A mai háborúkat, az ukrajnait is, az új tőkés erőközpontok kialakítására törekvés idézi elő, nem egyének szeszélye.

„A tekintélyelvű rendszerek Magyarországtól Ukrajnán át Oroszországig a nyugati, főleg az amerikai nagytőke támogatásával jöttek létre. Kelet-Európában a demokrácia intézményei csak formálisak, hiszen minél keletebbre haladunk, történelmileg annál kevésbé volt jelen a kereteket tartalommal megtölteni képes polgárság. Ezeket a különböző mértékben autoriter rendszereket kivétel nélkül a nemzetközi nagytőke tartja fenn.” – Ilyen, és ezekhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a március 11-i Balmix konferencián, amit a béke jegyében tartottak. Az ukrajna területén folyó háborúhoz kapcsolódó eszmecsere előadói voltak Morva Judit, Tinnyei István, Melegh Attila, Vajnai Attila, Hegyi Gyula, Artner Annamária, Krausz Tamás, Schiffer András, s e sorok írója, azaz Kabai Domokos Lajos. A teljesség igénye nélkül még néhány, nem szó szerinti, ezért nevek nélküli kiemelés az elhangzottakból:

Nem kétséges, hogy azonosulok az e gondolatokban tükröződő helyzetértékeléssel, hiszen a Bekiáltás számára szintén ezek jegyében körmölöm és verem gépbe a cikkeimet. Miként a blog címlapján is szerepel: „A kapitalizmus egyetemesen nem civilizálható. Ha valamely centrumában javítható is, ennek árát az alávetett régiók lakosságával fizettetik meg. A rendszert magát kell meghaladni!” Ugyanakkor van igazsága annak a Facebook-kommentelőnek, aki Schiffer Andrásnak a békekonferenciát hírül adó bejegyzésére ezzel reagált: »Nem lehetne egyszer „emberek” a békéért? Miért kell még mindig, a 21. században is ezt a nyomorult és rég értelmetlen jobb-bal oldalt hangoztatni...?!«

Nos, ezen és egy korábbi, hasonló rendezvényen szintén felvetették a hozzám képest érdemibb módon politizálók: valamit kezdeni kellene azzal, hogy a „baloldal” kifejezést az alapvetően tőkepárti, tehát valójában jobboldali magyar parlamenti ellenzék sajátította ki. Mi több, ezzel a kifejezéssel járatják le a kormánypártiak az alapkérdésekben velük mindenben azonosuló politikai ellenfeleiket. Merthogy kétség sem fér hozzá: tetteiben mindkét tábor a tőkét szolgálja, a bérből és fizetésből élő dolgozók kárára történő kizsákmányolás fenntartásának apostola.

Mindezzel összefüggésben, a rendezvényt szervezők holdudvarában egyesek azt vetik fel, hogy vissza kell hódítani a kapitalizmuspártiaktól a baloldal kifejezést. Már csak azért is, mert a nyugat-európai politikai térben általában eredeti értelmében használják a fogalmat. Mások szerint viszont a tőke és a kormányzat uralma alatt álló magyarországi médiatérben ez a vállalkozás reménytelen. Ezért azt javasolják, hogy a közösségi érdekeket előtérbe helyező, a profitnövelést szolgáló kizsákmányolás ellen fellépő politikai mozgalmak és pártok vállalják fel nevükben is az antikapitalista jelzőt. Mint állítják:

a választók különféle csoportjainak való üres hízelgés, az esetleges szavazatnövelés érdekében történő, hazudozásra, teljesíthetetlen ígéretekre építő, megalkuvó taktikázás hosszútávon hitelvesztéshez vezet.

Kétségtelen, hogy az „antikapitalizmus” nyílt zászlóra tűzésének is megvan a veszélye. Csak a szóhasználat elég a támadásokhoz. Egyrészt azért, mert a propagandisták azt fogják harsogni: a bolsevikok, sőt a sztálinisták követői ők, s persze e támadás közben elhallgatják az említettek progresszív szerepét. Másrészt azért gúnyolják majd az antikapitalistákat, mert úgymond utópista gondolatra építenék a társadalmi cselekvést. Történetesen azt, hogy az egyénnek az embertársaival együtt, az egyénekből álló népeknek, netán a történelmi folyamatok mostani szakaszában a nemzeteknek, az emberiség egészének részeként kell rálelniük a boldogulás útjára.

Akik így érvelnek, „csupán” azt hagyják figyelmen kívül – már ha egyáltalán tudnak erről –, hogy a Marx és Engels által felrajzolt közösségi társadalmi gondolat nem valamiféle paradicsomi állapotba jutást jelöli meg végcélként, hanem egy soha véget nem érő folyamatra utal. Arra a folyamatra, amelyben újból és újból meg kell kísérelni a minél több emberre kiterjedő szolidaritáselv érvényesítését. Tehát az ellenkezőjét annak, ami a kapitalizmus valósága, amelyben minden eszközzel a tehetősebbeket teszik még tehetősebbé, a kiváltságosan gazdagokat még kiváltságosabbá és gazdagabbá, miközben az ennek anyagi alapjaiért gürcölő millióknak, milliárdoknak csak a koncot vetik oda. Arról van szó, hogy

a társadalmi-gazdasági, s az erre épülő intézményrendszer elősegíti-e az esélyegyenlőség irányába történő elmozdulást, vagy a többség esélytelenségének ágyaz meg, miként ezt a rendszerváltozás utáni Magyarországon, s korántsem csak az Orbán-érában tapasztaljuk, összhangban a hazai és a nemzetközi kis- és nagytőke érdekeivel.

