BEKIÁLTÁS: Osztályharcra készül az MSZP?

Mintha még a párt is dugdosná, mivel állt elő Tóth Bertalan a szerdai sajtótájékoztatón.

toth_bertalanszoszekenfotonapszava.jpg

Bolgár úr rémületére a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke előállt valamiféle tényleg baloldali programmorzsával. És ha azt hiszi valaki, hogy a Klubrádió doyenjén akarom most elverni a port, hát egy fenét! Bolgár György csak azért kerül már megint szóba, mert magyar földön hozzá hasonló, lelkes szócsöve nincs a neoliberális, a dolgozók, sőt a természeti környezet rovására ténykedő tőkéseknek. Ebben az értelemben Bolgár úr olyan jobboldali, hogy csak, na! Bizony, a kapitalizmus igenlésében – persze, a kapitalista állam kormányzásával kapcsolatos, nem elhanyagolható felfogásbeli különbséggel – egy húron pendül ő Orbán Viktorral, akinél senki nem tett többet e hazában annak érdekében, hogy a lehető legkellemesebben érezzék magukat a multinacionális cégek Magyarországon. Mint ilyen jobboldali adott hangot meghökkenésének a Klubrádió február 5-ei, szerdai Megbeszéljük… című műsorában a veterán újságíró, mert Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az aznap délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, szeretnék elérni, hogy:

„A munkavállalóknak legyen beleszólásuk a nagyobb vállalatok felügyeletébe, működésébe! Azt akarjuk elérni, hogy a munkavállalók részesedjenek abból a nyereségből, amit most, a nyereségadót alig fizető multi vállalatok, nagyvállalatok elérnek!”

Ez bizony lélegzetelállító felvetés ahhoz az elnyomáshoz, kizsákmányoláshoz, jogfosztáshoz képest, ami ebben az országban, az elmúlt harminc évben a foglalkoztatottak helyzetét jellemezte. Egy apró, nagyon apró, ráadásul szerényen előadott, több más, rutinszerű indítvány közé elrejtett elképzelés megpendítése a munka világának társadalmasításáról. Ha úgy tetszik, '56 valódi forradalmi céljának megvalósítása felé. Sokan talán nem is érzékelik, hogy lehetne ez akár egy olyan rés is, amit egy tényleg baloldalivá váló párt tovább tágíthatna, és ennek révén – Uram, isten! – osztályharc szervezésébe kezdhetne. Végre hozzálátna ahhoz, amit harminc éve várnak az alul lévők: az MSZP kezdje már meg a kapitalizmus kereteinek feszegetését!

Minden gúny nélküli elismerés Bolgár Györgynek, aki sokat tapasztalt, és érzékeny újságíróként, esetleg az adásszerkesztő ajánlására, ezt kiszúrta, miközben még a Népszava, a valaha volt szociáldemokrata lap internetes kiadása is azt aposztrofálta Tóth Bertalan aznap délelőtti sajtótájékoztatójából: „Alapszabályba emelné az előválasztást kongresszusán az MSZP”. Lelki szemeimmel már látom is, micsoda izgalomba jöttek ettől a munkahelyeken a dolgozók. No, ugye!

Ráadásul én is csak úgy írhattam le pontosan a pártvezető valóban figyelmet érdemlő mondatait, hogy végighallgattam a Népszava cikkének végén található videó-felvételt. Így derült ki, hogy a szerkesztőség írott beszámolója finomításokkal adta vissza a szöveget. Az MSZP honlapján pedig csak háromszori nekifutásra leltem meg az összefoglalót, a képernyő alsó része alá szerkesztve, ami persze még változhat. Mindenesetre lefényképeztem az oldalt: este 18 órakor, az írott szövegben nyoma sem volt a fent kiemelt mondatoknak, viszont ugyanaz a videó-felvétel, amit a Népszava oldalán már láthattam, még tartalmazta őket.

Szóval, egyelőre senki ne tartson semmitől! Bár Bolgár úr a rádióműsorában, a Tóth Bertalannal folytatott beszélgetésben, igencsak aggódott a két év múlva esedékes parlamenti választások mérsékelten jobboldali, ellenzéki pártszövetségének létrejöttéért a már-már lázítóan baloldali gondolat megjelenése miatt, amondó vagyok: se ő, se más ne nyugtalankodjék! Majd csak helyre teszik a pártok mögött álló tőkés körök ezt kis pártelnöki kilengést! A dolgozóknak pedig továbbra is toll a fülükbe. Örüljenek, hogy szolgálhatnak! #

CÍMKÉP: Tóth Bertalan, az MSZP elnöke Egy apró, nagyon apró, ráadásul szerényen előadott, több más, rutinszerű indítvány közé elrejtett elképzelést pendített meg a munka világának társadalmasítása felé

UTÓIRAT: Az MSZP Baloldali Tömörülés Platform vitairatot tett közzé Demokratikus szocializmust! címmel. Ennek alapvetésében többek között az olvasható:

„A liberális demokrácia 2010 előtti intézményrendszere alkalmatlannak bizonyult a szociális demokrácia megvalósítására, így ahhoz nem lehet visszatérni. Korszak-és rendszerváltozásra van szükség, ökoszociális demokráciát kell teremtenünk a régi romjain. (...) Az MSZP-t alapjaiban kell átalakítani és a baloldali fordulat elkerülhetetlen, hiszen sorsunk és küldetésünk az, hogy a magyar baloldalt képviseljük a közéletben. A 2010 után kialakult önkényuralmi rendszer csak egy széles körű összefogás keretében váltható le.”

A Szocialista kiáltvány fejezet így kezdődik: „Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a globális kapitalizmus nem képes érdemben javítani sem a szegényebb társadalmi rétegek, sem a szegényebb országok helyzetén. A Nyugat-Európához való felzárkózásunk ebben a gazdasági rendszerben reménytelen kísérlet. (...) A hazai ellenzék egy része a polgári szabadságjogok helyreállításáért küzd, ami nemes és támogatandó cél. De eközben lebecsüli, felesleges ballasztnak tekinti a politikai baloldalt és a szakszervezeti mozgalmat. Megszabadulna a szocialisták pártjától és elavultnak gondolja a dolgozói érdekvédelmet. Mi is demokráciát akarunk, de olyat, amelyben fokozatosan, a társadalmi többség meggyőzésével és egyetértésével a szociális igazságosságot is elérhetjük.”

További témakörök: 1.) Rendszer és kapitalizmuskritika 2.) A munka és a természet felszabadítása 3.) Klíma- és ökológiai válság 4.) Az oktatási, a tudományos és az egészségügyi rendszerek válsága 5.) Baloldali külpolitika az EU-n belül és kívül #