Az újabb szemfényvesztő plakátkampány elfedi, hogy a népboldogítás az elesettek millióinak rovására zajlik.

A külföldről érkező menekültek elleni hangulatkeltés meghozta a sikert a Fidesz számára. A teljes népesség körében a Századvég, a Nézőpont és Medián egyaránt 27 és 30 százalék között mérte a kormányzó párt népszerűségét. Ez jelentős előrelépés a négy hónappal ezelőtti 21 százalékos mélyponthoz képest. Jóllehet egy negyedik közvélemény-kutató cég, az Ipsos szerint a kormányzó párt támogatottsága nem változott, de ezt azért nem tartom valószínűnek, mert ebből az is következne, hogy a magyar lakosságra nem hatnak a politikai kommunikációs praktikák.

Ezzel szemben tágabb környezetemben is azt tapasztalom, hogy bekövetkezett az, amit másokhoz hasonlóan, előre körvonalaztam televíziós vitaműsorokban, vagy itt a Bekiáltás blogon. Az Orbán-kormány az emigránskérdést ellenségkép-festésre használta és használja fel, hogy elterelje a figyelmet a társadalom nagy részét közvetlenül érintő nehézségekről. Arról, hogy nincs érdemi válasza a négymillió embert sújtó szegénység kezelésére, az országból való tömeges méretű elvándorlás megállítására, a gazdaság és a társadalom válságjelenségeinek kezelésére. A zsigeri indulatok felszításával – ahogyan ez már évezredek óta szokás a politikai közegben – veszélyérzetet kelt az emberekben, akik aztán önként húzódnak a kezdeményező párt védőszárnyai alá.

Hisztériát és félelmet keltenek

Ezzel nem azt állítom, hogy az emigránskérdés ne lenne súlyos ügy. De az Echo TV csütörtök esti műsorában is elmondtam, hogy e tekintetben például Hunyadi Jánostól kellene tanulniuk az ország mai vezetőinek, már amennyiben tényleg a haza érdekeit tartják szem előtt, és tisztességesen akarnak viszonyulni a nép egészéhez. Esetleg, amiről egyik itteni, korábbi cikkemben szintén írtam, Rákóczi Zsigmond és a hadvezér-költő Zrínyi Miklós torzóban maradtan is példaadó életművét kellene tanulmányozniuk. Ők ugyanis már a 17. században felismerték Magyarország európai mozgásterének azóta is érvényes korlátait.

E történelmi személyiségek magatartásával, az általuk ajánlott hozzáállással szemben, az ország mai urai megosztó akciókkal, itthoni és külföldi konfrontációk sorozatával hisztériát és félelmet keltenek a lakosságban, és járatják le, szigetelik el hazánkat attól a külföldtől, amely nélkül esélyünk sem lesz sem a menekültügy, sem a gazdasági helyzet érdemi kezelésére. Ennek a mai, szerintem elhibázott politikának részei az emigránsok elleni megnyilatkozások, a korábbi uszító plakátkampány, a gyalázatos hangvételű nemzeti konzultációs levelek tömege, a szerb határon a műszaki zár terve és megannyi más, sok jóérzésű itthoni polgár, illetve a szomszédaink és szövetségeseink értetlenségét, sőt rosszallását kiváltó, naponta változó kezdeményezés-sorozat.

Mindez annak érdekében, hogy elterelődjék a figyelem a gazdaság, a társadalom súlyos állapotáról, aminek nyilvánvaló célja: egy szűk kör mozgásterének önös érdekek jegyében történő megőrzése, hatalmának bebetonozása. Ezt szolgálja a tömegmanipulálás jegyében fogant újabb, a változatosság kedvéért most pozitív üzenetekkel operáló plakátkampány is.  A magyar reformok működnek szlogen alatt „Sokat spóroltam a rezsicsökkentéssel!” – mondja az egyik. „Akár 3 millió forint otthonteremtésre!” – üzeni a másik. „Újra nő a minimálbér!” – kürtöli világgá a harmadik. „A gyerekeimnek ingyenes lesz az óvodai étkezés!”; „Az új családi adókedvezmény nagy segítség!” – harsogja két további.

A többséget nem boldogítja a helyzet

Csakhogy a felkiáltójeles kijelentések a magyarországi népességnek csupán egy részére érvényesek. Mi több, alighanem a kisebbik részére. Csalafintaságuk abban áll, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyják azokat a milliós tömegeket, amelyek tagjai eleve nem, vagy csak elhanyagolható mértékben részesülhetnek a népboldogító kormányintézkedések áldásaiból. Az üzenetek csupán a valóság egy szeletére vonatkoznak, miközben a közönségben azt az érzetet akarják kelteni, hogy a magyar társadalom egészére érvényesek. Ezt a nagyotmondást aztán okkal figurázta ki már korábban is – jelentékeny közadakozásból finanszírozva a költségeket – például az itt látható plakáton a Kétfarkú Kutyapárt.

