Média: Ne hagyd abba Pikó Andris!

A kommunikáció ellen beoltott ellenzékiek rendre közszolgálatnak nevezik az őket rágalmazó csatornákat. Ma délután Pikó András, a Klubrádió Beszéljük meg! című adásában végre államiként aposztrofálta őket.

Klubradio0.jpgAgyhalott baromnak nevezett kommentjében Sexual Harassment Panda azt követően, hogy néhány hete az egyik posztomban azt írtam: „Évek óta reménytelenül küzdök azért, hogy ne közszolgálatinak, hanem pártállami médiának nevezzük az MTV-t, a Duna TV-t, a Magyar Rádiót.” Merthogy Panda szerint: „Huha, te aztan hasznosan toltod a mindennapjaidat.”

Noha, természetesen napjaim jó része nem ezzel telik, Pandával ellentétben változatlanul azt állítom: nem babona az, hogy a szavaknak mágikus erejük van. Nem mintha én fedeztem volna fel ezt a bölcsességet! Már Konfuciusz, az ókori kínai filozófus azt mondta a tanítványainak: ha miniszternek nevezné ki a császár, az első dolga az lenne, hogy tisztázná a szavak jelentését.

A nyelvi korrupció technikái megismerhetők

Konfuciusz tehát pontosan tudta azt, amiért Panda engem kigúnyol: a társadalmi zavarok egyik forrása, hogy ugyanazt a kifejezést némileg eltérően értelmezik az emberek szociális helyzetüktől, műveltségüktől, pillanatnyi hangulatuktól stb. függően. Ez a naponta megélt, de az átlag ember által önmaga számára ritkán tudatosított tapasztalat gyakran indítja a hatalom birtokosait arra, hogy e törvényszerűséggel visszaélve, a szavaknak sajátos jelentést kölcsönözve, azokat eredeti jelentésüktől eltérítve manipulálják a tömegeket.

A jelenséget immár a demokrácia viszonyai között is érzékelve, a nyelvi korrupció tucatnyi technikáját foglaltam össze a Press & pr című könyvem 456. oldalától. A blogtérben közzétett, említett cikkemben is több példát említek ezzel kapcsolatban. Új fejlemény viszont, hogy a médiától igencsak távol álló ismerőseim hétvégi csetelései között idevágó megjegyzésekre leltem. A civilek nyilvános eszmecseréjéből hadd emeljem ide a legmarkánsabb mondatot V.T-től: „Naponta tapasztalom, hogy a baloldalinak, illetve ellenzékinek mondott média munkatársai, és a véleményformáló értelmiség is rendre átveszi a Fidesz propagandagépezete által kitalált kifejezéseket, az általuk állandóan ismételt hívószavakat. Így viszont, ha önkéntelenül is, de közreműködnek a társadalmi tudatnak a pártszimpátia növelése érdekében folytatott torzításában.”

Rosszabb a helyzet, mint a Kádár-rendszerben

Nos, éppen erről volt szó akkor, amikor cikkekben és nyilvános felszólalásokban, előadásokban amellett kardoskodtam, hogy méltatlanná vált a közszolgálati megnevezésre a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió, sőt a Magyar Távirati Iroda. Ezek ugyanis az állam intézményeit elfoglaló párt, a Fidesz propagandaeszközévé váltak. Közöttük az MTI tendenciózus híreit megyei lapok, helyi rádiók, televíziók sokasága teríti. Minthogy a kereskedelmi tévék agyszikkasztó műsorait sugárzó csatornák mindenekelőtt tőkebefektetési célokat szolgálnak, ezek sem jelentenek alternatívát abban a médiatérben, amit a pluralizmus fogalmával szoktunk jellemezni. Ebből következően, ha eltekintünk (valójában persze nem tekinthetnénk el) az internet kínálta választási lehetőségektől, ma bizonyos értelemben rosszabb a helyzet, mint a 70-es évek második felétől, a Kádár-rendszer médiumaiban. Például a megszilárdult, majd lassan széteső Kádár-rendszerben nem volt comme il faut az ellenfelek sárba döngölése. Akkor inkább csak hallgatás övezte azok tevékenységét, akik szemben álltak a hatalommal. Ráadásul idővel a médianyilvánossághoz jutó, a hivatalostól eltérő álláspontot képviselők köre folyamatosan szélesedett.

