BEKIÁLTÁS

2019.máj.27.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Szétszakította Orbán az országot

A belül megosztott, egymással is viaskodó államok nem állhatnak helyt a civilizációk küzdelmében.

dkmomentumeuvalasztasorom20190527-24_hu.jpg

Szaporodtak a gondok az európai parlamenti választással. Ellentmondás ellentmondás hátán. Kérdés, marad-e ideje Magyarországnak, hogy sodródásában feloldja ezeket, vagy eléri újabb végzete? A másik kérdés: marad-e ideje az európai centrumnak, hogy a kíméletlen, globális gazdasági nyomások közepette, sőt a civilizációk összecsapásában elszigetelje azokat a politikai erőket, amelyek csak erejét szívják, egységét bontják? A jövőnk múlik azon, hogy a május 26-án, vasárnap befejeződött európai szavazás nyomán  kialakult helyzetben miként viselkednek a kontinens vezetői a következő öt évben.

Tovább

Kínlódik a külügy a kizsákmányolással

Szíjjártó még büszke volt arra Párizsban, ami miatt itthon magyarázkodni kellett.

kizsakmanyolasautoipar2016berkoltseg.jpg

„A kormányok feladata kordában tartani a béremelkedést, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó a befektetőknek” – tette közzé a Magyar Távirati Iroda (MTI) Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondatát. A kijelentés május 23-án, csütörtökön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi, digitális innovációval foglalkozó miniszteri értekezletén hangzott el.

Tovább

Az amerikai média fekete vasárnapja

Bár a Mueller-jelentés tisztázta, hogy Trumpból nem Putyin csinált elnököt, az ügyben gyászos szerepet játszott média nem lankad.

newyorkposttrump-cover2019majus.jpg

A Le Monde diplomatique Magyarország Serge Halimi és Pierre Rimbert cikkét közli 2019 májusi számában. Ebben a szerzők összefoglalják milyen elfogult módon foglalkoztak a nagy nyugati, mindenekelőtt az amerikai médiumok az USA megválasztott elnökének, illetve az orosz elnök szerintük nyilvánvaló összejátszásával. Mint ismeretes, Robert Mueller, a közismerten pártatlan főügyész erre semmilyen bizonyítékot nem talált.

Tovább

Életüket és vérüket Orbánért!

Az ország egésze még a környezetünkhöz képest is leszakadással fizet ezért a paktumért.

1741eletunketesverunketmariaterezia.jpg

„Vitam et sanguiem” – hangzott el 1741. szeptember 11-én, a pozsonyi várban annak a híres jelenetnek a részeként, melynek során a magyar rendek felajánlották „életüket és vérüket” Mária Teréziának a porosz és bajor támadás miatt megrendült trónjának védelmében. Az esemény egyike volt azoknak a paradox gesztusoknak, amelyekkel a főpapok, a főurak, a köznemesek, vagyis a nemzet tagjai együttműködtek a Habsburgokkal, akik ellen egyébként eleik, illetve utódaik felkeléseket szerveztek, hogy megszabaduljanak tőlük. Mindez döbbenetesen hasonlít az Orbán Viktor és a rezsimjét támogató, két és fél–három milliós tömeg felső rétegének viszonyára.

Tovább

A Putyinozás vakká tesz

Szétütöttek az európai szélsőjobbos figurák között, s ezzel megkezdődött az egységes Európa kialakítása.

2019-05-06stracheorbanfotomtikosztricsak.jpg

Horváth István, Magyarország rendszerváltozás környéki bonni, berlini, bécsi nagykövete végre helyre tette a Strache-ügy egyik aspektusát. „Európa vezető hatalmaként Németország talán az első azon országok között, amelyeknek a leginkább érdeke fűződik ahhoz, hogy az osztrák Szabadság Pártot, vagy azon keresztül a jobboldali pártokat megfricskázzák” – mondta a Klubrádió május 20-ai, hétfő reggel adásában. (A linkkel elérhető felvételen 01:30-tól). E fricskázás persze odavezetett, hogy felbomlott az osztrák kormánykoalíció, s szeptemberre új parlamenti választást írtak ki. Témánk szempontjából mindez csupán azért fontos, mert eddig lényegében arról fantáziált nálunk a hivatásos és a nem hivatásos megmondó emberek hada, hogy így az oroszok, meg úgy Putyin. És ez csöppet sem azért gond, mert zavarhatja az oroszok, meg az orosz vezető lelki békéjét. Hanem azért, mert a végeláthatatlan Putyinozással félrevezetnek bennünket, félrevezetjük magunkat.

