A járvány még csak súrolta Oroszországot, de mintha a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetre készülne Moszkva.

Oroszországban annyira feltűnően kevés a koronavírustól megbetegedettek aránya, s annyira kevés hír látott napvilágot onnan a magyar médiában, hogy a hétvégén már többen tárgyalták az internet fórumain:

„Ott vajon miért nincs járvány?”

A kérdés ahhoz az Afro–Eurázsia-térképhez (Lásd a záróképet!) kapcsolódott, amelyen a hatalmas területű Oroszországban csupán egy kis vörös kör jelzi az azonosított eseteket, míg más államok szinte eltűnnek a jókora piros foltok alatt. A térkép egyébként megtalálható a coronavirus.ru honlapon is, ahol főleg orosz nyelvű adatokkal, videókkal, tanácsokkal tájékoztatják az érdeklődőket a világhelyzetről, a megelőzés módjáról, az adott körülmények között a gyerekekkel való kapcsolattartásról, a távoktatásról. Minthogy sokan tudják, folyamatosan igyekszem tájékozódni az oroszországi ügyekben, többen kérdezték tőlem is: „Ott vajon miért nincs járvány?” Sőt privátban olyan rigmusos mémet is megosztottak velem, amely azt hirdette:

A koronavírus magyarországi elkülönítésének bejelentése is a propaganda része lett.

Magyarországon mindig megtalálják a hivatalosságok azt a szalmaszálat, amit a nagyközönség elé dobhatnak, hogy a honfiúi kebelt dagasztva feledtessék a plebsszel a vezetők tehetetlenkedését. Most éppen a koronavírus izolálásának kisajátítása a slágertéma, ami, hullámzó nemzeti színű szalagos lobogóval díszítve, a hazafias közösségi oldalakon is hasít. Kormánypárti és ellenzéki médiumok egyaránt szétkürtölték Müller Cecília országos tiszti főorvos félreértelmezhető mondatát, ami a járvány elleni védekezés operatív törzsének március 17-ei sajtótájékoztatóján hangzott el:

Ami Budapesten csupán hetvenkedés, azt Ankara több mint egymillió katonával nyomatékosítja.

Oroszországra veti tekintetét Európa. Minthogy Recep Tayyip Erdoğan török államfő a menekültáradat ránk szabadítását helyezte kilátásba, hirtelen a százszor lekezelt Vlagyimir Putyinban, az ezerszer elátkozott oroszokban reménykednek az Európai Unió országainak vezetői. (De így volt ez a napóleoni időkben, a Szent Szövetség, meg Hitler terjeszkedésének időszakában is.) Március 3-án, kedden délután a német kancellár, Angela Merkel kezdeményezett telefonbeszélgetést az oroszországi elnökkel. Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy az ember azt gondolja, a német politikus azzal hívta fel az orosz vezetőt: ha március 5-én egyébként is találkozik török kollégájával, karolja már fel az Európa Unió ügyét. Putyin honlapján mindössze ez jelent meg erről:

Moszkvában kezdik megelégelni, hogy Budapest is beállt a náci Németország mentegetőinek sorába.

Újabb jelzés arról, hogy vége a sztálini–hruscsovi–brezsnyevi időszakot jellemző kegyelmi állapotnak. Abban a helyzetben – a KGST-, illetve a Varsói Szerződésbeli szövetségesi meggondolások miatt – szovjet-orosz oldalról nem emlegették azokat a bűnöket, amiket a náci Németország mellett harcoló kelet-európai hadseregek elkövettek a Szovjetunióban, a második világháború alatt. Most azonban Magyarország is kihúzta a gyufát.

Orbán Viktor beszéde hemzsegett a csúsztatásoktól, és a rejtett üzenetektől.

Kettőt, de hihetőbbet! – gondoltam, mikor elolvastam Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének az Index kérdésére – „Mi az a furcsa kékes-lilás folt Orbán Viktor tenyerén?” – adott válaszát:

Bármit is állít Jeszenszky Géza, Moszkva szemszögéből az 1938-as müncheni egyezmény volt az utolsó csepp a pohárban.

Az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény célja „az európai béke megőrzése volt” – írja Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter és nagykövet a Magyar Hang 2020. február 7-13-i számának 10. oldalán. Emlékeztetőül, az egyezményt Adolf Hitler német kancellár, Neville Chamberlain brit miniszterelnök, Édouard Daladier francia kormányfő, Benito Mussolini olasz vezető írta alá. Ezzel a nyugati demokráciák két letéteményese, a brit és a francia kormány áldását adta arra, hogy Csehszlovákia engedje át a Szudéta-vidéket Németországnak. Tették mindezt annak tudatában, hogy ezt megelőzően Németország megszállta Ausztriát.

Az egyezmény nyitánya volt Csehszlovákia feldarabolásának, Csehországnak a náci Német Birodalom általi bekebelezésének, s annak, hogy területéből a németekkel együttműködő fasisztoid lengyel állam is kapjon két kisebb részt. Ehhez képest Jeszenszky úr mindössze „rövidlátó és naiv” lépésnek minősíti Chamberlain és Daladier lépését. És ez, szerintem, több mint hiba. A magyar politikus – a mai nyugati, ezen belül az angolszász narratíva fősodrához igazodva – mintegy felmenti tettük következményei alól ezeket az urakat. Azzal ugyanis, hogy az olasz szocialistából fasisztává lett Benito Mussolinivel és a náci Adolf Hitlerrel tárgyalóasztalhoz ültek, egyszersmind szalonképesnek ismerték el őket. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy akkor sem a fasizmusnak, sem a nácizmusnak nem az volt az értelme, mint 1945 után. De akkor is...

Az autonómia ügyét még a helyiek is alig támogatták eddig az aláírásukkal.

„Elég rosszul áll a székelyföldi autonómiáért indított akció” – sopánkodott az állami televízió február 8-i, 19:30-as híradójának műsorvezetője. (Az archívumban 19:00-tól) A Székely Nemzeti Tanács kilenc hónappal ezelőtt indította az aláírásgyűjtést, de a szükséges egymillióból mindössze 60 ezren támogatták a kezdeményezést. Nem, nem elírás: 1 millió európai polgárnak kellene egyetértenie azzal, hogy az  unió fórumain egyáltalán napirendre kerüljön a romániai magyarság székelységhez tartozó részének bizonyos különállását, sajátos kulturális jogainak elismerését, a nekik többletpénz juttatását szorgalmazó indítvány, ám eddig csak 60 ezren vállalták az ügy felkarolását. Szó, ami szó, mintha lenne itt némi ellentmondás a határon túliakért – ezen belül különösen az Erdélyért, illetve a székelyekért – kiállók pátosza és a tettek között. Mi több, még az ott élők sem igazán mozdultak meg mostanáig.

A budapesti ellenzék is beállt a háborús bűnöket bocsánatosnak tekintők közé.

„NEM, NE HAGYJUK, HOGY ÁTÍRJÁK A TÖRTÉNELMÜNKET!” – olvasható oroszul egy régebbi internetes plakáton. A kéz az 1945. május 1-jén, illetve 2-án, a náci Németország fővárosában, Berlinben, a törvényhozás, a Reichstag épületére kitűzött szovjet zászlót festi át amerikaira. A mém alkotója arra utal, hogy a II. világháborúval kapcsolatban valóságos propagandaháború bontakozott ki azért, hogy a tömegek előtt kisebbítsék a Szovjetunió szerepét a győzelem kivívásában. Most, a 75. évfordulós ünnepségek közeledtével Moszkva – személyesen Vlagyimir Putyin elnök – ellentámadást indított.

Mintha még a párt is dugdosná, mivel állt elő Tóth Bertalan a szerdai sajtótájékoztatón.

Bolgár úr rémületére a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke előállt valamiféle tényleg baloldali programmorzsával. És ha azt hiszi valaki, hogy a Klubrádió doyenjén akarom most elverni a port, hát egy fenét! Bolgár György csak azért kerül már megint szóba, mert magyar földön hozzá hasonló, lelkes szócsöve nincs a neoliberális, a dolgozók, sőt a természeti környezet rovására ténykedő tőkéseknek. Ebben az értelemben Bolgár úr olyan jobboldali, hogy csak, na! Bizony, a kapitalizmus igenlésében – persze, a kapitalista állam kormányzásával kapcsolatos, nem elhanyagolható felfogásbeli különbséggel – egy húron pendül ő Orbán Viktorral, akinél senki nem tett többet e hazában annak érdekében, hogy a lehető legkellemesebben érezzék magukat a multinacionális cégek Magyarországon. Mint ilyen jobboldali adott hangot meghökkenésének a Klubrádió február 5-ei, szerdai Megbeszéljük… című műsorában a veterán újságíró, mert Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az aznap délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, szeretnék elérni, hogy:

Az erdélyiek egy része már kezdi érteni, hogy ha a budapesti kormányra hallgatnak, nagyon pórul járhatnak.

Orbán Viktor, ki tudja hányadik alkalommal, gondterhelten magyarázta a pártállami rádió január 31-ei, pénteki, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amit a miniszterelnöki honlapon így nyomatékosítottak: