Parlament: Gyávák, mamelukok és idióták

Történelmi voksolás volt, de soha senki nem mondhatja majd, hogy Orbán Viktor megszavazta a paksi erőmű bővítését.

Parlament2010alakulo_ules.jpgElfogadta az Országgyűlés a Paksi Atomerőmű bővítéséről kötött orosz–magyar szerződést kihirdető törvényt. Ez alapján két új, legalább ezer megawattos blokk épülhet, ma még ismeretlen áron. A javaslatot – így az új atomerőmű építését – a 386 tagú parlament 256 képviselője támogatta, 29-en szavaztak ellene, és ketten tartózkodtak.

Nem tudom megítélni, hogy helyes-e a döntés, vagy helytelen. Viszont következményeit tekintve bizonyosan történelminek tekinthető a voksolás. Az Országgyűlés szentesítette, hogy Magyarország az eddigieknél szorosabbra fűzi a kapcsolatait Oroszországgal. Ehhez képest enyhén szólva különös, hogy Semjén Zsolt és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár nem talált módot arra, hogy részt vegyen a szavazásban. Igaz, a fideszes és kereszténydemokrata mamelukokban – modern nevükön: droidokban – most sem kellett csalódniuk a kormánypárti vezetőknek.

Ők, mint ahogyan mindig, gépiesen azt a gombot nyomták meg, amire utasítást kaptak. Velük együtt – egy képviselő kivételével – szintén igennel szavazott a Jobbik-frakció. Ez viszont újabb tápot adhat annak a nyilvánvalóan rosszindulatú híresztelésnek, amely szerint a Jobbikot Oroszországból (is) támogatják. A jobbikos kivétel, a nemmel szavazó Gaudi-Nagy Tamás, aki nem kapott helyett a Jobbik országos listáján.

Többek között nemmel szavazott a Fideszből kilépett Ángyán József, illetve és az a néhány LMP-s és MSZP-s képviselő, aki jelen volt a teremben. Az LMP-sek egy részét – Schiffer Andrást, Szél Bernadettet, Ertsey Katalint és Lengyel Szilviát – egyszerűen kizárták az ülésnapon való részvételből azt követően, hogy szirénával, feliratokkal tiltakoztak a szavazás ellen. Nevezetteket Kövér László házelnök egy tévényilatkozatban keresetlen egyszerűséggel idiótának nevezte.

Az MSZP-sektől – a pártjuk erőteljes erőműellenes kampánya miatt – azt várta az ember, hogy álláspontjuk mellett határozott nemmel állnak ki. Magyarázatnak ugyanis szegényes, hogy beleuntak a szünettel is megszakított hercehurcába. Én inkább azt gyanítom, hogy kezdenek szembesülni azzal a dilemmával, amit jómagam néhány hete vetettem fel: ha ne adj’ isten megnyernék a parlamenti választást, hogyan fognak majd tárgyalni a végül is megkerülhetetlen oroszokkal, ha most oly vehemensen riogatnak velük. Mindenesetre róluk – s a választási szövetségben résztvevő Demokratikus Koalíció tagjairól is elmondható: gyáva dolog volt, hogy nem vettek részt a szavazásban.

Gyávaságban - vagy kétkulacsosságban? - csupán a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel nemrégiben paktumot kötött Orbán Viktor kormányfő múlta őket felül. A magyar miniszterelnök, aki a Fidesz-szavazók többsége által is ellenzett szerződést nyélbe ütötte – Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel együtt – más elfoglaltságot talált magának. Történetesen a szegedi lézerközpont alapkőletételénél segédkezett, s gyönyörű szavakkal győzködött mindenkit arról, milyen jótéteményeket köszönhetnek a magyarok az Európai Uniónak. Mindenesetre soha senki nem mondhatja majd, hogy Orbán Viktor megszavazta a paksi erőmű bővítését…

#