Az 1956-os magyarországi munkástanácsok példáját sem ok nélkül övezi hallgatás.

Türelmetlenül intettem le a minap, egy vitakörben egykori tanítványomat, aki már maga is gimnazistákat oktat, miután bezzegezni kezdett

a nyugati parlamentáris demokráciák törvényhozási gyakorlatáról.

Kimondva, kimondatlanul az a keserű tapasztalat is mozgathatta őt, ami az elmúlt időszak hazai tanár- és diákmegmozdulásai után halmozódott fel benne. Megannyi akcióval sem sikerült rávenniük a magyarországi kormányt, hogy hagyjon fel a közoktatás több évtizedes, az utóbbi tizenévben gyorsuló ütemben zajló, általános lezüllesztésével. Mint magyarázta:

„a polgári állam ideájától való további távolodás, a civil világ beszántása, ellehetetlenítése, az egyetemi, önkormányzati autonómiák teljes felszámolása, a tudományos élet felásása a kultúrharc lövészárkaivá, egyszóval az, amit tíz éve a Fidesz csinál, az is nemzetvesztés, és ennek az Európai Unió, ha csak a szlogenek és a homlokráncolás szintjén is, de mégis ellen tart”.

Miközben magam szintén többször szóvá tettem itt, a Bekiáltásban is a vészesen szegregált magyarországi oktatás drámai következményeinek veszélyeit – vagyis értettem és átéreztem fiatal vitapartnerem kifakadását – a nyugati parlamentarizmus iránti lelkesedésén kiakadtam. Utólag azzal kértem elnézést tőle, hogy valóban türelmetlenné válok, mikor magasztalni hallom az áldemokráciát. Az jut ugyanis eszembe, mennyi erőfeszítésembe került, amíg megszabadultam azoktól az illúzióktól, amelyeket a rendszerváltozás körül tápláltak belém.

Többek között azért beszélek díszletekről, a demokrácia paravánjairól – írtam neki, mert még a legfontosabb kérdésben, az élet és a halál ügyében sem kérik ki a választók véleményét a hatalmat gyakorlók. Csupán az utóbbi harminc évben, nem egyszer mondva csinált okokból, megannyi gyilkos háborút indítottak a tőkeérdekek miatt. Gondolj bele az ukrajnai helyzetbe! – folytattam a győzködést.

„Az imperialista terjeszkedés érdekében államcsíny Kijevben, nyolc éven át zajló pusztítás Kelet-Ukrajnában, pogromok, köztük a legnagyobb Odesszában, a színlelt minszki megállapodások, az állami szintre emelt terrorizmus az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásával, ami olyan precedens, amelynek következményei beláthatatlanok, a fegyverszállítások, a térségnek Oroszország közreműködésével hadszíntérré, fegyver lerakattá tétele anélkül, hogy egyetlen népszavazás vagy valami hasonló lenne az ügyben. Eközben sodornak bennünket a világháborúba…”

Mindezzel szinte egy időben, egy terjedelmes tanulmányhoz források után kutatva, került elém Leninnek az „Állam és forradalom” című, 1917 augusztus–szeptemberében írt elemzése, amiben többek között azt fejtegeti Marx alapján:

»Néhány esztendőnként egyszer eldönteni, hogy a parlamentben az uralkodó osztálynak melyik tagja fogja a népet elnyomni és eltiporni – a burzsoá parlamentarizmus valódi lényege, nemcsak parlamentáris alkotmányos monarchiában, hanem a legdemokratikusabb köztársaságokban is. (…) Nézzük csak meg bármely parlamenti országot, Amerikától Svájcig, Franciaországtól Angliáig, Norvégiáig stb.: az igazi „állami” munkát a színfalak mögött végzik, és a különböző minisztériumok, irodák és vezérkarok intézik. A parlamentben csak fecsegnek azzal a határozott céllal, hogy az „egyszerű népet” becsapják«.

