Kabán, ahol negyedszázada gyakorlatilag teljes volt a foglalkoztatás, ahol ismeretlen volt az éhezés, ma a lakosság hatoda szorul segélyre.

Mellbe vágott szülőfalum újságjának címlapján a kiemelt cikk címe: „EU Élelmiszersegély Program Kabán”. Te, jó ég! Hova jutottunk az elmúlt negyedszázadban? A 6200 lelkes községből időközben város lett, viszont a lakosság jelentékeny hányada jutott mély szegénységbe.

Pedig képzeletemben szinte karnyújtásnyira van az 1988-as esztendő. Az az év, amikor befejeztem a Zoltai Károly operatőrrel forgatott, Kabai évszakok című filmet. A Vörös Csillag – Már a név is borzalom! – Tsz vezetői kértek fel bennünket arra, hogy örökítsük meg, milyen nyomorúságból indult az ötvenes években a szövetkezet, s hova jutott három–három és fél évtized alatt. Mint mondták: olyan szerteágazó már ez a tevékenység, hogy meg kell ismertetni a tagsággal, a község lakóival milyen gazdagság részesei.

Azt hiszem, tisztességgel oldottuk meg a feladatot abban az akkor még nem sejtett utolsó pillanatban, amikor egyben volt ez az országos hírű gazdaság. Gondosan komponált képsorok, ideologizálás semmi, az alapítók, a derékhad és a fiatalok képviselőinek megszólaltatása, a szülőföld szeretetével kissé átszőtt, a tényekre szorítkozó narráció. A földek jelentős részét alagcsövezték, a vegyszeres növényvédelmet részben repülőgéppel végezték. Búzát 2100 hektáron termeltek 6,8 tonnás hektáronkénti átlaggal. A terület egyharmadán kukoricát takarítottak be 10 tonnás hozammal. Nagy nyereséggel termesztették és dolgozták fel a vetőmagot. Az akkor még létezett cukorgyár jelentette a piacot a cukorrépának, a debreceni konzervgyár a paradicsomnak, az uborkának, a zöldborsónak. Az öntözésnek köszönhetően az országos átlag kétszeresét takarították be burgonyából. Évente 2 és fél millió csirkét neveltek, illetve 600 ezer pulykát. A nagyüzemi sertéságazatra épülő háztáji sertéstartás mellett szakosított, korszerű tehenészeti telepet hoztak létre. Fafeldolgozót, varrodát, csomagolóanyag-üzemet, pékséget, húsfeldolgozót és élelmiszerüzleteket működtettek. Villamosok alvázát és villás targoncákat újítottak fel, gumifutózót, állati takarmánygyárat, szalmafeltárót építettek saját építőrészlegükkel, hogy munkát adjanak a tagságnak. Saját üdülőt üzemeltettek a Balatonon, külföldi utazásokkal jutalmazták a legjobb brigádokat, üzemorvosi rendelőt működtettek. Számítógépközpontjukban már azt a célt tűzték ki, hogy a könyvelési adatfeldolgozásra építve a gazdálkodás számítógépes elemzésének feltételeit teremtsék meg.

Minden, amit megörökít, elbeszél a film két meggondolás köré sűrűsödik: a nyereségre koncentráló gazdálkodás és szociális érzékenység. Ma azt állítják sokan: ez a kettő nem fér meg együtt. A Kabai évszakok című filmünk is példázza, hogy volt idő, amikor megfértek egymás mellett. Ám nem telt bele három-négy év, a téeszt hipp-hopp szétverték, széthordták.

És most azt olvasom a Kabai Hírmondóban – amelynek kialakításában ugyanúgy lokálpatriótaként vettem részt, mint elődjének, a rendszerváltás előtt a téesz által finanszírozott Kabai Újságnak a létrehozásában –, hogy „EU Élelmiszersegély Program Kabán”. Történik mindez az ország, sőt Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságú településén. Ott, ahol negyedszázada gyakorlatilag teljes volt a foglalkoztatás, ahol ismeretlen volt az éhezés. És ott, ahol ma arról számol be a helyi lap, hogy a „2013. évi EU Élelmiszersegély Program téli fordulójában, március 3-án 391 család (1000 fő) részesült a következő élelmiszeradományból: 1760 kilogramm liszt, 980 kilogramm négytojásos rövidcső, száraztészta, 1680 darab konzerv kukorica, 1920 kg kristálycukor, 720 liter dobozos tej”.

Eszerint a város hatoda mély szegénységben él, akik azonban hálásak az Európai Uniónak, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal szerződött segélyszervezeteknek, így a Gyermekétkeztetési Alapítványnak a fejenként és áruféleségenként 1-2 kilós alamizsnáért, mert a cikk szerint „A program mind az önkormányzatok, mind a rászorulók részéről rendkívül pozitív fogadtatásnak örvend.” No de hogyne örvendeznének eme gondoskodásnak a nyomorúságban élők, amikor lám „ A 2013. év őszi fordulója azzal a megnyugtató eredménnyel zárult, hogy a rászorulók kiváló – minőségi hibától mentes, bevizsgált élelmiszereket kaptak.” Bizony, nem szemetet, nem lejárt szavatosságú árut, hanem olyat, mint bárki más.

Hogy nem szakad ránk az ég, amiért hagytuk idáig juttatni, az örvendező alattvalók országává tenni hazánkat, Magyarországot!

#