Krausz Tamás szerint a putyini politikai bosszú túlontúl kézenfekvő, de korántsem egyedüli magyarázat a hadúr halálára.

Még mindig képesek álmélkodásra késztetni a magukat orákulumnak tekintő külföldi és hazai elemzők, miként értelmeznek egy-egy esetet annak érekében, hogy megfeleljenek a közvéleményben korábban általuk kialakított előítéleteknek. Naná, hogy ez történt az augusztus 23-ai, a Moszkvához közeli légi katasztrófával összefüggésben is. Ebben

a személyzet három tagja mellett hét utas vesztette életét. Köztük Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha, a Wagner magánhadsereg tulajdonosa, továbbá vezető munkatársai.

Nem tagadom, először magam is arra gondoltam: az orosz elnök rendezte a számlát amiatt, mert Prigozsin katonai lázadást robbantott ki. Hatvan nappal azelőtt felszólította az ukrajnai Bahmut (Artyomovszk) bevételében meghatározó szerepet játszott, de szerinte nem eléggé megbecsült katonáit, akikre az orosz hadseregbe való betagolás várt: szálljanak szembe az ország katonai vezetésével. Ennek következtében a magánhadsereg egységei blokkolták az ukrajnai hadműveletek parancsnokságának helyet adó Don menti Rosztov közigazgatási és katonai intézményeit, továbbá elindultak a Moszkvába vezető úton. Ennek során veszteséget is okoztak az akciót megakadályozó reguláris erőknek.

A témával foglalkozó, június 24-ei cikkemnek azt a címer adtam, hogy „Bíróság vár Prigozsinra, ha megéri”. Másnapi jegyzetemet pedig azzal fejeztem be, hogy „miközben csak helyeselni lehet Putyinnak azt a döntését Prigozsinnal és lázadó fegyvereseivel kapcsolatban, amivel megakadályozta a tömeges vérontást, alighanem a felelőssége sem elhanyagolható abban, hogy ez a zendülés kialakulhatott. (…) Nem zárnám ki tehát, hogy a történteknek valamilyen következménye mégiscsak lesz a hadúrra, illetve az orosz reguláris hadsereg tagjainak meggyilkolásában résztvevőkre nézve.”

Az eseményekhez ennyire közeli repülőgép-szerencsétlenségnek / merényletnek álcázott kivégzést azonban – sőt, egyes mendemondák szerint, a gép elleni, központilag elrendelt rakétatámadást – számos ok miatt ésszerűtlen megoldásnak kellett tartanom. Ezért sem álltam be a putyinozók sorába, akik balga módon azt képzelik, hogy az orosz államfő a hatalmas birodalom minden rezdülését, minden egymással érdekellentétben álló, és a véres leszámolásokat folytató klánokat egytől egyig uralhatja. A ruszofób huhogók valamelyike még azt is megtette, hogy

az elmúlt években légi szerencsétlenség áldozataivá vált, illetve különböző épületekből kiesettek / kidobottak listáját a repülőgép magassága, illetve az emeletek száma alapján állította össze, amit aztán sokan terjesztettek az interneten.

Természetesen, mindegyik ügyet személyesen Putyin számlájára írta az illető. Ezzel persze, csupán tekintélyesnek mondott médiumok és elemzők sokaságát követte, megfeledkezve például arról, hogy mondjuk, az Amerikai Egyesült Államok történetének hasonló helyzeteiben se szeri se száma nem volt a vetélytársak meggyilkoltatásának. Sőt, nem egy elnök ellen intéztek merényletet. Ez ugyanis, minden jel szerint, a kapitalizmus rendes ügymenetének része.

Ám a Prigozsin-ügyben végre egy józan hangot is hallhattam. Az ATV szerkesztői vettek egy nagy lélegzetet, és az Egyenes Beszéd augusztus 24-ei műsorába meghívták Krausz Tamás történészt, az oroszul is beszélő – ami ma már nagy szó – Oroszország szakértőt. S mit tesz isten, ugyanazt képviselte, amit magam fentebb kifejtettem: „Rögtön azt mondtam, hogy megbüntette a hatalom Prigozsint és a vezérkarát – jelentette ki Krausz –, mert nem tűri el a katonai ellenzéket háborús időkben egyetlen ország sem, hát még Oroszország (…) Ám a szakértőt a politikustól, a propagandistától az különbözteti meg, hogy a feltételezést feltételezésként tárgyalja”.