Ha valamire, akkor erre végképp illik a „Nincs új a Nap alatt!” szólás. Nem vitás, hogy a magyar parlament törvényhozási gyakorlata a szemérmetlenség határát súrolja. De például Franciaországban, március 16-án a sürgősséggel összehívott minisztertanács megszavazta az alkotmány 49.3-as pontjának alkalmazását. Ezzel elkerülhetik a nyugdíjreform tervezetével kapcsolatos parlamenti szavazást, és helyette a köztársasági elnök fogadhatja el a korhatár-emelést. Izraelben is a reform szóval fedezik el, hogy a kormány szűkítené a legfelsőbb bíróság mozgásterét, és beleszólást adna a kormánynak a bírói kinevezésekbe. Mindez abban az Izraelben, ahol a kormányfő a számára védettséget jelentő, ismételt parlamenti mandátumhoz jutással kerülte el a korrupciós ügyei miatti felelősségre vonást.

De hasonló machinációkkal játsszák ki a bírósági eljárásokat az amerikai, a dél-amerikai elnökök, alelnökök, akiknek aztán családtagjaik mentesítésére is befolyásuk van. Gondoljunk csak Joe Biden és fia ukrajnai ügyleteire! Az agyonmagasztalt parlamentarizmus körülményei között egyelőre Ursula von der Leyent is védi a mentelmi jog, noha egy 2021-ben adott interjúban maga árulta el, hogy gyakran váltott üzeneteket a Pfizer-vezérigazgatóval. Az Európai Bizottság elnökeként 1,8 milliárd vakcina lekötéséről tárgyalt a gyógyszeripari céggel, miközben az üzletben családtagja is érintett volt. Az európai ombudsman már 2022 januárjában megállapította, hogy

az Európai Bizottságnak nyilvánosságra kellene hoznia az üzenetváltásokat, de erre azóta sem került sor.

A Leyen-ügyet a New York Times az információszabadságra hivatkozó perrel gyorsítaná fel. Ám bennem megszólal a kis ördög: ismerve a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságának gyorsaságát, az uniós vezető még éveken keresztül sakkban tartható ezen keresztül. Nyilván vannak is olyan erők, amelyek ezt kihasználva befolyásolják a brüsszeli ügymenetet. Ezeknél is átláthatatlanabb, ellentétes érdekű, külső hatalmak beavatkozásaival kuszává tett szavazások és ellenszavazások üresítik ki a parlamentarizmust a posztszovjet térségben, Kazahsztánban, Moldáviában, Örményországban, Grúziában. Számunkra csak az időről időre utcára vonuló, rendőrséggel szétveretett tömegek jelzik, hogy valami hiba van a gépezetben.

Amikor e jelenségekre utalva a Lenintől vett idézettel érveltem fentebb, talán egyes olvasók ellenvethetik: a Szovjetunió gyakorlata sem igazán különbözött ettől. Sőt! Csakhogy a tapasztalat nem megy veszendőbe. Például Marx az 1871-es Párizsi Községtanács, azaz a kommün gyakorlatán, két nappal a bukás után, már meg is kezdte annak bemutatását, miként működött, s működhetne a tényleges népképviselet. S bár a porosz, illetve a francia sereg, amely eredetileg a német és a francia tőke küzdelmét testesítette meg a háborúban, átmenetileg felfüggesztette az egymás elleni harcot, hogy az alulról jövő veszedelemmel, a néptömegekkel, közösen nézzen szembe, a történelem első, a mindössze 72 napot megért proletárdiktatúrájának tanulságai később hasznosulva újabb tudás kiindulópontjává lettek.

Lenin például az „Állam és forradalom” III. fejezetében – Marx elemzése alapján – 1917 nyarán részletesen feldolgozta, mi hasznosítható ezekből egy lehetséges oroszországi proletárforradalmat követő időszakban. Később pedig erős indulattal ágált az ellen, hogy a szovjeteket, vagyis a dolgozók, a katonák tanácsait bürokratikus szervezetekké alakítsák.

