Az nagyon nincs rendben, ha névtelen és arctalan figurák sarat, sőt trágyát hordanak be valamely blogtérbe.

A szólás szabadsága megilleti-e a kommentelőt?– címmel írt jegyzetet Zöldi László a minap, a Médianapló blogon a strasbourgi nemzetközi bíróság ítéletéhez kapcsolódva. Előtte egy korábbi cikkében – mások mellett – azzal foglalkozott: Korlátozható-e a kommentelés? Ugyanis a törvényszék határozata szerint valakinek helyt kell állnia a digitális sajtóban megjelenő szélsőséges (sértő) álláspontokért. Vagy a kommentelőnek, vagy – ha álnév mögé bújik – a véleményét közlő szerkesztőségnek, esetleg a tárhely-szolgáltatónak, aki a felületen helyet kölcsönöz a portálnak.

Az elsőként említett cikkhez hozzászólók közül megragadott bizonyos „Prolle” kommentje. Mint írta: faluban nőtt fel, deportált dzsentricsaládban. Apja egykori ludovikás tiszt, úriember volt, soha, de soha illetlen szót, káromkodást nem hallott tőle. Nagyjából a rendszerváltozásig elviselhetőnek érezte a társadalmi környezetet. Ám ezt követően annyira kiakadt az MDF-től az MSZMP/MSZP-n, az SZDSZ-en át a Fideszig mindattól, amit a politikusok műveltek – szabad rablás, a demokrácia égisze alatt az önkényuralom elemeinek becsempészése stb. –, hogy úgy érezte: „nyelvi eszközeim nem elégségesek annak kifejezésére, hogy mennyire gyűlölöm azt a VILÁGrendszert, amiben élek. (…) Rájöttem, hogy a trágárság alkalmas arra, hogy kissé levezesse a feszültséget. És akkor vettem egy noteszt és abba elkezdtem trágár szövegeket írni, javítgattam, tökéletesítettem.

Prolle kemény munkát fektetett abba, hogy saját állítása szerint külön megtanuljon trágárul. Ez annyira elképesztett, hogy kényszert éreztem a reagálásra. Ebben utaltam arra, hogy saját Bekiáltás blogom egyik vezérmondata: „Ne szemeteld tele a hazát trágársággal!” Mert nem az MDF, nem az MSZMP, nem az SZDSZ, nem az MSZP, nem a Fidesz miatt trágárkodik, vagy nem trágárkodik az ember, hanem egyrészt saját lelki tartásának megőrzése érdekében. Másrészt egy közösség tagjaként – legyen ez egy család, vagy a magyarok összességének közössége – az a minimum, hogy ha valaki egy kicsit is ad magára, nem rondít bele saját fészkébe. Többek között ezzel próbáltam érvelni a kommentemben „Számomra példaadó e tekintetben édesapád magatartása. Őt vélhetően összehasonlíthatatlanul nagyobb méltánytalanságok érték, mégsem engedett ösztönös, ön- és közpusztító indulatainak”.

Nálam nyitott kapukat dönget, aki azt vallja: „Minden tisztességes szerző, akinek nincs mit rejtegetnie, megengedi a hozzászólásokat, még akkor is, ha azok mondanivalóját felháborítónak tartja.” Egyetértek: nem az ellenvéleménnyel van baj, hanem a minősíthetetlen hangnemmel, ami elposványosítja a közbeszédet, ezen keresztül a köz-, vele párhuzamosan pedig a magánéletet. Mint ilyen, idővel lehetetlenné teszi akár a családban, akár a nagyobb közösségekben az ellentmondások érdemi feltárását, kibeszélését, az ellenük való fellépést.

Vegyük csak azt az alapesetet, hogy a kocsmai hangvételt még a kocsmában sem szokás komolyan venni.  Amennyiben igen, abból borgőzös verekedés lesz, amelyben mindenki, még a nézők is megsérülnek valamiképpen. Ha nem másként, akkor lelkileg. Hogy ezen segíthet-e bármely bíróság? A kérdés költői, hiszen egy kocsmai verekedés előtt sem azt mérlegelik az emberek, hogy az indulatok elszabadulása után kiszámíthatatlanná váló – nem egyszer szinte véletlenszerűen gyilkosságba torkolló – eseményeknek milyen jogi következményeik lesznek.

De van itt még más is. Aki egy blogtérben megjelenő poszthoz véleményt fűz, lényegében egy olyan háznak a vendége, amit mások építettek fel, mások rendeztek be. Az, hogy ennek a háznak a legtöbb esetben nyitott az ajtaja, nem jelenti, hogy a vendégnek ne lennének kötelességei. Ott bizony illik úgy viselkedni, ahogyan azt a háziak elvárják, kialakították. Megengedem, ha maga a poszt is trágár és mások becsületébe, emberi méltóságába belegázol, ott nehéz arra hivatkozni, hogy a kommentelő ne vádaskodjék, és ne használjon mocskos kifejezéseket. Ám, ha ez a blog házirendjébe ütközik, amihez láthatóan a gazdák is tartják magukat, ott a trágárkodás, meg a többi – visszaélés a vendégjoggal.

Megértem viszont azokat, akik aggódnak azért, hogy a pártos véleményt, egyáltalán a közösségi médiában való megnyilatkozást, esetleg megtorolják a munkahelyen, az iskolában, vagy az üzleti életben, s ezért álnéven írnak. De nem fogadom el, hogy ha az emiatt inkognitóban kommentelő feljogosítva érzi magát az ordenáré fogalmazásara, sőt az uszításra. A nick name alatt is észérveket, tényeket sorakoztasson fel valaki, ha tényleg az igazságkeresés vezérli! Mert az nagyon nincs rendben, ha névtelen és arctalan figurák sarat, sőt trágyát hordanak be egy egyébként tisztán tartott házba, vagyis valamely blogtérbe, majd miután jól bepiszkítottak, röhögcsélve kislisszolnak a hátsó ajtón. Nincs mit szépíteni rajta: ez az aljas viselkedés minősített esete.

U.i.: A Bekiáltáson rendszeresen kommentelőket ma már nem igen kell figyelmeztetni a megfelelő hangvételre. Érdekes lesz megtapasztalni, hogy erre a jegyzetre milyen stílusban reagálnak majd főleg a véletlenszerűen idetévedők. Jóllehet én magam mindig nyomást érzek a gyomrom táján, ha bloggerek és kommentelők kifejezetten utaznak arra, hogy trágár kifejezésekkel próbálják kifejezni indulataikat, először arra gondoltam, hogy egy héten át, kivételesen nem moderálok ki innen egyetlen sértő és obszcén megnyilatkozást sem. Aztán eszembe jutott, hogy ezzel akár jókora summát kockáztathatok... Úgyhogy: Trágár Trollok, továbbra is kíméljetek! #