Ahol Nuland asszony megjelenik, ott a proxy-háború réme sejlik fel.

Hallom a rádióban, olvasom az interneten, hogy a július 26-ai katonai puccsig Niger volt az egyedüli ország a nyugat-afrikai Száhel-övezetben, amelyet

demokratikusan megválasztott elnök, Mohamed Bazoum irányított, akit azonban az államcsínyt elkövetők letartóztattak.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter augusztus 3-án felszólított a letartóztatott vezető azonnali szabadon bocsátására, és a jogállamiság tiszteletben tartására. Ezt követően, 7-én első helyettesét, Viktoria Nulandot küldte Nigerbe, hogy tárgyaljon az elnöki gárda volt parancsnokával, a puccsisták vezetőjével, Abdourahmane Tchianival, aki önmagát kiáltotta ki államfőnek.

A rendkívül szegény, az évezredek alatt elsivatagosodott, az 1970-es évek óta időről időre brutális szárazság által sújtott afrikai ország 1960-ban vált ki a francia gyarmatosítók által létrehozott közösségből, de még mindig erősen fogva tartják a nyugati kötelékek, többek között az uránérc kitermelése révén. A nyugati országok attól tartanak, hogy a Wagner-katonák révén nőni fog az itt szimpátia által övezett Oroszország befolyása. Ezt – az egész Afrikát tekintve – sokakkal ellentétben, kevéssé tartom valószínűnek, de néhány kiválasztott államban van realitása Kína és például Törökország (!) mellett. Utóbbiak a konyhájukkal kezdték a behatolást, majd az egyetemisták toborzásával folytatták – immár két évtizede. 

E befolyások Nigerbeli megakadályozására annak ellenére mozgósították a tizenöt országot tömörítő ECOWAS-t, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségét, hogy a Kreml szóvivője minden felet higgadtságra intett. Egyébként a szervezet korántsem egységes. Az algériai elnök például egyetért azzal, hogy Nigerben vissza kell állítani az alkotmányos rendet, de teljes mértékben elutasítja a fegyveres beavatkozást a szomszédos országban. Erre ugyanis – aligha teljesen saját elhatározásból – többen készülnek. Csakhogy a katonai hatalomátvétel egyik vezetője álságosnak tartja ezt a tervet. Azt kérdezte vádlón:

„Hol volt akkor a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége, amikor az Iszlám Állam Chinagodrarban és a Banibangouiban támadott? Most személyes érdekeik miatt jönnek, és azt mondják, jelen vannak. Támadások voltak Niger számos településén, akkor nem tudtak beavatkozni, de most megzsarolnak minket.”

És persze, azt is kérdezhette volna, hol voltak ekkor a francia és az amerikai katonák? A kérdés szónoki. A válasz egyszerű: nagyjából egészében a támaszpontjaikon. Úgy nézték végig a vérengzéseket tehetetlenül, mint 1995-ben, Boszniában az Egyesült Nemzetek Védelmi Erőinek részeként a holland békefenntartók.

Ami viszont a jövőbe mutat: a helyzet az ukrajnaihoz hasonló proxy-, azaz helyettesítőkkel vívott háború veszélyével fenyeget immár Afrikában is. Magyarán, a nyugati nagyhatalmak a térségbeli, nem nyugati fegyveres erőkkel próbálják elérni céljaikat, hogy megtarthassák vagy növeljék gazdasági befolyásukat, geopolitikai szerepüket. Az amerikai nyilatkozatokból ugyebár az következik, hogy antidemokratikusnak tekintett afrikai országok hadseregeivel akarják helyreállítani a demokráciát Nigerben. Enyhén szólva, sajátos elgondolás.

A helyzet más tekintetben is az ukrajnai előképet idézi fel. Ukrajnában a demokrácia iránti elkötelezettséggel aligha jellemezhető banderista-fasiszta milíciákkal biztosították a kijevi államcsíny hátterét 2014-ben. Aztán a rezsim főleg washingtoni életre hívói és mai támogatói szőnyeg alá söpörték az ukrajnai állam fasiszta szimbólumokra és elődökre építkezését, s azt, hogy kirekesztették és kirekesztik a köz- és államéletből, a médiából az ellenzéket és a nem ukránokat. Hogy a hatalomnak behódolni nem akaró papokat, egyházi vezetőket tartóztatnak le és zárnak börtönbe. Nincs az emberi és szabadságjogoknak egyetlen eleme sem, amit ne tipornának lábbal Ukrajnában. És mégis, az EU- és a NATO vezetői a demokráciát, a visszafogottabbak annak lehetőségét vizionálják a kijevi rendszerbe.

