A választók alattvalói mentalitását legfeljebb bearanyozza, ha az őstörténeti szakralitásban keresünk rá magyarázatot, de ez nem ösztönöz cselekvésre.

A választások eredménye miatti csalódottságomat véli kiérezni az „Alattvalók országa maradtunk” című posztomból egyik olvasóm a Facebookon. Együtt érzően ajánlja, hogy kezdjek el a magyarok őstörténetével ismerkedni, mert akkor rájövök, hogy mi, mint minden szakrális nép, vezérre várunk. Szerinte tehát ez a magyarázata annak a passzivitásnak, amit én az alattvalók országa kifejezéssel jellemeztem. Velem szemben Sz. Gy-né azt gondolja: „a baj, hogy rossz vezetők alattvalói maradtunk, de ebben nem a nép a hibás, ő várja vezérét!”

Nos, csalódott nem vagyok, hiszen csak az következett be, amiről már jó évtizede cikkezek, s ami ellen különféle rendezvényeken felemeltem a szavamat. Ezzel egyúttal a blogtérben névtelenül hozzászóló, múltba látók hadának is válaszolok, bár ők ettől még ugyanúgy mantrázzák majd tényektől és időtől, s főleg a cikkek tényleges tartalmától független rögeszméiket, mint eddig. Viszont hadd másoljam ide a sokakkal ellentétben empátiára törekvő, véleményét névvel, fényképpel vállaló, tehát válaszra méltó Sz. Gy-nének írott soraimat, amelyek arra a fatalizmusra reflektálnak, ami kiadványok és televízió műsorokban fellépő táltosok, mi több közgazdászprofesszorok révén jó ideje terjed és rántja vissza a múltba, mozdítja hátrafelé, s ezzel a tehetetlenségbe Magyarország lakosságának nem elhanyagolható részét.

Bár a témában nem különösebben mélyültem el, józan eszem szerint a szakralitásra való hivatkozás legalább két ponton hibázik. Az egyik az, hogy minden nép őstörténetét (is) átszőtte a szakralitás; e tekintetben az ősmagyarok egyáltalán nem kivételek. A másik, hogy a Kárpát-medencében ma élők csaknem száz százaléka más népcsoportok leszármazottja, ezért velük kapcsolatban az ősmagyarokat emlegetni enyhén szólva gondolati baki, ha eltekintünk attól a hiedelemtől, hogy magának a földrajzi területnek van olyan kisugárzása, amely a népjellemet alakítja. Csakhogy ezzel meg az a baj, hogy a magyar őstörténet a Kárpátoktól Keletre formálódott… Ami pedig a vezérvárást illeti, szerintem a mai Magyarország nagy társadalmi csoportjai ezzel hárítják el maguktól azt a felelősséget, amivel saját sorsuk alakításában kezdeményező szerepet kellene vállalniuk - miközben természetesen tudom, hogy a nép olyan, amilyen, mert a népet nem lehet leváltani.

Sz. Gy-né eszmefuttatásában azt is kifejtette, hogy a nyugati modell az, ami természetellenes, az úgymond mű, az egész világra ráerőszakolt demokráciájával, ami „általánossá tette a nép tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát, ezért kifoszthatóságát”, amelyben szerinte az országnak azok a mai vezetői közreműködtek és közreműködnek, akik a rendszerváltás időszakában a Soros Alapítvány támogatásával lettek erre kiképezve.

Bár én nem feltételezek ennyire közvetlen, s főleg végzetszerű összefüggést, a hozzászólás e részéhez azt írtam: „abban, hogy a rendszerváltás körülményeinek alakításában jóval több volt a külső befolyás, mint a belső akarat, teljes mértékben egyetértünk. Mert ez történik akkor, ha egy nép és vezetői a csodára (külső segítségre, vezérre) várnak ahelyett, hogy tájékozódnának, képeznék magukat és magukat a világ folyamataiban elhelyezve egymással összehangolt, reális célokat kijelölve építkeznének egyéni életükben, közvetlen környezetükben.”

Az előző cikkhez hozzászóló egyes kajánkodók feltételezésével ellentétben eszem ágában sincs felmenteni az elit egyik csoportját sem az ország állapotáért viselt felelősség alól. Az úgynevezett balliberális oldal 12 éve ugyanúgy hozzájárult az átlagos reálbéreknek a 36 évvel ezelőtti szintre való csökkenéséhez (Bogár László közgazdász közlése), a milliókat jellemző napi megélhetési gondokhoz, a munkahelyek eltűnéséhez, a legaktívabb százezrek külföldre kényszerüléséhez, a maradék ipari és mezőgazdasági termelés nyugatról vezéreltségéhez, az egészségügyi ellátás zavaraihoz, az oktatás, az általános műveltség színvonalának csökkenéséhez, vagyis az ország lecsúszásához, mint a rendszerváltás utáni kormányzásból szintén 12 évet magáénak tudható jobboldali országlás, benne a Fidesz 8 évével.

Ezzel együtt továbbra sem értek egyet azokkal, akik a nyugatra, vagy a komprádor elitre való mutogatással, vagy a néplelkület szakrális meghatározottságára hivatkozva felmentenének bennünket választókat, a népesség felnőtt tagjait az alól, hogy nekünk magunknak is tennünk kell a kedvező változásokért. Úgy vélem, hogy amíg ezt nem látjuk be tömegesen, amíg nem ennek szellemében cselekszünk - e gondolatmenet szempontjából mindegy milyen okból -, maradunk továbbra is azok, amik vagyunk: a vezérre passzívan váró alattvalók. Még akkor is így van ez, ha a vezérkultuszt a szakralitás szentségével aranyozzuk be, hogy elfogadhatóbbá tegyük önmagunk számára saját restségünket.

#