Az igazságtalanság nem szüntethető meg, ha csak gépiesen ismételgetjük a lázadó-jakobinus költő szavait.

Többen elmélkednek manapság arról, hogy ha ma élne Petőfi Sándor, akkor

nyilvánvalóan popsztár lenne és rappelne.

Ám legyen! Csakhogy drága Felebarátaim! Miért korlátozzátok magatokat a formára, amikor a költő nevét szátokra veszitek? Ha már találgattok, miért nem foglalkoztak azzal: mire hívna fel benneteket ma, aki azzal állt elő 1848 decemberében, hogy „Akasszátok föl a királyokat!”?

Attól tartok, hogy amilyen forrófejű volt, arról dalolna mostanság: „Akasszátok fel a tőkéseket, a tán milliárdokat rabszolgábbnál is rabszolgább létre kényszerítő kizsákmányolt tömegeket, köztük millió számra gyerekeket, azokat a burzsoákat, kiknek profitéhsége vizet, s földet élhetetlenné tesz!”

Amúgy magam nem akasztanék föl senkit. Vagyis az akasztás ügyében nagyon nem támogattam volna Petőfit. Más kérdés a trónfosztás... Amiből persze azonnal kiviláglik, hogy nem vagyok alkalmas forradalmárnak. Se bolseviknak, se jakobinusnak. Mint ahogy se német, se másféle nácinak sem. Az ukrán állam talapzatát jelentő banderista-fasisztának sem.

Pedig az utóbbiaknak manapság igen nagy a népszerűségük a magukat demokratának, szabadságharcosnak tekintő, emberi jogokkal kampányoló, nyugati, megélhetési politikusok körében.

Egymással versengve szláváznak Kijevben, mi sem törődve azzal, hogy akiket éltetnek, azok a II. világháborúban pogromokat elkövető elődeiket tartják példaképüknek. Közülük nem kevesek nevéhez fűződnek az elmúlt kilenc évben végrehajtott rémtettek. Ám a Washington által létrehozott és életben tartott, milliónyi könyvet, köztük a világirodalom orosz klasszikusainak műveit elégető bábállamban hősökként ünneplik őket.

Hogy aztán ez a mai Petőfi átlátná-e, mindez nem azért van, mert a tőkés, a rendszert védő politikus, s az általa feltüzelt fegyveres eleve gonosznak született? Nem tudom. Mint amiként azt sem, hogy a mostani költő-Petőfi értené-e: magába a tőke–munka viszonyba van belekódolva az a mechanizmus, ami miatt előáll mindez. Még a banderisták gaztettei is nagyrészt ebből fakadnak. És az ellenük harcolókéi is, ha vannak. Ami persze nem ment fel senkit, főleg nem a rendszer legfőbb haszonélvezőit, de összes támogatóját sem az alól, hogy

embernek kell maradni, s tompítani a kiszolgáltatottak kiszolgáltatottságán, amíg – legalábbis Marx szerint – a struktúrából eredő törvényszerű folyamatok révén a kapitalista szisztéma feléli önmagát.

Édes Felebarátaim! És ti tudjátok ezt? Ahogy elnézem a dolgokat, nem igen. Sokan vannak közöttetek is, akik úgy gondolják, egy-két akasztással – no jó, kormányváltással – a kizökkent idő helyretolható, az igazságtalanság megszüntethető. Mindenesetre gondoljátok végig mindezt, amikor gépiesen ismételgetitek a lázadó-jakobinus Petőfi szavait, aki állítása szerint a hóhérságot is vállalta volna, amikor a trónfosztásra tüzelte az embereket. Csak kérdezem, nem lenne tisztességesebb békén hagyni őt, ha az elszántság fele, negyede sincs bennetek, s persze bennünk mindannyiunkban, a társadalmi cselekvéshez?#

CÍMKÉP: Petőfi a nép között – Attól tartok, hogy amilyen forrófejű volt, arról dalolna mostanság: Akasszátok fel a tőkéseket… (Révész Imre festménye, forrás: DKA-061810)