Mert a valóságban több mint egy millióan vegetálnak a munkaerőpiac peremén, ami a családtagokkal együtt 3,5–4 millió embert érint – mutatott rá Ferge Zsuzsa szociológus egyik 2014 novemberi cikkében. Más adatok szerint családtagokkal együtt legalább 2,5 millió személy tartozik az alsó jövedelmi ötödbe, amiből 800 ezer a 18 éven aluli. Ezekben a családokban a felnőttek már nem engedhetik meg maguknak a drága munkahelykeresést, közülük sokan leépültek szellemileg és fizikailag az elmúlt években. Egy részüket valamilyen vétség miatt kizárták a közmunkából, a munkanélküli regisztrációból. A közfoglalkoztatottak legföljebb 10 százaléka jut vissza a versenyszférába. És mielőtt elhamarkodottan ítélkezne valaki: a 2,5 millió szegény legföljebb negyede lehet cigány.

Valójában a csodaszerként bemutatott közmunka a családokat a mélyszegénység csapdájában tartja. Az érintettek munka- és szociális jogait egyre több intézkedéssel korlátozzák. Sokak lakáskörülményei tűrhetetlenül rosszak, nem táplálkozhatnak normálisan. A családi adó- és járulékkedvezményeket csak azok tudják igénybe venni, akiknek legalább 120 ezer forint a havi bérük. A minimálbéresek, közmunkások, munkanélküliek tehát nem. Egyébként 2008 óta 25 százalékot veszített értékéből a családi pótlék, meg a gyes.

A segélyek nagy részének odaítélését már 2014-ben az önkormányzatok hatáskörébe utalták. Viszont a kistelepülések többségének költségvetésében egyszerűen nincs fedezet a temetési, az átmeneti segélyre, a gyermekvédelmi támogatásra. Mostanában vonják meg a súlyosan beteg családtagok ápolásának részbeni költségeit fedező méltányossági ápolási díjat. Szűkítik a rendszeres szociális segélyeket, a lakásfenntartási támogatást, megszüntetik a közműdíjakhoz kapcsolódó adósságkezelési szolgáltatást. Ráadásul felvetődött, hogy ezeket is munkavállaláshoz kellene kötni. A hatalmas összegekből finanszírozott rezsicsökkentési kampányból csak az nem derült ki, hogy a leginkább rászorultak alig részesültek belőle.

Az eleve szégyenletesen alacsony segély összegét 2015-ben csaknem 20 százalékkal, a ráfordított kiadást több mint 70 milliárddal csökkentették. Ez jóval több, mint az a 35 milliárd forint, amekkora összeggel a közmunkára szánt pénzt növelték. Ferge szerint a szociális segélyek folyamatos megszüntetésének hatásaként 2018-ra legkevesebb másfél millió emberrel, köztük 400 ezer gyerekkel szemben olyan társadalmi ítélet születik, hogy nincs semmi szükség rájuk.

Csak a GDP nő, nem az általános jólét

Ezért is szemfényvesztő csúsztatás a „Nálunk nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban!” kormányplakát szövegbuborékjának üzenete. Mert lehet ugyan, hogy momentán az igazat mondja, de nem a valót jeleníti meg. Nem arról beszél, amit Lányi András oly világosan összefoglalt a július 11-ei Magyar Nemzetben: az ipari teljesítmény szerény növekedése nagyrészt néhány német világcég autóipari beruházásának köszönhető; a kereskedelemben és a vendéglátóiparban is túlsúlyos a külföldi tulajdon.

Vagyis kétségtelen, hogy most épp növekszik a Magyarországon gyártott termékek összértéke az adókedvezményekkel, a munkahely-teremtési támogatásokkal, az olcsó és szervezkedési jogától már-már megfosztott munkaerővel idecsábított multinacionális cégek tevékenysége révén. Ám a haszon nagy része külföldön köt ki, ami az egyik magyarázata annak, hogy a GDP növekedésével együtt miért nem nő az általános jólét, és miért nem csökken érdemben az ország adósságállománya.

Mindehhez tegyük hozzá Lányinak egy korábbi posztomban már idézett további megállapításait: a magyar kormány csak szavakban áll a kis- és közepes hazai vállalkozások mellé; a hazai termékek még a hazai piacra sem tudnak betörni; a mezőgazdaságban a nagybirtok vált uralkodóvá, aminek a tömegtermelés térhódítása, a minőség, a foglalkoztatás csökkenése a következménye; a pénzügyi források elosztása nem versenyeztetéssel történik, hanem politikai alapon, ezért az állami beavatkozás nem élénkíti, hanem visszafogja a gazdaságot.