Most viszont az említett csatornák műsorainak nagy többségét – mindenekelőtt természetesen a hír-, a közéleti magazin- és a beszélgető műsorokat – az ellenzék mocskolása, illetve a kormányzók és azok értékrendjének kritikátlan magasztalása jegyében szerkesztik. A társadalom sokszínűsége, a kormányzó erőkétől eltérő felfogást valló csoportok, rétegek törekvései nem jelennek meg a közpénzből finanszírozott médiumokban. Nincsenek bennünk ellentétes véleményeket felszínre hozó, nyilvánosan ütköztető, s ezek nyomán esetleg kompromisszumokat kereső viták. Ellenkezőleg, gátlástalanul használják fel mindenki adóforintjait az olyan adások gyártására, amelyek célja a társadalom igen jelentős részének kirekesztése, megbélyegzése, sőt a nemzet ellenségeként való bemutatása. Eközben a szélesebb rétegekhez eljutó, a társadalmi kérdéseket az átlagember számára is érthető módon leíró, vitató, a hazai magaskultúra mai sokrétű teljesítményeit bemutató médiafelület  - az internet bugyrai kivételével - benyomásom szerint a piaci folyamatok miatt is, erőteljesen összezsugorodott. Ez éppen ellentétes a nyolcvanas évek végéig egyre puhuló diktatúrában általam is megélt és megtapasztalt folyamatokkal.

Heller Ágnes már tudja, amit az ellenzék még nem ért

Mindezek miatt mondom újra és újra, hogy be kell fejezni a szavakkal való játszadozást! Neveztessék minden jelenség és intézmény annak, ami! Történetesen a médiának azt a részét, amit az állami költségvetésből finanszíroznak, s amely kizárólag az állami szervezeteket maga alá gyűrt párt értékrendjét közvetíti, s e párt és vezetőinek érdekeit állami, sőt nemzeti érdekként mutatja fel, tessék végre pártállami, de legalább állami médiának hívni! Úgy, ahogyan ezt Heller Ágnes filozófus tette a 2013. október 26-án nyilvánosságra került levelében, amelyben Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár őt kioktató soraira válaszolt:

Kedves Kumin Ferenc, hallgassa meg az állami rádió, nézze meg az állami televízió csatornáit. Úgy hiszi, hogy kiegyensúlyozott a tájékoztatás? Hogy minden vélemény helyet kap az adásokban? Hogy különböznek egymástól a hírműsorok? Hogy nincs indoktrináció?  Hogy nem folyik minden csatornából ugyanaz a politikai leves?  Azt hiszi, hogy egy érdeklődő honpolgár ezekből az adásokból objektíve tájékozódni tud? Még a szavak és mondatok is ugyanúgy ismétlődnek, mintha papagájok beszélnének!  Kérem, felejtse el, hogy mi az, amit szívesen hall, s gondoljon néha arra is, hogy másoknak esetleg más a véleménye, s szívesen hallanának valami mást is.”

Ezt követően Heller Ágnes nyilvánosan többször állami médiumoknak nevezte a trehány, a kommunikáció ábécéje ellen beoltott ellenzékiek által viszont rendre közszolgálatiként aposztrofált csatornákat. De végre akadt követője! Ma délután Pikó András, a Klubrádió Megbeszéljük című adásában államiként szólt az érintett adókról. Kétségtelen, hogy olykor elbizonytalanodott. Néha egyszerre mondta államinak, meg közszolgálatinak őket, néha csak államinak, aztán meg csak közszolgálatinak. Innen is üzenem tehát:

Pikó Andris! Még ha sokak szemében pitiáner ügy is ez, sőt nevetséges pótcselekvésnek mondják, ne dőlj be nekik! A világ értelmezéséhez a szavakon keresztül jutunk el. Nem mindegy tehát, hogy miként nevezzük meg a jelenségeket, függetlenül attól, hogy a kétharmad médiatörvénye - akárcsak az alaptörvénye - manipulációs szándékokban fogant szóhasználatot erőltet ránk. Ezért azt kérem tőled, hogy ne hagyd abba. Legalább te ne hagyd abba, mert hátha lesznek követőid!

#