A halál ma elragadta őt. Azonban az életművet – amelynek része ez a másnak talán jelentéktelen néhány mondat, meg a rajz is – itt hagyta nekünk, itt hagyta nekem.

Amikor meghallottam a címben idézett mondatot Jancsó Miklóstól, madarat lehetett volna fogatni velem. Hiszen, magam is azt állítottam a televíziós iskolám dramaturgia óráin, hogy a filmkészítéshez mindenekelőtt papír és ceruza kell. De inkább kevesebb, mint több sikerrel ismételgettem ezt.

Azt követően ugyanis, hogy elterjedtek az elektronikus kamerák és a montírozó berendezések, a legtöbb magyarországi szerkesztőségben a híradós stábok mellőzni kezdték az előzetes felkészülést. Az lett a jelszó:

„Felveszünk mindent, aztán majd a vágóasztalon összerakjuk a tudósítást!”

Lassanként belefáradtam az árral szemben való úszásba. Hovatovább már én kezdtem restellni, hogy annyit papolok a tervezés és a helyszíni rögtönzés összefüggéseiről a többségükben helyi, vagy országos televíziós társaságoknál dolgozó szerkesztőknek, videó-operatőröknek, videó-vágóknak. És épp az idő tájt, magától Jancsó Miklóstól, a világ egyik legjelentősebb filmrendezőjétől kaptam egyfajta megerősítést.

2006. szeptember 6-án, az Uránia Filmszínházban, Duló Károly: A néző filmje című szakkönyvének sajtóbemutatóján mondta Jancsó a címben idézett mondatot. Papírlap híján a könyvet adtam oda neki, s arra kértem: írja le, hogy diákjaim lássák: nem csak az én rögeszmém, hogy az képes jól improvizálni, aki alaposan felkészül a forgatásra. Mosolyogva fogadta a kérést, még rajzolt is a kötet belső címlapjára:

„A filmet nem rendezik, a filmet írják. A rendező nem az, akit tanítanak, hanem akit néznek. Az a filmrendező, aki mindig meg tudja csinálni a következő filmjét! Jancsó Miklós.”

A lap alján úszó gőzhajó füstjét kanyarította a neve fölé. Most, hogy haláláról értesültem, nézem ezt belső egyensúlyról tanúskodó kézírást, meg a rajzot. A lapon együtt a teljes világ: a víz, a levegőég és a föld a felfelé törő növénnyel, ami ha akarom fa, ha akarom, rózsaszál, és persze maga az ember, aki gondolatot teremt, s aki e gondolatot leírván halhatatlanná válik.

Igen, tudom, a nagy filmek… De ezt a pár sort a kedvemért írta le, ezt a skiccet az én könyvembe vázolta, bár sem előtte, sem utána nem találkoztam vele. A halál ma elragadta őt. Azonban az életművet – amelynek része ez a másnak talán jelentéktelen lap is – itt hagyta nekünk, itt hagyta nekem. Szeretném, ha látná, ahogy felintek neki innen a földről, oda a levegőégbe, vagy talán azon is túl.

#