Kétségtelen, hogy Lenint a rajta rövid időn belül elhatalmasodott betegség akadályozta abban, hogy a szocialista forradalom közösségi értékeinek őrizője, továbbvivője legyen. Ezen túlmenően Szovjet-Oroszországot és a hozzá csatlakozókat már a kezdet kezdetén Németország, Nagy-Britannia, Japán, az USA és más tőkésállamok fegyveres ereje támadta meg, hogy befolyásuk alá vegyék a hatalmas terület egy-egy darabját. Hamarosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati hatalmak újabb háborús készülődésének fő célpontja a Szovjetunió lesz. Ez igazolódott aztán a hitleri Németország és szövetségeseinek a Szovjetunió elleni támadásával, ami minden képzeletet felülmúló pusztítással járt, s amit betetőzött a nácikkal kollaborálók 1952-ig tartó utóvédharca, szabotázsakcióinak tömege.

Mindez a lenini elvekkel szemben megalapozta, előmozdította a szovjet társadalmat eluraló sztálinizmust, a központosítást, sőt a diktatórikus módszerek alkalmazását. Az ennek során megerősödött pártbürokrácia, a nómenklatúra olyan hatalomra, kiváltságokra tett szert, hogy könnyen megőrizhette a társadalom fölötti uralmát a későbbi hruscsovi és brezsnyevi érában is.

Ez az lassan osztályként viselkedő réteg a gorbacsovi világban kettőzött erőre kapva, birtokba véve a társadalom egésze által létrehozott javakat, megteremtője lett a posztszovjet kapitalizmusnak minden korábbi szovjetköztársaságban.

Ám a szocializmus kudarcos európai kísérletei után – a francia kommüntől, az 1918–1919-es tanácsköztársaságokon, az 1956-os, ma hallgatással övezett, az állami tulajdon feletti munkásellenőrzést megvalósított, szocialista elvek jegyében szerveződött magyarországi  munkástanácsokon át a Szovjetunió ellentmondásokkal terhelt gyakorlatáig – tapasztalatok tömege halmozódott fel. Ezek majdan beépülhetnek egy leendő közösségi társadalom gyakorlatába. S ahogy elnézem, ma is vannak törekvések a világban ezek hasznosítására.

A posztszovjet térségben viszont, a soknemzetiségű szovjet nómenklatúra árulását egyelőre fizetik azok a tömegek, amelyek a Szovjetunió keretei között, a hatalmas ország számos részében képesek voltak együttműködni nemzetiségüktől függetlenül, sőt rokoni kapcsolatokra lépni egymással. Most azonban a nemzeti burzsoáziájuknak, oligarcháiknak, nem egyszer a Nyugat által a geopolitikai érdekek miatt támogatott, a végeredményben tőkésérdekeket képviselő diktátoraiknak alárendelve – a kapitalizmus törvényszerűségeiből következően – uszítják őket egymás ellen. Közülük sokakat feláldoznak a valójában messze a térségen túli érdekek jegyében zajló orosz–ukrán háborúban, a megannyi kaukázusi és közép-ázsiai összecsapásokban.

Minderről az álparlamentekben zajló színjátékokkal terelik el a figyelmet, rég elfeledkezve arról, hogy Marx már 1871-ben megírta: »véget ért – legalábbis Európa „régi” kapitalista rendszerű országaiban – a polgári berendezkedés virágzó, „liberális” korszaka. A burzsoázia minden vonatkozásban reakciós jellege – ezekben az országokban – egyértelművé vált.« Persze, ettől még lehet álmodozni a polgárinak mondott parlamenti demokrácia nagyszerűségéről, csak éppen oda jutunk vele, ahol most vagyunk...#

CÍMKÉP: Az ellenzék tiltakozása ellenére Élisabeth Borne, a francia kormányfő bejelenti, hogy a nyugdíjkorhatár emelését parlamenti szavazás nélkül hajtják végre – Az agyonmagasztalt parlamentarizmus körülményei között egyelőre Ursula von der Leyent is védi a mentelmi jog, noha egy 2021-ben adott interjúban maga árulta el, hogy gyakran váltott üzeneteket a Pfizer-vezérigazgatóval (Fotó: Reuters)