NATO céljait (is) szolgáló nagy út- és vasútépítéseken szintén ott láthatók az osztrák vagy más nyugati cégek emblémái. Egyébként, gyakran ugyanazok, mint Szlovákiában vagy Horvátországban. Nálunk a Mészáros-cégbirodalom vállalataival ténykednek háborítatlanul, másutt, nyilván, az ottani hasonlókkal. Az emberben aztán felötlik a kérdés, miként alakulhat ez így, ha valódi megmérettetés során hozzák meg a közbeszerzési döntéseket?

De ne legyünk rosszmájúak! Ám bugyuták sem! Bár a nemzetközi bankrendszeren keresztüli lefölözési mechanizmusokról még szót sem ejtettem, de ha valakinek eddig nem esett volna le, nyilvánvaló, hogy a munkaerő, az áruk és a tőke szabad áramlásának az a következménye, hogy a gazdagabb országok még gazdagabbak lesznek. Ebben a rendszerben soha nem érhetjük utol Ausztriát. A kiindulóponthoz, a munkaerő-elszíváshoz visszatérve, immár globális méretekben, láthatatlan mechanizmusok révén, a transznacionális tőkeérdekek váltják ki a félperifériáról (mint Magyarország) a centrumországok (például Ausztria), illetve a perifériáról (mint, mondjuk, Pakisztán), a félperiféria (teszem azt, Magyarország) felé a vándorlást.

Ezért nem több aljas választási hecckampánynál a magyar kormány emlékezetes akciója is, amire a címképpel utalok. Lehet hangulatot kelteni, sőt uszítani a keletről Magyarországra érkező vendégmunkások ellen, de akik ezt teszik, azok is pontosan tudják, hogy sem a gyerekek, sem a félig-meddig rokkant öregek nem állíthatók a nyugatra távozók helyébe. Egyébként a ki- és bevándorlás mértékében időről-időre lehet eltérés, mert a folyamatra részben a kormányzás pillanatnyi minősége, vagy a befogadó országok válságai is hatással vannak, de nyilvánvaló, hogy

az adott viszonyok között a munkaerő kelet–nyugati irányú, s ma már részben déli-északi  áramlása megállíthatatlan.

Ami Európát illeti, elsősorban a volt Jugoszlávia államaiból, továbbá Bulgáriából, Romániából, Ukrajnából, Lengyelországból, a három baltikumiból stb. mennek munkát vállalni a nyugatiakba, nem pedig fordítva. Még ha egymáshoz viszonyítva egy-egy mutatóban hol előrébb rukkol, hol hátrébb egyik-másik, amit aztán a sajtó és a szakértők bőszen elemeznek a napi politikai érdekek szerint mutatva rá a felszíni okokra, a nyugat–keleti viszonyban mindegyik vesztes. Ennek következtében Kelet-Európának egyre több ázsiai vendégmunkásra van és lesz szüksége, hogy pótolja a nyugatra vándoroltak miatt kieső jövedelmet, amiből úgy-ahogy fenntartható az itteni országok működőképessége. Ezért, szerte a világban dominóhatásszerű lefölözési hullámok indultak és indulnak el az értékesebb munkaerő megszerzésére, ami immár a centrumországokra – például az USA és Németország viszonylatára– is vonatkozik.

Persze, a szegényebb államokból érkezők többsége viszonylag jobb anyagi helyzetbe kerül a befogadó országban. Gyakran ezért is ad hangot elégedettségének. (Még talán, átmenetileg, a megtévesztett, vagy kifejezetten erőszakkal elhurcolt szexmunkásokra, beleértve a gyerekpornó áldozatait is, vonatkozik ez.) A magyarok Ausztriában, Németországban stb., a pakisztániak Magyarországon úgy érezhetik, hogy relatíve jobban élnek. De a felmérések szerint általában a többségük helyzete a kezdetekben biztosan rosszabb lesz, mint az őslakosoké.

Erről azonban nem, vagy alig szól a fáma. Miként a hátrahagyottak, köztük sok helyen a szintén gondozásra szoruló nagyszülőkre hagyott, félig-meddig elárvult gyerekek sorsáról sem igen. A széttöredezett kelet-európai társadalmakról úgyszintén nem, amelyeket a legenergikusabb, a belső folyamatokra leginkább hatást gyakorolható tömegek hagynak el. Az elmenők akár látens lelki frusztrációjáról szintén nem sok szó esik. A hátralévő életükön így vagy úgy mégiscsak nyomot hagyó belső és külső küzdelmekről, a lelkiismeret-furdalásnak az első nemzedékre gyakorolt hatásáról, amit gyakran hazaüzengető, önigazoló dicsekvéssel palástolnak. Szóval, csak óvatosan az elhamarkodott kommentekkel!#

CÍMKÉP: Kormányzati migránsellenes plakát Budapesten 2015-ben – Az ellenzék is berzenkedhet, de Kelet-Európának, ezen belül Magyarországnak egyre több ázsiai vendégmunkásra van és lesz szüksége, mert pótolni kell a nyugatra a kormányoktól független tőkeműködés logikája következtében vándoroltak kieső állami befizetéseit a hátrahagyott ország valamiféle működőképességének fenntartása érdekében (Fotó: AFP via Europress/Kisbenedek Attila / Magyar Hang)