A budapesti ellenzék is beállt a háborús bűnöket bocsánatosnak tekintők közé.

„NEM, NE HAGYJUK, HOGY ÁTÍRJÁK A TÖRTÉNELMÜNKET!” – olvasható oroszul egy régebbi internetes plakáton. A kéz az 1945. május 1-jén, illetve 2-án, a náci Németország fővárosában, Berlinben, a törvényhozás, a Reichstag épületére kitűzött szovjet zászlót festi át amerikaira. A mém alkotója arra utal, hogy a II. világháborúval kapcsolatban valóságos propagandaháború bontakozott ki azért, hogy a tömegek előtt kisebbítsék a Szovjetunió szerepét a győzelem kivívásában. Most, a 75. évfordulós ünnepségek közeledtével Moszkva – személyesen Vlagyimir Putyin elnök – ellentámadást indított.

Többek között oly módon, hogy feloldották egy sor világháborús, illetve háború előtti dokumentum titkosságát. Ezek egy részét az államfő a sajtó nyilvánossága előtt megosztotta az Oroszországgal a Független Államok Közösségének keretében együttműködő, a Szovjetunióból kivált országok vezetőivel. Persze, Ukrajna kivételével, ahol manapság sorra rombolják le a II. világháborús emlékműveket. A nyilvánosságra hozott szövegek egyelőre a lengyel–orosz vitát élezték ki, amiről az érdeklődő itt olvashat részletesen. Mert van azért más is. A fő kérdés természetesen az:

„Ki uralja a történelmet, s ezen keresztül az agyakat és a lelkeket?”

Nem mellesleg a nemzeti tantervről folyó magyarországi vita hátterében is ez áll. Ami azonban kicsiben zajlik nálunk, az folyt és folyik világszerte a jóval nagyobb ügyben. Elég talán emlékeztetni az idősebbeket arra, milyen sikeres erőfeszítéseket tett a sztálini Szovjetunió arra, hogy a nyugati értelmiséget Hollywoodtól Párizson át Rómáig a saját oldalára állítsa. Ezzel párhuzamosan, de főleg a hatvanas–hetvenes évektől a nyugati világ tette magát vonzóvá a filmeken, a popzenén, a képes magazinokon, a washingtoni, a londoni hatalmi központok által finanszírozott rádióadókon keresztül a jóléti társadalom, a demokráciák előnyeinek túlhangsúlyozásával. Ez volt ugyebár a tudati fellazításnak a moszkvaihoz képest sikeresebb, a legszélesebb tömegekig elérő politikája, amelynek hamisságát például a magyarországi rendszerváltozás után, a rövid időn belül utcára tett csaknem másfél millió dolgozó saját bőrén tapasztalhatta meg.

Immár a nyakunkon a világ átrendezésének újabb folyamata. A fegyverzetkorlátozással kapcsolatos szerződések felmondása, a gazdasági szankciópolitika és sok más mozzanat jelzi, amit a minap, az orosz állami tévében, Vlagyimir Szolovjov sztár műsorvezető napi televíziós vitájának egyikében egy oroszországi elemző így összegzett:

„Mindent le kell nullázni, majd újra kell építeni a világrendet az új erőviszonyoknak megfelelően!”

Aligha tévedünk, ha a II. világháborúval összefüggő, egyre kiélezettebb, nemzetközi szócsatákat ennek jegyében is célszerű értelmeznünk. A moszkvai vezetők azt gondolják, hogy a nácizmus felszámolásában a Szovjetunió hozta a legnagyobb áldozatot – ami messzemenően igaz –, s erre a közös, hősies helytállásra építhető a ma is soknemzetiségű ország, s talán környezetének összetartása. E tekintetben azért megfogalmazódnak kételyek. Egyúttal a Kreml vezetői igényt tartanak arra, hogy ezt az áldozatot a Nyugat a jövőre vonatkoztatva is elismerje, hiszen, mint az említett orosz tévévitában elhangzott:

„A Szovjetunió nélkül Európa minden országa fölött a horogkeresztes zászló lengene talán ma is.”