A történész igyekezett meggyőzni Rónai Egont, a műsorvezetőt arról, hogy Putyin korántsem annyira mindenható, miként azt beállítják, hiszen a Prigozsin-lázadás is bekövetkezett. Rámutatott arra, hogy a hadúr nyilvánosan összeveszett a védelmi miniszterrel, Sojguval, továbbá az államfő környezetének több tagjával. Minthogy a katasztrófa a zendülés hatvanadik napi évfordulóján történt, egyesek úgy gondolják: Putyin az időzítéssel is üzent. Csakhogy az időpont egybeesett az ukrán függetlenség napjával, s előzőleg az ukrán titkosszolgálat főnöke, Kirilo Budanov bejelentette: erre az ünnepre nagy meglepetést készítenek elő Oroszországban. Akkor most melyik évfordulót tekintsük erősebbnek, amikor latolgatunk?

Hadd tegyem ehhez, hogy az orosz államelnök védelmét élvezett oligarcha több katonai tábornoki és üzleti csoport érdekeit keresztezte az elmúlt években. Internetes és más fórumokon sokszor alázott meg nagyhatalmú potentátokat, köztük katonai vezetőket. Vagyis, nem kellett ahhoz Putyin utasítása, hogy a Prigozsinhoz hasonló erőszakos, adott esetben a leszámolás eszközeiben nem válogató ellenfelei, ellenségei – akár azt kihasználva, hogy az általuk nem kedvelt elnökre fog terelődni a gyanú – elérkezettnek látták az időt a revánsra. Amiként ez az oligarchák és környezetük tagjai között oly gyakori, anélkül, hogy erre az államfőnek bármiféle befolyása lenne.

Amiként nem volt befolyásuk anno az amerikai elnököknek sem a különféle nemzetiségű kalandorokból, a zsidó és az olasz maffiózókból lett milliomosok, milliárdosok közötti leszámolásokra…

Ebből nem következik, hogy ne vezethetnének a Kremlbe a szálak. Az azonban igen, hogy amíg legalább a hivatalos vizsgálat le nem zárul, s amíg annak megállapításait nem ismerjük, addig egyszerűen balgaság – vagy tudatos manipuláció? – egyetlen okra redukálni a történteket. Ami pedig Putyint illeti, fel kell tenni a kérdést: ha annyira a bosszúszomj vezérelné, miért nem rendezte úgy az ügyeket, hogy Prigozsin a lázadás során, még a Don menti Rosztovban haljon meg? Például az előtt vagy után, amikor kedélyesen tárgyalt egy épület lépcsőjén az egyik védelmi miniszterhelyettessel?

A válaszom erre az, hogy talán már akkor tervezték a Prigozsin Wagner alakulatában szolgált, tapasztalt tisztek, tiszthelyettesek Beloruszban való felhasználását, amikor a lázadás bekövetkezett. Persze ez is csak találgatás. Az azonban túlmutat a fabuláláson, hogy a hadúr magánhadserege is kellett ahhoz, hogy Oroszország visszatérjen egyes afrikai országokba, ami a nyugati szankciókra való reagálásnak része. Erre gondolva, egyszerűen gyermetegnek tartom azt a feltételezést, hogy az Afrika-politikában eddig elért sikereket egy olyan merénylettel tegye kockára a Kreml vezetése, ami – oroszországi szakértők szerint – máris okozott zavart a Prigozsinra összekötőkapocsként tekintett egyes afrikai kormánykörökben.

Egyébként pedig, mindenki azzal hitegeti magát, ami a lelkének jól esik. Csak hát, megette a fene, ha valakinek már csak az jelenti a lelki támaszt, hogy Putyinban látja minden földi gonoszság megtestesítőjét. Abban a Putyinban, akiről már én is jeleztem egy-egy cikkemben, amit most Krausz Tamás visszaigazolt az ATV-nek adott interjúban: szó sincs arról, amit a műsorvezető vetett fel, hogy az orosz államfő véreskezű diktátor lenne.

„Nem. Nem. Nem – tiltakozott Krausz. – Ő a legmérsékeltebbek közé tartozik. Nem indít mindent elsöprő, az orosz logika szerinti és az őt bírálók által követelt háborút Ukrajna ellen. Legfeljebb hármas sebességben tartja a váltót, de még ott sem... Nem akarja, hogy a polgári lakosság még inkább szenvedjen.”

