BEKIÁLTÁS: Gyűlöletre építik a nemzetegyesítést

Az erdélyiek egy része már kezdi érteni, hogy ha a budapesti kormányra hallgatnak, nagyon pórul járhatnak.

orbanviktor2020-01-31kossuthradio.jpg

Orbán Viktor, ki tudja hányadik alkalommal, gondterhelten magyarázta a pártállami rádió január 31-ei, pénteki, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amit a miniszterelnöki honlapon így nyomatékosítottak:

«A Soros-hálózat emberei szervezik a migrációt az egész Balkánon. Soros György politikai befolyást akar szerezni, ő a világ első számú oligarchája, „maffiaszerű, fedett hálózati módszerekkel finanszíroz NGO-nak mondott civil szervezeteket, csoportokat, aktivistákat” és politikusokat vásárol meg. A viták mögött is az áll, hogy míg „a Soros által finanszírozott bérpolitikusok” a migráció mellett vannak, addig Magyarország ellene.»

«A börtönviszonyokra hivatkozó kártérítések ügyében Orbán Viktor arról beszélt, hogy ügyvédek felépítettek egy „bizniszt”, eddig 12 ezer pert indítottak a hazájuk ellen, ítéleteket „csikarnak ki” az európai bíróságon, a magyar államnak pedig oda kellene adni a pénzt, amelynek „60 százaléka az ügyvédek számlájára kerül”. „Börtönbizniszről”, joggal való visszaélésről van szó, amellyel szemben a leghatározottabban akar fellépni.»

«A rádióműsorban szó volt a gyöngyöspatai iskolaügyről is, amelyről a kormányfő kifejtette: „Mi annak a 80 százaléknyi, tisztességes, munkából élő, a gyerekének rendes oktatást követelő magyarnak az oldalán állunk, akik most Gyöngyöspatán éppen meghátrálásban vannak”.»

Hogy mennyi a csúsztatás, sőt a kifejezett hazugság a kormányfő szavaiban azt itt nem kell magyarázni azoknak, akik maguk is átlátnak a szitán, illetve ismerik az álinterjút elemző szakértők megállapításait. Természetesen hallgatóságának antiszemita, idegen- és cigányellenes, fasisztoid rendpártiságban hívő érzelmeire apellált Orbán. Akik vele egy húron pendülnek, azoknak hiába is mondanám, mekkora veszély ez az országra, mint amiként sokaknak hiába magyaráztam ezt az elmúlt napokban a Facebook különböző csoportjaiban. Mindenesetre jegyezzük fel: Orbán Viktor annak tudatában öntötte az olajat a tűzre péntek reggel, hogy előtte lévő este a cigányozós, zsidózós, homofób kijelentéseikről elhíresült kormánypárti hordószónokok szerveztek tüntetést Budapesten, az ellenzéki Niedermüller Péter ellen.

Az erzsébetvárosi polgármester, szerintem is szerencsétlen és félremagyarázható, később sem pontosított mondatokkal hívta fel magára a figyelmet egy létező és megvetendő jelenségre, a magyar társadalmon eluralkodó idegen és másság elleni gyűlölködésre az ATV január 23-i (!), tehát egy héttel azelőtti műsorában. Akkor még gyakorlatilag visszhangtalanul. Jó pár nappal később, mintegy varázsütésre világosodtak meg a kormánypárti oldalon, s indultak be a civilnek mondott akciók. Köztük egy egyik oldalán NIEDER-, a másikon MÜLLER felirattal ellátott patkány tetemének postázása a polgármesternek, egy sikertelen próbálkozás a VI. kerületi vezető gyerekei közelébe férkőzésre, az említett budapesti tüntetés, sőt egyházi tiltakozások.

Utóbbiak között a Magyar Református Presbiteri Szövetség nyilatkozata kapta a legnagyobb nyilvánosságot. Ez a szervezet mintegy 15 ezer magyarországi – és 30 ezer Kárpát-medencei – presbiter, azaz a protestáns gyülekezetekben a közösség szellemi és anyagi ügyeiért felelős, demokratikusan megválasztott, nem felszentelt, de hívő férfi és női vezető nevében szólalt meg. Ezzel bekapcsolták a határokon túliakat is a budapesti hatalmi játszmák részeként zajló propagandaháborúba. Pontosabban a református elöljárók ráerősítettek arra a kirekesztő kampányra, ami az erdélyi Gyergyóditróban indult. Itt a hét elején összegyűlt a mise után százötven ember, majd Bíró Károly katolikus segédlelkész vezetésével a polgármesteri hivatalhoz vonult. Azt követelték, hogy távolítsák el a helyi pékségből az ott legálisan dolgozó két Sri Lanka-i, színes bőrű munkást – akiknek egyike egyébként katolikus vallású.

Ám lassan kiderül, hogy nincs ebben semmi új. A nálunk egységesnek láttatott, a festői tájakon szorgosan munkálkodó székelyek közösségein belül régóta dúl a gyűlölködésre épülő harc. Amint a február 4-ei Klubrádió reggeli műsorában nyilatkozó marosvásárhelyi újságíró, Parászka Boróka (a linkkel elérhető archív felvételen 120:30-nál) megjegyezte:

„Nagyon megosztott az erdélyi közösség. Ha a gyergyóditrói kisebbség etnikai és faji alapon eléri, hogy zárjanak ki a munkából embereket, akkor ennek elsődleges vesztesei az erdélyi magyarok lesznek. Hiszen erre való hivatkozással ezen túl bárkit, bármilyen módon el lehet távolítani az állásából, miközben amúgy is vannak jelei a hátrányos megkülönböztetésnek. Gyakorlatilag a gyergyói kisebbség a romániai magyarok alatt vágja a fát, ami miatt Székelyföldön most sorra születnek az állásfoglalások az úgynevezett migráns ellenes propaganda ellen.”

Az erdélyi rádiós elmondta: minthogy a pékség vezetői nem hajlandók a munka törvénykönyve és a szigorú romániai diszkrimináció ellenes törvény megsértésével elbocsátani a színes bőrű munkatársakat, a helyi katolikus káplán vezetésével újabb petíció készül. Mindez azonban még csak nem is a közelmúltban gyökerezik, hiszen a magyarok lakta régiókban régóta tapasztalható egy hol lappangó, hol kitörő cigány ellenesség. Ezt a helyi magyar pártok, szervezetek mindeddig szőnyeg alá söpörték, holott tudhatnák, hogy vannak falvak, ahol már csak a cigányok beszélnek magyarul, emiatt sok helyen csak az ő szavazataikra számíthatnak. Erre a feszültségre jött rá aztán az elmúlt öt év példátlanul rasszista, magyarországi kampánya. Mivel Székelyföldön szinte kizárólag a magyar állami tévét nézik, felerősödtek a helyi indulatok, amelyek esetenként tettlegességbe is torkolltak.

Parászka szerint az erdélyi katolikus papság körében erőteljesen terjednek a szélsőjobboldali eszmék, amit a katolikus egyház vezetői tehetetlenül néztek és néznek. Mi több – mint az köztudott –, gyakran a szószékekről bírálják Ferenc pápát, akit túlságosan liberálisnak tekintenek egyesek, mert nem képesek megemészteni, hogy a szegényeket, a színes bőrűeket, a hazájukból menekülni kényszerülőket, köztük keresztényeket pártfogásába veszi. Történt és történik ez azzal a pápával, aki a katolikus egyházfők közül először jött székelyföldre 2019-ben, hogy Csíksomlyón jelezze: az ottani magyarok sorsa Róma látóterében van.

Páratlan gesztus volt ez az ottani magyarok irányába, és figyelmeztetés Bukarestnek. Ám a nyáj sok papja nem érezte meg az ebben rejlő lehetőséget. Továbbra is a budapesti kormány xenofób, kirekesztő propagandájának importálásában vállal szerepet. A Csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa, pápai káplán, címzetes esperes Darvas-Kozma József például RMDSZ-rendezvényeken rendszeresen beszél a zsidó világösszeesküvésről. Az erdélyi magyar politikusok egyszer sem szólaltak ellene, a magyar állam nevében pedig tavaly még Elismerő Oklevélben is részesítette őt Kásler miniszter.

Mondhatná erre valaki: mit vagyok úgy kiakadva, hiszen a hét végén már Jakubinyi György, a gyulafehérvári érsekség nyugalmazott vezetője, aztán Markó Béla, később pedig az RMDSZ szintén elítélte a békétlenkedőket. Egyébként is – perelhetnének velem egyesek –, jóban, rosszban össze kell tartanunk! Ahogy az 1921-ben szövegezett „Székely himnusz” mellé mostanában felzárkózó, szintén patetikus dalmű, a „Nélküled” is mondja: „Mi egy vérből valók vagyunk”.

Nőjön össze hát, ami összetartozik! Csakhogy az öklüket rázók – élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel – mintha nem gondolnának bele abba, milyen nemzetegyesítés lesz abból, ami egyre inkább a mások elleni gyűlölködésre épül. Egyrészt a külföld aktuálisan kijelölt szereplőinek gyalázására. Másrészt a belföldön a fasizmussal kacérkodók ellenében gondolkodni és élni akarók millióinak megbélyegzésére. Lényegében az ország jóval több, mint fele, sőt kétharmada ellen, meg a túlnyomóan tisztességes határon túliak ellen fenekednek. Ahogy Bayer Zsolt, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa – akinek mocskos mondatait a Magyar Érdemrend lovagkereszttel hálálta meg az ő pártja és kormánya – írta saját Facebook-oldalán:

„Magyarországon él 2,8 millió tisztességes magyar ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek. Szóval takarodó van picinyeim, ez már a mi országunk!”

Jó, jó, de mi lesz az ilyen, gyűlöletre építő nemzetegyesítésből? – kérdezek vissza. Ha a kétharmad talpa alá útilaput kötnek, a végén alig marad lakója ennek az országnak. Még annyi sem, hogy megtermelje azokat a javakat, amelyekből a hatalom birtokosai és a köröttük sertepertélők oly nagyvonalúan pakolják meg saját és családtagjaik, meg klientúrájuk zsebét a határokon innen és túl. Ha így folytatják, nem egyesítés lesz itt, hanem nemzethalál. Olyan lesz a Kárpát-medencében a magyarság, amiként a szlovákiai Dunaszerdahelyen, az újabb irredenta himnuszban vagy miben énekli a lelátók népe: „Mint a leszakított haldokló virág”. Mondhatom, szép kilátás! #

CÍMKÉP: Orbán Viktor a pártállami rádió január 31-ei, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

ZÁRÓKÉP: A tiltakozások hatására lekerült a Facebookról a Migránsmentes Ditrót akarunk csoport felhívása, de a Székelyhon szerkesztősége korábban képernyőképet készített róla. Ki-ki nézzen magába, azonosul-e az alábbi szövegekkel, s próbálja megérteni, milyen világ lesz az, ahol végképp az ezekben kifejeződő értékrend uralja a politikát és a mindennapokat! Hallgassa figyelmesen Orbánt, s megérti, mindez már a nyakunkon van!

2020_januarkiirtani3migransok.jpg