Tovább

A fasizmus már köztünk van

Még volt kurázsi a törökszentmiklósi kapitányban, hogy megtiltsa a Mi Hazánk és a Betyársereg felvonulását.

nemzetilegioalakul2019majusfotobodeyjanosindex.jpg

Attól tartok, naiv és gyanútlan ismerősöm azt gondolja, hogy a fasizmus csak akkor szabadul ránk, ha már stigmákkal megjelölt embereket visznek a tehervonatok a koncentrációs táborok felé. Levelezőtársam túlzó értékelésnek nevezte Tamás Gáspár Miklósnak a hvg.hu-n megjelent sorait, miszerint

Tovább

Orbán, Trump és Pápai Joci

A szimpátiaszavazás nem azt mutatta, hogy Európa hálás lenne azért a kavarásért, amit kormányfőnk művel.

orbantrump2019-05-03.jpg

A kormánypárti média – vagyis a magyarországi médiumok úgy háromnegyede – büszkén idézi Donald Trump amerikai elnök dicsérő mondatait, most, hogy végre munkalátogatáson (értsd üzleti megbeszélésen) fogadta Orbán Viktor kormányfőt. „A magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik” – mondta az amerikai elnök. A Fidesz honlapján közzétett, a hívek által a közösségi médiumokban terjesztésre szánt mémek egyike így foglalja össze a zengedezést:

Tovább

Büntessük a manipuláló pártokat!

Lehangoló a helyzet, és mégis voksolni kell! A végén a hogyanra is javaslatot teszek.

partlogokepvalasztas2019xxx.jpg

A szinte minden kérdésben velem ellentétes véleményen lévő, a fővárostól távol élő földim azzal zárta többfordulós vitánkat: „Hamarosan eldől, mit akar nálunk a többség Európával”. Ám ez jókora tévedés.

Tovább

Trump után, kijózanodva

Liberális körökben megütköztek azon, hogy Washington nem őket tekinti illetékesnek a budapesti ügyekben.

markizaykeszzoltanveszprem2018marcutcaforum2.jpg

Nem csak a kormányfő kapott fricskát az USA-ban, május 13-án, de a magyarországi liberális ellenzék is. Ahogyan előző, „Megalázták Orbánt Washingtonban” című cikkemben írtam: a jó rendőr–rossz rendőr játszmába sodorták a magyar miniszterelnököt. Miközben Donald Trump amerikai elnök egekig magasztalta vendégét – olyannyira, hogy talán még Orbán Viktor is elfeledkezett saját bon mot-járól: „Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok” az amerikai kormányzat emberei, köztük feltehetően titkosszolgálati munkatársak, a magyar miniszterelnök politikai ellenfeleinek szerveztek gazdag programot Washingtonban, ugyanarra a napra.

Tovább

Megalázták Orbánt Washingtonban

A jó rendőr–rossz rendőr játszmába sodorták a magyar kormányfőt.

trumporbantalalkozo20190513fotoindex.jpg

Egyelőre a legtöbben azt találgatják, miről volt szó tulajdonképpen Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök május 13-ai, washingtoni találkozóján, s hogy milyen kötelezettségeket vállalt a kormányfő. Ebbe a találgatásba nem szállok be. Már csak azért sem, mert a világpolitika egésze szempontjából nem igazán oszt vagy szoroz a szuperhatalom és a parányi ország vezetőjének találkozója. Ha valaki kételkedne ebben, tekintse át, mennyire intenzívvé kezdenek válni az amerikai–orosz kapcsolatok azóta, hogy az amerikai különleges ügyész egy hónapja közzétette vizsgálatának eredményét: Trump vétlen Oroszországnak a 2016-os amerikai elnökválasztásokba való állítólagos befolyásolásában.

Tovább
süti beállítások módosítása