Akik erre azzal reagálnak, hogy nem kellett volna megtámadni Ukrajnát 2022. február 24-én, azoknak rendre azt válaszolom: van ebben igazság. Csakhogy, amíg oda eljutott a moszkvai vezetés, a német és a francia kormány által – részben minszki, s főleg moszkvai közreműködéssel – tető alá hozott három demokratizálási és békemegállapodást futtatott zátonyra Washington – végső soron, de nem is annyira áttételesen, mint sokan feltételezik, már ha egyáltalán feltételeznek ilyesmit – az általa uralt helyett a többpólusú, többosztatú világrend kialakulását akadályozva, kőkemény gazdasági érdekektől vezérelve, s persze, a szabadság, a demokrácia ronggyá tépett zászlajával palástolva a tőkeérdekeket. Az elsőt egy államcsínnyel egybekövetve. Akkor, amikor még a Krímet sem szállta meg az orosz hadsereg. Aztán azt se feledje az olvasó, hogy Porosenko ukrán államfő már 2014 őszén háborút emlegetett, hogy a békével és az akkor még hétmilliónyi ukrajnai orosz jogaival kampányoló következő elnök, Zelenszkij pálfordulásáról ne is beszéljek.

Szóval, minden helyzet összetettebb, mint amilyennek elsőre látszik. A Prigozsin-ügy szintén ilyen. Az összes többi lehetőséget is fel kell vetnie annak, aki komolyan veszi, nem egyszerűen a közönséget, hanem önmagát. Ezzel együtt, bárhogyan történt az eset – miként erre Krausz szintén rámutatott – az általános, az elkövetők szándékától független üzenet az, hogy ha a katonai, a politikai, az üzleti elit egy háborúban álló hatalommal szembehelyezkedik, abból nem jöhet ki jól. Pláne, hogy a Nyugat által is elfogadott közvélemény-kutatások szerint

nem igazán csökken Putyin népszerűsége.

Ez persze, pro- és kontra egyaránt érvként adható elő. Viszont ennél fontosabb kellene legyen – a nem mellesleg az európai összérdekeket feláldozott EU-politikusok, az újságíró- és szakértő köntöst öltött propagandisták számára is – a kilátástalan helyzetbe sodort Ukrajna ügye. A Prigozsin-ügy például, akár köze volt hozzá, akár nem a kijevi hatalomnak, jól jött Zelenszkijéknek. Átmenetileg ez is segíthet elterelni a figyelmet az áldatlan állapotokról, a katonai kudarcokról, illetve burkoltan vagy kevésbé visszafogottan lehet vele utalni a Bahmut elvesztése, az ukrajnai katonák ezreinek halála miatti sikeres bosszúra, amit csak aláhúz a fentebb idézett titkosszolgálati főnök előzetes bejelentése.

Igaz, ez sem feledtetheti, hogy a lakosság jelentékeny része már elmenekült az országból, ahol pusztulásra, rokkantságra kárhoztatják egy csaknem teljes generáció aktív férfilakosságát. Ahol lényegében megszűnt az ipari termelés és ki tudja, mi lesz a mezőgazdasággal. Ahol kíméletlen ukránosítás folyik a banderista-fasiszta eszmeiség alapján, és egészen nemtelen eszközökkel szítják a vallásháborút. Ahol nem csak a pártok többségét tiltották be, hanem a kormányzó hatalomnak bármilyen okból nem tetsző médiumokat is. Ahol július 27-én jelentették be, hogy a hadiállapotra tekintettel elhalasztják az eredetileg október végére tervezett parlamenti választásokat, ezzel párhuzamosan pedig november 15-ig hosszabbították meg a hadiállapotot, továbbá az általános mozgósítás időszakát. Az államfő-választás – bár ellenzéki pártok és médiumok hiányában inkább csak színjáték lehet az – tervezett időpontja: 2024. március 31. Egyelőre ezt még nem napolták el...#

CÍMKÉP: Krausz Tamás történész, az oroszul is beszélő és kutató – ami ma már nagy szó – Oroszország szakértő: „Putyin korántsem annyira mindenható, miként azt beállítják, hiszen a Prigozsin-lázadás is bekövetkezett”. (Képernyőkép az ATV adásából)