Ezek tükrében érthetjük meg, miért hamis a kormány újabb plakátkampánya is. Mert figyelmen kívül hagyja az elesettek több milliós táborának helyzetét. Azoknak a magyaroknak a sorsát, akik mára a külföldi menekültekhez hasonló páriákká váltak saját országunkban. Akik több mint két évtizede fizetik a tőke magyarországi piacszerzésének árát, illetve akiknek rovására gazdagszanak a piacszerzők hazai segítői, ennek az újabb, ismét csak minden ízében álságos és hazug világnak a szerencselovagjai. Azok a komprádor politikusok, bankárok, nagyvállalkozók és az őket kiszolgáló, kiváltságos helyzetbe hozott tanácsadók, szakértők, akiknek – elődeikkel ellentétben – már eszméik sincsenek, mert csak nyers érdekek mozgatják őket.

Ha valami, akkor a rendszerváltó pártok mindegyikével együtt, a Fidesznek is az a legfőbb bűne, hogy hatalmát, befolyását nem az ország – a magyarországi lakosság – gazdasági mozgásterének növelésére, gyarapodására, nem az egyébként szükségszerű gazdasági integráció – az Európai Unió – fogyatékosságainak kiküszöbölésére használja fel, hanem a saját érdekcsoporthoz tartozók meggazdagodására. Méghozzá úgy, hogy ezt – nemzetközileg is versenyképes kapcsolatrendszer és tudás híján – saját népük rovására és kiszolgáltatásával teszik.

A nemzetre hivatkoznak a nemzetárulók

A nemzettársak elárulása ez a javából. Ráadásul, gyakran épp a nemzetre hivatkozva. De a hatalomnak az a természete, hogy ezt az árulást mindenféle kommunikációs praktikákkal fedezi el. Az egyik politikai erő a nemzeti érzések túlhajtására, a múlt ilyen, vagy olyan értelmezése épít, a másik az idegengyűlölet felszítására alapoz, a harmadik a nyugati világnak szebbnél is szebbre való festésével operál. Az eszköztárba tartozik a saját eredmények mértéktelen felértékelése és kisajátítása, illetve ezek ellenpontjaként a saját hibák szőnyeg alá söprése, vagy mások nyakába varrása. Valamilyen mértékben mindegyik épít a vezérkultuszra, az ellentétes póluson álló politikai erő démonizálására, a saját párt és ideológia iránti rajongásra, annak kritikátlan elfogadására és így tovább. Mindezt az ez ellen felvértezetlen, a magyar történelmi hagyományokból is eredően az apafigura, a tévedhetetlen országvezető iránti vágytól áthatott tömegek többé-kevésbé simán beveszik.

Sietve szögezzük le, hogy a rendszerváltozás óta a Fidesz jutott a legmesszebbre a politikai manipuláció eszköztárának alkalmazásában, sőt a társadalom intézményrendszerének olyan jellegű átalakításában, hogy a lakosság nagy része minél védtelenebb legyen a hatalmi praktikákkal szemben. Az egykori Bibó-kollégisták kétesen kitüntetett szerepet játszottak és játszanak abban, hogy – megismételve Ferge Zsuzsa szavait – 2018-ra legkevesebb másfél millió emberrel, köztük 400 ezer gyerekkel szemben olyan társadalmi ítélet születik, hogy nincs semmi szükség rájuk. Mindez az egységesnek hazudott magyar nemzet nagyobb dicsőségére!

Rögzítsük hát még most, nehogy később azt állítsa valaki: ő nem tudott semmit a közelgő veszélyről! Közvetve azok fizetik a sokadik, csaknem milliárdos plakátkampánynak az árát is, akik a rendszerváltozásnak is kárvallottjai, s akik talán most sem értik, hogy miért jutottak oda, ahova jutottak. Azok, akik még csak belülről rágják magukat, de egy előre meg nem jósolható pillanatban, elkeseredésükben, és az aljas politikai propaganda hatására, üldözöttként érezve magukat hazájukban, egyszer fellázadnak. Akár úgy, hogy a náluk nyomorultabbak, köztük az országba érkezett külföldi menekültek, vagy a környezetükben élő még kiszolgáltatottabbak ellen fordulnak. Akár úgy, hogy az őket másodrendű embernek tartó, gőgös uraik, helyi földesurakból, polgármesterekből, vállalkozókból lett kiskirályaik ellen robban ki bennük a kontrollálhatatlan indulat. Csakhogy az e miatti majdani szégyen mindannyiunkat égetni fog. És akkor még az esetleg kifröccsenő vérről említést se tettem... #

Illusztrációk forrása: híradó.hu, 444.hu, a Kétfarkú Kutyapárt plakátját ábrázoló fotó szerzője: Botos Tamás

KIEGÉSZÍTÉS: A posztomban, nem először, Hunyadi János, Rákóczi Zsigmond, Zrínyi Miklós példáját említem, akik korukban felismerték, hogy Magyarország csak az európai nemzetközi térben érvényesítheti érdekeit. Van itt egy friss link, amivel Csizmadia Ervin politológusnak egy olyan cikke érhető el, amelyben ugyanez a szempont jelenik meg a mai helyzetre közvetlenül vonatkoztatva. Idézet belőle: