Mintha csak az érdekelné a politikai ellenfeleket, hogy az agymosás körül legyen minden rendben.

Miért, miért nem, de nálam most lépte át a tűrésküszöböt a közvélemény-kutatási adatokkal való kavarás. Július 20-án, hétfőn azt olvastam a Népszabadságban, illetve hallottam a Klubrádióban, hogy a Publicus Intézet által a Vasárnapi Hírek megbízásából készült kutatás szerint: „Az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága változatlanul 21 százalék”. Az ellenzéki újság külön felhívta a figyelmet arra, hogy ez a felmérés az első, amely a szerb-magyar határra tervezett kerítés építésének bejelentése után készült. A következtetés: „Nem hozott előnyt a Fidesznek a kerítés” – amint ezt a Népszabadság a hírösszefoglaló címében is kiemelte.

Ám legyen! De akkor a múlt hét csütörtökjének estéjén megtévesztettem az Echo TV nézőit. Ráadásul a bűnöm kétszeres, hiszen amikor ezeket a sorokat begépelem a számítógépbe, a csatorna ismétlésben sugározza a Visszhang című műsor inkriminált adását. Ebben a Magyar Hírlap egy héttel ezelőtti, tehát július 13-ai cikkének közvélemény-kutatási adataira támaszkodva a Népszabadságéval épp ellentétes véleményt fogalmaztam meg, amikor azt mondtam, hogy a külföldről érkező menekültek elleni hangulatkeltés meghozta a sikert a Fidesz számára. A teljes népesség körében a Századvég, a Nézőpont és a Medián egyaránt 27 és 30 százalék között mérte a kormányzó párt népszerűségét.

Felértékelődni látszik egyes közép-kelet-európai országok, köztük Magyarország jelentősége.

Beteljesülni látszik az amerikai átok. Mintha Ukrajnában is megismétlődne mindaz, amit Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, Jemenben az amerikai beavatkozás következményeként tapasztalhattunk. A szabadság, a demokrácia, az emberi jogok megvédésének lózungjaival, valójában az USA geopolitikai, illetve gazdasági-pénzügyi céljai érdekében, azonos forgatókönyv alapján, megrendítették a helyi hatalmat. Ennek jegyében felfegyverezték a tálibokat, a radikális iszlám harcosait, s a hasonló banditákat, akik aztán önállósultak, s ma tízezer számra esnek áldozatul nekik az ott élők, nem mellesleg több milliós menekült hullámot indítva el Ázsia és Európa felé.

Az újabb szemfényvesztő plakátkampány elfedi, hogy a népboldogítás az elesettek millióinak rovására zajlik.

A külföldről érkező menekültek elleni hangulatkeltés meghozta a sikert a Fidesz számára. A teljes népesség körében a Századvég, a Nézőpont és Medián egyaránt 27 és 30 százalék között mérte a kormányzó párt népszerűségét. Ez jelentős előrelépés a négy hónappal ezelőtti 21 százalékos mélyponthoz képest. Jóllehet egy negyedik közvélemény-kutató cég, az Ipsos szerint a kormányzó párt támogatottsága nem változott, de ezt azért nem tartom valószínűnek, mert ebből az is következne, hogy a magyar lakosságra nem hatnak a politikai kommunikációs praktikák.

Ezzel szemben tágabb környezetemben is azt tapasztalom, hogy bekövetkezett az, amit másokhoz hasonlóan, előre körvonalaztam televíziós vitaműsorokban, vagy itt a Bekiáltás blogon. Az Orbán-kormány az emigránskérdést ellenségkép-festésre használta és használja fel, hogy elterelje a figyelmet a társadalom nagy részét közvetlenül érintő nehézségekről. Arról, hogy nincs érdemi válasza a négymillió embert sújtó szegénység kezelésére, az országból való tömeges méretű elvándorlás megállítására, a gazdaság és a társadalom válságjelenségeinek kezelésére. A zsigeri indulatok felszításával – ahogyan ez már évezredek óta szokás a politikai közegben – veszélyérzetet kelt az emberekben, akik aztán önként húzódnak a kezdeményező párt védőszárnyai alá.

Lányi javaslatával szemben tiltakozni kell minden ellen, ami még inkább fölénk emelheti a fölöttünk már így is basáskodó hatalmat.

„Nem kell állást foglalnunk sem a kormány mellett, sem ellene” – szögezi le Lányi András filozófus, egyetemi oktató, politikaelemző-közíró és tanácsadó a Magyar Nemzet július 11-ei számában. Annak ellenére beszél le az állásfoglalásról, hogy arról ír: a FIDESZ–KDNP-kormány politikáját néhány súlyos tévedés határozza meg.

Érteni vélem én a jeles szerzőt – aki, ahogyan én látom, eddig jobbára tartózkodott a jelenlegi kormányzó erők bírálatától –, amiért el akarja mismásolni a felelősség kérdését. De már megbocsásson: ki az ördögöt, ha nem a kormányt és a kormányfőt kell felelősségre vonni, ha helyes az a diagnózis, amit cikkében ő maga is felvázol az ország állapotáról. Ebből a látleletből ugyanis az következik, hogy Magyarország ma sikerpropagandát erőltető kormánya jövőt felélő politikát folytatott az elmúlt öt évben.

Az nagyon nincs rendben, ha névtelen és arctalan figurák sarat, sőt trágyát hordanak be valamely blogtérbe.