A közösségi ethosznak semmi köze nincs semmilyen álomszerűen harmonikus végállapothoz. Az emberi képességek közötti különbségek és az ember pszichéjébe az evolúció során a túlélésért való küzdelemben rögzült, gyakran a mai külső kényszerek által is generált önzés miatt, ez nem is lehetséges. Még akkor sem, ha a valójában kirekesztésre és (kulturális) rasszizmusra építő, hamisan liberalizmusnak nevezett, újglobalista vallás hívei ennek ellenkezőjét gondolták, s talán még ma is gondolják.

Ők, akik a történelem végét hirdették meg az 1990-es évek elején, mert ekkorra betonozták be magukat a világban az Amerikai Egyesült Államok tőkés körei. Valójában, csupán egy történelmileg rövid pillanatra elérték, hogy a mindenki más által létrehozott értékek átforgatásával, az általuk kialakított, és a glóbusz több mint ezer pontján fenntartott katonai támaszponttal nyomatékosított szabályokkal körülbástyázva, megőrizzék az érdekkörükbe tartozók érdemtelenül magas életszínvonalát.

De közelítsünk máshonnan az utópia kérdéshez! Akik az antikapitalistákkal szemben ezzel állnak elő, vajon miért nem kérdőjelezik meg a békességet, a szeretetet hirdető nagy vallásalapítók téziseit? Miért nem rohannak ki Jézus Krisztus tanításai ellen? Csak nem azt akarják állítani, hogy ő nem minden ember egyenlőségét hirdette? Hogy nem az elesettek pártján állt, miközben persze a legelvetemültebb gonosztevőkben és a legkegyetlenebb hatalmasságokban is képes volt a jó szikrájának meglátására, vagy annak feltételezésére?

Értem én, hogy maga Jézus, miközben a közösségi, vagyis a kommunisztikus világ lehetőségét kínálta fel, nem lehetett antikapitalista. Egyszerűen azért nem, mert az a kapitalizmus, amit Marx elemzett, akkor még nem létezett. Azt is tudom, hogy az eredeti tőkefelhalmozás és a gyáriparra alapozott profittermelés szárba szökkenése óta a nyugati tőkés társadalmak több változáson mentek át. Ezt használják érvként

a kapitalizmusnak nincs alternatívája prófétái, s azt mondják: a kapitalizmus igazán nagyszerű dolgokkal ajándékozta meg az emberiséget.

Hát, nem egészen! Először is emlékeztetni szeretnék arra, hogy Jézus maga is kiűzte a Templomból a kufárokat. Tehát, aki azt állítja róla, hogy pártolta volna a mások verítéke árán gazdagodókat, az magát az Istent káromolja. Ami az érem másik oldalát illeti, a mai kapitalizmus a maga embert és természetet kizsákmányoló formájában, lényegét tekintve ugyanaz, mint Marx korában.

A technikai vívmányok a Föld népességének csak egy töredéke számára könnyítették meg a fizikai létezést, miközben a kiégettségükből, a hajszoltságukból, a magányossá válásukból eredő lelki terhek súlya nyomja sokukat. Viszont a termelés alapanyagait biztosító kezdő pontokon, a lényegében rabszolga- és gyerekmunkára alapozott feldolgozó üzemekben, a kreatív tevékenységet a legkisebb mértékben sem tűrő gyártósorokon gürcölők olykor iszonyú áldozatai árán jön létre az a civilizáció, amelynek úgymond áldásaiban a kisebbség részesül. Mindent egybevetve az a helyzet, hogy

az arányokat tekintve a világ javainak egyre nagyobb hányada egyre szűkebb réteg ellenőrzése alá kerül, az ő kényelmét, vágyainak kielégítését szolgálja, miközben a globális nyomor és az éhezés némi csökkenése elsősorban annak a Kínának köszönhető, amely szemben áll a nyugati civilizáció kizsákmányoló elitjével, jóllehet e társadalom ellentmondásaival feltehetően a jövőben fogunk szembesülni.

Amikor a kapitalizmus nagyszerűségét zengi valaki, esetleg gondolhatna a Föld erőforrásainak felélésére is! A szennyezésen keresztül a bolygó élhetetlenné válásának rémére! Ráadásul, attól tartok, hogy a feketeleves még hátravan. A mesterséges intelligencia korszakával akár abban a helyzetben találhatja magát az ember, amelyben a felette uralmat átvevő erők szabadulhatnak el. Ám erről, majd a következő bejegyzés végén írok pár mondattal többet. Annak az eszmefuttatásnak a lényegesen kibővített, tehát terjedelmes változatában, amit a Balmix által szervezett rendezvényen, mint meghívott adtam elő „A hibrid háborúk a világban” címmel.#