Tudván, hogy az Amerikai Egyesült Államok még Nagy-Britanniával szemben is elsősorban nyerészkedésre használta a hadianyag-szállítást, s hogy milyen későn volt hajlandó megnyitni a második frontot, s hogy emberveszteségei „mindössze” 300 ezerre rúgtak szemben a szovjet áldozatok 25-28 milliós számával, a Szovjetunió Moszkváig terjedő részének romhalmazzá válásával, ennek a feltételezésnek van alapja. Csakhogy – amiként egyes orosz szakértők óvatosan megpendítik – a titkos iratok nyilvánosságra hozásával eléggé elkésett Moszkva.

Korábban azért nem adtak erőteljesebb hangot a kelet-európai országok által a Szovjetunió területén véghez vitt pusztításnak, saját, Kelet-Európában elszenvedett véráldozatuknak, a háború előtti lengyel, magyar stb. kétkulacsos diplomáciai manővereknek, mert a befolyási övezet részévé lett szocialista táboron belül nem akarták élezni a feszültségeket. A Szovjetunió felbomlása utáni első évtizedben viszont olyan mértékben leépült Oroszország, hogy szinte megsemmisülés fenyegette, vagyis kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy felélesszék a szovjet birodalmi politika oltárán feláldozott történelmi igazságot. A Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése utáni első tíz év a társadalmi-gazdasági romhalmaz felszámolásával telt el, s csak most jutott idő arra, hogy ezeket a kérdéseket elővegyék.

Ám eközben a Nyugat továbbra sem tétlenkedett. A hajdanán még Nagy-Britannia által megalapozott, „az orosz medve karmos mancsával az egész Európát leteríti” rajzokkal illusztrált ruszofóbiát ma időről időre adagolt kémtörténetekkel, politikainak mondott gyilkosságokról szóló hírekkel, a putyinizmussal kapcsolatos ferdítésekkel, a Kreml mindenható, ám annál gonoszabb képének a médián keresztül történő felfestésével tartják ébren. A propagandában szándékosan figyelmen kívül hagyják a történelmi, a geopolitikai összefüggéseket, az Oroszország tényleges belső viszonyaival, gazdasági mozgásterével, teljesítményével, kormányozhatóságának nehézségeivel kapcsolatos meggondolásokat.

Az ok: csődöt mondott az eredeti elképzelés, amely  Borisz Jelcin második elnöki periódusában még életképesnek látszott, hogy az amerikai kormány emberei beépülnek a mindenkori oroszországi vezetésbe – úgy, ahogyan ez Ukrajnában történt és történik –, Moszkvába telepítik a nyugati multinacionális cégek alközpontjait, és a helyismerettel rendelkező, a helyi nyelveket beszélő oroszországi felső középosztály segítségével teremtik meg az egész eurázsiai térség kizsákmányolásának feltételeit.

Csakhogy a terv valóra váltását meghamisította Vlagyimir Putyin, aki – a Nyugaton agyonsztárolt Gorbacsovval és Jelcinnel ellentétben – a támadások célkeresztjébe került. A két évtizede zajló propaganda-hadjárat most azért szerveződik a II. világháború köré, mert mindenki számára nyilvánvaló: a május 9-ei moszkvai Győzelem napi ünnepséget az orosz elnök arra szeretné felhasználni, hogy az egész világ előtt demonstrálja: Oroszország rendezte belső viszonyait, amit az új alkotmány elfogadásával pecsétel meg, továbbá visszaszerezte nagyhatalmi státuszát. Naná, hogy az ellenérdekeltek minden eszközzel megnehezítenék ezt a triumfálást. Törekvéseiket egészen meghökkentő mélységek is jelzik.

A szöveget így vette át a befolyásos német lap, a Spiegel internetes változata – amondó vagyok, elképzelhetetlen, hogy nem tudatosan. S bár később helyesbítettek – a szovjetek voltak a felszabadítók –, de az eredeti közlést egyik helyen sem törölték, illetve javították ki. Egyes brit tévécsatornák, szintén megkérdőjelezték, hogy a Vörös Hadsereg szabadította fel a lengyelországi haláltáborokat. És ha ez nem lenne elég, a japánok körében sikerrel terjesztik, hogy Hirosimára és Nagaszakira nem az USA, hanem a Szovjetunió dobta le az atombombát... Alighanem az ilyen hamisítások garmadája késztetett egy cseh szerzőt arra, hogy közzétegye a Facebookon:

