BEKIÁLTÁS

2022.máj.09.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1012. BEKIÁLTÁS: Putyin nem visszakozott

Szükségszerű, időben meghozott döntésnek nevezte az Ukrajna elleni katonai fellépést az orosz elnök.

putyin2022-05-09gyozelemnapibeszed.jpg

Természetesen, elmaradt a nyugati politikusok, elemzők és az internetes foteltábornokok által jósolt nagy bejelentés Moszkvában. A május 9-ei, győzelem napi díszszemle, ahol ennek úgymond meg kellett volna történnie, érthetően visszafogottabb volt a megszokotthoz képest. Leginkább azt demonstrálták a Vörös téren, hogy az orosz hadvezetés egyáltalán nem vetette be Ukrajnában a legkorszerűbb fegyvereket. Az előkészített és az elmúlt napokban elpróbált légiparádé el is maradt. Azt mondták: a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt. Egyébként pedig az ünnepi beszédet mondó államfő nem deklarálta a mariupoli győzelmet, nem jelentette be az általános mozgósítás elrendelését, nem beszélt sem csapatkivonásról, sem nagyobb támadás elindításáról, nem fenyegetett atomfegyverrel. Vagyis semmi olyasmit nem mondott, amivel a Moszkvától távoli propagandisták és kattintásvadászok hitegették a nagyérdeműt az elmúlt napokban. Úgy maradt el az orosz államfő szónoklatából a szenzáció, amiként minden találgatás hiábavalónak bizonyult az elmúlt fél évben a putyini vezetés várható cselekedeteivel, magának Vlagyimir Putyinnak a halálos betegségével kapcsolatban. De a hivatásos és amatőr jósok persze ettől még nem szégyellik el magukat. Teszik, amit eddig tettek, s korántsem hatástalanul. Hozzájárulnak

Tovább

1011.BEKIÁLTÁS: Washington és Moszkva is őrli Ukrajnát

Az imperializmus ellen kellene fordulni, nem a háború nem lélező erkölcse nevében egymásnak esni!

angyaloksetanyadonyeck.jpeg

Csaknem azonos időben tüntetett Oroszország, illetve Ukrajna mellett, illetve ellen két csoportosulás Budapesten, április 30-án. Persze, megtehették volna azt is, hogy együtt vonulnak fel, tábláikon azzal a felirattal, hogy

Tovább

1010. BEKIÁLTÁS: Hosszú háborút tervez az USA

Ha még valakinek illúziói lennének: a jövőben havonta egyeztetik, milyen hadfelszerelésre van szüksége Kijevnek.

austinlloydvedelmiminiszter2022-04-26nemetorszagafpkicsi.jpg

Ne áltassuk magunkat a háború szereplőivel kapcsolatban! Mert természetesen, az Amerika és Oroszország közötti háborúra utal a cím. Arra a pusztításra, aminek napi eseményeiről több mint egy hónapja nem írok a Bekiáltásban. Mert annyi a sajtót elárasztó, ellenőrizetlen szóbeszéd, az amerikai, az ukrán, illetve az orosz hadsereg védelmében és szolgálatában írásbeli kötelezettségvállalás mellett dolgozó fronttudósító, no meg a kormányok, a hadseregek által bedobott, a tömegek átverését célzó hamisítás, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás reménytelen vállalkozás. Ebben az ügyben

Tovább

1009. BEKIÁLTÁS: Ujhelyi Esélye kiütheti az MSZP-t

A csak a kampánytechnikák bűvöletében élő politikusok végül alul maradnak a hatalomért folyó küzdelemben.

ujhelyiistvanatvstart2022-04-25.jpg

Az MSZP immár „elhervadt szegfű” – értékelte a választmány április 23-i ülése számára Ujhelyi István, a párt európai parlamenti képviselője. Mindjárt javaslatot is tett az új névre:

Tovább

1008. BEKIÁLTÁS: Donáth Anna balról előzne jobbra

Egyelőre a kizsákmányoltak védelmezőjeként tekint az Európai Unió tőkepártoló testületeire.

donathannafeliratosfacebookkeskeny.jpg

Mintha valamit nagyon nem érzékelne Donáth Anna európai parlamenti képviselő, a Momentum párt elnöke. Ugyanis április 21-én ezt a mondatot tette közzé Facebook-oldalán:

Tovább

1007.BEKIÁLTÁS: Választás után, fasizálódás közben

Lássuk, hogy Orbán Viktor képes-e a többséget szolgáló kormányzásra az eddig uralkodó felfogása ellenében!

orbanvalasztasigyozelem2022-04-03.jpg

Megtörtént, aminek meg kellett történnie. 2022. április 3-án, vasárnap eldőlt, hogy

Tovább

1006.BEKIÁLTÁS:Magyarország lesz a bűnbak, nem Orbán

A lengyel és az ukrán vezetőknek jól jöhet az ellenségkép, de ez a magyar ellenzéknek is tehertétele lehet.

luganszkihazszetlovekerimovaelmira2.jpg

Igyekeztem távol tartani magam a választási kampánynak nevezett hazugság-tengertől. Az (EU-/NATO-tagok)–amerikai–(ukrán)–orosz–(kínai) háborúskodásról ugyanilyen okból nem írok már vagy húsz napja a Bekiáltásba. Ami az április 3-án esedékes magyarországi országgyűlési választásokat illeti, számomra nem igazi lehetőség, hogy

Tovább

1004.BEKIÁLTÁS: Háborúban, március 15-én

Sok szavazó háttérbe szoríthatja sérelmeit a háborútól való távolságtartás ígéretéért.

kokardak2022.jpg

Talán soha ennyire nem mutatkozott meg, mint 2022. március 15-én, hogy két Magyarország létezik egymás mellett. Az egyiket vezérlők azt mondják, hogy előre, a másikat terelgetők azt, hogy felfelé. Nem sokat kellene bölcselkedni ahhoz, hogy kimutassa valaki:

Tovább

1003.BEKIÁLTÁS: Üzenet a háborús uszítóknak

Már 2015-ben egyértelmű volt, hogy Moszkva nem fogja annyiban hagyni a NATO ukrajnai térfoglalását.

kijevrepuloteripth-tabla2015keskeny.jpg

Napra pontosan, hét éve helyeztem el a Bekiáltás blogon az alábbi, akkor is az „Üzenet a háborús uszítóknak” címmel megjelent cikket. Azért került a szemem elé most, mert egy olvasóm éppen megosztotta. A 2015. március 13-án keltezett jegyzet egy szarkasztikus röpirat ismertetésével indult. (Kópiája a záróképen – KDL.) Arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkor Kelet-Ukrajnában már csaknem egy éve folyó háborúban nem azok vitézkedtek, akik egy–másfél évvel azelőtt, Kijev főterén, a Majdanon megszállottan szították a háborús lázat. A Putyin-ellenes címkép szintén az akkori cikket illusztrálta, egyszersmind Ukrajna megosztottságát jelképezve. A kijevi repülőtérre vezető autópálya mentén fotózták. Magyarázata e cikk után. A 2015 márciusában napvilágot látott írásom kiindulópontja ma is érvényes, ami persze nem felmentés az alól, ami most történik, de legalábbis el kell gondolkozni rajta a végső értékeléskor. Tehát, akkor azért ültem a klaviatúra elé, mert

Tovább
süti beállítások módosítása