Vagyis a kettős mérce Afrikában és Kelet-Európában egyaránt érvényesül, mert csak az anyagi érdek az, ami valójában számít.

Külön aláhúzza ezt a párhuzamot az afrikai tárgyaló személye. A fent említett Victoria Nuland helyettes államtitkár volt a 2014-es kijevi puccs nem is annyira szürke eminenciása Obama elnöksége, s az akkor még alelnök, a mai amerikai elnök, Joe Biden idejében. Talán ez is szerepet játszott Nuland asszony egyelőre nem túl barátságos nigeri fogadtatásában. Előzetesen azt üzenték neki: a nevetséges összegű amerikai segélyeket fordítsák a diplomata asszony fogyókúrájára.

Ez persze csak egy durva beszólás. Viszont az államcsíny vezetője nem fogadta az amerikai diplomatát, aki az őrizetbe vett államfővel sem találkozhatott. Ami ezen is túlmutat: bár a világért sem akarom kétségbe vonni az egyébként nagyrészt muszlim lakosságú, részben feudális, részben törzsi viszonyok között élő ország, Niger demokratikus voltát, de tény, hogy az eltávolított vezető, Mohamed Bazoum megválasztásáig is lezajlott ott már néhány puccs csakúgy, mint a környező államokban. De mintha ez nem igazán számítana egyes esetekben. Az az érzésem, hogy

azokat a viszonyokat tekintik demokratikusaknak Nyugaton, amelyek közepette a fejlett tőkés országok gazdasági és katonai befolyása érvényesülhet.

Ehhez képest van jelentősége annak, hogy augusztus 3-án a junta visszavonta a Franciaországgal 1977 és 2020 között kötött öt katonai együttműködési megállapodást. Továbbá felfüggesztette a francia alapítású nemzetközi televízió és rádióadó, a France 24 és az RFI műsorainak sugárzását. Az USA által uralt világban, tehát Európában is, ez az orosz médiumokkal történt meg 2014 után. Hogy az Oroszország elleni, a gazdaságra, a pénzügyi rendszerre, a sportéletre, a művészeti-kulturális tevékenységre kiterjesztett szankciókról említést se tegyek...

Nyilván sokan a gondolattól is kiütést kapnak – hiszen Ukrajna, úgymond, mégiscsak Európa keleti fele, az meg ott, egyesek szerint, a sötét Afrika –, de megkockázatom: a párhuzam érvényes. A megítélésbeli különbség abban rejlik, hogy amíg Kijevben Moszkva ellen és a Nyugat érdekében szervezték az akciókat, addig a Niger fővárosában, Niamey-ben zajló eseményeknek Nyugat ellenes élük van, a tömeg pedig esetenként orosz zászlókat lenget. Ideje hát átgondolni mindezt, és kilépni a nyugatosság, ezen belül az európaiság kényelmesnek látszó, ám hamis illúziókkal terhelt buborékjából!

Mert a tőke által globalizált világban mindenki azonos hatásoknak van kitéve.

Akik pedig az egészből csak annyit akarnak láttatni, hogy újabb migrációs hullám indulhat el Afrikából, tegyék fel végre a kérdést: miért bombázta szét a NATO Líbiát, ami kezelhetetlenné tette ezt a folyamatot? Milyen erők érdekét szolgálja az a helyzetet, ami – a Nyugaton lelkesedéssel fogadott-ösztönzött arab tavaszok révén – tovább roncsolta Észak-Afrika államait, illetve Szíriából, sőt azon túlról több milliós menekülthullámot indított el Európa felé, aminek egy részét, egyelőre, Törökország tartja vissza. És akkor még a klímaváltozás következményeit nem is említettem.#

CÍMKÉP: Orosz zászlók is megjelentek Nigerben a franciák távozását követelő tömegben – Az egész Afrikát tekintve kevéssé tartom valószínűnek Moszkva befolyásának növekedését, de néhány kiválasztott államban van realitása, aminek megakadályozására máris fontolóra vették néhány térségbeli ország fegyveres fellépését a nyugati akaratok érvényesítése érdekében. A fekete alapú transzparens feliratának fordítása: „Mi, Niger szuverén népe követeljük az urániumunk kitermelésének azonnali leállítását. Éljen A Haza Védelmének Nemzeti Tanácsa (CNSP), Éljen Niger” (Fotó: AFP)