 Amint egy korábbi cikkemben már bemutattam: a történelmi tudatmódosítás elképesztő méreteket ölt világszerte. Erre tett rá egy lapáttal a közelmúltban az Európai Parlament. A testület ugyanis határozatot fogadott el, amiből az következik, hogy a II. világháború kitöréséért egyaránt felelős a Szovjetunió és a náci Németország. (A szöveg elérhetősége a cikk végén.) A EU-képviselők gondolkodás nélkül rábólintottak arra a narratívára, amely figyelmen kívül hagyja az I. világháború végi, párizsi, imperialista békediktátum szerepét, továbbá azt hogy 1937 nyarától már zajlott a második japán–kínai háború. Ellenben lényegében egyetértettek abban, hogy az újabb világégésnek az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum volt a kiindulópontja.

Képviselőink közül egy sem volt, aki szóvá tette volna az 1938-as Müncheni egyezmény hatását. Holott azzal az Egyesült Királyság, Franciaország és az Olasz Királyság áldását adta Ausztria német megszállására, Csehszlovákia feldarabolására, Csehországnak a náci Német Birodalom általi bekebelezésére, s arra, hogy területéből a németekkel együttműködő fasisztoid lengyel állam is kapjon két kisebb részt. Ennél még lényegesebb: figyelmen kívül hagyva a Szovjetunió korábbi ajánlatait a Hitler elleni közös fellépésre, a szovjet államot magára hagyták a nyugatiak. Hadd taktikázzon ahogy tud, készüljön egyedül a nyilvánvalóan küszöbön álló háborúra, s védje meg magát, ha tudja! 

Csoda-e, hogy az EU-parlamenti döntésen felbátorodva a mára, 2020. február 8-ára készült felhívásában éppen azt szorgalmazta három budai kerületi polgármester, Váradiné Naszály Márta (I.), Őrsi Gergely (II.), Pokorni Zoltán (XII.): egyformán hajtsunk fejet a háború halottainak emléke előtt? Arra szólítottak fel, hogy egyik oldal szenvedéseit se idealizáljuk, mert a Budapest ostromában meghalt körülbelül 120 ezer katona (majdnem kétharmaduk soknemzetiségű szovjet) és csaknem 40 ezer civil – akiket egyformán áldozatoknak tekintenek a dokumentum aláírói – „emlékének ápolása közös érdekünk”.  Rájuk emlékezni úgymond „politikamentesen, ideológiamentesen” kell! Értsd, függetlenül attól, hogy nácik, nyilasok voltak-e, azok oldalán harcoltak-e, avagy épp ellenkezőleg, ezek áldozataiként haltak meg, a további vérengzést megakadályozva estek-e el. A polgármesterek, akiknek kezdeményezését Karácsony Gergely főpolgármester is méltatta, összemossák az elpusztítottak mártíromságát, a hősök áldozatát, a frontra állami kényszerrel vezényeltek kiszolgáltatottságát az embertelen önkényért lelkesedők vérszomjával. A nyugati propaganda hullámán lovagolva, szerintem, veszélyes útra lépett a magyarországi parlamenti ellenzék, bár talán első hallásra tetszetősnek tűnhet fel az akarva-akaratlanul szavazatmaximalizálási szempontokat figyelembe vevő üzenetük. #

CÍMKÉP: A Reichstag épületére kitűzött szovjet zászlót festi át amerikaira a kéz. A néhány évvel ezelőtti internetes mém alkotója arra utal, mekkora erőfeszítések történnek a Szovjetunió szerepének kisebbítésére a győzelem kivívásában.

KÖZBÜLSŐ KÉP: Egy cseh nyelven írt Facebook-szöveg: „No, jól van, az amerikaiak szabadítottak fel bennünket. De miként lehet az, hogy mindegyik oroszul beszélt?

MEGJEGYZÉS: Az Európai Parlament elé került, a II. világháború kezdetének 80. évfordulójával foglalkozó szöveg itt érhető el magyarul, a Google-keresőbe történő bemásolás után:   http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/B-9-2019-0098_HU.html