A szólás szabadsága megilleti-e a kommentelőt?– címmel írt jegyzetet Zöldi László a minap, a Médianapló blogon a strasbourgi nemzetközi bíróság ítéletéhez kapcsolódva. Előtte egy korábbi cikkében – mások mellett – azzal foglalkozott: Korlátozható-e a kommentelés? Ugyanis a törvényszék határozata szerint valakinek helyt kell állnia a digitális sajtóban megjelenő szélsőséges (sértő) álláspontokért. Vagy a kommentelőnek, vagy – ha álnév mögé bújik – a véleményét közlő szerkesztőségnek, esetleg a tárhely-szolgáltatónak, aki a felületen helyet kölcsönöz a portálnak.

Az elsőként említett cikkhez hozzászólók közül megragadott bizonyos „Prolle” kommentje. Mint írta: faluban nőtt fel, deportált dzsentricsaládban. Apja egykori ludovikás tiszt, úriember volt, soha, de soha illetlen szót, káromkodást nem hallott tőle. Nagyjából a rendszerváltozásig elviselhetőnek érezte a társadalmi környezetet. Ám ezt követően annyira kiakadt az MDF-től az MSZMP/MSZP-n, az SZDSZ-en át a Fideszig mindattól, amit a politikusok műveltek – szabad rablás, a demokrácia égisze alatt az önkényuralom elemeinek becsempészése stb. –, hogy úgy érezte: „nyelvi eszközeim nem elégségesek annak kifejezésére, hogy mennyire gyűlölöm azt a VILÁGrendszert, amiben élek. (…) Rájöttem, hogy a trágárság alkalmas arra, hogy kissé levezesse a feszültséget. És akkor vettem egy noteszt és abba elkezdtem trágár szövegeket írni, javítgattam, tökéletesítettem.

A konzervatív értékek erősítése, az orosz–lengyel kapcsolatok javítása, esetleg a monarchia visszaállítása jegyében találkozhat a jövőben Ferenc pápa és Kirill moszkvai patriarcha.

Idehaza alig kapott figyelmet, hogy a hét fejlett ország vezetőjének legutóbbi eszmecseréje utáni napon Ferenc pápa feltűnően szívélyesen fogadta Vlagyimir Putyin orosz államfőt. Azt a Putyint, akit a hetek kizártak a tanácskozásukról, s aki június 10-én Rómába érkezve először a Vatikán állam fejénél – ily módon kollégájánál – vizitelt. Ezt megelőzően a két személyiség között 2013 decemberében, szintén a Vatikánban, jött létre hasonló megbeszélés.

Rómában, illetve Moszkvában eltérően adták meg a találkozó időtartamát, mintegy példázva a nyugati és a keleti időérzékelés közötti legendás különbségét. (Szicsasz!- ha ez még mond valakinek valamit.) A két órajárás szerinti ötven, illetve több mint hatvan perces találkozó légköréről a hivatalos közleményekhez képest többet árult el, hogy a katolikus egyházfő, a vendégével való hosszas kézfogás alatt, mindjárt az üdvözléskor azt mondta: „Elnök Úr, köszönöm a látogatását. Imádkozom Önért!” (A videón 0:50-nél) Ezt akár válaszként is felfoghatta az USA vatikáni nagykövete, illetve az ukrán görög-katolikus egyház vezetője, akik előzőleg arra akarták rávenni a Szentszéket, hogy álljon be végre a sorba és keményebben bírálja Oroszországot az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt. (Brávó, Amerika!)

A magyar romlás századát idézi fel Orbán Viktornak a menekültügyben elért brüsszeli győzelme. 

Még egy ilyen orbáni győzelem, és az ország az iszlám szélsőségesek elleni jövendő, évszázados küzdelem mocsarában találja magát. Méghozzá úgy, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő államok arra hivatkozhatnak: Orbán Viktor kormányfő maga kérte, hogy Magyarország külön elbánásban részesüljön a legújabb kori népvándorlás, s ami ennek következménye lehet, a radikális iszlám térhódításának ügyében. Láthatóan nem gondolt arra, hogy volt már ez így. 1526, a mohácsi csata, még inkább 1541, azaz Buda elfoglalása után, az egykori Magyar Királyság „közepét, gyönyörű termékeny vidékeinek nagy részét, Egertől az Adriáig, és Gyulától a Balatonig a szultán tartotta hatalmában, az a török birodalom része volt.”

A bevándorlók Oroszországban is tüntetnek azért, hogy befogadják őket.

Legyezgeti az európai ember felsőbbrendűség-tudatát a Népszabadság, amikor június 11-ei Paradoxon című vezércikkében azt írja, hogy az Európai Unió alapértékei által megalapozott biztonság és jólét miatt vannak úton ide a menekültek milliói. Nem Oroszországba, nem Kínába, nem Törökországba mennek, hanem ide az unióba – rajzol fel hamis helyzetképet a lap.

Leáldozóban a szemtől szemben behízelgő modor külpolitikájának.

Magam is felhorkantam, amikor április végén Orbán Viktor bedobta a menekültügynek a terrorizmussal, a bűnözéssel való összekapcsolását. Az elmúlt öt hétben az Echo TV Visszhang című műsoraiban és a Bekiáltás blogon többször is taglaltam, hogy a kampányban egyaránt politikai játékszerként használják a külföldről érkező szerencsétleneket és azokat a honfitársainkat, akik nem látnak át a szitán.

Visszafordíthatatlanul vívják tovább a globális játszmát Ukrajnában is.

Nyugalomba helyezését kérte Heidi Tagliavini, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nagyköveti rangban lévő, ukrajnai különleges képviselője. A miértre egyelőre nem válaszolt a hírt közlő svájci külügyminisztérium. Így csak annyit mondhatunk az oroszul kitűnően beszélő, a posztszovjet térség fegyveres konfliktusainak megoldásában 1995-től közreműködő diplomatáról, hogy 2014 júniusa óta láthatóan fontos szerepet játszott az ukrajnai konfliktus békés rendezését célzó két minszki megállapodás tető alá hozásában.